2023. július 30. vasárnap

júl. 30
10:21
A Bmw lett a Bayern München kosárlabdásainak mobilitási partnere (Autószektor)
A BMW München a játékosok és az edzőstáb mobilitását tisztán elektromos meghajtású BMW modellekkel segíti, az ötszörös német bajnok így károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedhet a müncheni régióban. A felek a partnerség égisze alatt a kosárlabdapályán kívül is együttműködnek, társadalmi szerepvállalást ösztönző és nonprofit közös projektekben – első
júl. 30
10:21
Durván bepöccent a szlovák külügyminiszter: Keményen kiosztotta az EU-ról hazudozó Szijjártót (Nyugati Fény)
Forrnak az indulatok.
júl. 30
10:24
Csatatérré változott a világ legnagyobb autópiaca (Portfolio)
Az autógyártók számára elérkezni látszik az igazság pillanata a világ legnagyobb autópiacának számító Kínában, ahol a helyi, feltörekvő márkák kezdik átvenni a külföldiektől a vezető szerepet. Az elmúlt időszak bejelentéseiből az látszik, hogy sokan igyekeznek felvenni a kesztyűt és a helyi igényekre szabott autókkal próbálják visszaszerezni piaci
júl. 30
10:24
Putyin bejelentése mindent megváltoztat: jön a fordulat a háborúban? (ATV)
Vlagyimir Putyin szerint az afrikai és kínai békekezdeményezés lehet az alapja a béketeremtésnek.
júl. 30
10:24
Rettenetes napok jönnek: megbolondult az időjárás, esőre, brutál párára készülj (Pénzcentrum)
Óriási hidegfront érkezik Magyarországra: napokon tartó esőzés, záporok, zivatarok várhatóak. Azonban a hőmérséklet várhatóan nem fog csökkenni, így mindezek mellett párára is számíthatunk.
júl. 30
10:24
5 ötkarikás őrület: ilyen különleges olimpiát rendeznek jövőre Párizsban (Ripost)
Páratlan helyszínek, sosem látott megoldások.
júl. 30
10:27
A német vívószövetség szerint a FIE feloldotta a kötelező kézfogás szabályát (vg.hu)
Az ukrán Olga Harlant azért zárták ki a milánói vívóvébén, mert nem fogott kezet orosz ellenfelével.
júl. 30
10:27
Szenvedsz az elalvással? 7 trükk, hogy 12 percen belül sikerüljön (Hamu és Gyémánt)
Persze a 12 perc nincs kőbevésve, de az egészséügyi tanácsokkal is foglalkozó Healthline szerint némi „gyakorlás" után nagy eséllyel megszüntethetjük az álmatlanságot. Mutatjuk a tippeket! Koncentráljunk a légzésünkre A légzőgyakorlatok segíthetnek lecsendesíteni az elmét. Ha elalvás előtt jár az agyunk, és nem tudunk elaludni, a meditatív
júl. 30
10:27
Elsőbálozók lettek az Anna-bál szépei (Demokrata)
Dévényi Alízt választották a 198. Anna-bál szépének szombat éjjel.
júl. 30
10:27
Jó hírt kaptak a nyugdíjasok, előbb érkezik az augusztusi nyugdíj (Magyar Nemzet)
Idén még két alkalom lesz, amikor hamarabb fog érkezni az ellátás a számlákra.
júl. 30
10:27
A korai reggeli csökkentheti a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát (Magyar Mezőgazdaság)
A reggel 9 óra utáni reggelizés 59%-kal növeli a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát azokhoz képest, akik reggel 8 óra előtt reggeliznek.
júl. 30
10:27
Eddig tartott a napsütés, lecsap az eső (naphire.hu)
Egy kis időre búcsút mondhatunk a nyári napsütésnek.
júl. 30
10:30
Lángoló pokollá vált egy karaokebár, 6 ember meghalt (Metropol)
A tűz miatt nyomozás indult.
júl. 30
10:30
Online árfigyelő: új termékkategóriákkal bővíthetik a rendszert (Agroinform)
Több mint 650 ezer látogató az online árfigyelő rendszerben.
júl. 30
10:33
Szigorítás vár a nyomtatók piacára - lépéskényszerben a cégek (Piac és Profit)
Hiába nézünk szinte mindent a monitor előtt, a papír alapú dokumentálás és iratkezelés továbbra is erősen a mindennapjaink része. A hagyományos, ózont termelő nyomtatók ugyanakkor rendkívül környezetszennyezőek, ráadásul a legtöbben a kellékanyagokat a kommunális hulladékba dobják, ami szintén nagyon kártékony. Tál Dávid, a kornyezetbaratnyomtato.h
júl. 30
10:33
Oroszország polgári hajókat fenyeget a Fekete-tengeren (Agrofórum)
Egy magas rangú ukrán tisztviselő azzal vádolta Oroszországot, hogy polgári hajókat fenyeget a Fekete-tengeren, és sürgette a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el a szerinte "terrorista módszereket".
