Tiltakozott egy szurkolói csoport, miután a Liverpool csapatkapitánya ajánlatot kapott az Al-Ettifaqtól. Jordan Henderson döntése Szoboszlai Dominik jövőbeli helyét is érinti.
Előre be nem jelentett látogatást tett Ukrajnában Jun Szok Jol dél-koreai elnök, ahol délután egyebek mellett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is tárgyal - közölte a dél-koreai elnöki hivatal szombaton.
Három év után az Audi Sport leállítja a Dakar-ralis programját. Rolf Michl, az Audi Motorsport vezetője kedden a Motorsport-Magazin.com-nak megerősítette, hogy mivel a német gyártó arra készül, hogy 2026-ban a Sauber motorszállítójaként belépjen a Forma-1-be, több versenyrészlegüket is leépítik, beleértve a tereprali-programot és az ügyfélcsapatok
Új csapat érkezhet hamarosan az IndyCar mezőnyébe, ugyanis a gyári Corvette programért 30 éve felelős Pratt-Miller Motorsports szemet vetett az bajnokságban való indulásra.
Az ország csaknem egész területét elérte az újabb rendkívüli hőhullám szombaton, aminek a meteorológusok az antik görög mitológia alvilági révészéről a Kharón nevet adták.
Az MSZP célja, hogy a Balatonnál csak szabadstrandok legyenek, és reményeik szerint ez néhány éven belül elérhető - mondta Molnár Zsolt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) pártigazgatója a Facebookon szombaton közzétett videójában.
Friss és virágos olasz koktél bodzavirág sziruppal, proseccóval és szódával.Míg az elmúlt nyarak legmenőbb koktélja az Aperol spritz volt, idén minden a Hugóról szól. Ez a kevésbé ismert olasz koktél ugyanolyan élénk és buborékos, mint az Aperol spritz, és vitathatatlanul még üdítőbb, köszönhetően az összekevert mentaleveleknek és a lime-kerék dísz
„Leszámoltunk a korábbi kommunista illúziókkal, hogy az állam megoldja helyettünk az életünket, de soha nem adjuk fel a magyar embereket szolgáló állam eszményét” – mondta.
Hankó Balázs, innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár előadásában elmondta: a jövő egyetemét a test, a tudás, a lélek és a szellem összhangjában kell megalkotni.
A színésznő Dubrovnikban veszi fel legújabb műsorát, egy izgalmas reality-t. Claudia fondorlatos módon segít a fiataloknak megtalálni a szerelmet. A hírességnek már korántsem kell keresgélnie a boldogságot, hiszen Pataki Ádám oldalán már öt éve meglelte. Most szülinapja alkalmából a családja is csatlakozott hozzá.
Igazán csodásan alakulhatna ez a hét, hanem nem lenne egy nehéz Mars-Szaturnusz bolygószembenállás az égen. De lesz, méghozzá csütörtökön. Ugyanakkor a horoszkóp épp abban segít, hogy megelőzhesd a vitákat, a konfliktusokat, a nézeteltéréseket, és igazán boldoggá varázsold a következő napokat. Íme!
ENVIRO Német Rally néven zajlott a K&H SIM Liga powered by HUMDA ötödik rally bajnoki futama, melyet a Dirt Rally 2.0 keretein belül teljesítettek a eSportot kedvelő ralisok.
Csak a magyarok akarata és szeretete tarthatja meg Magyarországot magyar országnak - hangoztatta a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzettek ünnepélyes eskütételén szombaton Budapesten, a Hősök terén.
Rita Ora nem sokat hagyott a fantáziánkra, amikor ismét egy merész, de önmagához képest talán nem is annyira extrém szettben érkezett a Vogue partijára a londoni Chiltern Firehouse-ban.
A megnyitón Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára köszöntötte a Fab szervezőit, a művészeket és a közönséget.
A Goodwood Festival of Speed a hétvégén hivatalosan is elkezdődött Angliában, a Lamborghini Squadra Corse pedig kihasználta az eseményt, hogy bemutassa új LMDh versenyautóját, az SC63-at. A 2024-es FIA Hosszútávú Világbajnokságban (WEC) és az IMSA WeatherTech Sports Car Championshipben induló kocsi többek között olyan ikonikus versenyeken indul maj