2023. augusztus 13. vasárnap

aug. 13
12:18
Nagy kiszúrás a dinnyetermelőkkel: 139 forintért adják a dinnyét (Agroinform)
Az egyik áruházlánc már 139 forintos kilónkénti áron adja a görögdinnyét, ami nehéz helyzetbe hozza a termelőket.
aug. 13
12:18
Elképesztő intézkedést hozott Kim Dzsongun: a diktátor sokkolta a világot legújabb rendeletével (Femcafe)
Észak-Korea vezetőjével kapcsolatban számos megdöbbentő dolgot hallhattunk már az évek során, de most egy vadonatúj intézkedésével ismét a címlapokra került.
aug. 13
12:18
Határeset: két kilométeres a dugó az M1-esen Hegyeshalomnál (Autószektor)
Az M1-es autópálya, Hegyeshalom határátkelőnél a kilépésre várakozó kocsisor hossza 1-2 km-es. Emiatt kerülni még nem érdemes. Az M4-es autóúton Albertirsa és Pilis csomópontok között a Budapest felé vezető oldalon az 51-es km-nél baleset történt. Egy személyautó vesztegel a belső sávban, ezért a külső sávba kell sorolni. A hétvégén dolgoznak az au
aug. 13
12:21
Megnőtt a lakásvásárlás megtérülésének ideje (Piac és Profit)
Jelentős áremelkedés volt megfigyelhető a hazai ingatlanpiacon a tavalyi év első felében, azonban a második fél évben, illetve idén év elején megállt az egyetemi városokban az ingatlanárak növekedése. Budapesten egyre jelentősebb különbségek figyelhetők meg az egyes városrészek között az ingatlanok árában, a vidéki városokat tekintve – az előző éve
aug. 13
12:24
EM: már több mint 76 ezer klímabarát jármű közlekedik a magyar utakon (Alternatív Energia)
Idén júliusban átlépte a 76 ezret a zöld rendszámmal rendelkező járművek száma Magyarországon, melyek több mint fele tisztán elektromos személyautó - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön az MTI-vel.
aug. 13
12:24
A fizetési igényekről másképp, avagy hol vannak az egyenlő munkák, amikért egyenlő bér járna? (HR Portál)
Jobangel vitába száll a fizetési sávok nyilvánossá tételének illetve az álláshirdetésekben történő megjelenítésük törekvésével. Ugyanis úgy gondolja, a munkavállalóknak kellene megtanulniuk tárgyalni és képviselni saját érdekeiket, hogy ezzel ő igényeik alakíthassák a bérajánlatot. Hogy mindezt hogyan? Erről szól Jobangel írása.
aug. 13
12:24
Ennyi maradt a Corollából, ami egy háztetőbe fúródott (Autónavigátor)
Látványos baleset történt egy pennsylvaniai kisváros egyik csendes utcájában. A lakók kora délután egy hatalmas robajt hallottak, amit egy kertesházba
aug. 13
12:24
Katalin hercegné nem mindig viselheti ezt a kiegészítőt, és az ok nagyon különös (Glamour)
A királyi család élete nemcsak a fényűzésről szól, hanem sok lemondással is jár - és nincs ez másként a divat esetében sem. Szebbnél szebb kiegészítők ide vagy oda, még Katalin hercegnének is be kell tartania bizonyos szabályokat. Tudtad, hogy néhány kivételes alkalomtól eltekintve nem hordhat napszemüveget?
aug. 13
12:24
13 éves kisfiút mart meg egy kígyó az udvaron (Magyar Hírlap)
Egy hajszálon múlott egy tinédzser kisfiú élete, pedig csak a saját kertjébe ment ki.
aug. 13
12:24
A jégeső veszélyei a napelemes rendszerekre (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt napokban erős viharok, zivatarok, felhőszakadások és jégeső sújtotta Európa egyes országait. Erre a hétre is bejelentettek néhány heves vihart. A heves jéggel kísért felhőszakadások nemcsak az autótetőkre, üvegházakra és szántóföldekre jelentenek veszélyt, hanem a tetőkön lévő napelem modulokra is.