júl. 30
10:33
Vettem a McDonald’s-ban egy gyerekmenüt, hogy a mellé járó „érzékenyítő” kiadványt megnézhessem (Mandiner)
Miért kell más kontinensek távoli és átélhetetlen problémáival gyötörni kicsiket?
júl. 30
10:36
Győzelemmel rajtolt a Puskás Akadémia és az Újpest is (Infostart)
Az Újpest otthon, a Puskás Akadémia idegenben győzött a labdarúgó OTP Bank Liga 1. fordulójának szombati játéknapján.
júl. 30
10:36
Tényleg pokoli, ami a szomszédban történik, a magyar határon is baj van (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 7950-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 9990-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.
júl. 30
10:36
Öt Dárdai sem tudott segíteni, máris magyarázkodni kell (Ripost)
Az apuka üzent a kritikusoknak a balul sikerült szezonrajt után.
júl. 30
10:39
Vereséggel kezdett a Bundesliga 2-ben a három Dárdaival felálló Hertha (Telex)
„Apaként most semmit sem érzek. Egy dolog jár a fejemben: nagyon hiányzott egy gól a mérkőzésből” – mondta a meccs után Dárdai Pál.
júl. 30
10:39
Szintet lépett a cenzúra a Facebook orosz hasonmásán az Ukrajna elleni invázió óta (Media1)
Egy nemzetközi vizsgálat szerint a legnagyobb orosz közösségi oldal, a VKontakte egyre nagyobb számban törli a Kremlnek nem tetsző tartalmakat.
júl. 30
10:41
Dinizismo – az őrült futballforradalom, ami Brazília és a világ fociját is megmentheti (Telex)
A brazil futballválogatott megbízott szövetségi kapitányának kinevezett Fernando Diniz közel félévszázados paradigmaváltást hozhat el a világfutballban. De működhet-e a Fluminensénél kialakult relacionalista-funkcionalista futball a legmagasabb szinten, a világ legjobb játékosaival és a világ legjobbjai ellen? Erre keressük a választ.
júl. 30
10:42
Moszkvai polgármester: dróntámadás érte a várost (HírTV)
Ismét ukrán dróntámadás érte Moszkvát vasárnapra virradóra - jelentette be Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a Telegramon.
júl. 30
10:45
Történelmi magyar aranyat nyert a Hajós, Stréli páros a szlovéniai strandröplabda MEVZA-tornán (m4sport.hu)
Hajós Artúr és Stréli Bence aranyérmet szerzett a Közép-európai Röplabda Szövetség (MEVZA) szlovéniai Kranjban megrendezett strandröplabda tornáján.
júl. 30
10:45
Döbbenetes dolgot kért az anya a lányától: 170 ezret ígért cserébe (Femcafe)
500 amerikai dollárt ajánlott fel az anyja a fiatal nőnek, de határozott kérése is volt cserébe.
júl. 30
10:45
A felgyorsuló világban nőnek a generációs különbségek (vg.hu)
A különböző korcsoportok jellemzői egyénenként eltérők lehetnek, befolyásoló tényező a kultúra, a környezet sajátossága.
júl. 30
10:48
Ilyen volt az idény első El Clásicója (Infostart)
Az Egyesült Államokban az FC Barcelona 3-0-ra verte a Real Madridot a 2023–2024-es idény első El Clásicóján.
júl. 30
10:51
Megbírságolta a Nav Ambrus Attilát: egy rosszakarója jelenthette fel a Viszkist (Blikk)
Tizenhat éve foglalkozik kerámiákkal a Viszkis néven elhíresült egykori bankrabló, Ambrus Attila. Az Ázsia Expressz című utazós reality győztese ráadásul roppant sikeres új szakmájában, rengeteg megrendelése van, de lehet, nem mindenki nézi jó szemmel a sikereit.
júl. 30
10:51
Vasúti sínekre parkolt a rendőr, egy gyanúsítottal a kocsiban (BorsOnline)
Az egyenruhás elképesztő indokokkal állt elő a bíróságon.
júl. 30
10:51
Lövöldözés tört ki egy rotterdami fesztiválon, többen megsérültek (Mandiner)
A gyanúsítottat és az áldozatot is letartóztatták.
júl. 30
10:54
Az egész országban elérhető az e-bejelentő szolgáltatás (Portfolio)
Immár az összes hazai közműszolgáltató - gáz-, áram-, víz- és távhőszolgáltató - elérhető az e-bejelentő szolgáltatáson keresztül, ezzel minden ügyfél online, sorban állás nélkül tudja ügyeit intézni - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében.
júl. 30
10:54
Rendkívüli figyelmeztetés a Nébihtől: erre nagyon oda kell figyelniük a nyaralóknak Horvátországban (ATV)
A Horvátországban jelenlévő afrikai sertéspestisjárvány (ASP) fokozott körültekintést igényel a turistáknál is - hívta fel az utazók figyelmet Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-nek küldött közleményben.
