2023. augusztus 1. kedd

aug. 1
0:29
Drónnap lesz szombaton a szolnoki repülőmúzeumban (Magyar Hírlap)
A vállalkozó kedvűek kipróbálhatják a drónszimulátort.
aug. 1
0:29
Egyelőre hiába várunk Brüsszelre, hogy tolja ki az ukrán gabonaexport tilalmának határidejét (Mandiner)
Zelenszkij dühös, ám öt tagállam eltökélt a mezőgazdaságának védelmében. Az Agrárminisztérium lapunkkal közölte, minden eszközzel arra törekszenek, hogy megvédjék a magyar gazdák érdekeit.
aug. 1
0:29
Sorozat készül az egyik legsúlyosabb repülőgép-merényletről (Magyar Nemzet)
A lockerbie-i katasztrófa utóéletét veszi górcső alá az alkotás, egészen a 2022 végén meghozott vádemelésig.
aug. 1
0:29
Nem evilági nyílfejet találtak Svájcban (Helló Magyar)
A földönkívüli fémből kovácsolt eszközre a Svájc nyugati részén található Bieli-tó körül leltek rá.
aug. 1
0:29
Alonso szerint bármelyik mai csapat legyőzné a 2000-es évek nagyjait (Racing)
Fernando Alonso szerint ma már bármelyik versenycsapat legyőzné a 2000-es évek nagyágyúit. A spanyol versenyző 2001-ben csatlakozott a száguldó cirkusz mezőnyéhez. Aktív évei alatt láthatta a Michael Schumacher-Ferrari sikert, Sebastian Vettel és a Red Bull korszakot is közelről figyelte, sőt a Lewis Hamilton-Mercedes uralmat is testközelből élhett
aug. 1
0:29
Pars – az új török drón (go2fly)
A pilóta nélküli rendszerek, a mesterséges intelligencia és a kiberbiztonság területén jelentős újításokkal bíró török ​​TİTRA Technology bemutatta új, PARS nevű szárnyas drónját a 16. Nemzetközi Védelmiipari Vásáron (IDEF 2023)
aug. 1
0:29
A Győr új edzője: „Látom a lányokon a profizmust, eddig maximálisan elégedett vagyok” (Sportal)
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata Ulrik Kirkely személyében új vezetőedzővel kezdte meg a felkészülést a 2023-2024-es szezonra. A tavalyi BL-t bronzérmmel záró csapat sajtónyilvános edzésén a szakvezető mellett a szintén újonnan érkező Bruna de Paulával és Fodor Csengével beszélgettünk.
aug. 1
0:29
Szörnyethalt egy motoros, szalagkorlát törte ki a nyakát (AC News)
A tragikus sorsú motoros mögött ülő fiatal lány is megsérült, hozzá mentőhelikopter érkezett a helyszínre.
aug. 1
0:30
Ünnepled a forint születésnapját a Pénzmúzeumban! (Metropol)
Augusztus 1-jén ünnepeljük a forint születésnapját, amelyet a Pénzmúzeum ismét nyílt nappal és számos programmal ünnepel!
aug. 1
0:30
Ismét meghosszabbította a rendkívüli állapotot a Mianmart irányító katonai junta (hirado.hu)
Mianmarban augusztus elsejétől további hat hónappal meghosszabbítják a rendkívüli állapotot – jelentette be hétfőn az ázsiai ország ügyvezető államelnöke.
aug. 1
0:30
Az oroszok 700 ezer ukrajnai gyerek elszállítását ismerték el (444.hu)
Az orosz elnök és megbízottja ellen éppen emiatt adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot.
aug. 1
0:33
Horvátország is segíti az ukrán gabona exportját (Infostart)
Kijev és Zágráb megállapodott, hogy Horvátország dunai és adriai kikötőit használhatják az ukrán gabona exportjára - jelentette be hétfőn Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.
aug. 1
0:33
Balkán est: új montenegrói gólfelelőse duplájával fordított a megérdemelt győzelemmel indító Loki (m4sport.hu)
A Konferencialiga-selejtezőjében is győztes gólt szerző Stefan Loncar duplájával fordított és nyert végül 3-1-re a Mezőkövesd elleni meccs jelentős részét fölényben töltő Debrecen az OTP Bank Liga 1. fordulójában.
aug. 1
0:33
Egy országot rázott meg a TV2 kedvelt műsorvezetőjének bejelentése, elképesztően bevállalós vallomást tett (Promotions)
Szörnyű tragédia történt, most állt rá készen a műsorvezető, hogy elmesélje.
aug. 1
0:33
Gyász: elhunyt a világhírű amerikai komikus (Magyar Hírlap)
Paul Reubenst a legtöbben Pee-wee Herman karakterének megformálásáról ismerték.
