2022. május 8. vasárnap

máj. 8
10:06
Verstappen a hibája ellenére bizakodó: Minden a gumikon múlik (Racingline)
Max Verstappen belehibázott utolsó körébe, így mindkét Ferrari megelőzte az időmérőn. A holland versenyző a Q1-ben és a Q2-ben még magabiztosan menetelt előre, sőt még az utolsó szakasz első próbálkozását is megnyerte. A Q3 végén viszont hibázott a gyorskörén, így meg kellett elégednie a harmadik pozícióval. A Red Bull pilótája a pénteki meghibásod
máj. 8
10:12
Így alakult a héten a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 42 108,63 ponton zárt pénteken, az előző heti zárásnál 1361,21 ponttal, 3,13 százalékkal alacsonyabban.
máj. 8
10:12
Idén újra a borturizmusban bízhatnak a hazai pincészetek (Portfolio)
Nem csupán a koronavírus járvány lassú visszaszorulása, hanem a jobb árbevételi szerkezet iránti igény is arra ösztönzi a hazai borágazatot, hogy elérjék: a borturizmusban újra kiemelkedő év legyen az idei. A borhoz kapcsolódó vendéglátás és programkínálat egészen a pandémiáig ígéretesen növekedett, majd a járvány természeti katasztrófaként csapott
máj. 8
10:12
Holnaptól így drágul a taxik tarifája Budapesten (Autószektor)
A Fővárosi Közgyűlés április 13-án módosította a taxirendeletet. A 33 százalékos emelést a jelentős üzemanyagár-emelkedéssel, valamint a megnövekedett inflációval és a minimálbér emelkedésével indokolták. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az ülésen közölte: a tarifaemelés a taxis szervezetek által kezdeményezett egyeztetéseken elért kompromissz
máj. 8
10:18
Évekig rejtegették Evita koporsóját: az argentin First Lady élete és halála is legendás volt (Blikk)
A hatalmas szívű latin amerikai szépség életét születésétől kezdve legendás történések övezték.
máj. 8
10:18
Ma is fennakadások lesznek a fővárosi közlekedésben: a MÁV is fontos változást jelentett be (Pénzcentrum)
A Giro miatt néhány vonat várakozásra kényszerül és hosszabb menetidővel közlekedik, a Volánbusz egyes járatai pedig nem, vagy terelt útvonalon és módosított menetrend szerint közlekednek.
máj. 8
10:18
3+1 sminkes YouTube csatorna, amit követned kell, ha érdekel a szépségápolás (Glamour)
Bár hódítanak a villámgyors TikTok videók, nem búcsúztunk el örökre a YouTube-tól, ahol vloggerek mellett hollywoodi hírességek sminkeseit is megtalálhatjuk, ráadásul rengeteget tanulhatunk is tőlük. Ha érdekel a sminkelés, ezeket a csatornákat nem érdemes kihagynod!
máj. 8
10:18
Így hat a klasszikus zene a gyermekek mentális fejlődésére (Igényesférfi.hu)
A világ fokozatos gyorsulása, a digitalizáció és a felszínes személyes kapcsolatok nagyban rányomják bélyegüket a kisgyerekek lelki világára. De vajon hogyan segít ezen a problémán a klasszikus zene? A pszichopedagógus válaszol.
máj. 8
10:18
Több mint száz migráns ért partot Kósz szigeténél (Demokrata)
A partot érőket – köztük húsz kiskorút – a szigeten lévő menekülttáborba szállították.
máj. 8
10:18
Bayer Zsolt: Ha minden így marad, a nyugati kultúrának harangoztak (Mandiner)
A multinacionális Aldi üzletház új imázsfilmmel lepte meg a vásárlóit.
máj. 8
10:18
Hogyan lehet fizetni egy kaszinó online oldalán? (BitcoinBázis)
Manapság egyre többet lehet hallani a netes kaszinókról, ám sokan még mindig ódzkodnak attól, hogy személyes adataikat megadják az interneten.
máj. 8
10:20
Zelenszkij: Egyetlen gonoszt sem kerül el a felelősség (Mandiner)
Az ukrán elnök szerint újra béke lesz, az ukrán Nap pedig győzni fog a február vége óta tartó tél felett.
máj. 8
10:24
Van, ahol leáll a légiközlekedés a csillagászati üzemanyagárak miatt (Privátbankár)
Egy afrikai ország az első, ahol a megdrágult üzemanyagárak miatt leáll a légközlekedés.
máj. 8
10:24
Brutálisan drága lesz a taxizás hétfőtől (Portfolio)
Hétfőtől emelkednek a fővárosban a taxis tarifák: az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nő.
máj. 8
10:24
Kövér: 2010 óta a normák lepusztulásával kell szembesülnünk (ATV)
A parlamentáris normák lepusztulásával kell szembesülnünk, az új politikai generáció már az írott szabályokat sem kívánja betartani - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
máj. 8
10:24
Félelmetesen eltorzult az arca Nicole Kidmannek, akibe egykor fél Magyarország szerelmes volt (Promotions)
Nem fogsz ráismerni a színésznőre a legújabb fotóján.
