2023. július 9. vasárnap

júl. 9
13:39
Orbán Balázs kiakadt, nagyon beolvasott az ellenzeki politikusnak (ATV)
Szerinte Hadházy Ákos már megint össze-vissza hazudozik.
júl. 9
13:42
Bajor miniszterelnök: Szigorúbban kell ellenőrizni a német határokat (Magyar Hírlap)
Példaként hozta fel a bajor határőrséget, amely eddig csaknem nyolcvanezer gyanúsítottat fogott el.
júl. 9
13:42
„Ez egy párbeszédre és visszajelzésekre nyitott fórum” – Tomán Szabina az államfői tanácsadásról a Mandinernek (Mandiner)
Az egykori modellből először üzletasszony, majd Cápa lett. Újabban pedig köztársasági elnöki tanácsadóként és Stipi-instruktorként is feltűnik. Interjúnk.
júl. 9
13:42
Bréking: Vona Gábor visszatérhet a magyar politikába (Nyugati Fény)
Ha teljesülnek bizonyos feltételek.
júl. 9
13:42
Eddig kell bírni a brutál hőséget - Már látni, mikor jön a frissítő zápor (naphire.hu)
A Kárpát-medencébe is megérkezik a forró, száraz légtömeg, de frissítő záport is ígérnek.
júl. 9
13:45
Újabb ország keményíthet be a menekültekkel szemben (Privátbankár)
A bajor miniszterelnök a német határok szigorúbb ellenőrzését sürgeti.
júl. 9
13:45
Bajor miniszterelnök: szigorúbban kell ellenőrizni a német határokat (Infostart)
Szigorúbb határellenőrzést sürgett a Németországba irányuló szabályozatlan migráció elleni küzdelemben Markus Söder bajor miniszterelnök.
júl. 9
13:45
Amikor azt gondolnánk, ennél már nem lehet melegebb, megint rákapcsol a nyár: földi pokol lesz az országban (Blikk)
Hétfőtől következő fokozatra kapcsol a nyári hőség: a megszokott 25-35 Celsius-fok helyett melegebb lesz a hőmérséklet. Izzasztó napok jönnek, lesz, ahol közel negyven fokra ugrik a tikkasztó meleg.
júl. 9
13:48
Három év szünet után idén megint lesz Reggae Camp (SzMo)
Július 25-től öt napon szól majd a reggae, a ska és a dub Lakitelken, a Tőserdő Autóskempingben. A 2019-2020-ban vásárolt bérletek egy része érvényes lesz az idei fesztiválra.
júl. 9
13:48
A húspogácsán túl – 4 vegán étel grillpartikra (Hamu és Gyémánt)
Kevesebb húst szeretnél fogyasztani? Esetleg olyan személynek főznél, aki vegán? Íme néhány növényi alapú opció, amik remekül jöhetnek a nyári grillpartikhoz!
júl. 9
13:48
Letartóztatták a sofőrt, aki elgázolt egy biciklist az Árpád hídon (Telex)
A Mercedes 33 éves sofőrje 30 napra biztosan börtönbe kerül.
júl. 9
13:51
Érkezik a feketeleves az átalányadózóknak (Menedzsment Fórum)
Kellemetlen meglepetés érheti hamarosan azokat az átalányadózókat, akik tavaly ősszel, a kata megnyirbálása után ezt az adózási formát választották. Ugyanis a második negyedévtől várhatóan személyijövedelemadó-előleget is kell már fizetniük.
júl. 9
13:51
Újabb pofon a német autógyártóknak: már világelső Kína (Infostart)
Az első negyedévben Kína már megelőzte az auexportban Japánt és Németországot is a globális piacon. És ez még csak a kezdet.
júl. 9
13:51
Idén is lesz Cervinus Művészeti Fesztivál a Szarvasi Vízi Színházban (ProfitLine)
Idén is megrendezik a Cervinus Művészeti Fesztivált július 13. és 26. között a Szarvasi Vízi Színházban.
júl. 9
13:54
Egyre több az ivókút Bécsben (Magyar Hírlap)
Ingyen hozzáférhető a hegyek frissessége.
júl. 9
13:54
„A kalapácsot lábbal kell dobni!” – Halász Bence hazánk első szabadtéri vb aranyát nyerheti Budapesten (Mandiner)
A budapesti vb-re készülő világbajnoki bronz-, és Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvetővel együtt jártuk be az új atlétikai stadion számunkra legfontosabb helyszínét. Videóinterjúnk.
júl. 9
14:00
Fél év alatt már négyen haltak meg egy veszélyes és őrült TikTok-kihívásban (SzMo)
A hajókról a vízbe ugráló extrém kihívásnak felnőttek is áldozatul esnek. Egy apa a családja szeme láttára halt meg februárban a Coosa-folyón.
júl. 9
14:00
Nagy biznisz az állateledel (Magyar Hírlap)
Törnek előre a spanyolok.
