2022. január 1. szombat

jan. 1
9:24
Ezt mondta újévi köszöntőjében Áder János (Blikk)
"Kívánom, hogy az új esztendőre ne csak megmaradjon, de meg is erősödjön bennünk a tenni akarás, hogy ne győzzön le minket a fásultság, a beletörődés" - mondta Áder János köztársasági elnök a Himnusz elhangzása után a közmédia több csatornáján közvetített újévi köszöntőjében.
jan. 1
9:24
Európában ez nagyobb veszély, mint a koronavírus-járvány (Portfolio)
Közel negyven vezető európai közgazdászt kérdezett meg a Financial Times az infláció vártnál tartósabb jelenlétéről az euróövezet országaiban, és válaszaikban sokan úgy tartották, hogy az európai gazdaság tartós újraindítására immár nagyobb veszélyt jelent az infláció, mint a járvány - írja az Infostart.
jan. 1
9:24
Szoktál úgy enni, hogy igazából nem is vagy éhes? Így tehetsz ellene! (Promotions)
Sokszor úgy tömjük magunkba a falatokat, hogy közben a testünknek nincs is rá szüksége. Hogyan tudjuk eldönteni, hogy igazán éhesek vagyunk-e?
jan. 1
9:24
Ma is járnak a balatoni kompok (Autószektor)
Forrás: Balatoni Hajózási Zrt. Ahogy az év utolsó napján, úgy az újév első napján is rövidebb ideig közlekedik a balatoni komp a Balatoni Hajózási Zrt. tájékoztatása szerint. Január 1-jén Szántód felől 10 órától, Tihany felől 10.15-től közlekednek óránként a járatok. A további napokon a téli menetrend szerint, Szántód felől 7 és 17 óra között, Tiha
jan. 1
9:30
Még szilveszterkor sem tudott leállni az MVM (Privátbankár)
Az MVM Energetika Zrt. alaptőkéje 208 milliárd forinttal, 796,612 milliárd forintra nőtt – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
jan. 1
9:30
Szelimnek hívják az idei első újszülöttet (Demokrata)
Miskolcon, éjfél után 4 perccel született kisfiú lett az első újszülött az országban 2022-ben. A fővárosban is kisfiú lett az első újszülött.
jan. 1
9:30
Elemző: marad a Fidesz, csak az arány kérdéses (Demokrata)
Videó! Palóc André az ellenzék szempontjából is értékelte a tavalyi évet. Azt mondta, csúszó projektek, botrányok jellemezik Karácsony tevékenységét.
jan. 1
9:30
Hol laknak a ma is uralkodó királyok és királynék? (Növekedés)
A királyi rezidenciák legnagyobb része még ma is a legpompásabb épületek közé tartozik. Összegyűjtötték, hol laknak pontosan a mai modern világban is hatalmon lévő uralkodók.
jan. 1
9:36
Újra koronavírusos Majka felesége: egyedül töltötte a szilvesztert (Blikk)
Majoros Hajnalka egyedül szilveszterezett. Másodjára is elkapta a koronavírust.
jan. 1
9:36
Itt van, hány hosszú hétvége lesz idén (ATV)
Három négynapos és két háromnapos hétvége várható 2022-ben, összesen két szombati munkanap lesz.
jan. 1
9:36
Miskolcon született az első vidéki gyermek, Budapest több, mint egy órával később követte. (SzMo)
Mindkét baba természetes úton született meg, egészségesek. Idén a fiúk voltak a fürgébbek.
jan. 1
9:42
Áder utolsó újévi beszéde: „Az életünket élhetjük sakkbábuként, külső erők által irányítva, vagy kezünkbe is vehetjük a gyeplőt” (SzMo)
Áder János beszédében arra kérte a nézőket, hallgatókat, hogy gondoljanak mindazokra, akiknek „nevét sem tudjuk”, pedig naponta ezerszám adták be az oltásokat, fogták a haldoklók kezét, működtették a szociális intézményeket, „óvták a biztonságunkat, védték határainkat”, földet műveltek, szolgáltatást nyújtottak.
