A versenyhétvége négy napja alatt 303 ezren jártak a mogyoródi versenypályán, így minden szempontból csúcsot döntött a rendezvény, a 70 körös futamot pedig 102 ezren tekintik meg a helyszínen.
A jövő hét még melegedéssel kezdődik, majd egyre többfelé lesz élénk, olykor erős a szél, sok helyen előfordulhat zápor, zivatar, helyenként heves zivatar is lehet és csökken a hőmérséklet, csütörtökön már csak 21-26 Celsius fokig melegszik fel a levegő. A hét második felében ismét melegedés kezdődik, jobbára napos lesz az idő, 30 fok körüli maximu
A sportvezető közölte, a versenyhétvége négy napja alatt - beleszámítva ebbe a csütörtöki 5000 szurkoló részvételével rendezett boxutca-látogató sétát - 303 ezren jártak a mogyoródi versenypályán, így minden szempontból csúcsot döntött a rendezvény, a 70 körös futamot pedig 102 ezren tekintik meg a helyszínen. Gyulay Zsolt a szombaton bejelentett s
Az 5911-es traktor egy árvíz után került új gazdájához, és ahogy ő fogalmaz „ócskavas áron vette”. Vajon újra munkára fogható lesz az egyébként is több mint 40 éves gép?
Koárbban a mádián keresztül üzengettek egymásnak, a Sztárboxban pedig egymást püffölték. Mára nyoma sincs a heves indulatoknak, egy helyre járnak edzeni, és beszélgetni is szoktak.
Egy magyar sincs életveszélyben az erdőtűz által sújtott Rodoszon - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.
A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nem lehet megmondani, hogy manapság, vagy 10-20 évvel ezelőtt volt könnyebb, vagy nehezebb Forma-1-es versenyt rendezni.
Alkotmányellenes az állami építési beruházások rendjéről szóló törvény köztársasági elnök által kifogásolt része, ezért a törvény nem léphet életbe - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) csütörtökön közzétett határozatában.
Íme három smoothie recept, amelyek remek napindítók lehetnek és pár perc alatt elkészíthetők! Répás turmix ShutterstockÖsszetevők:1 csésze szeletelt sárgarépa1 teáskanál finomra reszelt narancshéj1 csésze narancslé jégkockákElkészítése:Egy lefedett kisebb lábasban főzzük a sárgarépát kevéske forrásban lévő vízben körülbelül 15 percig, vagy
Egyszerre klasszikus és modern, kedves és elegáns, lojális és lendületes. Katalin hercegné nem véletlenül a monarchia egyik legnépszerűbb arca ebben a pillanatban. De vajon milyen a személyisége akkor, amikor nem a legjobb, látszólag legtökéletesebb énjét éli meg mondjuk egy nyilvános eseményen? Szakértő mesélt róla.
2023 nyarán őrült gyorsasággal robbantak be a műkörömpiacra a harsány színek. Az élénk zöld színtől a mély tengerkéken keresztül a napsárgáig mind az idei szezon favoritjai. Van valami fantasztikusan vagány dolog abban, amikor egy merész, feltűnő színt megfelelően tudsz kombinálni az öltözékeddel, hiszen ez az egész szettedet feldobja. De vajon a s
Olvasónk elmesélte, hogyan menekítették ki őket éjszaka a napok óta tartó görög erdőtűzből. Áramkimaradások, apokaliptikus füstfelhő, példás civil összefogás.
Az egykori szépségkirálynő elárulta, sokszor egyedül érezte magát az előző házassága alatt. Azt mondta, a sikerélményt a munkájában kereste, de nem volt boldog.
A felvételi ponthatárok kihirdetésével indul a roham az albérletekért az egyetemi városokban, a felek közötti problémák esetén sok múlhat azon, van-e bérlői kötelezettségvállalás.
A BMW Motorrad ConnectedRide okosszemüveg egy app segítségével Bluetooth kapcsolaton keresztül egyszerűen csatlakoztatható az okostelefonhoz. A kivetítés pozíciója és a beállítások a motorozás megkezdése előtt és menet közben is változtathatók a motorkerékpár kormányán található multikontrollerrel. Az egyéni felhasználói felület és a fokozott moto
A fővárosi használt lakásárak emelkedése idén minden szegmensben megállt – ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az ingatlanpiac legfrissebb fejleményeit. A piaci dinamika is megváltozott: jelentősen visszaesett az érdeklődés a használt házak, illetve az exkluzív, drága lakások iránt.
Több mint 100 ezer néző előtt rendezik meg 15 órától a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ez pedig azt is jelenti, hogy a létesítmény bevételi rekordot ért el az új érában - mondta el Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.