2023. július 27. csütörtök

júl. 27
15:12
Jurassic Parkot idéző dolog történt a győri állatkertben, minden a katasztrófavédőkön múlott (Promotions)
Olyan látványt rögzítettek a kamerák, amire nem igen volt még példa.
júl. 27
15:12
A svéd állam elítéli a Korán-égetést, az ugyanakkor nem ütközik törvénybe (Demokrata)
A svéd külügyminiszter azt mondta, az állam elítéli és nem támogatja a Korán-égetést, ám az ország szólásszabadságot garantáló törvényei ezt lehetővé teszik.
júl. 27
15:12
Az elektronikus fizetés biztosítása ma már nélkülözhetetlen az üzleti sikerhez (Növekedés)
A kártyás tranzakciók száma 23, értéke pedig 34 százalékkal növekedett egy év alatt a Magyar Nemzeti Bank friss jelentése alapján. Tavaly is töretlenül folytatódott tehát az elektronikus fizetés térnyerése Magyarországon, miközben a készpénzfelvételek száma stagnált. Az ügyfelek egyre jobban ragaszkodnak az elektronikus fizetéshez, felmérések szeri
júl. 27
15:12
Világszínvonalú sufnituning a kormányinfón (Telex)
Jár a kalaplengetés a munkatársnak, aki az utolsó pillanatban megoldotta, hogy Gulyás Gergely ne veszítse el az egyensúlyát a köz tájékoztatása közben.
júl. 27
15:15
Nem jó hír érkezett a koronavírusról (Menedzsment Fórum)
Az örökítőanyag-koncentráció emelkedett összességében.
júl. 27
15:15
Ismét kamatot emelt az EKB (Privátbankár)
Az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal megemelte a három irányadó eurókamatot.
júl. 27
15:15
Kamatot emelt az EKB (Piac és Profit)
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal megemelte a három irányadó eurókamatot.
júl. 27
15:18
A perifériás neuropátia kezelési lehetőségei (WebBeteg)
Keresse fel orvosát rendszeresen, ha Ön cukorbeteg, vagy az immunrendszere károsodott, illetve azonnal forduljon orvoshoz, ha valamilyen szokatlan panaszt észlel végtagjaiban! Korai kezelés esetén van a legnagyobb esély a további idegkárosodás megelőzésére!
júl. 27
15:18
Koronavírus-vakcinákat vesz az ország (Portfolio)
Európai uniós forrásból 338 112 adag Janssen vakcinát vásárolt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK), ami jelentősen hozzájárult a magyarországi átoltottság növeléséhez.
júl. 27
15:18
Négy éve eltűnt, majd a napokban besétált a rendőrségre egy arizonai tinédzser (Telex)
A rendőrség szerint a fiatal lány egészséges, boldog, és nem veszélyezteti senki, de tovább nyomoznak, hogy kiderüljön, hol töltötte az elmúlt éveket.
júl. 27
15:18
Újra visszatér a rettegett kór? Közleményt adott ki az NNK (naphire.hu)
Több magyar városból is aggasztó adatok érkeztek.
júl. 27
15:24
Ezeket a filmeket is nézze meg, ha bírta az Oppenheimert – A tudósokról szóló 10 legjobb életrajzi film (Blikk)
Már most az év egyik legnézettebb filmje a hazai mozikat – párban a Barbie-val – egy hete uraló Oppenheimer, már jócskán 100 ezer fölött válthattak jegyet Christopher Nolan nagyszabású lélektani drámájára, ilyen rövid idő alatt ez elképesztő szám. Az atombomba atyjáról szóló alkotás kapcsán a Filmklikk most összeszedte a tudósokról szóló legjobb él
júl. 27
15:24
Emelkedik a szennyvízben a koronavírus-örökítőanyag koncentrációja (Portfolio)
Emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
júl. 27
15:24
Csorbai Attila: A magyar baromfiágazat teljesítménye évek óta rendkívüli (Agroinform)
A nyári grillszezonra időzítette baromfihús kampányát az Agrármarketing Centrum.
júl. 27
15:24
Putyin komoly ígéretet tett az élelmiszerválság miatt szenvedő afrikai országok vezetőinek (ATV)
Oroszország továbbra is megbízható élelmiszer-szállítója marad Afrikának - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a Szentpéterváron zajló második Oroszország-Afrika-csúcstalálkozón, amelyet részben az orosz állami televízió is közvetített.
júl. 27
15:24
Imádjuk: Jennifer Lopez az asztalon táncolva ünnepli születésnapját (Glamour)
Jennifer Lopez egy ünnepi fotósorozattal robbantotta fel az Instagram világát. A forró fotók apropója az énekesnő 54. születésnapja volt.
júl. 27
15:24
Románia: megháromszorozódott a magyar határon elfogott illegális migránsok száma (Demokrata)
Megháromszorozódott a Romániából illegálisan távozni próbáló határsértők száma.