jan. 1
9:42
Ezekre az adóváltozásokra számíthatunk idén (Növekedés)
Szinte mindenkit érintenek az adócsökkentések 2022-ben, összességében több mint 1500 milliárd forint marad többek között a családoknál, a fiataloknál, a kis- és közepes vállalkozásoknál, a kripto-devizával kereskedőknél, valamint a munkáltatói adó csökkentése és a minimálbér emelése révén a dolgozók jelentős többségénél is - tájékoztatta Izer Norbe
jan. 1
9:42
Bio-immunerősítő levéltrágyáskísérlet hajtatott paprikán (Mezőhír)
Olyan alternatív biolevéltrágyákat vizsgáljunk meg hajtatott paprikán, melyekkel csökkenthető a vegyszerterhelés.
jan. 1
9:48
Űrmérnököket fognak képezni Magyarországon (Portfolio)
Űrmérnököket képez majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2022 szeptemberétől. Az intézmény oktatási rektorhelyettese az InfoRádiónak azt mondta: a megszerzett tudást a távközlésben is lehet hasznosítani.
jan. 1
9:48
Nagyon sokan váltottak Samsungra emiatt a készülék miatt (Hamu és Gyémánt)
A Samsung 2021-ben négyszer annyi összecsukható készüléket adott el, mint 2020-ban.
jan. 1
9:54
Századvég elemzője: marad a Fidesz (ATV)
Egyelőre minden kutatás azt mutatja, hogy marad a Fidesz-KDNP kormányzat, csak az arány kérdéses - mondta Palóc André, a Századvég vezető elemzője az országgyűlési választások várható eredményével kapcsolatban az M1 aktuális csatornán szombat reggel.
jan. 1
9:54
Legalább 12-en taposták egymást agyon a tömegben egy indiai hindu zarándokhelyen (444.hu)
A tragédia a Mata Vaishno Devi szentélyben történt.
jan. 1
9:54
ByeAlextől és a barátnőjétől érkezett az új év első óriási meglepetése! (Promotions)
Az énekes kimászott a gödörből, és ezt jórészt az új kapcsolatának köszönheti.
jan. 1
9:54
Miskolcon született az első idei gyermek, a Szelim nevet kapta (Mandiner)
Az idei első budapesti újszülött a Zsombor nevet kapta.
jan. 1
10:00
Több mint duplájára nőtt az akkumulátorok alapanyagának ára (Piac és Profit)
Jelentősen emelkedett idén számos ipari nyersanyag ára, részben a járványvédelmi korlátozások miatt lecsökkent termelés, részben a gazdasági fellendülés miatt kibillent kereslet-kínálati egyensúly miatt.
jan. 1
10:00
A Semmelweis Egyetemen is kisfiú az idei első újévi baba (Blikk)
Egy óra tizenöt perckor jött világra a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlegén az intézmény első újszülöttje a 2022-es évben. Ő az első idei újszülött a fővárosban.
jan. 1
10:00
A vörös 50 árnyalata, avagy a szocializmus legszebb klasszikus autói (Növekedés)
A Kocka Ladák és Wartburgok megjelenése előtt a KGST-ben is terveztek olyan autókat, melyek formaterve felvette a versenyt a nyugati vonalvezetés ideáljaival
jan. 1
10:00
Húszéves az euró (Mandiner)
2002. január elsején lett fizetőeszköz az euró 12 uniós tagállamban.
jan. 1
10:12
Összebújva kíván boldog új évet Szabó Zsófi és Shane Tusup (Blikk)
Közösen kívánt boldog új évet Szabó Zsófi és Shane Tusup! A műsorvezető és az amerikai úszóedző szerelmére csupán néhány hónapja derült fény, ám kapcsolatuk nagyon is komolynak látszik. A páros a karácsony után a szilvesztert is együtt töltötte családi körben, ugyanis az edző édesanyja is feltűnik az egyik képen.