máj. 8
10:24
Jó magyar kezdés az Opatija Rallyn (Racingline)
Kiválóan kezdtek a magyar indulók a Horvát Rally bajnokság második és a Mitropa Kupa harmadik idei versenyén, az Opatija Rallyn, ahol a legjobb hatban öt magyar páros áll.  Ma rendezik a horvát Opatija Rallyt, ahol az első három kört két pályán bonyolítják le, majd a verseny két teljesen új szakaszon fog zárulni.  Ahogy az várható
máj. 8
10:30
Holnaptól drágul a budapesti taxizás: itt van, mennyivel (Piac és Profit)
Az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nő.
máj. 8
10:30
Szavazzon! Ha milliókat találna, leadná a rendőrségen? (Blikk)
Pénzt találni az utcán nem egyedi eset, de általán maximum pár száz forint hever a lábunk előtt, szerencsésebb esetekben 10-20 ezer forint. Ezekben az esetekben nagy eséllyel fel sem merül a kérdés, hogy felkutassuk a tulajodnost, de mi van akkor, ha milliókra bukkanunk az utcán?
máj. 8
10:30
Fotó: Szabó Zsófi teljesen meztelenül csodálja a mátrai panorámát (SzMo)
Úgy tűnik, a Mátrában nyaral a családjával, és volt egy kis ideje reggel megtekinteni a csodás tájat.
máj. 8
10:36
A mi kis falunk létezik! Mutatjuk, hogy fest Pajkaszeg a valóságban (Blikk)
Pajkaszeget ugyan hiába keresnénk a térképen, de A mi kis falunk című sorozatból mára mindenki által ismert település nem csak filmes díszlet. Ha meg akarunk bizonyosodni róla, hogy valóban olyan idilli hely, ahogyan azt a képernyőn látva gondoljuk, Pilisszentlélekre kell utaznunk. A fővárosból autóval egy óra alatt megérkezhetünk, s már maga az út
máj. 8
10:36
Hétfőtől drágul a taxizás Budapesten (ATV)
Az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nő.
máj. 8
10:36
Hét százalékkal nőtt a biciklisek aránya Budapesten egy év alatt (SzMo)
Ezek alapján a kerékpáros szervezetek javasolnak néhány fejlesztést a fővárosban.
máj. 8
10:36
Templomot vettek célba az abortuszpárti radikálisok (Demokrata)
Azt énekelték és skandálták, hogy „Istennek hála az abortuszért”.
máj. 8
10:42
Szent fánál meztelenkedett a dögös orosz influenszer, most börtönbe kerülhet (Promotions)
Alina Fazleeva csak pár pucér fotóval akarta meglepni a követőit, de nagyon rossz helyszínt választott.
máj. 8
10:42
Az online ügyintézés előnyeire hívja fel a figyelmet az adóhatóság (Magyar Mezőgazdaság)
Személyes megjelenés nélkül egyszerűbb, gyorsabb és biztonságosabb a személyi jövedelemadó (szja) tervezetek átnézése, elfogadása - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében.
máj. 8
10:48
Bajban a méhészek: megviselte a hazai méhállományt a tél (Agroinform)
Jelentős veszteségekkel indul a szezon: 1,2 millió méhcsalád 20 százaléka elpusztult, további 20 százaléka pedig legyengült.
máj. 8
10:48
Föld S. Péter Rónai Egonnak: Te tényleg szó nélkül hagytad Fábry kijelentését? (Mandiner)
Az újságíró szerint kollégája nem volt elég határozott a showmannel szemben az interjú alatt.
máj. 8
10:48
Hogyan kerüld el a céges átverések csapdáját? (Üzletem)
Sajnos könnyen belefuthatunk jól hangzó vagy akár hivatalosnak tűnő céges átverések csapdájába. Ám ne gondold, hogy semmit sem tehetsz ellene. Hogyan kerülheted el a céges átverések csapdáját? Mi az, amit könnyedén megtehetsz, hogy biztonságban maradj? A kérdésekre dr. Kocsis Ildikó ügyvéd válaszol.
máj. 8
10:50
Magyarok Kenyere program (Agroinform)
15 millió búzaszem: Központi Búzaszentelő 2022.04.23. Nyárádszereda.
máj. 8
10:54
Drámai fordulatot vett egy francia rögbicsapat ünneplése (ATV)
Meghalt a francia másodosztályban szereplő Montauban rögbicsapatának egyik játékosa, miután társaival ünnepelni mentek a néhány órával korábbi, Narbonne elleni győzelmet.
máj. 8
10:54
Hőség elleni akciótervvel készül Bécs a nyárra (Tiszta Jövő)
Jön a nyár, jön a meleg – és mivel nincs mindenkinek úszómedencéje vagy utazhat a tengerpartra nyaralni, Bécs akciótervet dolgozott ki a nyári hőség ellen.
máj. 8
10:54
Mi bújik a májusi kiskertben? (Agrofórum)
Nehéz-e ilyenkor gyomlálni? Elmesélem saját praktikáimat, mert néha még kertészként is felhúzom a szemöldököm, hogy vajon én ültettem ide vagy sem a növényt, ami éppen kelni készül.
