2023. július 15. szombat

júl. 15
5:21
Megadóztatja az utazókat az egyik ikonikus turistaparadicsom (Infostart)
Jövő évtől egyszeri díjat kell fizetniük.
júl. 15
5:21
3 új törvény jelent meg az éjjel, de több mint 40 törvény változott, köztük adótörvények (Adózóna)
Három új törvény – köztük a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló 2023. évi LVIII. törvény, valamint a légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LIX. törvény, mely többek között 28 törvény módosítását foglalja magában –, tizenhárom rendelet és huszonnyolc határozat jelent meg a Magyar
júl. 15
5:21
Nevezési rekord a jubileumi Virágos Magyarország versenyen (ProfitLine)
Minden korábbinál nagyobb számú nevezéssel ünnepli 30. születésnapját a Virágos Magyarország verseny. Idén már közel 400 település méretteti meg magát 549 pályázattal. A kertész- és tájépítészmérnökök, turisztikai szakemberek közreműködésével már javában zajló zsűrizés után az őszi, ünnepélyes díjátadón derül majd ki, hogy közülük mely közösségek k
júl. 15
5:24
299,3 milliárd dollárral az Amazon a legértékesebb technológiai márka (Igényesférfi.hu)
Az Amazon lett a legértékesebb technológiai márka a világon idén a brit Brand Finance piackutató és üzleti tanácsadó vállalat összegzése szerint annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 14,6 százalékkal, 299,3 milliárd dollárra csökkent.
júl. 15
5:24
Diétázol? Valami könnyűt ennél? - Íme, néhány karfiolos recept, amivel biztosan nem fogsz mellé (Life)
A karfiol kis kalóriatartalma miatt a diétázók egyik kedvenc alapanyaga. Ám nemcsak azért hasznos a fogyasztása, hanem azért is, mert magas rosttartalma gyorsan eltelít, és számos ízletes fogás készíthető belőle. Íme, néhány tipp karfiolos fonomságokhoz.
júl. 15
5:24
Valódi fotón a postai csalás, pontosan ezzel az emaillel verik át a gyanútlan áldozatokat (Promotions)
Hatalmas átverés terjed a Magyar Posta nevében, könnyen áldozatul eshetsz, mutatjuk a konkrét emailt, amelyet a csalód küldenek.
júl. 15
5:24
A legjobb nyári órák 30.000 forinttól 150.000 forintig! (Kronometer)
Megmutatjuk nektek a legjobb nyári órákat 30 ezer forinttól 150 ezer forintig! Színes órák, sportórák, kronográfok, Casio, Seiko, Swatch, Orient, G-Shock… Van itt minden! Nektek melyik a kedvenc nyári órátok?…
júl. 15
5:27
Pécsi Ildikó fia nem tudott édesanyja abortuszáról (Blikk)
Bár azt szokták mondani, a művészek élete gyakran nyitott könyv a rajongók előtt, mindegyük őriz titkokat. Az utóbbi időben egyre több eddig nem ismert részlet lát napvilágot a 2020 decemberében elhunyt közönségkedvenc színésznőről, Pécsi lldikóról is.
júl. 15
5:27
Milyen vizsgálatoknak vethetik alá a levett vérmintákat? (WebBeteg)
Vérünkben az egészségünk, vagy inkább a betegségünk? Valóban, van rá eset, amikor korábban jelennek meg a betegségre utaló jelek a vérünkben, mint azt a panaszok vagy a tünetek jeleznék. Számos információt szerezhetünk általános egészségi állapotunkról, szerveink működéséről egyetlen vénás vérvétel segítségével.
júl. 15
5:27
Időjárás: Minden nap egyre nagyobb lesz a hőség. Közelít a 40 fok! (Agroinform)
Hétfőn nemcsak forróság, de némi csapadék is lehet.
júl. 15
5:30
Több órán át szünetelt az internet- és a telefonszolgáltatás a harcok sújtotta fővárosban (Magyar Hírlap)
Sűrű fekete füst volt látható a hadsereg főhadiszállásának közelében.