aug. 1
0:33
Aggódjunk-e vagy sem az új szuperállampapírok miatt? (Mandiner)
Kivezetik az eddigi szuperállampapírokat, és újakat vezetnek be. Mi lesz a kedvező kamatozással, mire számítsunk? Szalai Piroska cikke.
aug. 1
0:33
Nigerben 180-nál is több kormányzati politikust tartóztatott le a katonai junta (Magyar Nemzet)
A puccsal elmozdított nigeri elnököt múlt hét szerda óta ismeretlen helyen tartják fogva.
aug. 1
0:33
India: az áramszolgáltatónál is használnak drónokat (go2fly)
Az indiai TPNODL, amely hatalmas, 27 920 négyzetkilométeres működési területet fed le, elsősorban 33 KV-os, 11 KV-os és alacsony feszültségű vezetékekből álló felsővezetékeket, úttörő szerepet tölt be a fejlett technológiák
aug. 1
0:33
Még mindig olimpiai sikerekért hajt Szabó Gabriella (Sportal)
Három éve fejezte be az élsportot a háromszoros olimpiai bajnok kajakos Szabó Gabriella. A 36 éves vezérevezős az egyéni érdekek vezérelte sportágában is csapatember tudott maradni, ezt is kamatoztatja a Magyar Olimpiai Bizottság marketing menedzsereként. A 36 éves sportember jó ideig kereste a helyét a civil életben, ám újra otthonra lelt és célok
aug. 1
0:33
Holnaptól nem lesz magyar női miniszter (AC News)
Mindezt Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke jelentette a Facebook oldalán, Varga Judit társaságában.
aug. 1
0:34
Kijev és Zágráb megállapodott, hogy a horvát kikötők használhatók az ukrán gabona exportjára (hirado.hu)
„Mostantól a legtöbbet hozzuk ki a horvát kikötők adta lehetőségekből” – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a megállapodás után.
aug. 1
0:37
A 2028-as olimpián bemutató sportág lenne a sakk (m4sport.hu)
A rapidsakk formátumnak van a legnagyobb esélye felkerülni a programra.
aug. 1
0:37
Benéztem a húgom szekrényébe, amit ott találtam az mindent megváltoztatott közöttünk (Promotions)
Egy ruhámat kerestem, amit biztosra vettem, hogy a húgomnál van, azonban megbántam az egész kutakodást.
aug. 1
0:37
Loncar-duplával győzött a Loki (Magyar Hírlap)
Az örmény Alashkert Jereván elleni Konferencia-liga-selejtező csütörtöki visszavágójára készülő DVSC az előző idény végét is figyelembe véve immár hét találkozó óta veretlen a bajnokságban.
aug. 1
0:37
Trump rendkívül magabiztosan fut neki az elnökválasztásnak (Mandiner)
Az USA egykori vezetője már az alelnökének személyén gondolkozik.
aug. 1
0:37
Elárulta a Wagner-csoport vezetője, hol folytatják tevékenységüket (Magyar Nemzet)
Jevgenyij Prigozsin megköszönte a katonáknak azt a „felbecsülhetetlen munkát, amit a Wagner 2022-es és 2023-as eredményeihez hozzátettek”.
aug. 1
0:37
Megvan a Liverpool új csapatkapitánya (Sportal)
A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a következő idénytől Virgil van Dijk lesz a klub csapatkapitánya; a helyettese Trent Alexander-Arnold lesz.
aug. 1
0:37
Zelenszkij fenyeget: háború lesz Oroszországban (AC News)
Egyre gyakoribban a Moszkva elleni legutóbbi dróntámadások. Az ukrán elnök sötét sorokat intézett az oroszokhoz.
aug. 1
0:38
Elhunyt Paul Reubens, a Pee-wee nagy kalandja főszereplője (hirado.hu)
Reubens 70 éves korában halt meg rákos megbetegedésben.
aug. 1
0:41
Többszáz rajongó fogadta a hazatérő világbajnok pólósokat (m4sport.hu)
A kapitány szerint a spanyolok 7-4-es vezetése volt a vb döntő pillanata.
aug. 1
0:41
Gerard Butler egy cseppet sem tűnik hollywoodi akcióhősnek ezeken a lesifotókon (Promotions)
Így néz ki a 300 hőse, Gerard Butler egy átlagos hétköznapon.
aug. 1
0:41
Sóletfesztivál lesz a Zsinagógák Hete nyitóeseménye (Magyar Hírlap)
A Zsinagógák Hete augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.