júl. 9
14:00
Az oroszok szerint Kijev elismerte a krími híd felrobbantását (Mandiner)
Korábban Zelenszkij tagadta, hogy ők rendelték meg a híd felrobbantását.
júl. 9
14:00
Rendkívüli üzenet jött a nyugdíjasoknak az államtitkártól (naphire.hu)
A kormány háborús időkben is megvédi a nyugdíjakat és a nyugdíjasok biztonságát; ezt garantálja a most elfogadott 2024-es költségvetés - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videóban.
júl. 9
14:03
Rács mögött marad: letartóztatták az Árpád hídi baleset okozásával gyanúsított férfit (Pénzcentrum)
30 napig biztosan letartóztatásban marad az Árpád hídi halálos baleset okozója. A Mercedesével száguldozva balesetező, 33 éves férfi azt mondta: nem versenyeztek a hídon, és sajnálja a történteket. Úgy tudni, teljesen összetört, végigsírta a tárgyalását.
júl. 9
14:06
Megdöbbentő számok: Váratlanul olyan derült ki Orbánékról, amit biztos nem fognak reklámozni (Nyugati Fény)
Megint az elsők között vannak.
júl. 9
14:06
Küszöbön egy újabb rekordigazolás, Szalai Attila közel az Union Berlinhez (Telex)
A Kicker úgy tudja, hogy 14 millió eurót fizetnek a németek a Fenerbahcénak.
júl. 9
14:09
Tele szájjal n**gerezve támadt fehér ellenfelére a ringben a fekete MMA-világbajnok (444.hu)
Israel Adesanyának azzal volt problémája, hogy a Dél-Afrikában született, azóta is ott élő Dricus Du Plessis “igazi afrikainak” nevezte saját magát.
júl. 9
14:12
Minden idők rejtélye: vajon huncutkodott-e Dua Lipa a zuhanykabinban szelfizés előtt? (SzMo)
A közösségi médiában szinte nyomozócsoportok alakultak az izgalmas kérdés megfejtésére. Ha igen, azt egyébként valószínűleg párjával tette.
júl. 9
14:12
A hírességek által egykor szeretett tengerparti település ma omladozó szellemváros (Magyar Hírlap)
A ciprusi Varosha.
júl. 9
14:12
Miért nem kobozzák el a notórius gyorshajtóktól az autót? (Autószektor)
Fotó: police.hu Nyugati szomszédunknál, Ausztriában egy törvénytervezet szerint az extrém gyorshajtóktól elkoboznák a kocsit akár örökre. A szabályozás lényege, ha valaki 60 km/h-val gyorsabban hajt, mint a városi sebességhatár (50 km/h) – azaz 110-zel vagy annál többel közlekedik –, illetve 70 km/h-val gyorsabban, mint az autópályán megengedett
júl. 9
14:18
Acélgyűrűvel és arcfelismerővel vadásznak a behatolókra a Brit Nagydíj előtt (Racing)
A silverstone-i Forma-1-es hétvége vasárnapján fokozott készültségbe léptek a brit hatóságok a pálya körül, hiszen mindenáron meg akarják gátolni a tavalyihoz hasonló rendbontást, amikor klímaaktivisták behatoltak a pályára.
júl. 9
14:18
Végigsírta a tárgyalást az Árpád hídi gázoló: rács mögé került a férfi (naphire.hu)
A Fővárosi Főügyészség indítványozta a vétkes sofőr letartóztatását, amit el is rendeltek, így a következő harminc napját biztosan a rácsok mögött fogja tölteni.
júl. 9
14:21
Kisiklott egy tehervonat a békéscsabai vonalon: öt vagonban fokozottan tűzveszélyes anyagot szállítottak (Blikk)
Kisiklott egy 12 vagonból álló tehervonat hat kocsija Kétpónál vasárnap. A Budapest Keleti Pályaudvar-Békéscsaba vasútvonalon mindkét irányban szünetel a közúti és a vasúti forgalom.
júl. 9
14:21
Több vasúti teherkocsi is kisiklott Kétpónál (Infostart)
Egy tehervonat több kocsija is kisiklott vasárnap Tiszatenyő és Mezőtúr között, emiatt jelentősen nő a menetidő a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon - közölte a Mávinform.
júl. 9
14:24
Szalvétára írt üzenetet a lány a repülőn előtte ülő helyes srácnak: a fiú válasza letarolja a világot (Femcafe)
Máris közel hárommillió nézője van a Tik-Tokon a lány videójának, amiben nem mindennapi bátorságáról számolt be a világnak.
júl. 9
14:24
Heti horoszkóp: A Szűz fontos döntéseket hoz, a Mérlegnek pihennie kell - július 10-16. (Glamour)
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
júl. 9
14:24
Leszállítottak egy ukrán veteránt a Wizz Air járatáról, vizsgálják az esetet (Mandiner)
A férfi azt mondta, hogy a háborúban veszítette el a lábát, és szeretne hazajutni a családjához.
