2023. augusztus 8. kedd

aug. 8
8:48
Minden ötödik diák fizetős egyetemi képzésen kezdi meg a tanulmányait szeptembertől (SzMo)
A legdrágábbak az angol nyelvű képzések, mint például a nemzetközi gazdálkodás angol nyelven, amiért egy félévre 900 ezer forintot kell fizetni.
aug. 8
8:48
Gyűjtsd össze mind! – Slava Ukraini-bögrétől a putyinos vécépapírig (Mandiner)
A merchandising-ipar villámgyoran reagált a háborúra – ebbe aztán tuti belebukik Putyin!
aug. 8
8:51
Az idén először történt ilyen a forintjainkkal (Menedzsment Fórum)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint az éves infláció júliusban 17,6 százalék lett, márpedig ennél 2023 első hat hónapjában kivétel nélkül nagyobb mértékű volt a pénzromlás.
aug. 8
8:51
Még a végén teljesül Orbán Viktor ukáza? (Privátbankár)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt júliusi éves infláció százalék lett, ami azzal kecsegtet, hogy a bázishatás, azaz a kiugró egy évvel korábbi ráták miatt még van esélye annak, hogy 2023 végére a fogyasztóiár-index egyszámjegyű lesz.
aug. 8
8:54
Labdarúgással indul és zárul a kedd – sport a tévében (Infostart)
Kézilabda, kerékpár és tenisz is szerepel a sportcsatornák élő kínálatában.
aug. 8
8:54
Nagyon jó hír jött a magyar inflációról, kezdhetünk fellélegezni (Portfolio)
A Portfolio konszenzusával teljesen megegyező, 17,6%-os éves inflációs adatot közölt ma reggel júliusra a KSH, így tehát tényleg jócskán lassult az áremelkedés üteme a júniusi 20,1% után. Ez a jó hír azzal együtt született, hogy a szolgáltatásoknál és az üzemanyagoknál, sőt még a háztartási energiánál is jelentős havi áremelkedés történt, de közben
aug. 8
8:54
Bővül a Samsung nagy felbontású monitorcsaládja (Márkamonitor)
A Ces Innovációs Díjával elismert 5K-s kijelző a tavaly júniusban bemutatott Uhd felbontású ViewFinity S8 utódja. Az új monitor a kreatív iparágra optimalizált, grafikai és fényképezéshez szükséges eszközökkel is kompatibilis.   „Az új 5K monitorunkat úgy terveztük és fejlesztettük, hogy a kreatív szakemberek számára lebilincselő vizuális élményt n
aug. 8
8:54
Kulcsár Edina szerint a félmillió forintos babakocsijuk azt fejezi ki, hogy már nincs megfelelési kényszere (SzMo)
"Merj kitűnni a tömegből! Számomra ezt az üzenetet hordozza a babakocsink" - írta az egykori szépségkirálynő az aranyszínű kocsiról, amit a család csak ékszerdoboznak hív.
aug. 8
8:54
Amerikai szenátor: A Biden-adminisztráció árnyékháborújának véget kell vetni! (Magyar Hírlap)
"Magyarország értékes amerikai szövetséges, és élénk demokrácia".
aug. 8
8:54
Rekordszámú magyar atléta indul a budapesti világbajnokságon (Demokrata)
A vb-t augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban.
aug. 8
8:54
Végre erőteljesen csökken az infláció (Növekedés)
Júliusban 17,6 százalékra csökkent az infláció a júniusi 20,1 százalékról. Az élelmiszerárak pedig átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz viszonyítva. A mérséklődés fő oka a csökkenő kereslet, a szigorú monetáris politika, az importált infláció mérséklődése, az energia- és élelmiszerárak csökkenése.
aug. 8
8:54
Aggodalmak Lengyelországból: Ha Magyarország nem is szövetségese, de a Kreml partnere Európában (Mandiner)
A Rzeczpospolita szerint míg az EU megpróbálja csökkenteni az orosz nyersanyagoktól való függőségét, addig Budapest az ellenkezőjét teszi.
aug. 8
8:54
Csak egy romantikus tengerparti videót akart a pár, és ekkor sokkoló dolog történt (naphire.hu)
Erre a helyzetre az egyikőjük sem lehetett felkészülve, igaz, máris milliók nevetnek a szerelmi történet “megduplázódásán”.
aug. 8
9:00
390 alatt kezdi a napot a forint (Portfolio)
Tegnap is a 390-es szint környékén táncolt a forint az euróval szemben, és ma reggel is nem sokkal ezen szint alatt kezdi a napot. A héten az amerikai inflációs adat hozhat heves mozgásokat a piacokon, ami a forint árfolyamára is hatással lehet.
aug. 8
9:00
Sebestyén Balázs úgy szétoltotta Dér Henit, hogy még Bódi Sylvi szeme is rögtön kikerekedett (Promotions)
Sebestyén Balázs egyetlen mondattal megalázta az énekesnőt.
