Európai uniós támogatással új csarnok építésével és korszerű diagnosztikai mérőállomás üzembeállításával, 262 millió forintos beruházással bővítette kapacitását az elsősorban ivó- és szennyvíztisztító-telepek gépészeti kivitelezésével foglalkozó szentesi Hydro-Kor Kft. - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
Az áttelelő hagyma termesztési költsége hektáronként körülbelül 3,5 millió forint, a termésátlag pedig 40 és 100 tonna közt változik attól függően, hogy milyen fajtával és technológiával dolgozik a kertész. Az idei szezonban az időjárás és a piaci helyzet miatt szélsőséges jelenségek is megestek, például volt olyan terület, ahol december eleje és f
Az amerikai erők dróntámadásban megölték az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szíriai vezetőjét, Uszama al-Muhádzsirt – jelentette be vasárnap az Egyesült Államok közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító Középső Parancsnokság (Centcom).
Eustice elgondolása szerint viszonossági alapon a 35 év alatti brit állampolgárok is két évig érvényes letelepedési és munkavállalási jogosultságot kapnának.
Nagy-Britanniának több munkavállalót kellene beengednie az Európai Unió tagországaiból - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában a kormányzó brit Konzervatív Párt Brexit-táborának egyik befolyásos szószólója.
Megvan benne a potenciál, hogy valóban átalakítsa a minket körülvevő világot, de a közelmúlt több más technológiai újdonságához – az elektromos járművekhez, a megújuló energiaforrásokhoz vagy éppen a blokklánchoz – hasonlóan az értékeltségek néha hajlamosak elszakadni a fundamentális adatoktól. A Fidelity elemzői körbejárták a technológiát és annak
Joe Biden szörnyű döntése, miszerint ismét kazettás lőszert küld Kijevnek, azt is bizonyítja, hogy nagyon rosszul halad az ukrán ellentámadás – ezt mondta a New York Times amerikai lap rovatvezetője. David Brooks arra reagált így, hogy Joe Biden és kormányzata olyan fegyvereket küld Ukrajnába, amelyeket számos szövetségesük betiltott, mert rengeteg
Kanadába költözik Gömöri András Máté. A színészt felvették a Seneca College színész szakára, ha minden jól alakul már nyár végén elhagyja az országot. Felesége, Polyák Lilla is vele tart, de ő kétlaki életet fog élni.
Huszonegy új tagja lesz a katolikus egyházat vezető bíborosi testületnek, az új bíborosokat a szeptember 30-i konzisztóriumon nevezik ki – jelentette be Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben elmondott beszédében, név szerint felsorolva az új tagokat.
A világhírű zenész-énekes úgy búcsúzott: Itt vagytok a fejemben, a szívemben és a lelkemben és mindent köszönök. Megerősítette, hogy soha többé nem fog koncertezni.
A cukiság faktora címen nyílt kiállítás a Ludwig Múzeumban, ahol 14 ország 32 kortárs képzőművésze mutatja meg, mit jelent számára a cukiság. Beszámoló.
A villanyautók egyre népszerűbbek, azonban sokan kétségbe vonnak két tényezőt velük kapcsolatban. Egyrészt rövid az a táv, amit egy töltéssel kibírnak ezek a járművek. Másrészt sokáig kell tölteni az akkumulátorukat, ezáltal nehézkessé és szakadozottá válhatnak velük az utazások. Ez utóbbi kritikát törölheti most el teljesen a Tesla, pontosabban eg
Tavaly júniushoz képest három százalékkal nőtt az eladó lakások és házak iránti érdeklődések száma, de a két évvel ezelőtti szinthez képest ez még mindig majdnem negyvenszázalékos elmaradás – mondta az InfoRádióban Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője.
Joe Biden szörnyű döntése, miszerint ismét kazettás lőszert küld Kijevnek, azt is bizonyítja, hogy nagyon rosszul halad az ukrán ellentámadás – ezt mondta a New York Times amerikai lap rovatvezetője. David Brooks arra reagált így, hogy Joe Biden és kormányzata olyan fegyvereket küld Ukrajnába, amelyeket számos szövetségesük betiltott, mert rengeteg
Általában nagyjából 200 ezer diákmunkás dolgozik Magyarországon, idén azonban kevesebb emberre van szükség, mert a cégek a magas költségek miatt inkább kevesebb emberrel dolgoznak – írja a Napi.hu.
Szeretjük a hatékonyságot, legyen szó akár sminkről, amely egyben bőrápoló is, vagy egy gyümölcscentrifugáról, amely felére csökkenti a gyümölcslé készítésének idejét. Így nem meglepő, hogy ugyanezt a megközelítést alkalmazzuk a wellness és a mentális egészségünk terén is. A legújabb gyors és egyszerű öngondoskodási gyakorlat, amit imádunk, az a 3
A rajt után még a vezetést is átvevő McLaren kényelmesen haladt a kettős dobogó felé, mígnem egy biztonsági autó izgalmassá tette a futam utolsó harmadát. Max Verstappen győzelmével a Red Bull beállította a McLaren 35 éves rekordját.
Van, ami sohasem változik. Ez pedig a közösségi médiaplatformokon dübörgő cenzúragépezet. Amikor a Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg azt mondta, hogy
A McLaren nagyot villantott a hazai versenyen, bő egy év után kerültek újra dobogóra. Albon a Williamsszel mindkét Ferrarit megelőzve lett nyolcadik a biztonsági autós szakasszal megkavart futamon.
A magyar férfi röplabda-válogatott ezüstérmes lett az Európa-liga ezüst divíziójában, mivel 3-0-ra kikapott Lettország vendégeként a döntő visszavágóján, vasárnap Rigában.