júl. 15
5:33
Jön a hőségriadó, semmi sem zavarja a tikkasztó napsütést (ATV)
Mindenhol szikrázó napsütésre ébredünk, és egyre nagyobb lesz a hőség.
júl. 15
5:39
Kevin Costner bosszút esküdött, miután rájött, hogy felesége valósággal kirabolta (hirado.hu)
Christine Baumgartner úgy tűnik, alaposan eltervezte, hogyan tud a lehető legtöbb vagyonnal kilépni Kevin Costnerrel kötött házasságából.
júl. 15
5:42
Kamu esetkocsit lepleztek le a mentők (Magyar Hírlap)
Térítés ellenében szállítottak haza betegeket, miközben rendszeresen visszaéltek a megkülönböztető jelzés használatával.
júl. 15
5:48
Esélye sem volt a túlélésre, négyéves kisfiú zuhant ki az otthonából (BorsOnline)
Szemtanú számolt be a borzalmas esetről.
júl. 15
5:51
A középkorú, közép- vagy felsővezető férfiak a leggyanúsabbak a cégeknél (Piac és Profit)
Világszintű statisztikákat nézve a cégeknél előforduló visszaélések fele bejelentések alapján derül ki. Ezen bejelentések fele továbbá rendszerint munkavállalóktól, azaz cégen belüli emberektől érkezik. A felmérésekből az is kiderül, hogy a céges visszaélések az éves árbevétel 5 százalékát is elérhetik, azaz a cégeknek komoly anyagi érdekük is fűző
júl. 15
5:51
Újra baj van a Duna pesti szakaszán kikötő hajókkal (Infostart)
A XIII. kerület augusztus elsejétől korlátozza a kikötők számát és forgalmát, de a valóságban ennek egyelőre semmi hatása nem lesz.
júl. 15
5:51
„A lelki társam volt” – majdnem belehalt a gyászba Fatima (Ripost)
Azóta sok mindent máshogy lát.
júl. 15
5:51
Ezért nem megy bele Kautzky Armand a Balatonba (naphire.hu)
Habár Kautzky Armand a nyarak egy részét a Balatonnál tölti, a vízbe mégsem megy bele.
júl. 15
5:54
Második e-kamionját állította forgalomba az ALDI (Márkamonitor)
Az Aldi Magyarország 2021 után immár második elektromos teherautóját állította napi rendszeres forgalomba, amely jellemzően a budapesti belvárosban található üzleteket szolgálja zéró lokális károsanyag-kibocsátás nélkül.   Az Aldi 2023-ban tovább bővítette e-flottáját egy Scania tehergépkocsival. A háromtengelyes, 27 tonna össztömegű, speciális hűt
júl. 15
5:54
Újranyit a Budapest Jazz Club (Igényesférfi.hu)
A könnyed sanzonokat és feldolgozásokat megszólaltató Micheller Myrtill-Pintér Tibor duó koncertjével nyit újra július 18-án a Budapest Jazz Club, a fellépést jam session követi.
júl. 15
5:54
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: okkal vagy féltékeny a párodra? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
júl. 15
5:54
Rugalmasan és a lehető legolcsóbban – így utaznak a Z generációsok (KKV Magazin)
A tengerpart mindenekfelett, de idegen helyről a napfelkelte és a naplemente is nagyon vonzó a fiatal felnőttek számára. A csendes kisvárosok egy hajszálnyival érdekesebbek számukra, mint a nyüzsgő nagyvárosok, és a túrázás többüket feltölti, mint egy koncerten tombolás. A magyar fiatalok idén leginkább Olaszországba és Spanyolországba repülnek a K
júl. 15
5:54
Ötvenmilliós online csalást derítettek fel éber hatóságaink (Mínuszos)
Egy ukrán bűnözői csoport ötvenmillió forintot szerzett meg online csalással, a rendőrség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közös akciójában hat embert vettek őrizetbe. A csalást napjaink egyik legnépszerűbb módszerével követték el. Ennek lényege, hogy amikor valaki közösségi oldalon meghirdet egy terméket, arra gyorsan reagálnak a csalók, és j
júl. 15
5:54
Úristen! Marics Peti után Valkusz Milán is lesérült (Magyar Hírlap)
A hatalmas ugrálás közben leesett a magasított dobról.
