Millie Bobby Brown frissen feltöltött Instagram videója valósággal felrobbantotta az internetet. Nem csoda, ugyanis a felvétel közepe táján egy rögtönzött mini koncertet kapunk, a színésznő hangjától pedig egyenesen leesett az állunk!
A Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetségének tagintézményei közül tizenkét bemutatóhely vesz részt az állatkertek éjszakáján, amelyet pénteken rendeznek országszerte, és amelyen az állatos programok mellett sok helyen tartanak csillagászati bemutatót is.
Használt jármű vásárlása potenciális kockázatokat rejt magában, a járművezetők csalárd eladók áldozatául eshetnek, és komoly problémákkal szembesülhetnek. Nemrég Magyarországon is napvilágot látott egy történet egy családról, akik egy márkakereskedéstől használt autót vásároltak, amelyről később kiderült, hogy lopott. A carVertical autóipari szakér
A NAV egy mezőgazdasági vállalkozást ellenőrzött, amelynél először végelszámolás, majd felszámolás zajlott. Több szabálytalanságot tártak fel, s az is kiderült: a felszámoló azonos a korábbi végelszámolóval.
A világ egyik legsikeresebb márkájának tekinthető brit királyi családról rengeteg fénykép és videó készül, majd kerül a nyilvánosság elé hétről hétre. Az uralkodóház belső viszonyaira vonatkozó biztos információink mennyisége viszont éppen fordítottan arányos a(z audio)vizuális ingerek áradatával. Nincs ez másként akkor sem, amikor III. Károly és m
Az elmúlt napokra jellemző tartós kánikula és csapadékmentés időjárás miatt csütörtöktől hét vármegyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az Mti-vel.
A Magyar Bor Napja - Koccintás 2023 rendezvénysorozat központi eseménye augusztus utolsó hétvégéjén, szombaton 18 órától várja az érdeklődőket. A helyszín a megszokott történelmi környezet, a városligeti Vajdahunyadvár román kori kerengője.Számos borkedvelő már ismerősként látogathat el erre a rendezvényre, melynek célja a magyar bor és a borturizm
Az elmúlt napokra jellemző tartós kánikula és csapadékmentés időjárás miatt csütörtöktől hét vármegyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
Nincs is annál természetesebb dolog a világon, mint amikor egy anyuka a kisbabáját szoptatja, mégis megannyi ítélkező pillantással és kellemetlen megjegyzéssel találkozhat, ha mindezt nyilvánosan teszi, ez pedig nincs rendjén.
Az idei évben Budapesten a jelentős áremelkedés és a hitelképesség csökkenése kíséri az ingatlanpiac alakulását. Az infláció magas szintje drasztikus változásokat eredményezett a lakásvásárlási szokásokban, és egyre több ember kénytelen elodázni a saját ingatlan vásárlását, és dönt úgy, hogy inkább albérletben tölti el a következő éveit. Ben-Ezra O
Mindhárom vezető tengerentúli részvényindex emelkedéssel zárta a szerdai kereskedést. A jó hangulatot egyfajta várakozás fűtötte, az Nvidia gyorsjelentéséhez nagy reményeket fűznek a befektetők, ritkán látott várakozás előzi meg a chipgyártó számait. A zárás után megérkezett a társaság negyedéves gyorsjelentése, ami minden várakozást felülmúlt, így
Geszti Péter neve több évtizede megkerülhetetlen fogalom a magyar populáris kultúrában, a neve sokak fejében azonos a zseniális rímekkel, az elfelejthetetlen dallamokkal és a húsbavágóan emberi beszélgetésekkel. Augusztus 28-tól a VIASAT3 csatornán pedig heti négy alkalommal házigazdaként tér vissza az Adom a napom című spéci talkshow-val, hogy hús
Délután a napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan, nagyobb eséllyel és számban a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten várható zápor, zivatar, utóbbi területen heves zivatarra is van esély!
Racsek Dánielt nevezték ki a Schneider Electric dél-kelet-európai régiójában a Digital Energy területért felelős alelnöknek. Új pozíciójában a szakember felel a társaság energiagazdálkodást támogató digitális megoldásainak bevezetéséért a régióban. A Digital Energy csapat élén létrehozott új pozíció kialakítását az energiahatékonysági megoldások, a
Mindössze két századdal futott gyengébb időt, mint az előző nap, így nem jutott a döntőbe 100 méter gáton a magyar atlétika egyik legsikeresebb versenyzője.
Orosz források szerint beazonosították a Wagner vezére, Prigozsin holttestét. Két helyettes is odaveszett a tisztázatlan repülőgép-szerencsétlenségben.