Egyes piaci források szerint a UBS készen áll arra, hogy megtartsa a Credit Suisse brandet Svájcban, holott már a felvásárlást követően több vezető is azt jelezte, hogy a bajba jutott bank hazai üzletágát inkább teljesen beolvasztanák – írja a Bloomberg.
Sokan szisszentek fel a hírre, miszerint a Mercedes-Benz AMG részlege az SL és a GT Coupe fejlesztését összefűzve folytatja: már arról ment a spekuláció, hogy a kőkemény kupé nem lesz más a jövőben, mint az SL keménytetős verziója. Az AMG azonban ezúttal rácáfolt a pesszimista pletykákra, hiszen az új GT Coupe potensebb, mint elődje.
A technológia lehetővé teszi, hogy a vezető és utasai álló helyzetben úgynevezett „casual” játékokat játsszanak, amelyekkel például a nyilvános járműtöltő állomásokon, a BMW i5 nagyfeszültségű akkumulátorának töltése közben játszva üthetik el az időt. A „casual” játékok gyorsan feltelepíthetők, játszi könnyedséggel elindíthatók és intuitív módon ve
Rekord nyereséggel zárták az első félévet a brókercégek, a 30 milliárd forint feletti profitjuk 75 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, pedig már az is kiemelkedő volt – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Mivel kormányülést tartott a kabinet szerdán, szinte törvényszerű, hogy ma Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Kövesse velünk élőben a tájékoztatót!
Akinek volt migrénje, tudja milyen elviselhetetlen a rendkívül fájdalmas, lüktető fejfájás. Bár ma már különféle kezelések állnak rendelkezésre, nem mindenkinél működnek ezek a módszerek. Ám van egy igencsak intenzív ízű gyümölcs, amivel megelőzhető a fájdalom kialakulása, legalábbis ezt állítja egy tiktoker.
Második napja zuhan a rotterdami tőzsdén jegyzett TTF-típus árfolyama, míg kedden még a 43 eurót közelítette, addig csütörtökön már 29 euró alá is benézett.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök visszautasította azokat a nyugati bírálatokat, hogy az ukrán ellentámadás azért halad olyan lassan, mert nem elegendő erőt vetnek be az adott frontszakaszon.
Mezőgazdasági vállalkozást ellenőrzött, amelynél először végelszámolás, majd felszámolás zajlott. Több szabálytalanságot tártak fel, s az is kiderült: a felszámoló azonos a korábbi végelszámolóval – írja az üzletem.hu.
Mátrai Károly, az MVM vezérigazgatója, és Szabó Gergely, a MET Central Europe regionális elnöke is elfogadta a Portfolio felkérését az október 5-i Energy Investment Forum konferenciára, így a nyitó szekcióban tartanak előadást az Európai Bizottság energiapiaci főigazgató-helyettese, Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Juhász Edit, az Energiahivat
2023. augusztus 20-27. között Balatonfüreden rendezik a J24-es hajóosztály idei Európa-bajnokságát. A Balatonfüredi Yacht Club és a Magyar J24-es Osztályszövetség együttműködő partnerei a Magyar Vitorlás Szövetség és a Nemzetközi J24-es Osztály, Magyarország 2008 és 2017 után immáron harmadik alkalommal házigazdája a kontinensviadalnak. Az 5 napos,
25 éves a JOY Magazin, az első lapszám 1998 nyarán jelent meg, az ünnepi, negyed évszázados kiadás pedig már elérhető az újságos standokon. A jubileumi kiadás borítóján a magazin első magyar címlapsztárjai, Dobó Kata, Ónodi Esztert és Osvárt Andrea szerepelnek. 1998 nyarán új időszámítás kezdődött a magyar magazin piacon: megjelent a JOY, amely röv
A biztonságpolitikai szakértő szerint a Kremlben már tudják, ki lesz Prigozsin utódja, és a magánhadsereg továbbra is Moszkva érdekeit fogja szolgálni.
Két Tu-22-es típusú orosz bombázó megsemmisült, további kettő pedig megrongálódott az orosz repülőterek elleni közelmúltbeli ukrán támadások során - közölte Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke.
A kurkuma egy igazi aduász a konyhában: pozitív egészségügyi hatásai miatt méltán érdemli ki, hogy minden egyes nap fogyasszunk belőle, amit a szervezetünk hamar meg is fog hálálni.
A királyi családot ismerhetjük a címeikről, és leginkább a keresztnevükről, de vannak olyanok, akiknél azonnal a becenév ugrik be, és ez már annyira az életük részévé vált, hogy már az lenne a furcsa, ha Henry hercegként emlegetnénk Sussex hercegét.