jan. 1
10:12
Szelim az év első újszülöttje, a fővárosban az első gyermek Zsombor (Infostart)
Egy intézmény közlése alapján változott a fővárosi lista.
jan. 1
10:12
Így kíván boldog új évet Jakab Péter (Blikk)
Jakab Péter, a Jobbik elnöke és frakcióvezetője a Facebook-oldalán kívánt boldog új évet!
jan. 1
10:12
Függőség és az ünnepek - 10 tipp, hogy elkerülje a visszaesést (WebBeteg)
Az év végi ünnepi időszak az ételről, italról és az önfeledt ünneplésről is szól. De mi van akkor, ha épp egy függőségből gyógyul? A koktélok és partik forgatagában sok a kísértés. Ráadásul az ünnepi stressz enyhítésére is sokan nyúlnak valamilyen tudatmódosító szerhez.
jan. 1
10:18
Az újévi népszokások főként a gazdagság és a szerencse bevonzására szolgálnak (Infostart)
Ki tudja, mire való ilyenkor a gombócfőzés?
jan. 1
10:18
Mozgalmas éjszakájuk volt a tűzoltóknak: rengeteg durva esethez riasztották őket 2022 első napján (Pénzcentrum)
A tűzoltók szilveszter éjszaka sem unatkoztak, az év utolsó napján több tűzeset, baleset és szén-monoxid-mérgezés is történt és persze nem maradtak el a tűzijátékok miatt keletkezett tüzek sem.
jan. 1
10:18
Önvezető Ladával kísérleteznek az oroszok (Autónavigátor)
Kézzelfogható közelségbe kerültek az orosz önvezető autók, amit érdekes módon nem egy autóipari óriás, hanem az állam finanszíroz. A technológia
jan. 1
10:18
Meghalt Kállai Gábor nemzetközi sakknagymester (SzMo)
62 évet élt, a magyar csapat szövetségi kapitánya is volt.
jan. 1
10:18
Ételmérgezés és sztrájk az Apple egyik gyárában (Helló Magyar)
Az óriásvállalatot töbször érte már kritika a nem megfelelő munkakörülmények miatt
jan. 1
10:24
Sok dolguk volt a tűzoltóknak szilveszterkor: 133 esetben volt szükség a segítségükre, súlyos sérülés is történt (Blikk)
A tűzoltók szilveszter éjszaka sem unatkoztak, az év utolsó napján több tűzeset, baleset és szén-monoxid-mérgezés is történt és persze nem maradtak el a tűzijátékok miatt keletkezett tüzek sem.
jan. 1
10:24
Puzsér Róbert az egész országot kicikizte, Berki Krisztián énekelni próbált, Majoros Hajni pedig egyedül töltötte a szilvesztert (Promotions)
Szókimondásból az év utolsó napján sem volt hiány – így mulattak a magyar celebek.
jan. 1
10:24
Kolossa Tamás: Félek a liberálisoktól, és van rá okom (Mandiner)
Magyarországnak – mint minden országnak – nagy szüksége volna konstruktív ellenzékre.
jan. 1
10:24
Megrázó év végi vonatbalesetek: „Kétszáz méteren tolta maga előtt a kisteherautót”, (Autószektor)
Összeroncsolódott kisteherautó, amely vonattal ütközött egy vasúti átjáróban Bágyogszovát megállóhelynél a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. vonalán 2021. december 31-én. A balesetben az autó vezetője meghalt. MTI/Krizsán Csaba Kisteherautó ütközött vonattal egy vasúti átjáróban Bágyogszovát megállóhelynél péntek délelőtt, a balesetben az au
jan. 1
10:24
Újrafeldolgozható fóliák (Magyar Mezőgazdaság)
Az élet minden területén, így az áruk csomagolásakor is a környezetkímélő megoldások kerülnek előtérbe. A minél kisebb környezetterhelés érdekében csökkenteni kell a felhasznált csomagolóanyagok mennyiségét, illetve változtatni kell a csomagolóanyagok összetételén.