aug. 8
9:00
Már egy tízessel drágább lesz a gázolaj, mint a benzin (Transpack)
Az üzemanyag ára tovább növekszik, a logisztikusok nehezen tervezik az üzemeltetési költségeket.
aug. 8
9:00
Bevált az osztrák-magyar együttműködés – még a németek is elismerik (Mandiner)
Drasztikusan csökkent menedékkérlemek száma.
aug. 8
9:02
Nőgyógyászati területen erősít tovább a Richter (Portfolio)
A Richter és a Mithra Pharmaceuticals közösen bejelentette, hogy a két vállalat egy kötelező erejű megállapodást írt alá az Estelle, egy kombinált orális fogamzásgátló és a Donesta, egy postmenopauzás tünetek kezelésére szolgáló termékjelölt hatóanyagszállításáról.
aug. 8
9:02
Újabb botrány: a német kormány Ukrajnát is átveri (Mandiner)
Mint kiderült, a Scholz-kabinet csak beblöffölte a Kijevnek szánt fegyverszállítmányokat, a valóságban pedig pusztán a töredékét teljesíti az ígért mennyiségnek.
aug. 8
9:03
Kunetz Zsombor: orvosként ne légy a politika játékszere! (Menedzsment Fórum)
Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő Facebook-posztban fakadt ki az új orvos-etikai bizottsági választásokon.
aug. 8
9:03
Egyre szebb képet mutat a hazai külkereskedelem (Privátbankár)
2023. júniusban az export euróban számított értéke 11 százalékkal nagyobb, míg az importé 4,7 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
aug. 8
9:04
Gyilkos árak a magyar hotelekben: egyre többeknek megfizethetetlen a nyaralás (Portfolio)
Meghaladta a 60 ezer forintot a 4 csillagos hotelekben egy éjszaka ára júliusban, miközben a 3 csillagosokban a 35 ezret közelíti.
aug. 8
9:06
Alig több mint egymillió forintért jön a legolcsóbb Harley-Davidson, rárepültek a vevők (Portfolio)
A Hero MotoCorp indiai motorkerékpár-gyártó kedden bejelentette, hogy több mint 25 000 előrendelés érkezett a világ legolcsóbb Harley Davidson modelljére, az X440-re. A hír a vállalat részvényárfolyamának több mint 3 százalékos emelkedéséhez vezetett.
aug. 8
9:06
Több mint ezer embert kellett kitelepíteni Portugáliában a tűz miatt (ATV)
Több ezer hektárt perzseltek fel a lángok, és mintegy 1400 embert kellett kitelepíteni a tomboló erdőtüzek miatt Portugália déli részén, ahol kedd hajnalban tűzoltók százai harcoltak a lángokkal.
aug. 8
9:06
17,6 százalék: tíz hónap után 20 százalék alá esett az infláció (444.hu)
Az energiaárak 35,7 százalékkal nőttek, az élelmiszerek 23,1 százalékkal kerülnek többe. Az üdülési költségek júliusban egyetlen hónap alatt 9,6 százalékkal nőttek.
aug. 8
9:06
Hihetetlen, amit a hős rendőr tett (Magyar Hírlap)
Ilyet csak akciófilmekben látni.
aug. 8
9:06
Hatóanyagszállítási megállapodást kötött a Richter és a belga Mithra (Növekedés)
A Richter Gedeon Nyrt. és a belga biotechnológiai vállalat, a Mithra Pharmaceuticals kötelező erejű megállapodást írtak alá az Estelle nevű kombinált orális fogamzásgátló és a Donesta postmenopauzás tünetek kezelésére szolgáló termékjelölt hatóanyagszállításáról - közölte a Richter a tőzsde honlapján.
aug. 8
9:06
Mentőt hívtak egy kiáltozva szexelő párhoz Budán (Mandiner)
A jóhiszemű szomszéd segélykiáltásokat vélt hallani, aztán össze is veszett a párocskával.
aug. 8
9:06
„Akár egy jól szabott öltöny” – Miért egyedülálló az Audi Q6 e-tron prototípus fóliázása? (Autószektor)
„A Q6 e-tron formavilágával újabb nagy lépést tett az Audi formai nyelvezete, amit fóliázásával is egyértelműen kifejezésre akartunk juttatni” – hangsúlyozta dos Santos. „Egy-egy jármű architektúrája és karaktere mindig egyedi, ennek megfelelően minden egyes fóliadizájn is az. Elsőként mindig arról döntünk, hogy a jármű mely elemeit szeretnénk külö
aug. 8
9:06
Gyógyíthatatlan betegségben meghalt Sandra Bullock párja (Telex)
Bryan Randall idegsorvadásos betegségben szenvedett, három évvel ezelőtt diagnosztizálták.
aug. 8
9:06
Júliusban már alig nőttek az árak az előző havihoz képest (Telex)
Az élelmiszerek ára enyhén csökkent is júniushoz képest. Éves alapon még mindig magas, 17 százalék az infláció, az élelmiszer negyedével kerül többe, mint tavaly ilyenkor. Lassult az áremelkedés üteme.
