Az ukrán Antytila rockegyüttes megjelentetett egy Ed Sheerannal közös számot, a 2step című kislemez hétfőn látott napvilágot. A zenekar új szöveget írt a zenész korábbi számához, és néhány képkockát is forgattak a videóhoz, amit a fronton vettek fel – írja a 24.hu. Az Antytila tagjai a háború miatt kénytelenek voltak abbahagyni a zenélést, és c
Idén januártól áprilisig a DataHouse adatai szerint 45 973 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 40 727 darabhoz képest 12,9 százalékos növekedést jelent.
Szalmonella szennyezettség gyanúja miatt a gyártó visszahívta a forgalomból az Elite márkájú csokoládékat, édességeket, süteményeket, ostyákat, rágógumikat, puffasztott rizseket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Vasútállomást érhetett rakétatalálat Kárpátalján – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kailia Posey, a 16 éves szépségkirálynő, aki az Apró szépségek című Netflix műsor egyik kis sztárja volt, meghalt. A tragikus hírt édesanyja jelentette be a Facebookon.
Rácz Jenő és Járai Máté két évvel ezelőtt a Nyerő párosban szerepeltek együtt. A műsor ideje alatt többször is összevesztek, és úgy tűnik, hogy a kapcsolatukat azóta sem tudták rendezni.
Nem tudni, hogy komolyan gondolja-e Elon Muska legfrissebb Twitter-posztját vagy csak megint trollkodik. A világ leggazdagabb embere azt írta ki közösségi felületére, egy saját posztjához írt kommentbe, hogy a Twitter mindig ingyenes lesz az egyszeri felhasználóknak, de a kereskedelmi és kormányzati felhasználóknak lehet, hogy némi költségbe kerül
Hiába a háborús válság, az Európai Parlamentben ismét a magyar és a lengyel jogállamiság helyzetéről vitáztak. Az Európai Bizottság képviselője azzal indokolta a jogállamisági eljárás elindítását, hogy Magyarországon „veszélyben vannak” az uniós támogatások, a „korrupció szintje miatt”. A fideszes Hidvéghi Balázs úgy reagált, hogy ez alaptalan váda
A koronavírus omicron változata, amely tavaly év vége óta söpört végig az Egyesült Államokon, a korábbi változatoknál súlyosabb áldozatokat szedett, többek között olyan emberek is belehaltak a járvány szövődményeibe, akik be voltak oltva, sőt, még emlékeztető oltást is kaptak - derül ki az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok (CDC)
Vasútállomást érhetett rakétatalálat Kárpátalján - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Sorin Grindeanu román miniszterelnök-helyettes szerint az Ukrajnával több mint 600 kilométeres közös határszakasszal rendelkező Romániának elsősorban a saját állampolgárainak biztonságát kell szem előtt tartania, ezért nem szabad elhamarkodottan dönteni a fegyverszállításról.
A ŠKODA a világ egyik legrégebbi autógyártója, az autózás mellett azonban a kétkerekű élet aktív szereplője is. Ezért vannak tele modelljei bringabarát megoldásokkal és ezért építette fel biciklis közösségét, a We Love Cycling-ot világszerte. A ŠKODA emellett a rangos magyar verseny, a Tour de Hongrie támogatója is, melynek köszönhetően májusban új
Nem tudni, hogy komolyan gondolja-e Elon Muska legfrissebb Twitter-posztját vagy csak megint trollkodik. A világ leggazdagabb embere azt írta ki közösségi felületére, egy saját posztjához írt kommentbe, hogy a Twitter mindig ingyenes lesz az egyszeri felhasználóknak, de a kereskedelmi és kormányzati felhasználóknak lehet, hogy némi költségbe kerül
Vasútállomást érhetett rakétatalálat Kárpátalján - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár.
Nagyinterjút készített Csányi Sándorral a Forbes, amiben többek között az utódlásáról, az unióval való kiegyezésról, a különadókról és az árstopokról is beszélt a bankvezér.