aug. 1
0:41
Göncz Árpád nemcsak a magyargyilkos sztálinistát, de a kommunista hírszerzés egykori vezetőjét is kitüntette (Mandiner)
Biztosan nem tudta, kit tüntet ki.
aug. 1
0:41
Ezek a feltételei az orosz atomfegyverek kivonásának Fehéroroszországból (Magyar Nemzet)
„Szükséges intézkedés a nukleáris fegyverek Fehéroroszországban állomásoztatása.”
aug. 1
0:41
Görögtűz és tapsvihar várta a vb-aranyérmes pólósokat a Duna Arénánál (Sportal)
Hétfő este hazatért Fukuokából a Görögország elleni világbajnoki döntőben aranyérmet szerző férfi vízilabda-válogatott, a Duna Arénánál pedig a közös képekre szomjazó magyar szurkolók görögtűzzel várták az olimpiai kvótát szerző pólósokat.
aug. 1
0:41
Bedrogozva kért tanácsot a rendőröktől (AC News)
Egy férfi tanácsot akart kérni a rendőröktől. De előtte idegességében amfetamint fogyasztott. Vajon mi lett a vége?
aug. 1
0:42
Angol filmklub: Interjú Istennel (Metropol)
Filmklub - Angol nyelvű filmek az életről.
aug. 1
0:42
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói (hirado.hu)
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
aug. 1
0:45
Kuttor Attila: El kell ismerni, a jobb csapat nyert (m4sport.hu)
A Debrecenben elszenvedett 3-1-es vereség után Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője elismerte, a jobb csapat vonulhatott le győztesen a gyepről.
aug. 1
0:45
A skandináv stílus „feküdni fog” a Győr női kézilabdacsapatának (Magyar Hírlap)
A válogatott balszélső Fodor Csenge szerint a következő szezonban olyan kiegyensúlyozott teljesítményt kell nyújtaniuk, hogy ne legyen kérdés, hogy megnyerik a bajnokságot és a Magyar Kupát is.
aug. 1
0:45
Ukrajna újabb 1,25 milliárd dolláros támogatást kap az Egyesült Államoktól (Mandiner)
Csak ebben az évben Ukrajna eddig 8,45 milliárd dollár közvetlen költségvetési támogatást kapott az USA-tól.
aug. 1
0:45
Cardi B-t megdobta egy rajongó, de más világsztárokat is veszélyesen találtak el a koncerteken (Magyar Nemzet)
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a híres előadókat a fellépéseik közben megdobálják a rajongók.
aug. 1
0:45
Galéria: óriási tömeg fogadta a világbajnok vízilabda-válogatottat (Sportal)
Csúcsra ért a vízilabda-válogatott, amely szombaton világbajnoki címet nyert Fukuokában. A csapat hétfőn érkezett haza Japánból és a Duna Aréna mellett óriási tömeg várta a hősöket.
aug. 1
0:45
Találkozott Putyinnal a Wagner vezér, és túlélte (AC News)
Valószínű, hogy Putyin bizalmat szavazott Prigozsinnak, mert a hírhedt zsoldosvezér, már új feladatokról beszélt.
aug. 1
0:48
Jó a szamár is - mozi a Margitszigeti Atlétikai Centrumban! (Metropol)
A Mozisziget az európai kulturális intézetek magyarországi hálózata, az EUNIC Hungary nyári, ingyenes szabadtéri vetítéssorozata augusztus 1-14. között.
aug. 1
0:49
Kuleba: az ukrán gabona exportjára hamarosan horvát kikötőket használunk (Magyar Hírlap)
Az ukrán külügyminiszter elárulta, hogy a részletek kidolgozása még folyamatban van.
aug. 1
0:49
Letartóztatták a mexikói drogkartell főnökét Madridban (Mandiner)
Összesen öt embert tartóztattak le, emellett közel fél tonna kábítószergyanús anyagot foglaltak le.
aug. 1
0:49
Jelentősen megnőtt a Savaria Egyetemi Központba jelentkezők száma (Magyar Nemzet)
Az új slágerszak a pszichológia, a régi klasszikus pedig a pedagógus- és a gépészmérnök-képzés.
aug. 1
0:49
Angyal és mamája közös tetoválással ünnepli a vb-aranyat (Sportal)
„Az ezüstéremre te emlékszel meg a nagymamád” – ezzel a mondattal érzékeltette Madaras Norbert a 2013-as világbajnoki cím elnyerése után, hogy mi a különbség az első és a második hely között.
aug. 1
0:49
Alkoholra gerjedő gyilkos darazsak indultak meg Európa felé (AC News)
A halálos mérget fecskendező ázsiai lódarázs, már Nagy-Britannia partjait ostromolja. Az apró gyilkosok hamarosan az egész országot ellephetik.

Keresés