júl. 15
5:54
Európa már 2025-re túlteljesítheti a 30 GW-os napelemgyártási kapacitást (newtechnology.hu)
Az Európai Fotovoltaikusnapelem-ipari Szövetség tagjainak új adatai szerint az iparág a küszöbén áll annak, hogy a fotovoltaikus-értéklánc egészében több mint 30 GW éves gyártási kapacitást építsen ki. Az Európai Bizottság által életre hívott Európai Fotovoltaikusnapelem-ipari Szövetség (ESIA), amelynek titkárságában az EIT InnoEnergy, valamint az
júl. 15
5:54
Átlagon felüli termésben bíznak (Agrárágazat)
Az agrártermelők kiadásait emeli, hogy az inputanyagárak és az öntözési költségek magas szinten vannak.
júl. 15
5:54
A mesterséges intelligencia használata az agráriumban (Mezőhír)
A növényi kártevők mellett a rovarkártevők vonatkozásában is létezik Ai-bázisú segítség.
júl. 15
5:54
Hatékonyság, takarékosság: így mutatta meg a „vasat” a Kuhn (GépMax)
A legfontosabb a menetszámok csökkentése, amivel időt, üzemanyagot, költséget, munkaerőt spórolhatunk.
júl. 15
5:54
Vb-érmesünk azt hitte, neki ennyi volt az úszás, nincs keresnivalója Fukuokában (Magyar Nemzet)
Olasz Anna érzelmes nyilatkozatot adott, miután a 12. helyen végzett a vizes vb-n nyílt vízi úszásban.
júl. 15
5:54
A történelem egyik legkülönlegesebb fegyvere, az egyiptomi khopesh (Helló Magyar)
A legkülönfélébb formájú antik fegyverek között találhatók a legkülönfélébb formák.
júl. 15
5:57
Jó hírt kaptak az ingyen napelemes rendszerre pályázók (Alternatív Energia)
Részleteket közöltek az ingyenes napelem pályázattal kapcsolatban.
júl. 15
5:57
Kristályos a méz? Nem kell félni tőle! (Agroinform)
Vannak, akik ha azt látják, hogy kristályos a méz, már nem is veszik meg, mert azt gondolják, biztosan cukorral javították fel. Ez azonban nagy tévedés!
júl. 15
6:00
Jámbor András mártíriuma (Magyar Nemzet)
A küldetéstudatos idióták ténykedését a történelemben mindig hullahegyek fémjelzik.
júl. 15
6:03
Jakuzzi vásár óriási árelőnnyel, hogy minden nap élvezhesd egy otthoni spa élményét (Spa Trend Online)
Egy otthoni wellness részleg kialakításával az év minden napján élvezheted a kényeztető spa élményt egyedül, családdal vagy barátokkal! A fizikai és mentális egészséghez is nagy mértékben hozzájáruló prémium jakuzzit most óriási kedvezménnyel szerezheted júliusban, így még idén nyáron kiaknázhatoda saját masszázsmedencében rejlő hatalmas potenciált
júl. 15
6:03
Sosem hallott titkokat árult el Robert De Niro barátnője (ATV)
Tiffany Chen beszélt arról, hogyan ismerkedett meg a színésszel, és hogyan alakult kapcsolatuk szerelemmé.
júl. 15
6:03
Egy gyönyörű barátság kezdete? Különös vendég a francia nemzeti ünnepen (hirado.hu)
Franciaország a vadászgépek eladásáról és tengeralattjárók értékesítéséről szóló alkukkal felzárkózott az Egyesült Államok mellé: Narendra Modi éppen három hete írt alá egy hasonló megállapodást Joe Bidennel Washingtonban.