aug. 13
12:24
10 érdekesség az idén 100 éves Disney-ről (egy.hu)
Idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját a Disney Animations. Ennek apropóján a cég nagyszabású rendezvénysorozatot szervez, amelynek központja a kaliforniai Disneyland, de Európa több városában is műsorra tűzik a Disney 100 koncertsorozatot, és persze rengeteg új játékot, figurát, gyűjtői darabot dobnak piacra. Habár mindezt itthonról csak rész
aug. 13
12:24
Megcsalás, összeesküvés, 100 milliós kártérítés – óriási botrány a patinás F1-es csapat körül (Racingline)
A Williams-t volt alkalmazottja pereli, miközben a csapat őt támadja azért, mert állításuk szerint 6,9 millió dollárt csalt ki tőlük.
aug. 13
12:30
Mire jó az 5G nekünk, gazdáknak? (Agroinform)
Számos innováció alapja lehet az agráriumban az 5G mobilkommunikációs technológia.
aug. 13
12:30
Kerékpárost gázoltak Kiskunhalason – fotókat is közöltek (Infostart)
A Szabadkai és az Átlós utca kereszteződésében történt a baleset vasárnap kora reggel - írja a meygei lap.
aug. 13
12:30
Egész nyáron díszítő növények, melyeket akár még most is el lehet ültetni (Agrofórum)
Annyira sok szó esett már a virágokról, virágzó cserjékről ebben az időszakban, de mi lenne, ha másképp díszítőkkel is foglalkoznánk, melyek szintén fontos részei lehetnek a kertnek. Méghozzá a lombszínük miatt vagy izgalmas levélmintázatuk, formájuk miatt?
aug. 13
12:30
Mi történik Hannarózával a válás után? Több lehetőség is felmerül (Promotions)
Egy egész ország találgatja, hogy mi lesz Tóth Gabi és Krausz Gábor kislányának a sorsa, megmutatjuk mik a lehetőségek
aug. 13
12:30
Botrány a Williamsnél: házasságtöréssel vádolt alkalmazott perel, de a csapat szerint ő sikkasztott (Racingline)
A nő szerint a Williamsnek és a Dorilton Capitalnak rágalmazásért kell felelnie, miután helytelen információkat szivárogtattak ki róla.
aug. 13
12:30
Beszóltak Polgár Krisztának a strandon, értetlenül áll az eset előtt (naphire.hu)
A háromgyermekes magyar szépségkirálynőnek mindössze annyi volt a "bűne", hogy bikinit viselt.
aug. 13
12:36
Volt Los Angeles-i rendőrfőkapitány: alig van rendőr, rossz hely ez az olimpiára (Növekedés)
Los Angeles volt rendőrfőnöke szerint a város "a lehető legrosszabb hely az olimpiára".
aug. 13
12:42
Túl nehezek Amerika autói – és ez csak rosszabb lesz (autopro)
Senkinek nem jó az autók folyamatos hízása, amire csak rá tesz egy lapáttal az e-mobilitás.
aug. 13
12:42
Hajójáratokkal is lehet utazni az atlétikai világbajnokság helyszínére (HírTV)
Látványos, kényelmes és élménydús formában, a Batthyány térről induló hajókkal is utazhatnak a nézők a jövő szombaton kezdődő budapesti atlétikai világbajnokság helyszínére.
aug. 13
12:42
Eltűnt egy kenguru Mórnál: napok óta nem találják Jacket (Magyar Hírlap)
Komoly erőkkel, már hőkamerás drónnal is keresik a Mórról eltűnt kengurut.
aug. 13
12:45
Meddig iható a bolti tej? - A változás a tejtermékeket is elérte a brit Aldi-üzletekben (Menedzsment Fórum)
Változás jön az Aldi tejtermékeinél, lekerül a fogyaszthatósági idő a csomagolásokról az egyesült királyságbeli üzletekben. A boltlánc célja ezzel, hogy csökkentse a kukában landoló, de még biztonsággal fogyasztható élelmiszerek mennyiségét.
