Amíg a folyókon az árhullámok, a Balatonnál a tavat használó emberek adnak feladatot a vízügy szakembereinek: Balatonmáriafürdőn az illegális stégeket bontják. Siklós Gabriellával, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjével beszélgettünk.
A klorofill a zöld növények színét adó pigment, mely által a napfényből fotoszintézis által energiához jutnak. A természetes klorofill egy zsírban oldódó anyag, ezért ha szeretnénk, hogy az elfogyasztott zöldség, gyümölcs klorofilltartalma jól hasznosuljon, érdemes az étkezést kombinálni valamilyen zsiradékkal, pl. magvakkal, növényi olajokkal. Min
Életünk során számtalan esemény hagy nyomot bőrünkön. Lehetnek apró horzsolások, kamaszkori pattanások vagy egy komolyabb műtéti beavatkozás. Mindenki arra törekszik, hogy ezek a sérülések ne hagyjanak nyomot a testünkön. Azt azonban nem mindenki tudja, mit szabad és mit nem a hegesedő bőrrel tenni. Vegyük sorra, milyen tévhitek élnek a hegekkel és
Az utóbbi időben gyakorta Apokalipszis névvel illeti az olasz sajtó azt a meteorológiai jelenséget, ami heves széllel és tomboló jégviharral érkezik. Júliusban jócskán kijutott ebből az égi áldásból a csizma felső szárán lakóknak. Az észak-olasz régiókból sorra posztolják a fotókat és videókat, amiken tornádó, hidat elsöprő földcsuszamlás és az u
A Green Akku német cég egy új, kerítésekre telepíthető napelemes rendszert mutatott be, mely függőlegesen rögzíthető, még kevés napsütésben és télen is hatékonyan termel energiát.
Több közlekedési szervezet szerint újabb vonalakon állhat le szeptember elsejétől a vasúti forgalom. Megkeresésünkre az Építési és Közlekedési Minisztérium ugyanakkor azt írta, erről még nem határoztak, majd a korábban bejelentett, már szüneteltetett vasútvonalak próbaidőszakának tapasztalatai alapján döntenek véglegesen év végén.
Az öreg kontinens autóiparának központja továbbra is Németország: itt működik az üzemek döntő többsége. A németek az akkumulátorgyártásban is őrzik elsőségüket.
Zhenan Bao, a Stanford Egyetem professzora és csapata feltalált egy többrétegű, öngyógyító, szintetikus és elektronikus bőrt, amely sérülés esetén is képes önfelismerésre és a szélek egymáshoz igazodására, így a bőr gyógyulás közben is tovább működik – számolt be a Fox News tudósítása nyomán az Interesting Engineering. Az új bőr utánozza a valódi,
A koronavírus-járvány nyomán a home office széles körben elterjedt hazánkban is, jelenléte azonban az akkori állapothoz képest jelentősen megváltozott, ritkult. Jelenleg tízből hat munkavállalónak nincs lehetősége az otthoni munkavégzésre és mindössze 9 százalékuk dönthet erről teljesen szabadon – derül ki a Profession.hu legújabb reprezentatív fel
A projekt első fázisának célja az volt, hogy a szövetségben zajló megújulási folyamatokat egy új, modern arculat is tükrözze, miközben a felnőtt és utánpótlás világversenyek miatt megerősödő közfigyelmet már egy fokozott felhasználói élményt biztosító honlap segítségével legyen képes kezelni. Az új logó minden platformon egyszerűen használható, m
Ha gyakran érezzük a bőrünket száraznak és viszketőnek, akkor érdemes egy kis nyomozást végezni a mosás körül. Az általunk használt termékek és azok használatának módja nagyban befolyásolhatja bőr egészségét.Ha érzékeny a bőrünk, tudjuk, hogy másképpen reagál olyan dolgokra, amelyek mások számára nem vagy csak kisebb irritációt jelenthetnek. Dr. An
A kimagasló minőségű Parador padlóburkolatok nemcsak elegánsak, hanem tartósak, kopásállóak és a nedvességnek is ellenállnak. Évtizedekig nem kell burkolatcserén gondolkodnod, ha a német minőséget választod! Csapj le most a nyári kedvezményes ajánlatokra, és szerezd be a prémium minőségű padlóburkolatokat csökkentett áron!
Tiszteletem Művész úr! - sokan így köszöntötték Agárdy Gábort, s neki duplán járt a megtisztelő titulus. Nemcsak színészként, ikonfestőként is elvarázsolta a közönséget, s remekműveket hagyott az utókorra. Zseniális alakításait megszámlálhatatlan film őrzi.
Iii. Károly királyt májusban koronázták meg, ezzel egyidejűleg pedig nejéből, Kamillából királyné lett. De vajon mire kell számítania Őfelsége hitvesének, ha egy napon az uralkodó meghal?
A K&H privát banki ügyfelei számára a személyes és telefonos ügyintézés mellett, már zárt online videós csatornán keresztül is biztosított a kapcsolat a dedikált bankárukkal. Az ingyenes szolgáltatás egyre népszerűbb a privát banki ügyfelek körében – közölte a pénzintézet. Újabb innovatív megoldással bővítette a K&H szolgáltatásainak körét. A nag
Bizonyára sokunkkal előfordult már korábban, hogy egy pillanatra nem emlékeztünk, mi is a Pin-kódunk, például a pénztárnál állva, fizetésre készen, de amint megláttuk a terminál gombjait, tudtuk, mit kell beütni. Olyan eset is lehet, hogy hiába próbálkozunk, egyszerűen képtelenek vagyunk felidézni a helyes számsort. Velem ez utóbbi történt, ráadásu
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán aláírta azt a bosszúintézkedést tartalmazó rendeletet, amely felfüggeszti a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodásokat számos állammal, köztük Magyarországgal is. Ez a lépés a kamatok, osztalékok és jogdíjak csökkentett adókulcsait érinti, így sok magyar társaság és magánszemély aggódhat. Az Egyesült
A magyar kormány átmenetileg betáplálási stopot vezetett be új napelemekre, ami kihívások elé állította a piacot, azonban az úTRAVELók YouTube-csatornán a Lidl Parkside hordozható energiaállomását tesztelték, amely költséghatékony alternatívát kínálhat otthoni napelemes rendszerekhez.
A Google Bard megjelenésével egy újabb eszközzel bővült azon befektetők fegyvertára, akik szeretnének alapos és objektív kriptoelemzéseket elvégezni. A legtöbb
Senki sem tudja, hogy a génjei körülbelül egyötöde mit csinál valójában. A remények szerint ezekben rejlik a titok a fejlődési rendellenességek, a rák, a neurodegeneráció és még sok más probléma megoldására. A kutatások azonban elég lassan halad, jelenlegi üteme mellet ötven évig is eltarthat mire minden titkot kiderítenek.
A Magyar Vasút online lap úgy tudja, hogy Pápa és Csorna, valamint Zalaegerszeg és Rédics között egyaránt a MÁV-START helyett a GYSEV szállíthatja decembertől az utasokat.
Fodor László drónvideós látványos Tisza-holtágakat és morotvákat fedezett fel a Tisza-tavon. A Tisza-tavon több morotva és holtág is található. A hivatalos definíció szerint a morotva a folyónak természetes úton elhagyott régi medre vagy szabályozás során elzárt ága, legtöbbször átvágott kanyarulata, ami esetleg ki is száradt, míg a holtág folyónak