Az egy munkavállalóra számolt mutatók meglepő módon kevésbé, míg a vállalati bevételarányos marzsra vonatkozó jelzőszámok és az országhatás jól előrejelzik egy cég pénzügyi teljesítményét és ágazati versenyképességét – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem kutatása.
Hamarosan új funkcióval bővül az ESET PROTECT kiberbiztonsági platformja. Az új funkció beépítésének érdekében a szlovák it-biztonsági társaság, az ESET partneri együttműködést kötött a kritikus infrastruktúrák kibervédelmi megoldásainak egyik globális vezető szereplőjével, az amerikai OPSWAT Inc-el. Az együttműködés eredményeképp az ESET PROTECT p
A járműipari képzésekben és kutatásokban meghatározó győri Széchenyi István Egyetem a jövőben együttműködik a kínai, hazánkban gyárat építő Semcorp Csoporttal. A vállalat elnök-vezérigazgatója adománnyal járult hozzá az intézmény kínai hallgatói közösségének fejlesztéséhez. A Semcorp Csoport a világ legnagyobb lítiumionakkumulátor-elválasztófilm gy
Nemcsak rovarok vagy emlősök okozhatnak jelentős gazdasági kárt az ökoszisztémában, hanem akár hüllők és kétéltűek is. Egy felmérés szerint egy sikló- és egy békafaj több milliárd dolláros kártételt okozott világszerte.
Nagy a valószínűsége, hogy az, hogy mennyire hiszed magad okosnak, és valójában mennyire vagy az, nem egyezik. És míg egyesek azt gondolhatják, hogy bizonyos területeken többet tudnak, mint amennyit valójában, mások valószínűleg eszesebbek, mint gondolják.Dr. Katie Davis, PsyD, klinikai neuropszichológus az Insidernek elmondta, hogy a Wechsler inte
Az elektromágneses hullámok körülöttünk mindenfelé megtalálhatóak, és több típusát is ismerjük. A legtöbb elektromágneses hullám a környezetünkben csak elhalad mellettünk észrevétlenül, de néhányat közülük az agyunk is érzékel – a testünk jókora segítségével.
A 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája volt a leggyorsabb, míg Max Verstappen ezúttal csak a második helyet tudta megszerezni, igaz kettejük között mindössze három ezredmásodperc volt a különbség.
Elmegy az orrunk előtt a busz, odaég az ebédünk, vagy ismét összekapunk a kollégánkkal, párunkkal – és máris felmegy bennünk a pumpa. Mindezek a folyamatos negatív ingerek súlyos hatással vannak a testünkre és a pszichénkre is. Lássuk, mit tehetünk ellenük!
A flavonoidok különféle vegyületek, melyek természetes formában megtalálhatók számos zöldségben és gyümölcsben. Több mint 8000 flavonoid szerkezetű vegyületet azonosítottak, amelyek közül sok felelős a virágok, gyümölcsök és levelek vonzó színéért.
A babaváró kölcsön jövő évtől érvényes átalakításával kapcsolatban szinte kizárólag a hitelösszeg és az életkori feltételek módosításáról lehet olvasni, hallani. A Bankmonitor szakértői szerint nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy a konstrukcióhoz kapcsolódó büntetés - melyet egyes szabályok megsértése esetén kell fizetnie a párnak - is
Egyre kevesebben tartják meg a használaton kívüli mobiltelefonjukat, de a magyar lakosság 55 százaléka továbbra is otthon tárolja a régi készülékét. A Yettel felmérése szerint a magyarok fele három-négy évig használ egy mobiltelefont, ötödük négy évnél tovább. 55 százalékuk csak akkor cserél készüléket, ha a régi használhatatlanná válik, 39 százalé
A lakásfelújítás, házépítés komoly műszaki szaktudást igényel, de a megrendelők nehezen tudják eldönteni, kiben érdemes megbízni. A Mapei felmérésnek köszönhetően láthatóvá vált, mennyien válnak áldozattá, és hogyan lehet kivédeni a kóklereket az építőiparban. A kampány a Pr-szakma elismerését is kiérdemelte, a Pr Excellence Award ezüst díjat a 202
A perovszkit oxidásvány alapú cellákról széles körben úgy vélik, hogy a napenergia következő evolúcióját jelentik, és kielégítik a tiszta energia iránti növekvő keresletet, de nem olyan stabilak, mint a hagyományos cellák. Legalábbis egyelőre. A Surrey Egyetem kutatói a Nature Reviews Chemistry című tudományos folyóiratban osztották meg, hogy a per
Az Európai Unió továbbra is „nyitott arra, hogy olyan megoldásokat keressen” az Ensz-szel, amelyek hozzájárulnának az ukrán gabona biztonságos fekete-tengeri exportját lehetővé tévő megállapodás újjáélesztéséhez – közölte az Eu Ensz-megbízottja, miután Oroszország kilépett a paktumból.
Újra jelentkezik a SpaTrend Wellness és Életmód magazin, ezúttal a nyári, extra kiadással. Ha szeretnél minél többet megtudni az otthoni kültéri wellness világáról, inspirálódni és informálódni az újdonságokról, akkor téged is már az online is visszanézhető 30 perces műsor!
Nincs tömeges elvándorlás a védőnők körében, a területi védőnői ellátás, gondozás folyamatosan biztosított - közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) sajtóinformációkra reagálva szombaton az MTI-vel.
Egy igazán érdekes trend látott napvilágot, amit nem másnak köszönhetünk, mint az Eufória sztárjának, Alexa Demie-nek, aki a sorozatban Maddy-t alakítja.
Az ukrán-magyar határszakaszon 7906-an léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7084-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
Két évtizede, 2003. július 23-án hunyt el Cserháti Zsuzsa, aki egyedi, jellegzetes hangjával, népszerű slágereivel a magyar könnyűzene meghatározó egyénisége volt.
Szokatlan döntést hozott meg az FIA és a Formula 3-as sorozat vezetői. A ma reggel esedékes főfutam „biztonsági okokból” öt körrel rövidebb a tervezettnél, miután a Pirelli abroncsai nem úgy bírják megfelelően a terhelést. A vasárnapi főfutam eredetileg 24 kör lett volna, azonban a Pirelli elemzését követően jelezte, hogy csökkenteni kell azt. Az o