2023. augusztus 19. szombat

aug. 19
10:24
Erről tárgyalt Orbán Viktor a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökével! (Mandiner)
A magyar miniszterelnök szombat reggel fogadta Sebastian Coe-t.
aug. 19
10:24
Romhalmazzal menekült a sülysápi rendőrök elől, a tetején állt meg (Autószektor)
A járőrök a napokban Sülysápon akarták igazoltatni egy romos Hyundai Atos sofőrjét, aki ahelyett, hogy megállt volna, menekülőre fogta. A rendőrök szolgálati gépkocsijuk megkülönböztető fény- és hangjelzésével kilométereken át egyértelműsítették céljukat, a sofőr mégis kövér gázt adott, és próbált meglépni előlük.   A 32 éves nagykátai B. László a
aug. 19
10:26
Romani Design kiállítás: tradícióból viselhető műalkotások (Magyar Nemzet)
Varga Erika és Elena számára a polgárjogi aktivitás eszköze lett a divat.
aug. 19
10:27
Sokáig velünk marad még az infláció (Piac és Profit)
Az inflációs ráta az euróövezetben valószínűleg még évekig az Európai Központi Bank által kitűzött cél felett marad, gazdaságkutatók inflációs várakozásai azonban hosszú idő óta először érezhetően enyhültek a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet felmérése alapján.
aug. 19
10:27
Novák Katalin előléptette a Magyar Honvédség vezérkari főnökét (Blikk)
Novák Katalin köztársasági elnök vezérezredesi rendfokozatba léptette elő Böröndi Gábor altábornagyot. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára született meg a döntés.
aug. 19
10:27
Omsz: az idén 48 mentőegység vigyáz majd a tűzijáték közönségére (SzMo)
A mentőegységek már a közönség érkezése előtt a Duna pesti és budai oldalának 48, gondosan kiválasztott pontjára települnek, felállítási helyüket a mentők által külön erre a célra készített digitális térképen bárki pillanatok alatt megkeresheti.
aug. 19
10:28
Két éve még az atlétikai vb ellen hergelt Karácsony, ma ott lesz a megnyitón (Magyar Nemzet)
A főpolgármester azzal kampányolt, hogy leállítja az atlétikai stadion építését.
aug. 19
10:30
Allergiások, figyelem: vörösbe borult az ország (Infostart)
A következő napokban a meleg idő miatt a pollenterhelés is egyre nő a levegőben.
aug. 19
10:30
A bruttó átlagkereset összege nemzetgazdasági áganként (HR Portál)
Ekkora volt a bruttó átlagkereset összege nemzetgazdasági áganként Magyarországon 2022 és 2023 májusában a KSH adatai szerint.
aug. 19
10:30
Hatalmas változásokon megy át a világ csokoládépiaca (Agroinform)
Belgiumban a boltokban már nem kapható a Milka és a Cadbury.
aug. 19
10:30
Baleset miatt lezárták a 354-es utat (Magyar Hírlap)
Kisbusz és személyautó karambolozott.
aug. 19
10:30
Amikor visszanyal a fagyi: most a McLaren perelte be Palou-t (Racing)
A tavalyi botrány után az idei évet sem ússza meg jogi huzavona nélkül az IndyCar idei bajnokesélyese, Álex Palou.
aug. 19
10:30
Argentína ismét a pályán: mentes a madárinfluenzától (Magyar Mezőgazdaság)
Augusztus 8-án Argentína az Állategészségügyi Világszervezet (Woah) előtt mentesnek nyilvánította magát a magas patogenitású madárinfluenza (Hpai) vírustól – jelentette a Wattagnet.
aug. 19
10:32
A tarantulák újra San Diego utcáin keresik a szerelmet (Magyar Hírlap)
Ismét eljött a tarantulák éves párzási rituáléjának ideje.
aug. 19
10:33
A Marson lehet az emberek "pusztították" ki az életet – a NASA nagy baklövést csinált, ha tényleg így van (Promotions)
Elképzelhető, hogy sok-sok évvel ezelőtt felfedeztük az életet a Marson, de el is pusztítottuk azt.
aug. 19
10:34
Idén is segít a tűzijátékok miatt elkóborolt kutyák azonosításában a Mol (Magyar Hírlap)
Mintegy kétszáz benzinkúton van chipolvasó.
