Tajvannál ért partot a legutóbbi idők egyik legundorítóbb tengeri szörnye, amely 2 méteresre is megnőhet és egészben lenyeli áldozatát - íme a videó és a részletek #tenger #óceán #Ázsia #Tajvan #természet #biológia
Nem adja fel a harcot Zsóka, akit – mint a Blikk megírta – tulajdon fia tett ki a lakásából. Az asszony 12 évig élt együtt édesanyjával, aki azonban 8 évvel ezelőtt, Zsóka tudta nélkül egy ajándékozási szerződéssel unokájára, Zsóka fiára íratta a lakást.
A számos korábbi jegybanki intézkedés ellenére az érintett cég hosszabb idő óta nem tett eleget a tőzsdei szereplőktől elvárt alapvető tájékoztatási kötelezettségének.
Az Európában irányadó Brent típusú kőolajhoz képest az orosz Ural kőolaj árelőnye „már elég kicsi, bizonyos területeken nagyon alacsony, általánosságban pedig 15 dollár alatti” – jelentette be az orosz kormány tudatos lépéseinek eredményét a mai orosz-afrikai szentpétervári fórumra időzítve az orosz energetikai miniszter. Ez azt jelenti, hogy új he
Csütörtök reggel megint gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, így újra 382 felett kezdi a napot. Tegnap előbb 385 közelében is járt a jegyzés, majd estére a Fed kamatdöntése segített kicsit visszakapaszkodni. Később magára talált, az euróval és a dollárral szemben is pozitív tartományban mozog.
Mallorca jól ismert strandja ismét megtelt bulizni vágyó turistákkal. A Playa de Palma nyáron főleg a német és brit partituristák közkedvelt turisztikai célpontja, emellett spanyol érettségizők tízezrei is rendre ezt…
Tegnap számoltunk be a kormány új szén-dioxid kvóta adójáról, valamint tranzakciós díjáról, amivel a legnagyobb szén-dioxid kibocsátó építőipari, vegyipari, szeszipari, illetve olajfinomító létesítményeket kötelezné fizetésre. A rendeletre reagált az Európai Cementipari Szövetség egyik tagja, a CeMBeton állásfoglalása szerint a tranzakciós díj és a
Sikeresen zajlott az MBH Jelzálogbank jelzáloglevél-kibocsátása, a bank eredetileg 10 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-aukcióján több mint 13 milliárd forintos igény mutatkozott.
Putyin ingyen gabonát ígér több afrikai államnak: a nyugati nyomásgyakorlás ellenére jelentős számú afrikai ország látogat el az Oroszország-Afrika Fórumra.
A Megafon videócsatornája, a Patrióta női influenszerei néhány másodperc alatt képesek megfejteni a világ bonyolult kérdéseit, miközben rendesen beleállnak a gender-, woke- és feminizmusellenes harcba. Bemutatjuk a kormánypropaganda terjesztéséért felelős csatorna három női tagját.
Telefonon elérhető konzulok nyújtanak szükség esetén segítséget a labdarúgó Konferencia-ligában első idegenbeli mérkőzését játszó DVSC és ZTE szurkolóinak - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Japán sok esetben etalon a világ számára. Különleges, letisztult lakberendezési tárgyaik, egyedi kultúrájuk és gasztronómiájuk, valamint messze földön híres precizitásuk számtalan területen megmutatkozik, de gyakran szolgál ihletőül más nemzetek alkotóinak is. Hoztunk néhány tárgyat japánrajongóknak.
Még egyszer, utoljára, nyolcadjára is átfestik, annak összes, valaha létezett variációját meg akarják mutatni a Meme múzeum látogatóinak – írja az Index.
Statisztikai adatok alapján, a 2021-es évben a második leggyakoribb halálozási ok ismételten a szív- és érrendszeri megbetegedések voltak Magyarországon, több tízezren vesztették életüket ilyen jellegű megbetegedésben. Ez az elrettentő adat újabb indok arra, hogy a jövőben még jobban odafigyeljünk egészségünkre.
Egy héttel ezelőtt mutatták be az új Barbie filmet, ami már a hétvégén is rekordokat döntött. Azonban nem sokkal maradt el bevéltek szempontjából az Oppenheimer sem, ami miután ugyanaznap mutatták be, mint vetélytársát az ellen Barbie filmmé vált az elmúlt hónapokban. A Pénzcentrum most összeszedte az elmúlt egy hét legtöbb bevételt hozó filmjeit.
A Hyundai nemrégiben mutatta meg első elektromos sportmodelljét, az Ioniq 5 N-t, amely bizony elektromos autó lévén nem épp könnyű. Épp ezért üdvözlendő mindenféle tömegcsökkentési megoldás: a Hyundai a nagyteljesítményű elektromos crossover súlyából könnyebb kerekekkel kíván faragni, amihez karbonspecialista segítségét kérték.
Egy lány, miután kizárják az otthonából, elköt egy autót, és napról napra élve menekül a múltja elől, miközben próbálja megtalálni önmagát. Miközben a sivatagos, kietlen amerikai utakat rója, furcsábbnál furcsább emberekbe botlik. Roadmovie egy elsőfilmes rendezőtől, Wim Wenders közreműködésével.
Tucatjával állnak az elpusztult vagy sérült nyugati harckocsik az ellentámadás első napjaiból, az ukrán főparancsnok BBC-nek adott nyilatkozatában elismerően szólt az orosz védelemről.
Keressük a Magyar Baromfi védjeggyel ellátott húsféleségeket a boltokban, azok szavatolják, hogy egészséges és jó minőségű hús kerül az asztalunkra. Egyebek mellett ez hangzott el a szaktárca, az AMC és a baromi termékpálya termelőit összefogó terméktanács idei fogyasztásösztönző kampányának nyitórendezvényén.
A Toyota nemrégiben bejelentette, hogy mostantól a hidrogénhajtású járművek gyártására fog összpontosítani, melyekből 2030-ra mintegy 200 ezer darabot kíván értékesíteni
Mintegy 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, több ezer új munkahelyet teremtve.
A csütörtöki Kormányinfón a migránskvóta, az igazságszolgáltatás függetlenségének mérföldköve és Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációja is szóba került.
Az LG Electronics Inc. (LG) idén történetének legmagasabb második negyedéves konszolidált bevételét könyvelte el, a 20 ezer milliárd koreai von forgalom mellett pedig 741,9 milliárd von üzemi nyereséggel zárt. Az eredmény tükrözi a vállalat törekvéseit az üzleti struktúra folyamatos fejlesztésére, melynek része az új, platformalapú szolgáltatási üz