2022. július 9. szombat

júl. 9
18:48
Ha a Miatyánkban tegezzük Istent, hogy lenne a magázás a megbecsülés fokmérője? (Képmás)
Valószínűleg sokan emlékeznek még, amikor 1990 márciusában megnyitott az első IKEA áruház Magyarországon. Az újszerű dizájn, a kreatív ötletek mellett a nyelvi érintkezésben is forradalmat csináltak. A magyar néplélek azonban nem fogadta egyöntetű lelkesedéssel a mindenhonnan lelógó táblákat az udvarias, ám tegeződő szövegekkel: „próbáld ki”, „nálu
júl. 9
18:48
„Kiabáltam Pista bának, hogy gyere, mert baba van a WC-ben” – sokkot kapott az asszony, amikor meglátta, hogy ismerőse megpróbálja lehúzni az újszülöttjét a… (rtl.hu)
A WC-n próbálta lehúzni babáját egy 33 éves kiskunfélegyházi nő múlt szombaton. Az alkohol- és pszichés problémákkal küzdő anya el akarta titkolni a terhességét ismerősei előtt, akiknél lakott, végül a WC-n találtak rá. A rendőrök egyelőre nem tudják, hogy a baba életképes volt-e. A fiatal nőt nem vették őrizetbe.
júl. 9
18:48
Ukrán sorkatonákat képeznek ki Nagy-Britanniában (rtl.hu)
A szigetország vállalta, hogy három hónap alatt tízezer újoncot tanítanak meg lőni, és sebeket ellátni. A kiképzés négy szigorúan titkos brit katonai táborban zajlik. Közben az orosz hadsereg szakadatlanul lövi a donyecki régió keleti területeit. A kormányzó menekülésre szólította fel a lakosságot.
júl. 9
18:48
Halálos fenyegetések miatt több helyen leállították a jégkármérséklő rendszert (rtl.hu)
Egyre terjed az a minden tudományos alapot nélkülöző összeesküvés-elmélet, hogy a jégkármérséklő rendszer okozza az aszályt az Alföldön. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke azt mondja, hogy a védtelenül maradt területeken nagyobb gondot okoz majd a jégeső.
júl. 9
18:54
Így hatott a vásárlásainkra a kánikula (Infostart)
Brutális növekedésnek indult a szezonális termékek iránti kereslet a VG kiskereskedelmi körképe alapján.
júl. 9
18:54
Gyurcsány Ferenc megtanulta a leckét és készül (Blikk)
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök közösségi oldalán pár soros bejegyzéssel tesz kísérletet arra, hogy a 2002-től 2010-ig tartó szocialista kormányzás időszakát megmagyarázza és egyúttal rávilágítson arra, hogy Orbán Viktor semmit nem tanult elődjei tévedéseiből.
júl. 9
18:54
Fának csapódott egy illegális bevándorlókat szállító jármű, egy ember meghalt (hirado.hu)
A járművezető felkutatása folyamatban van.
júl. 9
18:54
Vitézy Dávid: szabadon hozzáférhető lett a Volánbusz menetrendi adatbázisa (Portfolio)
A Volánbusz is csatlakozott azokhoz a közösségi közlekedési szolgáltatókhoz, amelyek a fejlesztők számára elérhetővé teszik menetrendi adatbázisukat az elmúlt években nemzetközi sztenderddé vált GTFS-formátumban.
júl. 9
18:54
Több nagykövetet, köztük a budapestit is leváltotta az ukrán elnök (hirado.hu)
A rendeletből nem derül ki, hogy a leváltott diplomaták kapnak-e valamilyen új megbízást.
júl. 9
18:54
Csuti is megszólalt a Majka-Curtis-ügyben: „Szeretlek Attika!” (SzMo)
Egy közös képet és egy Goethe-idézetet is megosztott.
