2023. július 27. csütörtök

júl. 27
14:36
A Brüsszelbe vásárolt 80 milliós zongora „nagyban támogatja” a magyar uniós elnökséget Kovács Zoltán szerint (SzMo)
A hangszer egy brüsszeli palotába kerül, kormány szerint a 2024 július 1-jén kezdődő soros EU-s magyar elnökséget „szolgálja” majd.
júl. 27
14:36
Százezrek látták Jakupcsek Gabriella bakiját a televízióban, még most sem tudják elfelejteni (Promotions)
Jakupcsek Gabriella bakija örökre beírta magát a hazai tévétörténelembe.
júl. 27
14:36
Menczer Tamás: Tűzszünetre, békére és a káros szankciók befejezésére van szükség (Demokrata)
Az Oroszország ellen bevezetett káros európai uniós szankciókat bírálta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Biatorbágyon.
júl. 27
14:36
Nébih: csak kisebb hibákat fedeztek fel a balatoni vendéglátóhelyeken (Üzletem)
A Nébih nyári szezonális ellenőrzéseinek sorában a turisztikai szempontból nagy jelentőségű balatoni vendéglátóhelyek is kiemelt figyelmet kaptak. A júliusi vizsgálati eredmények alapján elmondható, a létesítmények élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek.
júl. 27
14:36
15 év börtönt kap a félfejű rapper (AC News)
A rapsztár nemcsak dalokat gyártott a stúdiójában, hanem drogokat is. Nagy árat fizetett ezért a hibáért: fél koponyájával él a gázrobbanás után.
júl. 27
14:42
Egymilliárd forintos áfacsalással próbálkozott, fennakadt a NAV hálóján (Adózóna)
A megalakulása utáni első bevallásában egymilliárd forint általános forgalmi adót (áfa) igényelt vissza egy debreceni cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzése megakadályozta a csalást.
júl. 27
14:42
Van egy város, ahol nem lesz akkumulátorgyár (Portfolio)
Garanciát kapott a város: nem települ Fótra akkumulátorgyár - írja a Facebookon Fót kormánypárti polgármestere, Vass György.
júl. 27
14:42
Megregulázza a hajózást az EU (autopro)
Szigorúan szabályozzák a hajók károsanyag-kibocsátását.
júl. 27
14:42
Emberi végtagokat találtak egy csatornába dobott hűtőszekrényben (Demokrata)
Emberi maradványokra, két karra és két lábra bukkantak a rendőrök a kelet-belgiumi Liege mellett.
júl. 27
14:42
Kim Dzsong Un Észak-Korea legújabb fegyvereivel dicsekedett Szergej Sojgu orosz védelmi miniszternek (Mandiner)
Az orosz honvédelmi miniszter a helyi állami média szerint az észak-koreai hadsereget a világ legerősebb fegyveres erejeként dicsérte.
júl. 27
14:42
Mondat közepén fagyott le a republikánusok szenátusi vezetője egy sajtótájékoztatón (Telex)
A 81 éves Mitch McConnell év elején szenvedett agyrázkódást, de szerinte a lefagyásának semmi köze nem volt a balesetéhez.
júl. 27
14:45
Müller Cecíliáék uniós pénzből vásároltak be (Menedzsment Fórum)
Vakcinát vettek.
júl. 27
14:45
Az ellenzék kezdeményezésére hív össze rendkívüli parlamenti ülést Kövér László (Blikk)
Az Országgyűlés rendkívüli ülésének július 31-re történő összehívására tesz javaslatot a házbizottság csütörtöki ülésén Kövér László fideszes házelnök.
júl. 27
14:48
Elszálltak az éttermi árak, inkább Mekibe mennek az emberek (Portfolio)
A McDonald's felülmúlta a piaci várakozásokat a negyedéves bevétel és profit tekintetében, miután sikerült relatíve alacsony árakat fenntartania, amelyek az infláció közepette vonzották a költségtudatos vásárlókat - derült ki a cég második negyedéves gyorsjelentéséből.
