Mérő Péter magyar divattervező készítette Palvin Barbi menyecskeruháját. A tervező a Borsnak adott interjújában arról is beszélt, mennyibe került a gyönyörű darab.
Nagyon alacsony költséggel dolgozik, a felülete modern, felhasználóbarát, gyorsan egyszerűen végrehajthatunk egy tranzakciót. Ezek az általános előnyök, de nézzük meg mennyit spórolhatunk, pénzben és időben, ha a Revolutot használjuk szemben a klasszikus pénzügyi megoldásokkal egy-egy konkrét esetben.
Számos teoretikus előrukkolt már azzal az elmélettel, mely szerint a Földet a múltban földönkívüliek látogatták meg, akik felsőbbrendű tudással rendelkeztek és örökre megváltoztatták az emberi történelem menetét. Mi lenne, ha mindez igaz volna? Számos kérdés, teória és kutatás született már ezzel a témával kapcsolatban. Mire jutottak? Nos, még több
Mielőtt külföldre indulunk autóval, nem árt, ha ismerjük az adott országban érvényes közlekedési szabályokat, többek között, hogy milyen szabályok érvényesek az alkoholfogyasztás utáni vezetésre.
Brutálisan drága a Balaton, a lángos, a vizibicikli, a sör mellett a szállás is, így nem véletlen, hogy egyre többen keresik a pénztárcakímélő lehetőségeket. Az egyik legolcsóbb szállásforma a kempingezés: egy négytagú család akár 10 ezer forintból is kijöhet éjszakánként, közvetlenül a vízparton. Megnéztük az árakat, na meg azt is, a felszerelést,
Tíz év alatt meghétszereződött a nagy teljesítményű személyautók száma Magyarországon, az általuk okozott káresetek pedig több mint négyszeresükre ugrottak. A közutak rémei tavaly is a pótkocsis kamionok voltak, ezek okozták saját hibájukból a legnagyobb károkat. A személyautók közül a legnagyobb teljesítményűek a legveszélyesebbek, de a nagymotoro
Rákbetegek tucatjai tüntetnek Szíria kormányellenes felkelők által ellenőrzött területén egy szíriai–török határátkelőnél, azt követelve a szomszédos Törökországtól, hogy újra tegye hozzáférhetővé számukra az orvosi kezelést.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Binance A Binance automatikusan támogatta Harmony (ONE) és az IoTeX (IOTX)
Ha húsz évvel ezelőtt kitudódott valakiről, hogy pszichológushoz jár, azonnal őrültnek vagy mentálisan labilisnak titulálták. De mi a helyzet a terápiával napjainkban? Ciki? Menő? Szükséges? Utánajártunk.
Eldőlt, hogy (legalább) 2032-ig lesz Magyar Nagydíj a Forma–1 versenynaptárában, teszteltek egy új gumiszabályt, a Red Bull pedig történelmet írt. Ez történt a hungaroringi versenyhétvégén.
Hihetetlen erővel és akarattal néz szembe betegségével Reviczky Gábor. A Kossuth-díjas színművész egyedül, autóval jár a kemoterápiás kezelésekre, amelyekből hétfőn kapja meg a negyedik adagot. A körülményekhez képest jól viseli a mellékhatásokat, de azt már észrevette, hogy kopni kezdett az arcszőrzete.
A nyári szezonális ellenőrzés során kutyák számára engedélyezett, külső élősködők elleni nyakörveket is vizsgáltak a Nébih szakemberei. A szakemberek egy termék adott gyártási tételét kivonták a forgalomból.
A nyugat-európai és egyesült államokbeli trendektől ugyan elmaradó mértékben, de már Magyarországon is találkozhatunk olyan online kihívásokkal, amelyek gyermekek fizikai sérülését vagy akár halálát is okozhatják. A magyar tinédzserek (11 és 17 év közöttiek) több mint egyharmada találkozott már a jelenséggel, 5 százalékuk pedig már részt is vett i
Több mint 11 ezren álltak rajthoz a 41. Balaton-átúszáson. A legnépesebb mezőnye a hagyományos Révfülöp-Balatonboglár távnak volt, de több százan vállalkoztak a féltáv teljesítésére is. Idén először Novák Katalin köztársasági elnök is elindult a megmérettetésen.
El tudnád képzelni az otthonodat műanyagok nélkül? Régen ez nem is volt kérdés, s talán ez is közrejátszik abban, hogy ma a legletisztultabb lakás is mesterkéltnek tűnik egy parasztházhoz képest.
A fokozott rendőri jelenlétnek köszönhetően, nem történt rendkívüli esemény, sem a nappalos, sem az éjszakai szolgálat alatt. - nyilatkozta híradónknak a Pest vármegyei rendőr kapitányság szóvivője. Egy szombati bejelentésnek köszönhetően, 2032-ig biztosított a magyar nagydíj jövője a versenynaptárban.
A fővárosban nem élnek rosszabbul Békés megyénél, de a vidék is tiszta, aszfaltozott és rendezett. Útirajz Afrika igen kevés sikerországának egyikéről.
Mi a szervizek számára a legnagyobb kihívás manapság? A válaszadók legnagyobb része a munkaerő hiányát jelölte meg, mint a szervizt érintő leginkább jelentős probléma, de az elsődlegesen másik problémát megjelölő válaszadók is gyakran említették. A szervizek számára jelentős probléma az emelkedő rezsi- és bérköltségek kitermelése is, ezzel összefü