A miniszterelnök ma délután a világ egyik leggazdagabb országának vezetőjével, Tamím bin Hamad ál-Száni katari emírrel tárgyalt, most pedig a közösségi oldalain megosztotta, mire jutottak.
„Ha a válogatott csapatkapitánya hétről hétre jól játszik a Liverpoolban, az olyan, mint egy fiatal magyar labdarúgókat népszerűsítő globális reklámkampány.”
Különösen nyáron, hőségben nagyon fontos, hogy az autónkban is legyen mindig egy palack víz, ám soha ne hagyjuk a járműben, vagy ha mégis, azt már semmiképpen se igyuk meg! Hidd el, nem is lesz kedved hozzá, miután megtudod, mi történik vele.
A Luna-25 korrekciós hajtóműve 84 másodperc helyett 127 másodpercig működött, amikor az űrállomás megpróbált a leszállás előtti pályára állni, és a jármű a Holdba csapódott – jelentette ki Jurij Boriszov, a Roszkozmosz orosz állami űrvállalat vezérigazgatója hétfőn a Rosszija 24 televíziós hírcsatornán. Boriszov szerint a hajtómű leállítása nem re
A magyar családok többségének számottevő anyagi terhet jelentenek a beiskolázással járó kiadások. Sokan már előre spórolnak az őszi iskolakezdésre, de a korábbi tapasztalatok alapján várhatóan idén is lesznek, akik legalább részben hitelből teremtik elő az ehhez szükséges, gyermekenként több tízezer forintot.
Gyárat alapít Kaposváron a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó kínai Jiecang Linear Motion Technology Co. Ltd. - jelentették be a cég vezetői hétfőn a somogyi vármegyeszékhelyen, a projektet bemutató sajtótájékoztatón.
Letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta Bige László vesztegetési ügyében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség írja a Magyar Nemzet. Bár a bíróság pár hónapja nem jogerősen felmentette, a döntéssel az ügyészség nem ért egyet.
A kanadai miniszterelnök felfoghatatlannak nevezte, hogy a Meta a kanadai lakosság fontos híreit blokkolta a felületein, pedig a naprakész információk kulcsfontosságúak egy válsághelyzet idején.
A jelenlegi helyzetben én mindenkitől sokkal nagyobb szerénységet várnék – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, amikor arról a hajóról kérdezték, amelyen Mészáros Lőrincet lefotózták.
A diófélék tökéletes nassolnivalók a magas rost, fehérje és egészséges zsírtartalmuk miatt – az emberek számára! A kutyák esetében azonban oda kell figyelnünk, hogy mely diófélét engedhetjük nekik fogyasztani és melyek tiltólistásak. Ehhez nyújtunk most segítséget.Ehetnek a kutyák dióféléket?A kutyák számára valójában minden dióféle fogyasztása koc
A női mokaszinok és loaferek már egy jó ideje tarolnak Európában, most azonban nagyon úgy tűnik, hogy az egész világot meghódítják.A francia divatot senkinek sem kell bemutatni, a párizsi hölgyek öltözködése évszázadok óta nagyban meghatározza a közízlést.Ez természetesen igaz a cipőkre is, az elmúlt időszakban pedig a mokaszinok és a loaferek (a m
A 2,2 milliárd forint állami támogatással készült sorozat Báthory Gábor és Bethlen Gábor erdélyi fejedelmekről szól majd a Tündérkert című regény alapján.
Szép emlék vagy rémálom? Ezt nagyrészt a te hozzáállásod dönti el, ami fontos, hogy tudd: az egynyári kalandok - ahogyan a nevük is mutatja - nagyon ritkán tartanak ki télig. Vajon mit tanulhatunk belőlük? Olvasóink elmesélik.
Kizárhatják Karsten Warholmot a 400 méteres gátfutás elődöntőjéből? A szám abszolút favoritjának számító norvég simán megnyerte a futamát, ám a videó tanúsága szerint egy alkalommal a gát mellett lendítette a lábát, ami bizony szabálytalan.
A Paks II. Atomerőmű projekt fővállalkozója, a Roszatom mérnöki részlegéhez tartozó Atomsztrojekszport vállalat megkezdte Pakson az új VVER-1200-as blokkok kivitelezési szakaszának munkálatait hétfőn - közölte a Roszatom az MTI-vel.
A magyar családok többségének számottevő anyagi terhet jelentenek a beiskolázással járó kiadások. Sokan már előre spórolnak az őszi iskolakezdésre, de a korábbi tapasztalatok alapján várhatóan idén is lesznek, akik – legalább részben – hitelből teremtik elő az ehhez szükséges, gyermekenként több tízezer forintot. Az iskolakezdés korábban is megterh
A Paks II. Atomerőmű projekt fővállalkozója, a Roszatom mérnöki részlegéhez tartozó Atomsztrojekszport vállalat megkezdte Pakson az új VVER-1200-as blokkok kivitelezési szakaszának munkálatait hétfőn - közölte a Roszatom az MTI-vel.