Bár nyernie még nem sikerült, Erik Jones több erős eredményt hozott már a legenda, Richard Petty csapatának. Ő a maga részéről elégedett. Bár még nem nyert futamot, Erik Jones a maga részéről elégedett azzal, amit a Petty GMS 43-as rajtszámú autójában tapasztal. Legjobb eredménye 2022-ben egy harmadik hely, ezt Fontanában, a szezon második futamán
Az inflációs és a kamatemelési félelmeknek köszönhetően az elmúlt napokban újra emelkedésnek indultak a hozamok. Az amerikai 10 éves hozam a 3 százalékos szintet döngeti, ahol utoljára 2018-ban járt, és amivel már április közepén is próbálkozott.
A „Zarándoklat a férfiakért” című esemény Mátraverebély-Szentkúton a római katolikus közösség egyik legfontosabb zarándokhelyén zárult, ahol a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója mondott beszédet.
Most önmagadra fordítod figyelmedet, növeled a tudatosságodat. Minden, amit ma teszel fokozottan szolgálhatja épülésedet, érvényesülésedet. Egy öreg, vagy régi barát hasznos tanácsokkal lát el.
Hétfőn hívtuk fel a figyelmeteket arra, hogy ma este 8 és 9 óra között újabb szigorító intézkedéseket jelenthetnek be az amerikai jegybank képviselői. Gyengélkedő piacok várják a jegybank szerdai bejelentését A FED tavaly novemberben váltott szigorúbb hangnemre. Habár az azóta meghozott döntéseik a nagy képet tekintve egyáltalán nem kedveznek a tőz
Az euJobs-HR Group (korábban euCSOPORT) minden munkaképes és dolgozni akaró korosztálynak biztosít munkát 16 évestől 99 éves korig. A 2004-ben alapított, 100 százalékban magyar tulajdonú cégcsoporthoz tartozik egyebek mellett a diákokat foglalkoztató euDiákok Iskolaszövetkezet, a felnőtteket kölcsönző és közvetítő euJobs Kft., továbbá a nyugdíjasok
Alapesetben nem sok. A Magyar Néprajzi Múzeum új kezdeményezése azonban tető alá hozta a kettőt az UNBREAKABLE TRADITIONS név alatt, amely egy különleges kárpátaljai hagyományt digitalizál, hogy megőrizze az utókornak. Az Unbreakable Traditions projekt középpontjában Salánk falujából származó viaszos hímes tojások állnak, amelyek egy digitális re
A Bors több sztárt is megkeresett, akik örömmel emlékeztek vissza az érettségi izgalmas pillanataira. Rubint Réka, Zalatnay Sarolta és Vastag Csaba sok sikert kívántak a mostani diákoknak.
A New Holland Agriculture a Giro d’Italia 2022 kerékpárverseny hivatalos támogatója lett. A Giro d’Italia az évente megrendezett háromhetes, nagy presztízsű kerékpáros versenyek egyike, amely az adott évben általában a legkorábban kerül megrendezésre, és amit a Tour de France, valamint a Vuelta de España versenyek követnek. Először 1909-ben rendezt
A Yettel elsőként indított Magyarországon a vezetékes internetet kiváltani képes új, 5G technológián alapuló otthoni internetszolgáltatást – jelentett be a mobilszolgáltató. A korlátlan adatforgalmat kínáló, lakossági ügyfeleknek szóló, vezeték nélküli szolgáltatással 5G-hálózaton akár a vezetékes hálózatoknál ismert sebesség is elérhető: meghatáro
A balatonszentgyörgyi piac vásárlói, legyenek akár magyarok, akár külföldiek, egyformán kedvelik a helyi termékeket. A legtöbben azt mondják: a pénzükért friss és egészséges termékeket kapnak, melyek nem csak finomak, hanem az egészségüket is szolgálják.
A kedvező koronavírus-helyzet miatt járványügyi korlátozások nélkül megtarthatók az idei nyári táborok, így azokat ismét a korábban megszokott keretek között szervezhetik, bonyolíthatják le - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján.
Április 1-én vette kezdetét a tizedik Kripto Akadémia trading race. A 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehetett, aki rajtunk keresztül regisztrált a Binance oldalára. A végső helyezésekről a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az egyedi azonosítóik alapján kereshetik ki magukat a listából, amiket a Binance fiókju
Az Akadémikusok Gyűlése május 3-ai, zárt ülésén megválasztotta az MTA új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait. A kedden megválasztott 100 új akadémikust 110, a közös akadémiai jelöltlistára felkerült kutató közül választotta meg az Akadémikusok Gyűlése. Az MTA háromévente választ levelező és rendes, valamint külső és tiszteleti tagokat, le
Cégcsoportunk több, mint 100 éves múltra tekint vissza. A Peterson családnak köszönhetően 1920-ban kezdtük meg működésünket Hollandiában. Első ellenőrzéseink az ottani folyami, illetve belvízi csatornákon keresztül történő uszályos gabonaszállításokhoz kapcsolódtak, múltbeli alapjainkat a mezőgazdasági ellenőrzések jelentették. A kezdetek óta sok i