Júliustól 8-9 százalékkal drágulhatnak majd a strandok a balatonnál, a büfék és éttermek pedig ennél is drasztikusabb emelésre készülnek. Egy sima lángost ezer forint alatt biztosan nem lehet majd megvenni, de drágább lesz a fagyi is - derült ki az ATV híradójának riportjából.
A kormánytól kér támogatást a vasúti árufuvarozásban dolgozók foglalkoztatásához a Vasutasok Szakszervezete. A Varga Mihály pénzügyminiszternek és Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek írt levelében a VSZ jelezte: mivel a szektorban a tervekkel ellentétben nem indult meg a fejlődés, az ágazatot a teljes összeomlás fenyegeti.
Ma jelenti be az új Oroszország elleni uniós embargó részleteit Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A háború hírei perről percre. (Nyitóképünkön füst száll a magasba egy orosz rakétatámadás után a nyugat-ukrajnai Lvivben 2022. május 3-án.)
Mi köze van egy ukrajnai falucska tradícióinak a napjainkban meghatározó NFT-lázhoz? Alapesetben nem sok. A Magyar Néprajzi Múzeum új kezdeményezése azonban tető alá hozta a kettőt az Unbreakable Traditions név alatt, amely egy különleges kárpátaljai hagyományt digitalizál, hogy megőrizze az utókornak.
Mérsékelt csökkenéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint. Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, hogy kedden a 2 százalékot meghaladó emelkedésnek köszönhetően a BUX index 43 500 pont fölé emelkedett. Kiemelte: a vezető részvényeket tekintve az OTP a 11 e
A készülő hatodik Oroszország elleni szankciócsomag az orosz kőolaj importját hat hónap múlva, a finomított kőolajtermékek behozatalát pedig kilenc hónap múlva tiltanák meg, „Magyarország és Szlovákia kivételével” – írja a Politico négy diplomata forrása alapján.
Sorin Grindeanu román miniszterelnök-helyettes szerint az Ukrajnával több mint 600 kilométeres közös határszakasszal rendelkező Romániának elsősorban a saját állampolgárainak biztonságát kell szem előtt tartania, ezért nem szabad elhamarkodottan dönteni a fegyverszállításról.
A keresleti piac és az emelkedő árak jellemzőek továbbra is az ingatlanpiacon, ahol a legnagyobb kereslet a jól árazott, felújított ingatlanok iránt mutatkozik.
Vasútállomást érhetett rakétatalálat Kárpátalján - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Sajtóértesülések szerint új szélcsatorna épül a Red Bull főhadiszállásán. A Bikák nem akartak ilyen mértékű beruházást végrehajtani, ám lemaradni sem szeretnének, így kénytelenek belevágni a projektbe. Az Auto Motor und Sport értesülései szerint 2 év alatt fog elkészülni az új szélcsatorna. Az osztrák istálló szélcsatornája jelenleg a Bedford Techn
Ha hosszabb távon fennmaradnak az árplafonok, abból nagy baj lehet - mondta Csányi Sándor. Az OTP-vezér egy interjúban arról beszélt, az ilyen intézkedések hógolyóként viselkednek, amelyekből a végén lavina lesz: nagy a társadalmi költség, de a végén a csekket mindig az adófizetők állják.
Nagyinterjút készített Csányi Sándorral a Forbes, amiben többek között az utódlásáról, az unióval való kiegyezésról, a különadókról és az árstopokról is beszélt a bankvezér.
A UBS Group felmérése szerint a nagy vagyonnal rendelkezők csaknem egyharmada növelné meglévő befektetéseit, ha a piacok tovább esnének, és mindössze 20%-uk csökkentené ilyen esetben a kitettségét – számol be a hírről a Bloomberg.
Üzemanyagból több mint 50 százalékkal kelt el több márciusban, mint tavaly ilyenkor, összességében is 16 százalék felett nőtt a kiskereskedelmi forgalom.
Korábbi zenésztársa és egy mentora emlékezett meg a Borsnak a megboldogult Cipőről, aki május 3-án ünnepelte volna az 57. születésnapját. A Republic zenekar a mai napig nem volt képes teljesen elengedni korábbi frontemberét.