Tavaly júniushoz képest három százalékkal nőtt az eladó lakások és házak iránti érdeklődések száma, de a két évvel ezelőtti szinthez képest ez még mindig majdnem negyvenszázalékos elmaradás – mondta az InfoRádióban Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője.
Joe Biden szörnyű döntése, miszerint ismét kazettás lőszert küld Kijevnek, azt is bizonyítja, hogy nagyon rosszul halad az ukrán ellentámadás – ezt mondta a New York Times amerikai lap rovatvezetője. David Brooks arra reagált így, hogy Joe Biden és kormányzata olyan fegyvereket küld Ukrajnába, amelyeket számos szövetségesük betiltott, mert rengeteg
Általában nagyjából 200 ezer diákmunkás dolgozik Magyarországon, idén azonban kevesebb emberre van szükség, mert a cégek a magas költségek miatt inkább kevesebb emberrel dolgoznak – írja a Napi.hu.
Szeretjük a hatékonyságot, legyen szó akár sminkről, amely egyben bőrápoló is, vagy egy gyümölcscentrifugáról, amely felére csökkenti a gyümölcslé készítésének idejét. Így nem meglepő, hogy ugyanezt a megközelítést alkalmazzuk a wellness és a mentális egészségünk terén is. A legújabb gyors és egyszerű öngondoskodási gyakorlat, amit imádunk, az a 3
Lelepleződik, hogy keresztényellenes és antiszemita röplapokat terjesztettek Kun Béláék megbízásából. Nagyváradon bukaresti nyomásra döntenek: a Szent László-szobrot a román királyéra cserélik.
A rajt után még a vezetést is átvevő McLaren kényelmesen haladt a kettős dobogó felé, mígnem egy biztonsági autó izgalmassá tette a futam utolsó harmadát. Max Verstappen győzelmével a Red Bull beállította a McLaren 35 éves rekordját.
Van, ami sohasem változik. Ez pedig a közösségi médiaplatformokon dübörgő cenzúragépezet. Amikor a Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg azt mondta, hogy
A McLaren nagyot villantott a hazai versenyen, bő egy év után kerültek újra dobogóra. Albon a Williamsszel mindkét Ferrarit megelőzve lett nyolcadik a biztonsági autós szakasszal megkavart futamon.
A magyar férfi röplabda-válogatott ezüstérmes lett az Európa-liga ezüst divíziójában, mivel 3-0-ra kikapott Lettország vendégeként a döntő visszavágóján, vasárnap Rigában.
Egyetlen, csaknem végzetes méhcsípés változtatta meg az életét Petrovics Istvánnak és vetett véget álmainak. Nem sokon múlt, hogy a mészész belehaljon a fejét ért mérges szúrásba. Csodával határos módon túlélte, ezután hátat fordított imádott munkájának, egy évtizeddel később díjnyertes találmányával tér vissza korábbi szenvedélyéhez.
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat Silverstone-ban, és tovább növelte az előnyét az összetett élén.
Egy év alatt a negyedével lett drágább a koporsós és a hamvasztásos temetés is Magyarországon. Júniusban egy koporsós szertartásért már 400 ezer forintot is ki kellett fizetni – írja a 24.hu.
Elővigyázatosságból már vasárnap kora délután útnak indult a Ferencváros küldöttsége Feröer-szigetekre, a KI Klaksvík elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre.
Herczeg Zoltán a rácsok mögött is megadta a módját az ünneplésnek, cellatársa születésnapján egy Máté Péter-dallal lepte meg a kétfős közönséget, akik hatalmas lelkesedéssel fogadták az előadást.
A történet főszereplője egy házaspár, István és Szilvi. Szilvinek új vesére volt szüksége, ezt pedig a férjétől kapta meg: a műtétet pont május 23-án végezték el, a házaspár 25. házassági évfordulóján. A pár ugyan nagyon izgult a műtét előtt, de Szilvinek szüksége volt egy új vesére, hogy ismét teljes értékű életet tudjon élni. A Heti Napló riportj
Tavaly óta minden hónapban egyre nagyobb és nagyobb lakossági megtakarítások áramlottak Diszkont Kincstárjegyekbe, a május viszont fordulatot hozott: bő másfél év után most először csökkent a magyarok DKJ-állománya. Mindeközben a háztartások állampapír-állománya továbbra is bőven ezermilliárd felett alakul, és a kötvényalapok iránti kereslet is tör
Valószínűleg nincs olyan nő, akinek ne égett volna az emlékezetébe a bőrmellényes, motoros macsó, a lobogó hajú Lorenzo Lamas. A fejvadász sztárja élete és külseje gyökerestül megváltozott az utóbbi években.