máj. 8
11:00
Az ellenzékiek most „hallgatnak, mint nyusziürülék a fűben” (Demokrata)
A magyar baloldal az elmúlt hetekben maga is kezdeményezte az embargót.
máj. 8
11:00
Nincs elég bébiétel az Egyesült Államokban (Demokrata)
Az ellátási lánccal kapcsolatos problémák már a kisgyermekek életét veszélyeztetik.
máj. 8
11:00
Chadwick és a Jenner Racing nyerte a szezon első W Series futamát (Racingline)
A W Series kétszeres bajnoka, Jamie Chadwick (Jenner Racing) tökéletesen kezdte a szezont és győzelmet aratott a szezonnyitó dupla futam első versenyét, Miamiban. Jamie már az első körben átvette a vezetést a pole-ból induló Nerea Martítól, majd a két biztonsági autós és egy piros zászlós időszakot is magában foglaló verseny utolsó körében vissza i
máj. 8
11:00
Nem vagyok meleg címmel indult valóságshow Oroszországban, Putyin egyik homofób képviselője vezeti a műsort (rtl.hu)
A játékosok egy vidéki házba költözve töltik mindennapjaikat és minden rész végén megszavazzák, hogy szerintük ki a meleg közülük.
máj. 8
11:06
Idén sokkal durvábban támad a pollen, de nem kell egyből gyógyszer (Infostart)
Súlyosabb tüneteket tapasztalhatnak idén a pollenallergiások. Kraxner Helga szakorvos az InfoRádióban elmondta, hová nyúljanak most az allergiások.
máj. 8
11:06
Magyarország nem támogatja vallási vezetők szankcionálását (Demokrata)
Az EU az orosz egyházi vezető, Kirill pátriárka szankciós listára helyezését tervezi.
máj. 8
11:12
Nem kell tartani a taktikai atomfegyverektől, azonban nem lélegezhet fel a világ: így áll most a háború a Cia igazgatója szerint (Blikk)
A CIA igazgatója szerint semmi jel nem utal arra, hogy Oroszország taktikai nukleáris fegyverek bevetésére készülne, mégsem nyugodhat meg a világ.
máj. 8
11:12
Hosszú a várakozás a röszkei autópálya-határátkelőhely belépőoldalán (ProfitLine)
Hosszú a várakozás a röszkei autópálya-határátkelőhely belépőoldalán - közölte a rendőrség vasárnap reggel a honlapján.
máj. 8
11:12
Stoltenberg: Fel kell készülni rá, hogy az oroszok újabb könyörtelen csapást mérhetnek Ukrajnára (Mandiner)
A NATO-főtitkár szerint a háborús helyzet tovább eszkalálódhat a következő hetekben.
máj. 8
11:18
Zelenszkij ünnepi beszéde: "Nem lesz több fekete-fehér álom, csak kék-sárga" (Menedzsment Fórum)
Ukrajna hagyományosan kétnapos ünnepség keretében szokott megemlékezni az ország a második világháború európai befejezésére. Május 8. az emlékezés és megbékés napja, ez alkalomból beszélt ma reggel Zelenszkij ukrán elnök. Ebből idézünk.
máj. 8
11:18
60 éve jött ki az első James Bond-mozi – Melyik színész volt a legjobb szuperkém? (Blikk)
A 007-es már több mint fél évszázada csábít el minden nőt ls végez ki minden rosszfiút a mozivásznon.
máj. 8
11:18
Durva tanárhiány jöhet Magyarországon: alig akar valaki pedagógus lenni (Pénzcentrum)
A közoktatásban dolgozó pedagógusok legnagyobb része 50 év fölötti, alig vannak 30 év alattiak a szakmában – derült ki a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ adataiból, amit a Népszava jelentetett meg.
máj. 8
11:18
Debreceni Egyetem: együttműködési megállapodást kötöttek, mutatjuk kivel (Agroinform)
A partnerség révén a DE hallgatói a szakmai gyakorlatok mellett részt vehetnek a vállalat termékfejlesztésében is.
máj. 8
11:18
Azbej Tristan: Eszement elképzelés Kirill pátriárkát felvenni a szankciós listára (444.hu)
Csak a magyar kormány kifogásolja az ortodox egyházi vezető ellen tervezett lépést.
máj. 8
11:18
Kövér László: a Momentum „méltatlan bolhacirkuszt” csinált a parlamenti munkából (SzMo)
„A parlamentáris normák lepusztulásával kell szembesülnünk, az új politikai generáció már az írott szabályokat sem kívánja betartani” – mondta a házelnök.
máj. 8
11:18
Össznépi gyűlölet zúdul Orbánékra a kirúgott dolgozóktól: “Rohadjon meg az összes!” (Nyugati Fény)
"Úgy vágnak ki az utcára, mint macskát sz*rni!"
máj. 8
11:18
Sárgyűjtőhelyek létesítését javasolja a fecskék védelmében az MME (Magyar Mezőgazdaság)
A meglévő természetes és a kihelyezett mesterséges fecskefészkek, -fészektelepek közelében minél több helyen sárgyűjtőhelyek létesítését javasolja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Keresés