aug. 13
12:48
Embert próbáló év 2023 a szőlőtermesztők számára is (Agroinform)
Elindult a szüret a Balatonnál, de az idei szeszélyes időjárás nem tett jót a szőlőnek.
aug. 13
12:48
Félelmetes állat jelent meg a szentendrei Duna-ágban (Infostart)
Egy jól megtermett kockás sikló kapta el az egyik fokozottan védett halunkat, a kizárólag a Dunában és mellékfolyóiban élő selymes durbincsot - írja a Sokszínű Vidék egy sétáló párra hivatkozva
aug. 13
12:48
Fontos változást jelentett be a Google (Magyar Hírlap)
Az óriáscég az adatvédelem területén készül módosításokra.
aug. 13
12:48
Visszaszólt a McLarennek a Ganassi vezére a bajnok botránya kapcsán (Racingline)
Álex Palou és a Ganassi szerint a McLaren csak „először ért a mikrofonhoz”, ezért játsszák az áldozatot a spanyol újabb szerződési botránya kapcsán.
aug. 13
12:48
Jelölttársa indul el a meggyilkolt elnökjelölt helyett a választáson Ecuadorban (Telex)
Andrea Gonzalez annak a Fernando Villavicenciónak volt az alelnökjelöltje, akit szerdán lőttek le egy kampányrendezvényen.
aug. 13
12:51
Nagy hatótávolságú rakétákat kérnek az ukránok (Piac és Profit)
Gyorsabban véget lehet vetni Oroszország Ukrajna elleni háborújának, ha Németország Taurus típusú nagy hatótávolságú rakétákkal is támogatja a védekezést - mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Bild am Sonntag című német lapnak.
aug. 13
12:51
Van esély a békére? Megszólalt a jósnő Tóth Gabi és Krausz Gábor házasságáról (Blikk)
Jósnő szólalt meg Tóth Gabi és Krausz Gábor válásáról, és kiderült, hogy vajon van-e esély arra, hogy kibéküljenek.
aug. 13
12:54
Az ukránok akár 10 ezer dollárt is fizettek azért, hogy elkerüljék a sorozást (Magyar Hírlap)
Ukránok ezreinek sikerült az ukrán korrupciós kultúrában különböző trükkökkel kibújniuk a sorozás alól.
aug. 13
12:54
Valami történt Tóth Gabival: Szombaton még dühös posztban fakadt ki, vasárnapra azonban eltűnt a bejegyzése (Nyugati Fény)
Nyelt egy nagyot.
aug. 13
12:54
Lengyelország 10.000 katonával erősíti meg fehérorosz határát az orosz provokációk fényében (BitcoinBázis)
A nemrégiben kibontakozott oroszországi események, különösen a Wagner-csoport fehéroroszországi aktivitásai miatt Lengyelország döntött úgy, hogy jelentősen megerősíti határát a keleti
aug. 13
12:57
Horror az Alacsony-Tátrában: méhraj üldözött és csípett agyon egy nőt, három mentő rohant a helyszínre (Blikk)
Anafilaxiás sokkot kapott egy 50 éves nő az Alacsony-Tátrában, miután megtámadta őt egy méhraj.
aug. 13
12:57
"Kilógó lólábat" emlegetett a magyar államtitkár a szlovákokkal kapcsolatban (Infostart)
Közösségi oldalán kommentálta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a magyar külügyminiszter posztjára érkezett szlovák reakciókat.
aug. 13
13:00
Menczer Tamás: "kedves szlovák barátaink, kilóg a lóláb" (ATV)
Közösségi oldalán kommentálta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a magyar külügyminiszter előző napi posztjára érkezett szlovák reakciókat.
aug. 13
13:00
Halálos csípésű pók miatt bezártak egy Pennyt! (Magyar Hírlap)
A brazíliai vándorpók nehéz helyzetbe hozta a boltot.