júl. 9
14:24
Borúra derű (Magyar Mezőgazdaság)
Immár 12. alkalommal rendezték meg a szaporítóanyag-kiállítást a Flora Hungaria virágpiacon. Az esemény idén is jó alkalom volt arra, hogy a kertészek első kézből értesüljenek a fajtaújdonságokról, és közvetlenül a forgalmazóktól gyűjtsék be a legfrissebb termesztéstechnológiai információkat. A kiállítás kísérőprogramjaként a legnagyobb hazai szapo
júl. 9
14:27
Orosz gáz és olaj: Magyarország az egyik legnagyobb felvásárló (Agroinform)
A tavalyi év után jóval kisebbek az orosz olaj- és gázbevételek.
júl. 9
14:30
Csíkszentmárton polgármestere: megtesszük a szükséges jogi lépéseket (Demokrata)
A község területén található temetők szabályzatának megszegésére hivatkozva készülnek feljelentést tenni.
júl. 9
14:30
A Scania leadta az első zöld acélra vonatkozó megrendelését a beszállítói lánc dekarbonizációja céljából (Autószektor)
A Scania jelentős lépést tesz a beszállítói lánc dekarbonizálása érdekében az első, zöld acélra vonatkozó megrendelésével.  Az első H2 Green Steel-lel kötött megállapodás értelmében a Scania fenntartható módon előállított acélt fog felhasználni a teherautóinak gyártásához, lehetővé téve ezáltal a svéd vállalat számára, hogy újabb jelentős lépést te
júl. 9
14:30
Megvan a 2024-es Svéd Rally időpontja (Racing)
A WRC 2024-es naptárjára ugyan még várni kell, azonban az első két verseny, Monte-Carlo és a Svéd Rally dátuma már ismert.
júl. 9
14:39
Edzés vagy alvás? Nem ez a kérdés (Infostart)
Azok a középkorúak, akik keveset alszanak, hiába mozognak, ugyanolyan mértékű kognitiv hanyatlást szenvednek el, mint passzív életmódot élő társaik.
júl. 9
14:39
Rétvári Bence üzent a nyugdíjasoknak: "igyekszünk még többet adni" (ATV)
A kormány háborús időkben is megvédi a nyugdíjakat és a nyugdíjasok biztonságát; ezt garantálja a most elfogadott 2024-es költségvetés - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videóban.
júl. 9
14:42
Rétvári Bence: Háborús időkben is megvédjük a nyugdíjasok biztonságát! (Magyar Hírlap)
A kormány jövőre is biztosítja az inflációkövető nyugdíjemelést.
júl. 9
14:42
Valami nagy dolog készül: Joe Biden Európa felé vette az irányt, de ennek nem fog örülni az Orbán-kormány (Nyugati Fény)
Fontos látogatásokra indult az USA elnöke.
júl. 9
14:42
Odalett a gabona: Pokoli lángok csaptak fel Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében (naphire.hu)
Leégett húsz hektárnyi lábon álló gabona vasárnap a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Mezőhék közelében.
júl. 9
14:48
Rétvári Bence: háborús időkben is megvédjük a nyugdíjasok biztonságát! (Demokrata)
Az ukrajnai háború, az elhibázott szankciók, az infláció, az áremelkedések a nyugdíjasokat veszélyeztetik leginkább.
júl. 9
14:48
Bajor miniszterelnök: szigorúbban kell ellenőrizni a német határokat (Demokrata)
Szigorúbb határellenőrzést sürgett a Németországba irányuló szabályozatlan migráció elleni küzdelemben Markus Söder.
júl. 9
14:48
Nagy Márton a Huaweinél tett látogatást (Növekedés)
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és a tárca delegációja a Huawei pekingi Bemutató Központjába látogatott, ahol Zhang Hengannal, a Huawei értékesítésfinanszírozási részlegének elnökével folytatott megbeszélést - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
júl. 9
14:48
Nocsak: minél több az Lmbtiq-pad, annál gyakoribb az erőszak – méghozzá Európa-szerte! (Mandiner)
Nem mi mondjuk, ez statisztika. Ami azért jelenthet némi vigaszt ezekben a nehéz órákban. Francesca Rivafinoli írása.
júl. 9
14:48
Sarolta hercegnő miatt szakíthatnak egy 600 éves hagyománnyal (in.hu)
Sarolta hercegnő történelmet írhat: ő lehet az első lány, aki az Eton bentlakásos iskolában tanulhat, ahova az elmúlt 600 évben csak fiúk járhattak.Diána hercegné kezdeményezte először, hogy a királyi család gyerekei ne csak a szigorú skóciai Gordonstoun intézetben tanulhassanak. Károly is itt tanult − visszaemlékezései szerint − borzasztó megfélem
júl. 9
14:51
Ön melyik politikussal nyaralna szívesen? (Privátbankár)
Svédországban ez nem olyan rázós kérdés, mint nálunk.

Keresés