aug. 19
10:36
Tűzijáték: Közleményt adott ki az Országos Mentőszolgálat (ATV)
Negyvennyolc mentőegység vigyáz majd a tűzijáték közönségére, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az idén is komplex mentési terv alapján hajtja végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását.
aug. 19
10:36
Az OTP-csoport 2,2 millió euróval segíti a szlovéniai árvízkárosultakat (hirado.hu)
A támogatás elsősorban olyan önkéntes szervezetekhez jut el, amelyek elsőként segítenek a természeti katasztrófák idején – jelezték.
aug. 19
10:36
Élő: a női foci-vb svéd-ausztrál bronzmérkőzése (m4sport.hu)
.
aug. 19
10:36
Az OTP-csoport is segíti a szlovéniai árvízkárosultakat (Demokrata)
Szlovénia egyes részein szélviharral kísért heves esőzés söpört végig augusztus elején.
aug. 19
10:36
Íme a Lamborghini első villanyautója (Villanyautósok)
Öt évet adtak maguknak, hogy rájöjjenek, pontosan milyen villanyautókat is akarnak.
aug. 19
10:36
Frissítették a riasztást a meteorológusok, az atlétikai vb nyitónapja is csúszással indul (naphire.hu)
Budapestre másodfokú, azaz narancssárga riasztást adtak ki a meteorológusok.
aug. 19
10:39
Blikk: egykor escortozó pornósztár szült gyereket Hujber Ferencnek (SzMo)
Krisztina egyelőre nem kívánta kommentálni a lap értesüléseit. Azt mondta, hogy "még nem jött el az ideje a kitárulkozásnak".
aug. 19
10:42
Csattanós választ adott a komoly ukrán gázpiaci fenyegetésre Szijjártó Péter (Portfolio)
A héten sorozatban már a harmadik komoly gázpiaci figyelmeztetést küldte az ukrán energetikai miniszter Magyarország felé is, miszerint nem fogják meghosszabbítani a 2024 végén lejáró orosz-ukrán gáztranzit szerződést, hiszen Európa jól meglesz orosz gáz nélkül is. A fenyegetés ellehetetlenítené a hosszú távú magyar-orosz gázszerződésből évi 1 mill
aug. 19
10:42
Veszélyhelyzetet hirdettek egy kanadai tartományban az erdőtüzek miatt (444.hu)
Egy új erdőtűz 24 óra alatt 64 hektárról 6800 hektárra nőtt, már csaknem 5000 embert kellett kitelepíteni miatta.
aug. 19
10:42
A vihar miatt egy órával elhalasztották a stadionbeli rajtot (Magyar Hírlap)
Az esti programokat illetően nem lesz változás, ígérik a szervezők.
aug. 19
10:42
A magyarokat járuléklesőnek nevező Geszti Péter maga se arra használta a katát, amire kitalálták (Mandiner)
Arra azonban elfelejtett kitérni, hogy tavaly bezárta egy katás cégét, miközben jelentős osztalékot vett ki a feleségével.
aug. 19
10:42
Rakéta csapódott be Csernyihiv központjában, öten meghaltak, több tucatnyi sérült van (Telex)
Éjjel pedig ismét drónokkal támadták Ukrajnát. Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
aug. 19
10:45
Mészáros Lőrincék luxusnyaralása: Várkonyi Andrea ebben a méregdrága ruhában sétált le a jachtról Monacóban (Blikk)
Méregdrága Dior szettben sétált le a Rose d'Or luxusjacht fedélzetéről Várkonyi Andrea Monacóban.
aug. 19
10:48
Pekler kilencedik, a magyar csapat a negyedik légpuskában (Infostart)
Egy hajszál, pontosabban két tizedkör választotta el a már párizsi kvótás Pekler Zalánt a férfi légpuskások fináléjától a bakui olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokság szombati versenynapján, melyen a Pekler, Péni István, Hammerl Soma összetételű magyar csapat a negyedik helyen végzett.
aug. 19
10:48
Bényi Ildikó évek óta otthonról követi a tűzijátékot (hirado.hu)
A Duna nagy múltú kívánságműsorának, az Önök kértéknek háziasszonya a közelgő hétvégi esemény kapcsán idézte fel emlékeit arról, hogyan töltötte az elmúlt években a nemzeti ünnepet.