júl. 27
15:24
Vitézy a vasútvonal-bezárásokról: egy MÁV-főosztályvezető bérét se spóroljuk meg (Forbes)
Vitézy szerint Nyugat-Európában épp ellentétesek a trendek, mint itthon: az EU felismerte, hogy a vasúti közlekedés áruszállításban is, személyszállításban is a leghatékonyabb földi közlekedési mód.
júl. 27
15:24
Motoros és kerékpáros ütközött, mindketten meghaltak - sokkoló fotó (Autószektor)
.
júl. 27
15:24
Egy madár, mely szinte kivétel nélkül képes felismerni a kakukktojásokat (Magyar Mezőgazdaság)
Az afrikai kakukkok méltó ellenfelet találtak a szuahéli drongók személyében. Egy új kutatás szerint ugyanis több, mint 90 százalékos valószínűséggel ismerik fel az idegen tojásokat, noha azok megszólalásig hasonlítanak a sajátjaikra.
júl. 27
15:30
Vitézy Dávid: Egyre nehezebben tudja kiszolgálni a forgalmat a MÁV (Infostart)
Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár szerint a vasúti mellékvonalak bezárásával olyat tesz az Orbán-kormány, ami ellen ellenzékben küzdött. Ráadásul a 10 bezárt vonal közül 8 megmenthető lenne, vasútvonalak bezárásával egyébként is alig érhető el megtakarítás. Úgy véli, a belföldi vasúti személyszállításban semmi esély sincs a következő évtize
júl. 27
15:30
Fordulóponthoz érkezett a párharcuk: Kamilla szégyenteljes vereséget mért Katalinra - ezen még a hercegné is meglepődött (Femcafe)
Bebizonyosodott, amire senki sem számított: Iii. Károly felesége képes menye fölé kerekedni.
júl. 27
15:30
Gyermekkel a vízparton: Így lehet biztonságos a nyaralás a szakértő szerint (Femcafe)
A nyaralás alatt a gyerekek is felszabadultabbak, és a sok új élmény hatására hajlamosak szeleburdin viselkedni a strandon. Ha szeretnénk megelőzni a bajt, és biztonságosabbá tenni a vízparti vakációt, fogadjuk meg a szakértő tanácsait.
júl. 27
15:30
Ötszörösére drágult a paradicsom, a McDonald’s is kivette a kínálatából (Agrofórum)
Indiában jelenleg nem az a kérdés, hogy gyümölcsöt vagy zöldséget egyenek, hanem az, hogy mennyivel drágultak ezek a termékek. Sokak szerint már olyan mértékű az áremelkedés, hogy az egyszerűen nevetséges.
júl. 27
15:30
A Microsofttal közösen telepít magának ChatGPT-t a japán kormány (Bitport)
Elsősorban adminisztratív feladatok során vetnék be a generatív mesterséges intelligenciát, amitől a szolgáltatások minőségének javulását várják, bár az adatvédelmi hatóság már előre figyelmeztette az OpenAI-t a játékszabályokra.
júl. 27
15:30
Építőanyag-kereskedő cég hajt a pályaelhagyó tanárokra (Mandiner)
A jövőnk tűnt el 13 év kontár tolvajkormányzása alatt.
júl. 27
15:30
Az M-Sport nem a költségek miatt nem cserélt motort korábban Tanak autójában (Racing)
Az M-Sport már az Észt Rally előtti szerdán észrevett problémára utaló jeleket Ott Tanak autójának motorja adatai között, azonban nem volt biztos, hogy valóban baj van az erőforrással, ezért csak a gépátvétel után lett kicserélve.
júl. 27
15:36
Burgonya: az ágazat átfogó modernizációjára van szükség (Agroinform)
Az élelmezés meghatározó tényezője.
júl. 27
15:36
Ön is klímát használ a nagy melegben? Olvassa el, ha nem akarja, hogy megbüntessék (ATV)
Nemrég egy zuglói társasház lakóinak a figyelmét hívták fel arra, hogy a kondenvizet semmiképpen ne az utcára vezessék, mert az jogszabályba ütközik.
júl. 27
15:36
Vége a várakozásnak: Megkezdte az elterelést a népszerű magyar, drogos énekesnő (Nyugati Fény)
Az ismert énekesnő tavaly októberben bukott le.
júl. 27
15:36
A vallásos zsidók a tisa beáv napján imádkoznak (Mandiner)
Az ortodoxok a jeruzsálemi zsidó szentély lerombolására emlékeznek, és gyászuk jeleként böjtölnek.
júl. 27
15:36
Gulyás Gergely: már októberben 1 számjegyű lehet az infláció (Üzletem)
„Az inflációt is le fogjuk törni, a kormány gyors inflációcsökkenéssel számol” – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
júl. 27
15:36
Kizártak egy ukrán vívót a világbajnokságról, mert nem volt hajlandó kezet fogni az orosz ellenfelével (Telex)
A négyszeres világbajnok Olga Harlan 15-7-re legyőzte Anna Szmirnovát, mégsem folytathatta a versenyt.
júl. 27
15:38
Brit hírszerzés: új szuperfegyvert vet be a fronton az orosz fél (Mandiner)
Az új harceszköz óriási előnyhöz juttatja az oroszokat a britek szerint.
