A pandémia okozta mélyrepülését követően lassan a szlovákiai turizmus is kezd visszatérni a Covid-járvány előtti kerékvágásba. A szlovákiai szálláshelyek látogatóinak a száma júniusban elérte az 543 ezret, ami 11 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.
Habár január óta csökken az infláció, a még mindig kétszámjegyű áremelkedés és a magas energiaköltségek továbbra is kihívás elé állítják a cégeket. A működési költségek lefaragásában és a versenyképesség növelésében azonban olyan, elsőre szokatlannak tűnő megoldás is segíthet, mint az iroda vagy az üzlethelyiség megosztása más vállalkozásokkal.
A minisztérium közölte: a tárcavezető átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét Kapitány Istvánnak, a Shell brit energetikai vállalat globális alelnökének, majd beszédében leszögezte, hogy Magyarország előkelő helyet foglal el lakosságszámához képest sok különböző ranglistán, például az olimpiai aranyérmek vagy a Nobel-díjak terén, és számos magya
Három premierrel és a korábbi években bemutatott több produkcióval, négy új bábszínész érkezésével készül az ősszel induló új évadra a pécsi Bóbita Bábszínház – tájékoztatott a társulat hétfőn. A baranyai megyeszékhelyen több mint hatvan esztendeje működő intézmény évadajánlója szerint elsőként október 14-én tekinthet meg új előadást a közönség. Cs
Az elmúlt napokban több földrengés is volt Magyarországon, pedig hazánk nem tartozik a kiemelkedően földrengésveszélyes területek közé. Rémisztő, amikor megmozdul a talpunk alatt a föld, és a morajló hang is, ami a jelenséget követi. Fontos, hogy ilyenkor megőrizzük a hidegvérünket, és megfontoltan cselekedjünk. Elkerülni nem lehet egy földrengést,
A budapesti atlétikai világbajnokság eddigi legnagyobb magyar sikerét a kalapácsvető Halász Bence érte el, aki vasárnap, az államalapítás ünnepén izgalmas csatában lett bronzérmes. A magyar atléta sokáig vezette a versenyt, és egy 81 méter feletti dobást el is vettek tőle, így végül a kanadai Ethan Katzberg és a lengyel Wojciech Nowicki mögött harm
A francia atomenergia-hivatal (ASN) 10 évvel meghosszabbította és így 50 évre emelte az ország egyik első atomerőműblokkjának működési engedélyét - jelentette be Agnes Pannier-Runacher energetikai átmenetért felelős miniszter hétfőn a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon.
Herczeg Zoltán fél évet töltött előzetesben és 4 hónapot házi őrizetben. Most azonban végre lekerült lábáól a nyomkövető, így mostantól újra szabad életet élhet.
Két elég neves és egy kevésbé ismert, de rendkívül sikeres versenyző indul majd a GTP-kategória idei utolsó versenyén, a Road Atlantán megrendezett 10 órás Petit Le Mans-on.
A Hungarian Motorsport Academy autósport szakágának versenyzői a hétvégén az FIA rali Európa-bajnokságban és a Ralikrossz EB futamán vettek részt. Csomós Miklós óriási meglepetére a 2. helyen zárta a csehországi fordulót, ami egy hatalmas eredménynek számít. Nagyszerű formában versenyzett a Csomós Miklós-Bán Viktor páros az FIA rali Európa-bajnoksá
Ne aggódjunk, ha kevesebb madarat látunk mostanság, mint az elmúlt hetekben, hónapokban. Mint azt az Mme (Magyar Madártani Egyesület) hírül adta, augusztusban rendszeresen kapják az üzeneteket, amelyek arról számolnak be, hogy a levélírók feltűnően kevesebb madarat észlelnek, mint korábban.
Augusztus 28-ától több vonalon változik a vonatok menetrendje, a legfontosabb újdonság, hogy Debrecent és Egert napközben kétóránként közlekedő InterRégió-járatok kötik össze – közölte a MÁV Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Harminchét évvel ezelőtt augusztus 21-én egy néma, láthatatlan gyilkos söpört végig Kamerun vidéki faluján. Egész családokat, házi kedvenceiket, állatállományukat, sőt a madarakat és rovarokat is kiirtotta.
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szakmai ajánlását figyelembe véve 2023. augusztus 21-én (hétfő) 14 órától 2023. augusztus 24-ig (csütörtök) 24 óráig másodfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területén.
A felmelegített kapcsolat működhet, de csak akkor, ha alaposan végig gondoljuk, miért szakítottunk, és vállaljuk a felelősségét annak, hogy ezúttal jobban csináljuk.
Emlékérmet bocsátott ki I. András király tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank – közölte a Tihanyi Apátság látogatóközpontjában tartott hétfői ünnepségen a pénzintézet alelnöke. Kandrács Csaba elmondta: az 500 arany, valamint az 5000-5000 ezüst- és nemesfém érmét az Országépítő királyok Árpád dinasztiájából című sorozat második elemeként bocsátották k
Az újabb vb-bronzérem után sem változtak Halász Bence céljai, a 26 éves kalapácsvető olimpiai, világ- és Európa-bajnokként akarja befejezni pályafutását.
Egyre több új autóban van olyan kamera, amely az autóban ülőkre irányul. Közismert példa természetesen a Tesla Cabin Camera, de a kínai BYD és a NIO is telepít kamerákat a belső térbe, amelyekkel filmezni és fotózni lehet. Még egy olyan autómárka is, mint a MINI, most irányt vált, és belső kamerát szerel a MINI új generációjába. És mi a helyzet a M
Szomáliában betiltották a TikTokot, a Telegram üzenetküldő alkalmazást és az 1XBet online sportfogadásokkal foglalkozó weboldalt, hogy korlátozzák az "illetlen" tartalmak és a propaganda terjedését - közölte az ország hírközlési minisztere hétfőn.