aug. 8
9:08
Százmilliót raboltak fényes nappal (Magyar Hírlap)
Kölcsönvett békával kitoltak egy raklap árut a Gen Con társasjátékos rendezvényről.
aug. 8
9:08
Ukrán diákokat láttak vendégül a Körmendi Rendvédelmi Technikumban (Mandiner)
Több mint száz gyermek nyaralhatott Magyarországon a rendőrség jóvoltából.
aug. 8
9:09
Annyira hangosan szerelmeskedett egy Xi. kerületi pár, hogy mentőt hívtak hozzájuk (Blikk)
Meglepő történetről számolt be Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.
aug. 8
9:12
Az újonnan kialakított biciklisávok miatt bosszankodnak a fővárosi mentők (Infostart)
A mentők számára problémás a biciklisávon való biztonságos közlekedés, illetve a biciklisáv oszlopai miatt még a parkolás is nehéz a számukra – olvasható a közösségi oldalukon.
aug. 8
9:12
Erősödik a forint az inflációs adatra (Portfolio)
Tegnap is a 390-es szint környékén táncolt a forint az euróval szemben, és ma reggel is nem sokkal ezen szint alatt kezdte a napot, de a magyar inflációs és külkereskedelmi adat közlése után erősödésbe kezdett. A héten továbbá az amerikai inflációs adat hozhat heves mozgásokat a piacokon, ami a forint árfolyamára is hatással lehet.
aug. 8
9:12
Selejtes akkucellákkal teli hordókat találtak egy vegyszerszagú abasári raktárban (444.hu)
Az önkormányzat állítása szerint nem tudott semmit az akkumulátor-hulladékról.
aug. 8
9:12
Tovább növekedett az AutoWallis (MMonline)
A mobilitási piac egyik legdinamikusabban fejlődő területén bővíti szolgáltatási portfólióját az AutoWallis Csoport, miután tulajdonába kerül a Share Now-t Magyarországon üzemeltető vállalat. A piac egyik legjelentősebb autómegosztója az AutoWallis által nyújtott szakmai háttérrel és tőkeerővel további dinamikus növekedést tervez.Újabb jelentős lép
aug. 8
9:12
Kezd helyreállni a külkereskedelmünk (Növekedés)
1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet júniusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
aug. 8
9:12
Koránt sincs vége: A plafonon lesz Putyin Zelenszkij kíméletlen üzenetétől (Nyugati Fény)
Fokozódik a helyzet.
aug. 8
9:12
A BYD az ötmilliós határhoz ért (Villanyautósok)
Hatalmas gyártási kapacitással rendelkeznek.
aug. 8
9:12
Túl drága a Beyond Meat növényi alapú húsa, a megélhetési válsággal küzdők inkább olcsóbb, állati húst vesznek (Telex)
Áprilistól június végéig 30,5 százalékot zuhant a cég nettó árbevétele, a vezérigazgató szerint ebben a vegán alternatívák ellen kampányoló érdekcsoportok munkája is benne van.
aug. 8
9:14
Rejtélyes segélykiáltások miatt riasztották a mentőket az egyik budapesti kerületben (Nyugati Fény)
Egy szomszéd figyelt fel a sikolyokra.
aug. 8
9:18
Csökkent a világkereskedelmi forgalom júliusban (ProfitLine)
Júliusban jelentősen lassult a világkereskedelmi forgalom a kieli IfW gazdaságkutató intézet havi rendszerességgel kalkulált Kiel Trade Indicator mutatószáma alapján.
aug. 8
9:18
"Egy új világ születését láthatjuk" a tudósok szerint - Összeomlott egy Róma nagyságú jégtakaró (Portfolio)
Az Antarktisz a globális felmelegedés fokozódásával szélsőséges környezeti események katasztrofális sorozatával néz szembe, ami az egész világ éghajlatára kihat - figyelmeztetnek tudósok egy, a brit kormány megbízásából készült jelentésben a Financial Times beszámolója szerint.
aug. 8
9:18
Árrobbanás a magyar egyetemeken: zsebbe kell nyúlni, és nem csak ez a baj (Pénzcentrum)
A diákok ötöde fizetni fog, és van olyan szak, ahol csaknem egy milliót kell rászánni egyetlen félévre.
aug. 8
9:18
Sandra Bullock teljesen összetört - Szerelme hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt (Joy)
Egy emberként érez együtt a világ Sandra Bullockkal, akiről a tegnapi nap során derült ki, hogy párja, Bryan Randall elhunyt.
aug. 8
9:18
1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet júniusban (Magyar Hírlap)
Júniusban az export euróban számított értéke 11 százalékkal nagyobb, míg az importé 4,7 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
aug. 8
9:18
Stabil alapokon – A Kite kalászos portfóliója (Agrárágazat)
A Kite Zrt. 2023-as kalászos portfóliójában nagy termőképességű, prémium minőséget adó fajták és hibridek találhatók.
aug. 8
9:18
Infláció: itt vannak a júliusi adatok, fontos határt léptünk át (Forbes)
Végre 20 százalék alatt a pénzromlás.

Keresés