2023. augusztus 9. szerda

aug. 9
14:06
Vádat emeltek a rendőrökre az M5-ösön rálövő embercsempészek ellen (Magyar Hírlap)
A vádirat szerint az ügy hat vádlottja egy olyan bűnszervezet tagja volt, amely embereket csempészett Nyugat-Európába, elsősorban Németországba.
aug. 9
14:06
Csütörtökön kezdődik a III. Nagy Ipoly-takarítás (Demokrata)
A munkában több mint 170 kilométeres szakaszon tisztítják meg a határfolyót.
aug. 9
14:06
NAK: meg kell őrizni a hazai termékek arányát a boltokban (Növekedés)
Széles körű szakmai egyeztetést kezdeményezett az országban működő élelmiszer-kiskereskedelmi szereplőkkel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A találkozó célja az volt, hogy a jelentős gazdasági haszonnal kecsegtető olcsó import ellenére se csökkenjen a magyar termékek aránya a hazai üzletláncok kínálatában - közölte a kamara.
aug. 9
14:06
Újra bohócot csinált magából Joe Biden (Mandiner)
A Grand Canyon mellett szerencsétlenkedett az amerikai elnök.
aug. 9
14:06
DK: Hazájukat védelmező ukrán hősök gyermekeit látta vendégül Balatonakaliban a Xviii. kerület (Nyugati Fény)
Egy hetes nyári táborral várják a diákokat.
aug. 9
14:08
8 milliárd forintos kerettel indít vállalkozásfejlesztési programokat az IFKA (Növekedés)
A háború és az elhibázott szankciók okozta nehéz gazdasági helyzetben a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje a munkahelyeket, a családokat és helyreállítsa a gazdasági növekedést. A kormány ennek érdekében hétfőn újabb támogatásról határozott, ami a kkv szektor további megerősítését és versenyképességük növelését célozza - jelente
aug. 9
14:12
Az Unicef-nek nem kellett a sátánista plüssmackókból befolyt adomány (444.hu)
A szervezetnek valószínűleg nem tetszett a Behemoth lengyel death metal zenekar által árusított plüssön a „100% Satanic” felirat.
aug. 9
14:12
Lengyelország kétezer katonával erősíti meg a fehérorosz határ védelmét (Magyar Hírlap)
A migrációs nyomás miatt már korábban riasztórendszerrel felszerelt acélkerítést építettek a fehérorosz határon.
aug. 9
14:12
Szlovénia 100 millió eurót kap az EU Szolidaritási Alapjából az idén (Demokrata)
"Sok beruházásra lesz szükség az ország helyreállításához" – mondta Ursula von der Leyen.
aug. 9
14:12
Emelték az inflációs előrejelzést Romániában (Demokrata)
Májusban a BNR még 7,1 százalékon tartotta idei inflációs előrejelzését, amelyet februárban csökkentett jelentős mértékben.
aug. 9
14:12
Jelentős visszaesés az építőipari megrendelésekben - Radikális költségcsökkentés az ágazatban (Növekedés)
Az építőipar rendelésállománya 30 százalékkal kisebb lett 2023 első félévének végén a múlt év közepéhez viszonyítva; az idén kötött új szerződések volumene 37 százalékkal marad el a 2022 első felében kötött szerződésekétől az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) adatai szerint. A szövetség közleményében hangsúlyozza: az év második fe
aug. 9
14:12
DK: Hazájukat védelmező ukrán hősök gyermekeit látja vendégül Balatonakaliban a Xviii. kerület (Nyugati Fény)
Egy hetes nyári táborral várják a diákokat.
aug. 9
14:12
Szó szerint bűzlik valami a Sparban, ezt kérik a vásárlóktól (naphire.hu)
Visszahívnak egy terméket, ha vett belőle, vigye vissza, és megkapja az árát.
aug. 9
14:18
Lemondott a lengyel egészségügyi miniszter (ProfitLine)
Lemondott Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter, amit Mateusz Morawiecki miniszterelnök keddi televíziós nyilatkozata szerint elfogadott.
aug. 9
14:18
Hivatalos: Kiderült, miben hunyt el Robert De Niro 19 éves unokája (Femcafe)
A szakértői vizsgálatok után mostanra biztosan kijelenthető, hogy mi okozta Robert De Niro 19 éves unokájának, Leandro De Niro-Rodriguez tragikus halálát.
aug. 9
14:18
Van Dijk megérti a Liverpool kétkedő szurkolóit (HírTV)
A Liverpool labdarúgócsapatának új kapitánya, Virgil van Dijk megérti a szurkolók aggodalmát, mert a klub - Szoboszlai Dominik és Alexis Mac Allister megszerzését leszámítva - nem volt aktív a nyári átigazolási piacon, miközben hat meghatározó játékosa távozott.