júl. 9
18:54
A brit hírszerzés szerint Oroszország újabb offenzívára készül (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 9
18:54
Hajdaj: Oroszország poklot próbál teremteni Ukrajna ipari szívében (Mandiner)
Luhanszk kormányzója Telegram-csatornáján arról írt, hogy az orosz fegyveres alakulatok megfékezésére törekszenek a teljes frontvonalon.
júl. 9
18:54
Armstrong rajt-cél győzelmet aratott a csendes sprintversenyen (Racing)
Marcus Armstrong győzelmével zárult a szombati nap a Red Bull Ringen, aki idei második F2-es győzelmét aratta a sprintversenyen. A fordított rajtrácsos pole az övé lett, mellőle pedig Theo Pourchaire rajtolt, ők ketten problémáktól mentesen el is jöttek a rajttól. A harmadik helyről induló Verschoort a mellőle elrugaszkodó Doohan és a mögüle starto
júl. 9
19:00
Zelenszkij visszahívta a budapesti ukrán nagykövetet (ATV)
Indoklás nélkül közölte döntését az ukrán elnök.
júl. 9
19:00
Búcsú a legendától, Pelé ezt mondta Törőcsik Andrásról (Ripost)
Törőcsik András a Honvédkórházban hunyt el, tüdőgyulladás következtében.
júl. 9
19:00
F2: Armstrong magabiztosan nyerte a sprintet (m4sport.hu)
Nem forgott veszélyben az élről rajtoló új-zélandi győzelme.
júl. 9
19:00
Zelenszkij váratlanul elküldött több nagykövetet, köztük a budapestit is (vg.hu)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elbocsátotta Ukrajna magyarországi, csehországi, norvégiai és indiai nagykövetét.
júl. 9
19:00
G7: ahol magasabb az érettségizettek aránya, ott több védettségi igazolvány jut egy lakosra (rtl.hu)
Magasabb képzettséggel nagyobb oltási hajlandóság jár együtt.
júl. 9
19:00
A minimálbérhez kötik a KATÁT (rtl.hu)
Emelkedhet a KATA összege, és valamilyen formában a minimálbérhez köthetik az adót – erről beszélt a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kormányközeli Magyar Nemzetnek. Parragh László szerint a növekvő adóval emelkedne a KATÁSOKAT megillető társadalombiztosítás is, és az összeghatár 12-ről 18 millióra nőne. Az RTL Híradónak nyilatkozó adószakértő s
júl. 9
19:06
Zelenszkij visszahívta Ukrajna budapesti nagykövetét (Blikk)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton rendeletben hívta vissza Ljubov Nepopot Ukrajna magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének tisztségéből.
júl. 9
19:06
Az ukrán elnök váratlanul felmentette a budapesti nagykövetet (Infostart)
Volodimir Zelenszkij több nagykövetet is leváltott.
júl. 9
19:06
A Real Madrid középpályását és batárnőjét bedrogozták és kirabolták Ibizán (m4sport.hu)
Nem ilyen nyaralásról álmodoztak.
júl. 9
19:06
Vettel felfüggesztett pénzbírsággal megúszta az “ellenszegülést” (Racing)
Sebastian Vettel ügyében már meg is született a döntés. Az Aston Marton versenyzőjét beidézték a versenybírák, merta pénteki kvalifikáció utáni eligazításon nem megfelelően viselkedett. Büntetésül 25 000 eurós büntetést kapott, ám egyelőre felfüggesztett formában. Az FIA közleményében az áll: “Sebastian Vettel távozott a pénteken 19:30-kor tartott
júl. 9
19:08
Hamilton: Nem értem ezeket a versenyzőket! (m4sport.hu)
Nem Mick Schumacher, hanem a rajtnál őt közrefogó ellenfelek terelték rossz vágányra Lewis Hamilton versenyét. Egyes kollégáit egyszerűen nem érti.
júl. 9
19:10
Még két selejtezőben induló magyar teniszezőnek maradt esélye a budapesti torna főtáblájára (m4sport.hu)
A selejtezőben induló öt magyarból ketten jutottak el a főtábla küszöbéig a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.