aug. 13
13:00
Hoppá! Keményen bírálta a migrációt versében a Magyarországról menekülni akaró költő (Mandiner)
"Párizsban az arabra – gyarmat gyermekére – sárgán sóhajt a Szajna..."! – áll a liberális költő korábbi művében.
aug. 13
13:00
Meglepő: ezt kellene csinálniuk a nyugdíjasoknak a szakértő szerint (naphire.hu)
A neurológus szerint ez a szellemi frissesség megtartásának, de nem biztos, hogy mindenki egyetért vele.
aug. 13
13:00
Újra trendi a Carrie Bradshaw ihlette bagett táska (in.hu)
A Boohoo ruhavállalat által végzett adatelemzés szerint a bagette táskákra irányuló Pinterest-keresések 170 százalékkal ugrottak meg, mióta azok visszatértek az És egyszer csak... című sorozatban visszatértek. Bár egy Carrie Bradshaw által hordott Fendi bagett táska ára nem biztos, hogy belefér a havi (vagy akár éves) költségvetésbe, néhány kiskere
aug. 13
13:02
Volt rendőrfőnök: Los Angeles a legrosszabb hely olimpiára, rossz a közbiztonság (Mandiner)
Alex Villanueva szerint szörnyű légkör uralkodik, a politika miatt már senki sem akar rendőr lenni, özönlenek a hajléktalanok a városba.
aug. 13
13:04
Kedves szlovák barátaink, kilóg a lóláb (Mandiner)
Hirtelen szlovák oldalon azok is érzékenyek lettek a "belügyekre".
aug. 13
13:06
Tényleg hajtóvadászat indult Orbán Viktor szövetségesei ellen? Kirobbant a nemzetközi botrány (ATV)
Közösségi oldalán kommentálta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a magyar külügyminiszter előző napi posztjára érkezett szlovák reakciókat.
aug. 13
13:06
Tűz ütött ki egy dél-franciaországi lakóépületben, többen meghaltak (Magyar Hírlap)
A tűz nem terjedt át más épületekre.
aug. 13
13:06
Menczer Tamás: Kedves szlovák barátaink, kilóg a lóláb! (Demokrata)
"Értek és megértek én mindent, kedves szlovák kollégák, de mégis…" Menczer Tamás a Facebookon kommentálta a Szijjártó Péter írására érkezett reakciót.
aug. 13
13:06
Western Barbie-babák, gigaszemüvegek és az áttetsző Shein-szőttesek szigete (Telex)
Megnéztük, milyen trendeket jósol a fesztiválszezonra a Vogue és a többi divatlap, majd a Szigeten kutattuk fel ezeket, meglepően sok sikerrel.
aug. 13
13:12
Ismét kinyitottak a strandok Odesszában (HírTV)
Elindult a strandszezon Odesszában. A háború kitörése óta tilos volt fürdeni a kikötővárosban.
aug. 13
13:18
Megérkezett a legfrissebb árvízi jelentés (Infostart)
A Dráván levonuló árhullám Drávaszabolcsnál ugyan 10 cm-rel elmaradt a valaha mért legmagasabb vízszinttől, de korántsem ért véget a vízügyes kollégák számára a munka. A Dráva 586 cm-es tetőzését követően a levonuló ár komoly árvízi jelenségeket hozhat a felszínre. A fokozott figyelőszolgálat folyamatosan készenlétben áll és szükség esetén azonnal
aug. 13
13:18
Fakivágások borzolják a kedélyeket Pécsett (HírTV)
Lakossági tiltakozás ellenére Pécs balliberális vezetése kivágatta azokat a fákat, melyek az egyik piaccsarnok építése miatt útban voltak.
aug. 13
13:18
David Guetta meghódította a Szigetet – képeken a szombati nap (SzMo)
A hétvége első napján a nagyszínpadon csapott óriási bulit a francia DJ. Pazar fotókon mutatjuk a fesztivál szombati napját.

Keresés