aug. 9
14:18
Minden idők legtöbbet díjazott énekesnője ma lenne 60 éves: Whitney Houston sikerekkel és nehéz utakkal keresztezett élete (Joy)
Whitney Houston bár mindössze csak 48 évet kapott a sorstól, de emléke és öröksége a mai napig is aktívan él.
aug. 9
14:18
Hazai zenész, őt hallgatják a legtöbben, de nem tudni, ki ő (Magyar Hírlap)
A TikTok az új királycsináló a zenében is.
aug. 9
14:18
A fideszes "kutatóközpont" vezetője bemondta: Az Orbán-kormány "testtartása" miatt balhézik az USA (Nyugati Fény)
Van baj, nem is kicsi.
aug. 9
14:18
Tényleg szuper a bank. Megvan, kié Mészáros Lőrinc nyaralós jachtja (Forbes)
Szuperbank, szuperjacht. A Mészáros érdekkörébe tartozó bank egyik leánycége a tulajdonosa annak a jachtnak, amin a milliárdos nyaral.
aug. 9
14:18
Tiszta vizet öntött a pohárba Pérez fizetésével kapcsolatban a Red Bull (Racingline)
Helmut Marko cáfolta azokat a hírek, amik szerint fizetéscsökkenés vár majd Sergio Pérezre. A mexikói versenyző teljesítménye elmaradt az utóbbi hónapokban Max Verstappenétől. Még a szezon első versenyein tartotta magát a 34 éves pilóta, és futamot is tudott nyerni, addig Ausztrália óta nem találja az összhangot az autójával. Pérez elismerte, hogy
aug. 9
14:18
Halálos áldozata is van a görög és horvát futballhuligánok összecsapásának Athénban (Telex)
Egy 29 éves görög férfit halálra késeltek az AEK Athén–Dinamo Zagreb BL-selejtező előtt.
aug. 9
14:20
Kína nem az erőszak híve (Magyar Hírlap)
Nem a blokkosodásra szavazunk.
aug. 9
14:24
Utazás előtt erről mindenképp tudnia kell (Infostart)
Az ügyészek az utazásokkal kapcsolatban is szereznek szakmai tapasztalatot – a leghasznosabbakat osztotta meg a nyilvánossággal Magyarország Ügyészsége.
aug. 9
14:24
Kaotikus a helyzet Norvégiában, földcsuszamlásokat okoztak a heves esőzések (ATV)
Heves esőzések okozta földcsuszamlásokat jelentettek szerdára virradóra Norvégia déli részéből, a hatóságok több mint 600 embert evakuáltak a főváros, Oslo környékéről.
aug. 9
14:24
"Lehet, hogy a mi felvételeink adják majd az utolsó lenyomatát annak, milyen is volt a cigány zene" - Lakatos Mónika művészete a cigányság lelkét tükrözi (Glamour)
Lakatos Mónika világsztár. Zenéje, hangja és munkássága miatt 2020-ban első cigány előadóként vehette át a világzenei díjak legrangosabbikát, a Womex-életműdíjat, aminek köszönhetően az autentikus cigány zene és a kultúra olyanokhoz is eljuthat, akikhez eddig nem.
aug. 9
14:24
Komoly sikert ért el a horvátországi magyarság (Magyar Hírlap)
A kisebbségi jogok elismerése a többségi nemzet javát szolgálja.
aug. 9
14:24
MBH index: megállt a lakások áremelkedése (Növekedés)
Jelentős áremelkedés volt megfigyelhető a hazai ingatlanpiacon a tavalyi év első felében, azonban a második fél évben, illetve idén év elején megállt az egyetemi városokban az ingatlanárak növekedése. Budapesten egyre jelentősebb különbségek figyelhetők meg az egyes városrészek között az ingatlanok árában, a vidéki városokat tekintve – az előző éve
aug. 9
14:24
Vihar- és felhőszakadáskár bejelentése a mezőgazdaságban (Magyar Mezőgazdaság)
A szélsőséges időjárás országszerte számos kárt okozott a mezőgazdaságban is, de a kárenyhítési rendszer segítséget nyújt felhőszakadás- és viharkárok esetén a szántóföldi növénytermesztésben és kertészetben. A káreseményt a termelőnek 15 napon belül kell bejelentenie.
aug. 9
14:24
Elindult a Cogwise előértékesítés: ahol az AI és a pénzügyeink összeérnek (BitcoinBázis)
Bemutatkozik a Cogwise – egy olyan úttörő AI-modell, amely a blokklánc, a kriptovaluták és a globális pénzügyi adatok erejét felhasználva
aug. 9
14:24
Összetört a szerelme: gyászol az autójával szexelő férfi (AC News)
Az objektofil férfinak, különleges kapcsolata volt egy piros 1998-as Chevy Monte Carlóval. A bensőséges kapcsolat viszont véget ért.