júl. 30
10:57
Dühíti Wolffot Russell és Hamilton incidense – lépéseket sürget (m4sport.hu)
Nem először fordult elő a Mercedesnél, hogy Lewis Hamilton és George Russell egymásnak tett keresztbe időmérő edzésen. Toto Wolff szerint ideje javítani a kommunikációjukon.
júl. 30
10:57
Tíz percig visszafelé pörgött egy tömött körhinta New Yorkban (Telex)
A westchesteri vidámpark üzemeltetői a mentőcsapatok segítségével tudták áramtalanítani a szerkezetet.
júl. 30
10:57
Elbukta Trump a “nagy hazugság” perét a CNN ellen (naphire.hu)
475 millió dolláros rágalmazási pert indított Donald Trump a CNN ellen, mert a társaság állítólag Adolf Hitlerhez hasonlította.
júl. 30
11:00
Már valamennyi közműszolgáltató elérhető az e-bejelentő szolgáltatáson keresztül (Agroinform)
Minden ügyfél online, sorban állás nélkül tudja elvégezni az ügyeit.
júl. 30
11:03
A Balaton legszebb lányai (Infostart)
Dévényi Alízt választották a 198. Anna-bál szépének szombat éjjel. Az első udvarhölgy Szilassy Laura, a második udvarhölgy pedig Csenke Anna lett.
júl. 30
11:03
Hitlerhez hasonlította Donald Tumpot a Cnn: a volt amerikai elnök elvesztette a rágalmazási perét (Blikk)
Egy szövetségi bíró elutasította Donald Trump CNN ellen felhozott rágalmazási perét. A volt amerikai elnök azt állította, hogy a csatorna a választási csalásról szóló állításait "nagy hazugságként" jellemezve Adolf Hitlerrel hozta őt párhuzamba.
júl. 30
11:03
Hatalmas robbanás rázta meg Moszkvát vasárnap hajnalban (Mandiner)
Az orosz védelmi minisztérium „a kijevi rezsim terroristacselekményének” nevezte az akciót.
júl. 30
11:06
Donald Trumpot semmi sem tántorítja el (ATV)
Donald Trump akkor is folytatja a 2024-es elnökválasztási kampányt, ha a bíróság bűnösnek találja - ígérte a volt elnök egy interjúban.
júl. 30
11:09
Fekete paróka és szurkolói sál: mindössze ennyi takarja Kelemen Anna bájait (BorsOnline)
Vajon beengedték így a szépséget a meccsre?
júl. 30
11:09
Ismét dróntámadás érte Moszkvát (Demokrata)
Az orosz védelmi minisztérium a kijevi rezsim terroristacselekményének nevezte az akciót.
júl. 30
11:09
Autós nyaralás: így készülj fel, hogy gondtalan legyen az utazás (Autószektor)
Egy hónap még hátravan a nyárból, így sokan még csak most indulnak el a jól megérdemelt nyaralásra. Ilyenkor az autó a leggyakoribb közlekedési eszköz, rengetegen hosszabb külföldi útra is kocsival indulnak, ezért elengedhetetlen a megfelelő felkészülés, hogy valóban gondtalan élmény legyen a vakáció. Összeszedtünk néhány hasznos tippet autós nyara
júl. 30
11:12
Trump akkor is folytatja az elnökválasztási kampányt, ha bűnösnek ítélik (HírTV)
Donald Trump akkor is folytatja a 2024-es elnökválasztási kampányt, ha a bíróság bűnösnek találja - ígérte a volt elnök egy interjúban.
júl. 30
11:15
Brutális, mi közelít az ország közepe felé: itt a radarkép, ez a vihar csap le ma az országra (Blikk)
Miközben jellemzően 31 Celsius fok körüli hőmérsékletre kell számítani vasárnap, a nap első felében erősen felhős vagy borult lesz ég az ország több pontján. Mutatjuk, merre jár épp a vihar.
júl. 30
11:15
Rekord: mindhárom Dárdai-fiú a pályán volt a Herthánál, de kikapott a berlini csapat (SzMo)
A Dárdai Pál edzette fővárosi együttesben a 21 éves Márton a kezdőcsapat tagjaként végigjátszotta az összecsapást, Pál és Bence csereként állt be.
júl. 30
11:15
Sebastian Kurz a tusványosi beszédről: Igaza van Orbán Viktornak! (Magyar Nemzet)
A volt osztrák kancellár elmondta, hogy az idő a magyar álláspontot igazolta a migrációs válság kapcsán is.
júl. 30
11:15
Drámai videón a moszkvai dróntámadás: Egy ember megsérült (Nyugati Fény)
Brutális felvétel.
júl. 30
11:15
Két nővér luxushajózásra indult, több kiló kokainnal tértek haza (naphire.hu)
Két nővér nemrég egy hetes körutazáson vett részt – bejárták a Bahamákat, Jamaikát és Mexikót –, és több kiló kokainnal tértek vissza hátizsákjukban.

Keresés