A krími-kongói vérzéses láz terjesztésére is képes Hyalomma rufipes egyedeire bukkantak Magyarországon - közölte nemrég egy magyar kutatócsoport. A felfedezés egyelőre csak ökológiai szempontból érdekes, járványtól nem kell tartani, a tavaszi időszakban azonban nem árt résen lenni, hiszen számos őshonos kullancsfaj él hazánkban. Megfelelő óvintézke
A 38 éves pilóta az első rajtkockából vághatott neki a 12 körös viadalnak, miután az időmérőn megszerezte a pole pozíciót. A versenysorozat honlapja szerint Michelisz jól startolt, az első kanyarban nem tudták megtámadni, majd a folytatásban magabiztosan őrizte a vezető helyet és rajt-cél győzelmet aratott. Michelisz mögött csapattársa, a tavaly v
Vannak lenyűgöző, monumentális fák, amiket nagy tisztelet övez. Erdész, vadász, turista fejet hajt előtte és megcsodálja, amikor mellette elhalad. Ilyen volt a Gemenci-erdőben, Keselyűs közelében egy fontos nyiladékot jelző fa, a Kutyás-tölgy. Évszázados legendája a kutya-ember örök barátság megrendítő, szép példája.
Robert Kiyosaki, a Rich Dad Poor Dad szerzője áprilisban is rendkívül aktív volt a Twitteren, szokásához híven ebben a hónapban is számos megosztó posztot tett közzé a közösségi felületen. A Lehman Brothers-összeomlást előre látó guru elsősorban politikával átitatott témákban szólalt meg, de az arany és a bitcoin iránti elköteleződését is hangoztat
A fejlesztési tevékenység jelentős szerepet játszik egy kriptoprojekt potenciális sikerének meghatározásában. Íme az a 20 projekt, amelyen a legtöbb fejlesztést
A Red Bull pilótája, Sergio Pérez nyerte az Azeri Nagydíj sprintkvalifikációját. A mexikói csapattársa, Max Verstappen csak a 3. helyen ért célba, de az autója végig sérült volt a 17 körös futam során. Már a rajt kezdete előtt hivatalossá vált, hogy a sprint időmérő edzésén balesetező Logan Sargeant nem fog tudni elindulni, miután a Williams
A korábbi AA-ról AA mínuszra minősítette le Franciaországot a Fitch Ratings. A hitelminősítő elsősorban a költségvetési hiány bizonytalanságaival indokolta a lépést.
Orbán Viktort ritkán lehet látni a feleségével olyan meghitt pillanatokban, amikor érzelmesebb oldalukat mutatják meg a nyilvánosság előtt. Ezúttal viszont kivételt tett a magyar miniszterelnök!
Lengyelország lefoglalta a varsói orosz gimnázium épületét, az mostantól a varsói városvezetés tulajdona lesz - közölte a lengyel külügyminisztérium szombaton. Oroszország azonnal tiltakozott a lépés miatt, és ígérete szerint hivatalos diplomáciai tiltakozást is át fog adni.
Fotók: Lamborghini „Miután 2022 volt a Lamborghini legjobb éve az eladások és a forgalom tekintetében, további jelentős lépéseket teszünk előre az új bemutatótermekkel és a Revuelto világpremierjével – ez az első nagy teljesítményű elektromos járművünk” – mondja Winkelmann. "A Lamborghinik iránti kereslet minden eddiginél magasabb, és az új philade
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár nagy hanghatással járó feladatokat hajt végre az alakulat lőterén (Szomód) jövő keddtől csütörtökig – tudatta a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Hollandiában egyre jobban terjed az antiszemitizmus, tavaly háromszorosára nőtt az antiszemita incidensek száma 2018-hoz képest - írta a Trouw címu napilap szombaton a holland ügyészség statisztikáira hivatkozva.
Lezajlott az idei Forma-1-es szezon első sprintkvalifikációja, és a 17 kör során számos érdekes eseményt láthattunk. Az egyik ilyen dolog Max Verstappen és George Russell rajt utáni csatája volt, ami miatt el is szabadultak az indulatok a felek között a futam leintését követően. A brit és a holland pilóta a rajtot követően egészen a hármas
Közeleg a társasági adó, iparűzési adó és innovációs járulék bevallásának május 31-i határideje. Ilyenkor a gazdasági társaságoknak érdemes kerülniük a bevallásokhoz szükséges kalkulációk rutinszerű összeállítását – figyelmeztet a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat. Számos részlet rejthet ugyanis adókockázatokat, és ami talán enn
Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte a Forma–1-es Azeri Nagydíj szombaton rendezett sprintfutamát. A 33 éves pilóta mögött a pole pozícióból startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője zárt másodikként, míg a harmadik hely a kétszeres világbajnok és címvédő Max Verstappené, Pérez csapattársáé lett.
A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 34 900 hektár erdőt kezel az ország észak-nyugati területén, gazdálkodik a Duna szigetközi szakaszán, a Kisalföld folyókkal átszőtt vidékén, a hansági erdőkben, valamint a világörökség részét képező pannonhalmi tájon, ahol jól képzett szakembergárdája a biztos záloga a jövő kihívásainak - ismertette az Agrárminisztéri
Egy Herz Sándor nevű magyar bevándorló taxitársaságot alapított a városban, aztán megjelent a konkurencia, majd a maffia is. A háborúnak több halottja volt, később Herz kiszállt, amikor már a családját fenyegették.
Az Rmdsz elnöke köszönetet mondott a kongresszusnak "a bizalomért és a feladatért". Elmondta, hogy ezután nem marad más, mint folytatni a sok éve elkezdett munkát.
Százhuszonkilenc százalékkal nőtt az illegális erdőirtás 2013 és 2021 között a brazíliai Amazonas vidékén az őslakosok földjein - derült ki a Sao Pauló-i Kutatási Alapítvány kedden közzétett tanulmányából.