A beruházásösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló 210/2014. kormányrendelet (EKD-rendelet) 2023. augusztus 4-étől hatályos módosításával több kedvező változás, illetve újabb támogatási lehetőség lépett életbe – írja összefoglalójában a KPMG Hungary.
Ne diszkrimináljon az állam egyes szakszervezeteket! Öt szakszervezeti konföderáció tiltakozik a tagdíjlevonással kapcsolatos törvénymódosítási terv miatt – írja közleményében a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF).
Az építőipar rendelésállománya 30 százalékkal kisebb lett 2023 első félévének végén a múlt év közepéhez viszonyítva; az idén kötött új szerződések volumene 37 százalékkal marad el a 2022 első felében kötött szerződésekétől az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) adatai szerint. A szövetség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében
Egy hajszálra van a BUX index a történelmi csúcstól. Mindeközben Kína deflációba csúszott. Mégpedig úgy, hogy a világban még mindig az inflációval küzd a gazdaságok többsége.
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahív egy kuszkusz terméket avas szaga (érzékszervi nem megfelelőség) miatt, az 500 grammos kiszerelésű SPAR NATUR PUR Bio kuszkuszt a forgalomból is kivonja – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) szerdán az MTI-vel.
Csaknem négymillió forint értékű magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M1-es autópálya hegyeshalmi szakaszán.
A számlázási piac vezető szereplője, a Számlázz.hu ügyfelei által a cégen keresztül kibocsátott számlák száma elérte az évi 100 milliót, és éves szinten folyamatosan több mint 40 százalékkal bővül, ügyfelei számát a cég tavaly nyár óta 100 ezerrel 600 ezerre növelte - közölte a társaság az MTI-vel.
Az európai gázkereskedők megkezdték a földgáz tárolását Ukrajnában, hogy kihasználják az alacsonyabb árakat és az ott rendelkezésre álló kapacitást, függetlenül a folyamatban lévő háborúból eredő kockázatoktól - közölte három kereskedő és vállalati tisztviselő.
Immáron tizenkettedik alkalommal választotta meg a Magyar Pékszövetség a Szent István napi Kenyérversenyen az ország kenyerét. A versenyen három kategóriában pályázhattak a versenyzők, idén 11 vármegyéből összesen 85 terméket neveztek be a pékek. Hol lehet megkóstolni a nyertes termékeket? A díjazott termékeket a 2023. augusztus 18-20. között nyíló
A Ferencváros újabb kötelező feladat előtt áll a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában, de a közelmúlt megmutatta, hogy olyan gyengébbnek tartott riválissal szemben is óvatosnak és koncentráltnak kell lennie, mint a máltai Hamrun Spartans.
Míg korábban isteni sorscsapásként élték meg a gyerekek, ha a fogorvos fogszabályozó viselésére kárhoztatta őket, napjainkban egyáltalán nem ciki hordani. Sőt! Igazából már az a furcsa, ha valaki az osztályból kimarad a fogszabályozásból. Trendi a fogszabályozás vagy a gyerekek fogainak állapota változott? Mellesleg minden gyerek számára elérhető,
A darazsak sokszor megtelepszenek a teraszon vagy az erkélyen és szeretnénk minél gyorsabban megszabadulni tőlük, mert a csípésük rendkívül fájdalmas. A látszat ellenére a darazsak elriasztása nem nehéz. Elég az illatokat bevetni ellenük, mert van néhány olyan, amitől kifejezetten menekülnek.
Az eddigieknél egyszerűbb adatlopási módszert mutattak be brit kutatók, a mesterséges intelligencia a billentyűleütések hangjából is képes megmondani, ki mit gépel.
A párizsi Louvre a francia kultúra fejlődésének szimbóluma, illetve a világ egyik legismertebb múzeuma, ahol évente több millió ember fordul meg. Az intézmény 1793. augusztus 10-én nyitotta meg kapuit, mi pedig ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány érdekes tényt, amit eddig lehet, nem hallottál róla!
Jelentős áremelkedés volt megfigyelhető a hazai ingatlanpiacon a tavalyi év első felében, azonban a második fél évben, illetve idén év elején megállt az egyetemi városokban az ingatlanárak növekedése. Budapesten egyre jelentősebb különbségek figyelhetők meg az egyes városrészek között az ingatlanok árában, a vidéki városokat tekintve – az előző éve
A Galaxy Watch szériához készült új alkalmazásoknak köszönhetően a Samsung okosórái még válaszkészebb, könnyebben testre szabható és sokoldalú élményt nyújtanak a Galaxy-felhasználók számára. A Thermo Check (Hőmérő) és a WhatsApp segítségével a felhasználók az életük még több területét szervezhetik közvetlenül a csuklójukról.Thermo Check (Hőmérő):
A Toyota, a Toyota Tsusho és a Mitsubishi Kakoki mér idén üzemben helyezi Thaiföldönön első biogáz-eredetű hidrogéntermelő berendezését: a csirketrágyából és élelmiszer-hulladékból származó biogáz segít majd elérni a karbonsemlegességet az országban. A Toyota, a Toyota Tsusho és a Mitsubishi Kakoki először mutat be biogázból származó hidrogént előá
A táplálkozási szakértő szerint három oka lehet a cukor utáni sóvárgásnak.Laura Ford melbourne-i táplálkozási szakértő a Daily Mail-nek elárulta, hogy mi az a három ok, amiért annyira kívánjuk a cukrot – főleg délután. Az okok között szerepel, hogy nem eszünk elég szénhidrátot vagy nem alszunk eleget. A Ford által a TikTok-on posztolt három ok a kö
A Puskás–Dallos házaspár beiratkozott egy tanfolyamra, ahol még a gyermek születése előtt elsajátíthatják a csecsemőgondozás alapvető lépéseit, így a kisbabájukat már magabiztosan vihetik haza a kórházból.
Romániában egyre több vállalkozás jut bajba az árak emelkedése, a fogyasztás visszaesése, a gazdasági növekedés lassulása, valamint a kilátásba helyezett adóemelések miatt, a felszámolt cégek száma másfél évtizedes csúcsra emelkedett - írta az Agerpres hírügynökség szerdán, a Sierra Quadrant felszámoló cég legfrissebb elemzését ismertetve.
Egy hidegfront vonul végig az országon, amely főleg a keleti megyékben okozhat esőt, zivatart, de az ország középső részén már zavartalan lesz a napsütés.
A szomszédos Ausztriában terjednek az erkélynapelemek, melyek olcsók és egyszerűen telepíthetőek, Magyarországon azonban tiltottak. Németországban jelenleg 600 wattos inverterekig engedélyezettek.
Tömérdek órán láttunk már repülőgép műszerek által inspirált számlapot, de most először vehetünk olyat amit a világ egyetlen hadihajóként bevetett ekranoplánjának műszerei ihlettek. A Vostok-Europe is szentelt már különkiadást a…
Városrészek mentén haladnak a belgrádi tehervonatok Szegeden, hamarosan pedig Szabadkára is megindul a személyforgalom. A helyiek zajvédő falat szerettek volna, ilyet azonban egy hosszú ív beláthatósága miatt nem szabad építeni.