júl. 9
19:12
Visszaesett az új személygépkocsik eladása Csehországban (ProfitLine)
Az első fél évben 12,3 százalékkal 98 916-ra esett vissza az új személygépkopcsik eladása Csehországban, a csökkenés különösen a második negyedévben volt jelentős - közölte a cseh autóipari szövetség pénteken közleményben.
júl. 9
19:12
Már több mint kétszázezren látták a Szépművészeti Bosch-kiállítását (Pénzcentrum)
Már több mint kétszázezer látogatót fogadott a Szépművészeti Múzeum Bosch-kiállítása, amely még egy hétig látható.
júl. 9
19:12
Volodimir Zelenszkij visszahívta posztjáról Ljubov Nepopot és Ukrajna több nagykövetét (444.hu)
Van olyan köztük, akivel kapcsolatban külügyi pozíciót emlegetnek.
júl. 9
19:12
Megrázó részletek: Holttest lebegett a Duna felszínén – 18+ (BorsOnline)
Még nem sikerült azonosítani a folyó újpesti szakaszán kiemelt női testet. Különös ismertetőjeleit nemrég nyilvánosságra hozták, hátha valaki azok alapján felismeri.
júl. 9
19:12
Mit rejt a királyi poggyász? - Vért is csomagol az útra II. Erzsébet, ha utaznia kell (Life)
Míg a közönséges földi halandó azon van, hogy minék kevesebb holmit cipeljen magával minél kisebb bőröndben, ha külföldre utazik, addig a brit uralkodói családnak olyan helyzetekre is is be kell csomagolniuk, melyeket ritkán vesz számba az egyszeri utazó.
júl. 9
19:12
Migránsokkal teli jármű balesetezett az M1-es autópályán, egy ember meghalt (Mandiner)
Megpróbálta megúszni a rendőri ellenőrzést.
júl. 9
19:12
3D-s nyomtatóval készíthette fegyverét Abe Sinzó merénylője (rtl.hu)
A volt japán kormányfőt pénteken lőtték le egy kampányrendezvényen, és nem élte túl a támadást. A nyomozás még tart, de a merénylő szerint a korábbi miniszterelnök egy általa gyűlölt szervezetnek volt tagja, ezért végzett vele. Japán gyászol, a vasárnapi választásokat ugyanakkor megtartják.
júl. 9
19:18
Zelenszkij leváltotta a budapesti ukrán nagykövetet (Metropol)
Több nagykövetet, köztük a berlinit és a budapestit is leváltotta posztjáról Volodimir Zelenszkij ukrán elnök - derül ki a kijevi elnöki hivatal honlapján közzétett rendeletből.
júl. 9
19:18
Pataky Attila drámai vallomása: Azt hittem, megcsal a feleségem (Metropol)
Pataky Attilának meglepetésbulit szervezett a felesége, azonban volt némi félreértés köztük.
júl. 9
19:18
Kiderült, mennyi gabona marad exportra idén (Agroinform)
Nagy István szerint, ha az aratás idejére nem lesz tűzszünet, sok embernek nem lesz mit ennie.
júl. 9
19:18
Felfüggesztett pénzbírság Vettelnek – kiderült, mit tett (m4sport.hu)
Komoly, de felfüggesztett pénzbírság lett Sebastian Vettel pénteki versenyzői értekezeten mutatott „viselkedésének” a következménye. Az FIA indoklásából kiderült, mi történt.
júl. 9
19:18
Kitálalt az udvari lakáj: ezért vette el Harry herceg Meghan Markle-t (Femcafe)
Mindig van új a nap alatt, ha a királyi családról van szó. Nemrég éppen az udvari lakáj tálalt ki, mi lehetett az igazi indok Meghan Markle és Harry herceg házasságának hátterében.
júl. 9
19:18
Mire megérted a sorsodat, már hatszor átment rajtad az úthenger – A Halásznegyed című könyvet ajánljuk (WMN)
Ha hiányzik a Nápolyi regények világa, ezzel a történettel vigasztalódj – még valami többet is kapsz.