júl. 27
15:39
Újabb pilótasztrájk a Ryanairnél (Infostart)
Ismét sztrájkot hirdettek a Ryanair fapados légitársaság brüsszeli pilótái a hétvégére, emiatt a charleroi-i repülőtéren több járatot is törölni fognak - írta az RTBF hírportál csütörtökön a Charleroi repülőtérre hivatkozva.
júl. 27
15:40
Berobbantak Szoboszlaiék a topligákba (Mandiner)
Ezeknek a külföldön játszó magyaroknak szurkolhatunk a 2023-2024-es fociidényben.
júl. 27
15:42
Balatoni vendéglátóhelyeket ellenőrzött a Nébih (Adózóna)
A balatoni vendéglátóhelyek élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei többségében csak kisebb szabálytalanságokat állapítottak meg – közölte a hivatal.
júl. 27
15:42
Komoly csehországi tesztközpontot nyitott a BMW (autopro)
A BMW autógyár megnyitotta Európa legnagyobb tesztelő központját Csehországban.
júl. 27
15:42
Egy kedves ajándékkal leptük meg a Libri előtti tüntetőket – Kulifai Máté a Mandinernek (Mandiner)
Kulifai Mátéék máskor is vittek már Szentírást fiataloknak, sőt, maga az akció független volt attól, hogy akkor most fóliázva vannak-e termékek a könyvesboltban vagy sem.
júl. 27
15:42
Amerikai nyugalmazott katonai veteránok szerint az ufók komoly veszélyt jelentenek, egyikük „nem emberi” maradványokról is beszélt (Telex)
Képviselőházi meghallgatás zajlott ufótémában, egy veterán azt is tudni véli, hogy földönkívüli mintákat rejteget az amerikai kormányzat.
júl. 27
15:42
Utasok ezrei kerülhetnek bajba a Rayanair pilótáinak újabb sztrájkja miatt (naphire.hu)
Ismét sztrájkot hirdettek a Ryanair fapados légitársaság brüsszeli pilótái a hétvégére, emiatt a charleroi-i repülőtéren több járatot is törölni fognak - írta az RTBF hírportál csütörtökön a Charleroi repülőtérre hivatkozva.
júl. 27
15:45
Megint sztrájkolnak a Ryanairnél (Piac és Profit)
Ismét sztrájkot hirdettek a Ryanair fapados légitársaság brüsszeli pilótái a hétvégére, emiatt a charleroi-i repülőtéren több járatot is törölni fognak - írta az RTBF hírportál csütörtökön a Charleroi repülőtérre hivatkozva.
júl. 27
15:48
Erősödik a dollár (Portfolio)
Csütörtök reggel megint gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, így újra 382 felett kezdi a napot. Tegnap előbb 385 közelében is járt a jegyzés, majd estére a Fed kamatdöntése segített kicsit visszakapaszkodni. Később magára talált, az euróval és a dollárral szemben is pozitív tartományban mozog.
júl. 27
15:48
Most indul a roham az albérletekért (MMonline)
Szerdán este kihirdették a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, és több mint százezer diák számára dőlt el, hogy hol folytathatja a tanulmányait. Az ünneplésre viszont nincs sok idő azok számára, akiknek a lakhatása még nem biztosított a tanévre, ugyanis ezzel együtt elindult a roham az albérletekért. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapít
júl. 27
15:51
Kemény lépés a jegybanktól: csúnyán megjárta a jogsértő tőzsdei cég (Privátbankár)
A céget lényegében kirúgták a tőzsdéről.
júl. 27
15:51
Gyászol Keresztes Ildikó: özönlenek a részvétnyilvánítások (Blikk)
Keresztes Ildikó közösségi oldala teljes gyászba borult és elárasztották a részvétnyilvánítások.
júl. 27
15:51
A közfelháborodás nyomán minisztert menesztett Ukrajna (Infostart)
Az ukrán parlament csütörtöki ülésén támogatta Olekszandr Tkacsenko menesztését a kulturális minisztérium éléről - hozta nyilvánosságra Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegramon. Más képviselőket
júl. 27
15:54
Dél-Európa lángokban (HírTV)
A görög polgári védelmi és meteorológiai hivatal figyelmeztetett: a 47 Celsius-fokos forróság miatt továbbra is rendkívül magas a tűzveszély.
júl. 27
15:54
Őrülten népszerű lett idén az egyik vidéki egyetem: mit láthat benne ennyi hallgató? (Pénzcentrum)
Összesen közel 4500 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben, ami 38 százalékkal haladja meg a tavalyi 3200-as adatot. A jelentős növekedés azt mutatja, hogy az intézmény által nyújtott minőségi képzések és szolgáltatások vonzóak a fiatalok körében.
júl. 27
15:54
Ismét egy 170 km/h-val száguldó Mercedest fogtak a Árpád hídon (Autónavigátor)
A óta a rendőrség különösen nagy figyelmet fordít az Árpád hídra, és a baleset óta számtalanszor végeztek sebességmérést az érintett

Keresés