júl. 27
14:48
Baj van a magyar határon, a rendőrség azonnal lépett (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 7117-en léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6530-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t.
júl. 27
14:48
Felújítják a csodaszép pácini kastélyt (Spabook)
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Pácinban található késő reneszánsz kori kastély rekonstrukciójára írt ki nyílt eljárásban pályázatot a település Önkormányzata 2023. július 23-án. Lássuk a részleteket. A pácini Magócsy várkastély épülete műemlék,…
júl. 27
14:48
Brutális a tűz Szicíliában: templomot pusztított (Mandiner)
Továbbra is küzdenek a helyiek a lángokkal.
júl. 27
14:48
Másfél nap után ért véget a Wizz Air Abu-Dzabiból Budapestre tartó utasainak vesszőfutása (Telex)
A menetrend szerinti repülőgép műszaki hiba miatt nem tudott felszállni, az utasok a repülőtéren rekedtek, a cég elnézést kér, és megtéríti az érintettek költségeit.
júl. 27
14:48
6 meglepő dolog, ami negatív kölcsönhatásba léphet a táplálékkiegészítőkkel (in.hu)
A táplálékkiegészítők használatára vonatkozó legújabb adatok szerint a 20 év feletti emberek 57,6%-a legalább havonta egyszer szed étrend-kiegészítőt. Azonban van egy pár dolog, ami negatív kölcsönhatásba léphet velük, ennek jártunk utána.Bár a táplálékkiegészítők hatékonyságára vonatkozó adatok vegyesek azok esetében, akiknek nincs ismert tápanyag
júl. 27
14:50
Betett a Shellnek az olajár esése (Portfolio)
Nagyot esett a Shell második negyedéves nyeresége a tavalyi rekordszintről, ennek fényében a vállalat lassítja a saját részvény vásárlásokat.
júl. 27
14:51
Továbbra is brutális a hőség Európában: megdőlt a júliusi melegrekord (Blikk)
48,2 fokos csúcshőmérsékletet mértek Szardínián, ami meg is döntötte a július hónapi európai melegrekordot.
júl. 27
14:51
Visszatér a Covid? Emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja (Blikk)
Emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön a honlapján.
júl. 27
14:54
Milyen lassulás? Gyorsult az amerikai gazdaság növekedése (Portfolio)
Az első negyedéves 2 százalék után a második negyedévben 2,4 százalékkal nőtt évesítve az amerikai GDP – derül ki az előzetes adatokból. Az elemzők minimális lassulást vártak 1,8 százalékra, vagyis a közölt adat meglepőnek mondható.
júl. 27
14:54
Biztonságos az ugróvillásokra a két népszerű növényvédő szer (Agroinform)
Erre a következtetésre jutottak a MATE és a Brémai Egyetem kutatói.
júl. 27
14:54
Áll a bál Alain Delon rejtélyes házvezetőnőjének ügyében (Infostart)
A francia rendőrség házkutatást tartott annál a nőnél, akit a színész gyerekei előbb kidobtak a Delon-birtokról, majd fel is jelentettek.
júl. 27
14:54
Viszlát edzés, viszlát diéta: ez a fűszer pillanatok alatt leolvasztja rólad a felesleges kilókat, igazi csodaszer a zsírégetéshez! (Femcafe)
Fogyni szeretnél, de nincs időd annyit mozogni, amennyi hatásos lenne a zsírégetés szempontjából? Szerencsére léteznek olyan „csodafűszerek”, melyek felgyorsítják a fogyás folyamatát!
júl. 27
14:54
Az összetört szívű megtörhetetlen – Kis gyászdal Sinéad O’Connor halálára (WMN)
Annyian akarták megfejteni, megszelídíteni, kiiktatni – pedig csak egyet kellett volna: meghallgatni a dalát arról a mélységes gyászról, amit a szeretetlen gyerekkor hagy maga után, amikor eltemetik az anyát, aki pokollá tette a saját gyereke életét.