júl. 15
6:03
Terjed a legújabb TikTok-trend, ülőmunkát végzőknek kötelező! (in.hu)
Tudod mi a legújabb trend, ami vírusként terjed a TikTok-on? Az asztali gyakorlatok − de mielőtt még fennakadnál azon, hogy ez vajon mit is jelenthet, hadd magyarázzuk el.Ezek a gyakorlatok zseniális módon oldják az ülőmunkát, és ráadásul a munkafolyamat megzavarása nélkül elvégezhetőek. Gondoltál már arra, hogy naponta hány órát töltesz ülve? Az o
júl. 15
6:05
Elrendelték a kijevi barlangkolostor vikáriusának hatósági őrizetbe vételét (hirado.hu)
Az SZBU július 13-án ismételten megvádolta vallási gyűlöletkeltéssel és Oroszország cselekedeteinek igazolásával, és kérvényezte a metropolita hatósági őrizetét.
júl. 15
6:06
Csalók küldenek üzenetet a Magyar Posta nevében, és ha nem figyel, eltűnik a pénze (Magyar Hírlap)
A bankkártyák adatai és a számlákon lévő összeg kerül veszélybe.
júl. 15
6:06
„Isten fogta a kezem” – Guzmics Richárd hitről, gúnyról és a bukaresti pokolról (Magyar Nemzet)
Egy hiba miatt bűnbak lett az egész ország szemében, de képes volt fordítani a sorsán.
júl. 15
6:12
Harry herceg és Meghan Markle külön folytatják (Magyar Hírlap)
Nincs tovább, Meghan Markle számára a karrier a minden.
júl. 15
6:12
„Civilek” és a baloldal színe-java is részt vesz a pride-on (Magyar Nemzet)
Karácsony Gergely és több politikus is ünnepelni fogja az Lmbtq-közösséget.
júl. 15
6:15
Tizenhárom év után vették őrizetbe a Long Island-i sorozatgyilkosság gyanúsítottját (hirado.hu)
A hatóságok ugyanakkor összesen tizenegy áldozat ügyében nyomoztak.
júl. 15
6:15
Életbe lépett a hőségriasztás, mutatjuk, mire figyeljen a kánikulában (hirado.hu)
Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri, vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot.
júl. 15
6:18
Máris durvul a kánikula - figyelmeztetések, térkép (Infostart)
Hőség, kánikula, vasárnap már néhol forróság - ezekkel a jelzőkkel lehet illetni időjárásunkat a következő napokban. A hétvégén strandidő vár ránk, a vízhőmérsékletekre nem lehet panasz: nagyobb tavaink 25, 27 fokosak.
júl. 15
6:18
Ezt tartogatja nekünk hétvégére az időjárás, nem sok köszönet lesz benne (BorsOnline)
Első- és másodfokú figyelmeztetést is kiadtak.
júl. 15
6:18
Ismét szempont lehet az ingatlanfelújítás (Magyar Nemzet)
Míg új házat, ikerházat építeni többtíz millió forint, az átfogó felújítás ennek töredéke lehet.
júl. 15
6:18
Ricciardo kényelembe helyezte magát az AlphaTaurinál (Racing)
Daniel Ricciardo egyáltalán nem tétovázott, máris túlesett az üléspróbáján az AlphaTaurinál. Az ausztrál pilótát a Magyar Nagydíjon láthatjuk majd először F1-es versenyen a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj óta. A Red Bull vezetői egyáltalán nem a türelmükről híresek, és ez idén is megmutatkozott. Az energiaitalosok rossz tulajdonságának most Nyck de Vries
júl. 15
6:21
Szétnyílt hasfallal tér vissza az edzéshez Antal Timi (Metropol)
Az énekesnő elhatározta, meghálálja testének, hogy két egészséges gyermeknek adott életet. Így Timi nekiáll az edzésnek óvatosan, odafigyelve magára és a picire is.

Keresés