Zöld jelzést kapott a magyar-szlovén földgáz interkonnektor építése, mely lehetővé teszi, hogy – a szomszédos országok közül utolsóként – összekapcsolják a magyar és a szlovén gázvezeték-hálózatot – jelentette be Szijjártó Péter.
A szakemberek a azt remélik, hogy az Aditya-L1 űrszonda felvételei és adatai segítenek megfejteni a Nappal kapcsolatos, az emberiséget évezredek óta foglalkoztató rejtélyeket.
Mind a munkáltatók, mind a nyugdíj mellett munkát végzők számára fontos, hogy immár egy éve meghatározott területeken történő foglalkoztatás esetén nem kell szüneteltetni a nyugdíj folyósítását közszférában történő munkavégzés esetén. Elmondjuk, miben változott a szabályozás és miben nem.
A szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi láz magyarországi megjelenése miatt a szúnyogcsípések megelőzésére és a szúnyogok elleni védekezésre kéri a lakosságot a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Két évig tartó folyamatos csökkenés után az idei második negyedévben ismét emelkedtek a reálbérek Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) legfrissebb adatai szerint.
Szeptember 3-án, vasárnap 21 órakor, a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában láthatja először, premier előtt a magyar közönség Tudor Giurgiu Libertate ’89 – Nagyszeben című történelmi drámáját. A jelentős magyar részvétellel készült film az 1989-es forradalom eseményeit dolgozza fel, felidézve azokat a napokat, amelyekben a
A színész-komikus gyermeteg poénokkal operáló, bágyasztó vígjátékait nem szokták tárt karokkal fogadni a kritikusok, és a nagyérdeműt is csupán addig kötik le ezek a filmek, míg ki nem ürül a popcornos doboz. Éppen ezért meglepő Adam Sandler legfrissebb komédiájának fogadtatása.
Hamarosan vége a nyárnak, és a legtöbb vállalatnál kezdetét veszi egy sűrűbb időszak. A kipihent munkavállalók visszatérnek a szabadságról, és elkezdhetik megtervezni és megvalósítani a következő nagy projekteket. A BlueVoyant kiberbiztonsági vállalat szakértői arra figyelmeztetnek, hogy ebben az időszakban ajánlott kiemelt figyelmet fordítani a ki
Korábban soha nem volt még a magyar GDP-hez viszonyítva olyan nagy arányú a vállalkozások profitja, mint a tavalyi harmadik és negyedik negyedévben. Elemzésünk!
Líbiában már nemcsak a nyugat és a kelet harcol egymással, hanem a kormányon belül is egyre több a töréspont – ráadásul az ország nemzetközi érdekek játszótere lett.
Az ukrajnai háború, az Usa abban játszott szerepe, illetve a magyar nemzet küldetése volt a témája annak az interjúnak, amelyet a magyar miniszterelnökkel készített Tucker Carlson.
A Rally Világbajnokság 1990-es szezonja során Carlos Sainzot megkoronázták az egyéni bajnokságban, azonban a spanyol versenyző uralma sem tudta megakadályozni, hogy a Lancia sorozatban negyedszer legyen első a gyártók között.
A Győri ETO női kézilabdacsapata felfrissített kerettel, új edzőkkel és újfajta játékstílussal várja a szezonrajtot. Szabó Tamás, a klub kommunikációs és nemzetközi igazgatója a felkészülésről és a tervekről is beszélt az InfoRádió Hetes című magazinműsorában.
Az áfatörvény szerinti új építésű – társasházi – lakóingatlanok kivitelezése során a lakóingatlanokhoz kapcsolódóan sok esetben önálló helyrajzi számmal azonosított garázst, illetve az ingatlan alapját képező, közös tulajdonban álló telken úgynevezett felszíni – tehát az épületen kívüli, önálló helyrajzi számmal nem rendelkező – gépkocsibeállót (tu
A befőzés csodás dolog: megmenti a nyár ízeit, zamatait, tulajdonképpen palackba zárja őket. Lukacsics Mónika fogalmazott ekként, aki Pinky márkanév alatt forgalmazza a Veszprém vármegyei Hajmáskéren készített termékeit. A sokfajta gyümölcsre kiterjedő repertoárban lekvárok, szörpök, befőttek mellett fűszerolajok, és savanyúságok, sőt, még zakuszka
Életének 73. évében, kedden elhunyt Rényi Katalin Munkácsy-díjas festőművész, tervezőgrafikus, a kortárs magyar festészet kiemelkedő alakja, költő, művésztanár, a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetettje - közölte a család kedden az MTI-vel.
A zenekar az ősbemutató előtt stúdióban is rögzíti a darabot, hogy Budapest új nyitányának részleteit a főváros intézményei és cégei is felhasználhassák majd rendezvényeiken.
Érdi Máriát és a Vadnai-testvéreket ünneplik szeptember elsején Balatonfüreden, a Kékszalag Port-ban. Érdi Mária a hágai összevont vitorlás világbajnokságról aranyéremmel tért haza, így megszerezte hazánknak az első női világbajnoki címet vitorlázásban, valamint a 2024-es olimpiai kvótát. A Vadnai-testvérek közül Jonatán szintén az ötkarikás játéko