jan. 1
10:26
Hargitai Miklós: Elmúlt tíz (Mandiner)
Schmitt Pálról a csalás és a pozícióbitorlás emléke maradt ránk, Áderről még annyi se.
jan. 1
10:30
II. Erzsébet újévi kitüntetettjei: Tony Blair, Vanessa Redgrave, Emma Raducanu és a járványügy vezetői (SzMo)
Olyan járványügyi vezetők, akik a legnehezebb időszakokban is nyugodt, tárgyilagos, megnyugtató, de a kockázatokat, veszélyeket sem elhallgató tájékoztatással vívtak ki rendkívüli népszerűséget és közbizalmat. Ott ilyen is van.
jan. 1
10:48
Pánik tört ki egy indiai templomban, több halott és sérült (ATV)
Egyelőre nem tisztázták, mi okozta a tömegpánikot a Katra város közelében lévő zarándokhelyen, szemtanúk szerint az újév napján odalátogató tömeget nem tudták megfelelően kezelni.
jan. 1
10:48
Hátborzongató: elhagyatott „szellemhajók” lepték el Oroszország partjait (Promotions)
Egészen félelmetes látvány fogadhatja azt, aki ellátogat az orosz partra, ami tele van rejtélyes észak-koreai hajóval.
jan. 1
10:54
Tűzesetek, balesetek, kutyamentés - volt munkájuk bőven a tűzoltóknak szilveszterkor (SzMo)
December 31-én 133 esethez riasztották a tűzoltókat: 52 tűzhöz, 81 alkalommal pedig műszaki mentést igénylő balesethez.
jan. 1
10:54
Folytatódik a szokatlanul meleg idő, havat csak képeken nézegethetünk (SzMo)
A jövő hét elejéig takarékoskodhatunk a fűtéssel, a lehűlés csak szerdán érkezik. Addig újabb melegrekordok jöhetnek.
jan. 1
10:54
Japán komoly támogatást ad a jobb táplálkozás eléréséért (Agrofórum)
Japán több mint 2,8 milliárd dollár értékben nyújt támogatást a következő három évben a koronavírus-járvány által súlyosbított alultápláltság leküzdésére - mondta Fumio Kishida miniszterelnök egy a táplálkozással a növekedésért tematikájú találkozón.
jan. 1
10:54
Szinte mindenkit érintenek a mától érvényes adócsökkentések (Demokrata)
Az adóügyekért felelős államtitkár elsőként a családi adóvisszatérítést emelte ki.
jan. 1
10:54
Véget ért a nyugdíjkorhatár emelése (Mandiner)
Megemelkedett a nyugdíjkorhatár, így az már 65 év az 1957-ben születetteknél. Ezzel lezárult a 2009-ben elfogadott, 2014 óta lefolyó sávos nyugdíjkorhatár-emelés.
jan. 1
11:00
Furcsa tüzet okozott a tűzijáték Budapesten (ATV)
Az év utolsó napján több tűzeset, baleset és szén-monoxid-mérgezés történt az országban. Tűzijátékok miatt is kellett tüzet oltani, továbbá megrémült kutyákat is mentettek a tűzoltók - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szombaton az MTI-t.
jan. 1
11:00
A bodorka szabályosan kiütötte a bagolykeszeget és a széles durbincsot, ennek a kettőnek kb. semmi esélye nem volt (444.hu)
Lehullott a lepel az év haláról, beirdalva, paprikás lisztben megforgatva és jól átsütve az íze kitűnő.
jan. 1
11:12
Világrekord és drónszínházas tűzijáték is volt újévkor - fotók, videó (Infostart)
Az ünneplések visszafogottak voltak a járvány miatt, a látvány azonban nem.

Keresés