Hol és mikor fog bekövetkezni az ukrán ellentámadás? Milyen frontállás alakulhat ki őszre, amikor a háborús feleknek várhatóan a terephelyzet alapján kell majd egyezkedniük a tűzszünetről? Az ukrajnai háború várható fázisáról kérdeztük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetőjét.
Az országgyűlés által megszavazott békepárti határozat elfogadását javasolja az önkormányzatoknak írt körlevelében Szita Károly. Kaposvár fideszes polgármestere egyebek mellett azzal érvel, hogy Magyarország is elszenvedi a szomszédjában dúló háború következményeit, amit szerinte csak tetéznek a brüsszeli szankciók. A helyi ellenzéki politikusokat
Kórházba került egy észak-karolinai tini egy brutális, veszélyes kihívás miatt, ami a TikTokon terjed. A fiú a testének csaknem a 80 százalékán súlyos égési sérüléseket szenvedett.
Nyilvános rosszulléte után újra megjelent a nyilvánosság előtt Recep Tayyip Erdoğan török elnök, aki közölte azt is, űrhajóst küldenek a Nemzetközi Űrállomásra.
Továbbra is csúszik a pótlékok kifizetése az orvosok és szakdolgozók részére a Honvédkórházban. Olyannyira, hogy az idén az intézmény dolgozói még nem kaptak teljes fizetést - értesült az ATV Híradója. Ezt a Magyar Orvosok Szakszervezete is megerősítette, amely közölte, "a bérszámfejtés sem átlátható". A Honvédkórház Híradónknak küldött levelében a
A 33 éves pilóta mögött a pole pozícióból startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője zárt másodikként, míg a harmadik hely a kétszeres világbajnok és címvédő Max Verstappené, Pérez csapattársáé lett. A rajtnál Leclerc megtartotta az első helyet, mögé Pérez sorolt be, a harmadik pozícióért pedig George Russell (Mercedes) keveredett nagy
Egyre jobban terjed az antiszemitizmus, tavaly háromszorosára nőtt az antiszemita incidensek száma 2018-hoz képest – írta a Trouw címu napilap szombaton a holland ügyészség statisztikáira hivatkozva.
Adóellenőrzéskor kiderült, hogy a vizsgált adózó egy két évvel ezelőtti időszakra nem nyújtott be áfabevallást, és miután nem működött együtt az adóhatósággal, nem nyújtotta be a költségszámláit, csak a kiállított számlái alapján állapította meg a a fizetendő áfát. Az adott időszakra vonatkozó költségszámláit később figyelembe lehet-e venni? – kérd
Egy jó nyári szezon mentheti meg a magas költségekkel küszködő vidéki szálláshelyeket. A télen is üzemelő szállodák között a legtöbben az energetikai fejlesztésekkel próbálnak előremenekülni, és a lehető legkisebbre csökkenteni a fogyasztásukat. Sok helyen így is a tartalékaikat kénytelenek felélni az életben maradáshoz.
A CipherTrace kriptoelemző céget még 2021 végén vásárolta fel a fizetésfeldolgozó. A Mastercard kriptotermékekért és blokkkláncért felelős vezetője azt mondta,
Minden évben kitalálsz egy vad forgatókönyvet, hogy eltereld a legjobb barátnőd figyelmét a meglepetéspartiról, amit neki tervezel. És minden évben bedől neki. Lehet, hogy természeténél fogva ilyen bizalmas, de lehet, hogy asztrológiailag hajlamos arra, hogy mindenki szeszélyének bedőljön.
Az orosz Wagner-zsoldos alakulat vezetője, Jevgenyij Prigozsin azzal fenyegetőzik, hogy kivonja csapatait a veszélyben lévő ukrán Bahmut városból. Ennek oka a lőszerhiányból fakadó hatalmas veszteség.
Az elmúlt öt évben az ügyészség összesen 237, antiszemitizmussal kapcsolatos ügyet vizsgált. A be nem jelentett esetek száma azonban ennél több is lehet.
Nagy eséllyel a one design Ecoracer (Od30) a világ első teljes mértékben újrahasznosítható sportvitorlása. A júniusban vízre bocsátandó hajót Matteo Polli Yd tervezte és a Northern Light Composites (nlcomp) építette, a teljes hossza 9,15 m, szélessége 3,03 m, vízkiszorítása 1850 kg. A hajó újrahasznosítható kompozitból készül, megoldást kínálva a h
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai sebességmérő készülékkel közúti ellenőrzést hajtottak végre Salgótarján belterületén 2023. április 23-án. A kezelő a műszerrel 13 óra 4 perckor rögzített egy Ford Mondeót, amely a Rákóczi úton 50 km/h helyett 79 km/h sebességgel haladt a mérési hely irányába. Az egyenruhások 7 perccel később ugyan
Másodfokú riasztást adott ki hevesebb csapadék veszélye miatt a meteorológiai szolgálat. Szombaton nyugaton, vasárnap keleten zavarja meg majd a hosszú hétvégét.
Elindul május 1-től Békés vármegyében és Komárom-Esztergom vármegyében az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer - tudatta az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr vezetője szombaton.
A 25 százalék felett ragadt hazai infláció miatti reálbérveszteség egyre több embert ösztönöz arra, hogy másodállást vállaljon. Tömegesnek még nem mondható a folyamat, de az általunk megkérdezett munkaerő-közvetítő cégek szerint érzékelhető a piacon, hogy egyre nehezebb a megélhetés. A heti pár órától az 1-2 napos bedolgozásig terjed az a plusz mun
74 éves korában meghalt Vágó István, a magyar televíziózás hosszú időn keresztül egyik legnépszerűbb alakja, akit egy-időben csak kvízmesterként ismert az ország. Pályatársai és pártja, a Demokratikus Koalíció megrendülten fogadták váratlan halálhírét.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az álmok és a célok szerepéről, a közösség, a csapatjáték, mások szolgálata, a csend és az ima fontosságáról beszélt Ferenc pápa a fiataloknak, akikkel szombat délután találkozott a Papp László Budapest Sportarénában.
A Mate Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének munkatársai által végzett elemzés alapján a gímszarvas lehet a szürke farkas legkedveltebb tápláléka. A tanulmány szerint a legelő háziállatok zsákmányolása akkor növekedhet, ha a nagyvadállományok sűrűsége és változatossága jelentősen visszaesik.
Ott lesz a Crumerum-Nyerges Rally-n a PSZA Motorsport csapata is, ahol az ORB2 és ORB3-as mezőny mellett a Historic mezőny is belekezd az idei szezonba.
Olaszországban félig kiszáradt a Garda-tó, Spanyolországban is extrém meleg van. Az aszály veszélyezteti a mezőgazdaságot, az idegenforgalmat, a hajózást is.
Az álmok és a célok szerepéről, a közösség, a csapatjáték, mások szolgálata, a csend és az ima fontosságáról beszélt Ferenc pápa a fiataloknak, akikkel szombat délután találkozott a Papp László Budapest Sportarénában.