júl. 27
14:54
Harcolnak a bankok a frissen felvett egyetemistákért (KKV Magazin)
Mindent beleadnak a bankok, hogy náluk nyissák meg a számlájukat a diákok. A most felvett egyetemistákért a diákhitel mellé nyitható számláknál még a kötelező ingyenességre is rálicitálnak extra kedvezményekkel, ajándékpénzekkel. Van olyan bank is, amelyik diákhitel nélkül is megadja azt, ami ahhoz jár. Ha a fiatalok jól választanak a kérők közül,
júl. 27
14:54
Divattrendet teremt a Barbie-film (MMonline)
A Barbie baba jellegzetes színére összpontosító Barbiecore esztétika immár második éve uralja a divat világát, de a mozikban múlt pénteken debütáló Barbie-film robbanásszerűen hatott az egyébként is maximálisra járatott felhajtásra és néhány nap leforgása alatt 50 százalékkal nőtt a Barbiecore ruhák és kiegészítők iránti kereslet.A múlt héten a mag
júl. 27
14:54
Putyin az élelmiszer-ellátás biztosítását ígérte az afrikai vezetőknek (Demokrata)
Oroszország továbbra is megbízható élelmiszer-szállítója marad Afrikának – jelentette ki az orosz elnök az Oroszország–Afrika-csúcstalálkozón.
júl. 27
14:54
Biztonsággal látogathatóak a balatoni vendéglátóhelyek (Magyar Mezőgazdaság)
A Nébih nyári szezonális ellenőrzéseinek sorában a turisztikai szempontból nagy jelentőségű, balatoni vendéglátóhelyek is kiemelt figyelmet kaptak. A júliusi vizsgálati eredmények alapján elmondható, a létesítmények élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek. A hatóság ellenőrei többségében csak kisebb szabálytalanságokat állapítottak meg.
júl. 27
14:54
A miniszterek távoztak, de ugyanúgy tele vannak fideszesekkel az egyetemi kuratóriumok (Telex)
Gyakorlatilag az összes alapítványi egyetem kuratóriumába jut egy Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselő vagy polgármester. De sok helyen a miniszterek helyére is NER-közeli üzletembereket sikerült beültetni. Eközben az Erasmus+ és a Horizont Európa finanszírozásáról továbbra sincs megállapodás az EU-val.
júl. 27
14:54
Hivatalosan ma is tart a koreai háború, amit 70 éve fegyverszünettel zártak le (naphire.hu)
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter és egy magas rangú kínai küldöttség törte meg Észak-Korea több mint három éve tartó teljes elszigeteltségét.
júl. 27
14:56
Nem sokkal halála előtt szomorú videót készített Sinéad O’Connor (Infostart)
Írországot és világszerte a középkorú poprajongókat is megrázta Sinéad O’Connor ír énekesnő halála. O’Connor két dologról volt igazán híres: egy szomorú balladáról és arról, hogy összetépte a pápa képét. Életében több csapás is érte. A hír nyomán özönleni kezdtek az előtte való tisztelgések.
júl. 27
14:57
Őrület! Egy hete még 35 fok volt, ma majdnem megdőlt a napi hidegrekord: reggel 5 fokot mértek Nógrádban (Blikk)
Ma hajnalra az eddig megszokottakhoz képest, jócskán lehűlt a levegő, északon olyannyira hideg volt, hogy egészen 5 fokig csökkent a levegő.
júl. 27
15:00
Kapaszkodik vissza a forint (Portfolio)
Csütörtök reggel megint gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, így újra 382 felett kezdi a napot. Tegnap előbb 385 közelében is járt a jegyzés, majd estére a Fed kamatdöntése segített kicsit visszakapaszkodni. Később magára talált, az euróval és a dollárral szemben is pozitív tartományban mozog.
júl. 27
15:00
Hétfőn kezdődik a XI. Tiszai Pet Kupa Kiskörén (SzMo)
Tíz hajóval és rengeteg kenuval folytatódik a folyótakarító verseny. Az évek alatt összesen 328 tonna hulladékot szedtek össze a környezetvédelmi aktivisták.