aug. 9
14:30
Több mint 20 százalékot ugrott a gázár - Mi áll a háttérben? (Portfolio)
Több mint 20 százalékot ugrott ma a földgáz ára a holland TTF gáztőzsdén, miután a rekordszinteken lévő európai gázkészletek ellenére ismét aggódni kezdtek a piaci szereplők, ezúttal az LNG szállítással kapcsolatos bizonytalanságok miatt.
aug. 9
14:30
Nak: olcsó import helyett hazai termékeket a boltok polcaira (Agroinform)
Meg kell őrizni a hazai termékek arányát a boltokban közölte a kamara.
aug. 9
14:30
Orbán Viktor: Szervusz Pista! Most jöttem a vízügyi igazgatóságtól (444.hu)
Havasi Bertalan közölte, hogy a miniszterelnök dolgozik, nincs szabadságon.
aug. 9
14:30
Fakivágások borzolják a kedélyeket Pécsett (HírTV)
35-40 éves fák esnek áldozatul Pécsett az egyik panelházas övezetben lévő piac átépítésének. A kivágások ellen a városvédő egyesület demonstrációval készül. A környék lakói szerint lett volna olyan terv a piac átépítésére, mely megkíméli a fákat.
aug. 9
14:30
Rá sem lehet ismerni az Rtl egykori sztárjára: Már 28 leadott kilónál tart a gyönyörű Horváth Gréta (Femcafe)
Másfél évvel ezelőtt Horváth Grétát volt férje, Meggyes Dávid elhagyta. Az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja hamar helyrejött a törés után és komoly életmódváltásba is kezdett.
aug. 9
14:30
Görög rendőröket függesztettek fel, horvát drukkereket vettek őrizetbe az athéni halálos késelés után (Magyar Hírlap)
Jövő kedden az eredetileg visszavágónak kiírt zágrábi meccs lesz a párharc első felvonása.
aug. 9
14:30
Eddig titkolták, de végül kiderült: Megvan a Mészáros házaspár luxusjachtjának tulajdonosa (Nyugati Fény)
Nocsak!
aug. 9
14:30
Betemették a "hírös zuglói lyukat" (Mandiner)
Öt napba telt a vihar által okozott kátyú kijavítása.
aug. 9
14:30
Eladó Kankkunen Ford Escort WRC-je (Racingline)
Értő kezekben nagyszerű eredményeket ért el az autó.
aug. 9
14:30
A Binance lett El Salvador első engedéllyel rendelkező kriptotőzsdéje (BitcoinBázis)
A Binance, a világ egyik legnagyobb kriptovaluta kereskedési platformja, örömmel jelentette be a hírt, miszerint El Salvador elsőszámú kriptotőzsdéje lett.
aug. 9
14:32
Régen látott fordulat jön a magyar benzinkutakon (Portfolio)
Miután az elmúlt időszakban meredeken emelkedett a benzin és a gázolaj ára a magyar kutakon, a pénteki nap hozhat egy kis megkönnyebülést az autósoknak, hiszen a benzinár kis mértékben ugyan, de csökkenni fog - írja a holtankoljak.hu.
aug. 9
14:32
Elsüllyedt egy migránshajó Lampedusánál – több tucat ember odaveszett (Mandiner)
A Guineából és Elefántcsontpartról érkezett túlélők a mentőkkel közölték, hogy a tunéziai Szfákszból indultak útnak Olaszország felé.
aug. 9
14:34
Váratlan vendég érkezett a Fradihoz – a bajnoki aranyéremért jött (Mandiner)
Meg is köszönte, amit kapott.
aug. 9
14:36
Ez végzett Robert De Niro unokájával - Vádakat emeltek (Blikk)
A 20 éves női vádlott tárgyalása még a hónapban megkezdődik.
aug. 9
14:36
Gyilkos pókhal támadt egy magyar turistára Rab szigeténél (Infostart)
A tengerpartnál egy mérgező pókhalra lépett, egy magyar turista Horvátországban. Az állat megszúrta, a magyar férfi 5 perc múlva már kimondottan rosszul volt. Az állat marása halálos lehet.
aug. 9
14:36
Máltai iratok bizonyítják, hogy Mészáros Lőrincnek köze lehet a luxusjachthoz (SzMo)
A máltai hajóregiszterben 2023. július 5. óta az Euroleasing Zrt. szerepel a Rose d’Or egyetlen tulajdonosaként. A cég egyetlen részvényese a Mészároshoz köthető MBH Bank.
aug. 9
14:36
Kulcsár Edina kirakta a melleit, hogy reklámozza G.w.M koncertjét (Promotions)
Kulcsár Edina cicivillantós képére mindenki csak ezt tudta írni.
aug. 9
14:36
A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 - Nagyszeben című román-magyar koprodukció (Magyar Hírlap)
A filmet Magyarországon a tervek szerint novemberben mutatják be.
aug. 9
14:36
Horvát szurkolókat vettek őrizetbe a halálos késelés után (Demokrata)
A horvát szurkolók a Nea Filadelfia nevű elővárosban kukákat és ágakat gyújtottak fel.

Keresés