aug. 19
10:48
Kiadták a riasztást: az ország egyes részeit ismét eléri az ítéletidő (Pénzcentrum)
Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki a fővárosra, valamint Fehér és Pest vármegyék egyes járásaira az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat reggel.
aug. 19
10:48
Egészen váratlan húzás: Novák Katalin előléptette a vezérkari főnököt (Nyugati Fény)
Vajon ki javasolta?
aug. 19
10:48
Az ukránok több katonát vesztettek eddig, mint Washington Vietnámban húsz év alatt (Magyar Nemzet)
Amerikai tisztviselők szerint akár félmillió is lehet a háború emberi veszteségeinek száma.
aug. 19
10:51
Nyolc kérdésből megmondjuk, milyen szerelemre vágysz! (BorsOnline)
A szerelem olyan, mint egy tűzijáték...
aug. 19
10:51
Jason Statham még a levegőt is szétüti, ha ahhoz van kedve (Promotions)
Friss lesifotók készültek Jason Stathamről és a szerelméről.
aug. 19
10:54
"Nagyon cukik vagytok" – Majka családi videója mindent visz (Metropol)
7 nap 3 percben – Hajóútjukról készített montázst a rapper.
aug. 19
10:54
A vihar miatt elhalasztották az atlétikai vb szombati rajtját a Nemzeti Atlétikai Központban (Portfolio)
A vihar miatt egy órával elhalasztották a budapesti atlétikai világbajnokság szombat délelőtti programját a Nemzeti Atlétikai Központban - közölték a szervezők.
aug. 19
10:54
Új rakodógéptípusok a Tobroco-Giant-tól nehezebb rakodási feladatokhoz (Agroinform)
Nagyobb munkateljesítmény és további elektromos típusok: G2700 TELE; G2700E TELE és G2700HD+ TELE.
aug. 19
10:54
Mire készül Putyin? Az orosz elnök rejtélyes tárgyalást folytatott Rosztovban (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrán határhoz közeli orosz nagyvárosba, Rosztovba látogatott. Mint ismert, a várost a júniusi Wagner-lázadás során ellenállás nélkül elfoglalták Jevgenyij Prigozsinék, a lakosság pedig nagy üdvrivalgással fogadta a puccsistákat.
aug. 19
10:54
Letesztelték a csirkefalatokat: egy gyorséttermi és egy boltban kapható fogás elhasalt (Ripost)
Egy bolti és egy gyorséttermi csirkefalat maradt alul.
aug. 19
10:54
Atlétikai vb: a Nemzeti Atlétikai Központ programját nem érinti a vihar (vg.hu)
Folyamatosan engedik be a nézőket a stadionba.
aug. 19
10:54
Lmbtq-propaganda: Váratlan helyről érkeztek megsemmisítő mondatok (Magyar Nemzet)
Az egyik legnépszerűbb magyar youtuber brutálisan fogalmazott.
aug. 19
10:54
Kezdhetünk rettegni? Egyre több országban terjed a Covid új vírusvariánsa (naphire.hu)
Feltámadt a vírus?
aug. 19
10:57
Begyógyíthatatlan a seb Mádai Vivien szívén: összetörten jelentette be a gyászhírt (BorsOnline)
A műsorvezető szíve gyászba borult, szeretett édesapjától búcsúzik.
aug. 19
11:00
Nyitrai Zsolt: A kormány együttműködik a fogyatékossággal élő emberekkel (hirado.hu)
"Gyertek és ünnepeljünk együtt!" – buzdított mindenkit.
aug. 19
11:00
Visszavonta a felhőszakadás veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat a meteorológia (Portfolio)
Visszavonta a felhőszakadás veszélye miatt kiadott másodfokú (narancs) riasztásokat az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délelőtt.
aug. 19
11:00
Újra el akarták tiltani, fojtogatni kezdett. Halőrre támadtak Madarason. (Agroinform)
Az 58 éves férfit gyorsan elfogták a rendőrök.
aug. 19
11:00
Gyertyaúsztatással várja a Romantika Fővárosa a szerelmeseket (Ripost)
Három napon át a romantikáé lesz a főszerep Gyömrőn.
aug. 19
11:00
A kormány együttműködik a fogyatékossággal élő emberekkel (Demokrata)
"Gyertek és ünnepeljünk együtt!" – buzdított mindenkit Nagy Vivien parasportoló.

Keresés