júl. 27
15:00
Új adatok érkeztek a szennyvízben mért koronavírus-koncentrációról (Demokrata)
Emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
júl. 27
15:00
Varga Zsolt érezte, hogy győzni fognak (Demokrata)
A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megérezte a győzelmet 16 másodperccel a vége előtt.
júl. 27
15:00
Kifakadt Gulyás: Azt azért ne kérjék tőlünk, hogy még meg is ünnepeljük Trianont! (Mandiner)
„Mi nem lemondtunk az országunk egy részéről, hanem elszakították egy békediktátummal. Valakinek ez új információt jelent?”
júl. 27
15:02
Szenved a Volkswagen Kínában - Partnerségekkel mennének előre (Portfolio)
Csökkentette idei eladási várakozását a Volkswagen menedzsmentje, főként Kínában nem úgy alakul az értékesítés, mint amire a vállalat vezetése számított. Ezért is igyekszik a menedzsment megerősíteni a konszern pozícióit különböző partneri megállapodásokkal Kínában.
júl. 27
15:03
Döntött a bíróság: rács mögé kerül a korrupt szolnoki orvos (Blikk)
A Szolnoki Törvényszék másodfokú határozatával egy hónapra elrendelte annak a szolnoki orvosnak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható 41 rendbeli vesztegetés elfogadásával - tájékoztatta a törvényszék csütörtökön az MTI-t.
júl. 27
15:03
A lehető legegyszerűbb módon növelik a besorozható oroszok számát (Infostart)
Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője szerint Moszkva újabb mozgósításra készülhet.
júl. 27
15:06
Háború Ukrajnában - Történelminek nevezte a sajtó az orosz-észak-koreai tárgyalásokat (HírTV)
Bogár László közgazdász és Stier Gábor, a Moszkva Tér.com főszerkesztője voltak a Háború Ukrajnában vendégei. Szerkesztő-műsorvezető: Virághalmy Sarolta.
júl. 27
15:06
Varga Zsolt: Ez az egyik legnagyobb győzelem, amit átéltem (HírTV)
Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya "megérezte" a győzelmet 16 másodperccel a vége előtt, döntetlen állásnál a spanyolok ellen 12-11-re megnyert világbajnoki elődöntőben.
júl. 27
15:06
Az élelmezés meghatározó tényezője lett a burgonya (Demokrata)
Nagy István agrárminiszter az Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozáson mondott beszédet.
júl. 27
15:06
Gulyás Gergely: a második félévben gyorsul a gazdasági növekedés (Növekedés)
Európa érdekeivel ellentétesek a jelenlegi európai uniós migrációs javaslatok, amelyek erősítenék a bevándorlást és migránsgettókat eredményeznének - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten, a Kormányinfón. A háború áldozatainak száma 310 ezer, de akár 700 ezer fő is lehet.
júl. 27
15:12
Varga Zsolt: a vége előtt már éreztem, hogy győzni fogunk (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya "megérezte" a győzelmet 16 másodperccel a vége előtt, döntetlen állásnál a spanyolok ellen 12-11-re megnyert világbajnoki elődöntőben.
júl. 27
15:12
Törlik egy magyar cég részvényeit a tőzsdéről (Portfolio)
Az MNB 2023. július 31. napjával elrendelte a SET Group Nyrt. részvényeinek tőzsdei terméklistáról történő törlését a nyilvános értékpapír-kibocsátói minőséggel összeegyeztethetetlen jogsértések miatt. A számos korábbi jegybanki intézkedés ellenére a társaság hosszabb idő óta nem tesz eleget a tőzsdei szereplőktől elvárt alapvető tájékoztatási köte
júl. 27
15:12
Kiderült, milyen órában úszta át a Balatont Novák Katalin (SzMo)
Az óra mára már egy kifutott termék, sehol nem lehet kapni.

Keresés