júl. 9
19:18
Felmentették Ukrajna budapesti nagykövetét (rtl.hu)
Ljubov Nepop élesen bírálta az Orbán-kormányt.
júl. 9
19:24
Időjárás: kemény lesz, hamarosan visszatér a perzselő hőség (Blikk)
Átmeneti volt a frissebb idő, kisebb záporok, zivatarok a hét elején még északkeleten kialakulhatnak, ám szerdától nem várható csapadék, újra beköszönt a kánikula.
júl. 9
19:24
Brutális baleset az M1-esen: Menekülni akart a migránsokat szállító csempészautó, tragikus vége lett (BorsOnline)
Szalagkorlátnak ütközött, majd fának csapódott a jármű.
júl. 9
19:24
Budapest legélhetőbb kerületévé varázsolnák Józsefvárost (Infostart)
Elkészült egy vagyongazdálkodási terv a VIII. kerületben, aminek alapján 97 önkormányzati tulajdonú bérház sorsa változik, legyen szó eladásról, bontásról vagy felújításról.
júl. 9
19:24
Rusvai Miklós: várjuk csak meg az őszre elkészülő új koronavírus-vakcinát! (Portfolio)
A koronavírus a legjobb úton halad ahhoz, hogy náthaszerű betegséggé szelídüljön – mondta a Mandinernek a virológus, aki a fertőzési esetszámok heti duplázódása és a tavalyinál jóval magasabb kórházi esetszámok ellenére nem számít súlyos nyári járványhullámra. A Ripostnak azt mondta, október-november környékére vár több megbetegedést, addigra kijöh
júl. 9
19:24
56 centis fülekkel él Szimba, a kecskegida (rtl.hu)
Az Oroszlánkirály főhősének csak névrokona, de már ő is világhírű. Szimba alig több, mint egy hónapja jött a világra Pakisztánban. 10 naposan szépségversenyt nyert, és már több országból is meg akarták venni. Néhány hónap múlva bekerülhet a Guinness rekordok könyvébe is.
júl. 9
19:24
400 liter tejből és 2100 db tojásból készítették az ország leghosszabb palacsintáját (rtl.hu)
400 méter hosszú, összefűzött palacsintát készítettek a mátraterenyei palacsinta fesztiválon. Ezzel megdőlt az eddigi rekord. Guinness-ellenőr is volt a helyszínen, így a rekordok könyvébe is bekerül. A hatalmas palacsintát 400 liter tejből és 2100 db tojásból készítette csaknem 50 szakács.
júl. 9
19:30
Donald Trump szerint Joe Biden káoszt teremtett a mexikói határon (HírTV)
A volt amerikai elnök szerint ő egy működő és eredményes határvédelmet adott át, de Joe Biden elnöksége alatt hamar eluralkodott a káosz a déli határon.
júl. 9
19:30
Az Ötöslottó nyerőszámai a 27. játékhéten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2022/27. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A 27. játékhéten egy szerencsés játékos megütötte a főnyerményt.
júl. 9
19:30
Döntött az EU: Magyarország számára is kötelező (Promotions)
Az Európai Unió minden tagállamnak kötelezővé tette.
júl. 9
19:30
Videón, ahogy még a kocsijából is kiugrik a felháborodott büntetőfékező (rtl.hu)
Büntetőfékezett egy sofőr Győrben szerda este, pusztán azért, mert szerinte a másik autós túl lassan indult el. Az agresszív férfi még a kocsijából is kiszállt. Akár 8 büntetőpontot is kaphat. Múlt szerdán egy nő az M0-ás autóút belső sávjában akarta fékezéssel megleckéztetni a mögötte haladót, abból az esetbő baleset is lett.
júl. 9
19:36
Madary Orsolya: a balatoni gasztronómia egyre inkább egész éves műfaj (Infostart)
Ismét megjelent a Magyar Konyha kiadványa, a Balatoni gasztrotérkép.

Keresés