HR-esként fontos szerepünk van abban, hogy lássuk és tudatosan kezeljük a változásokat. Segítsük elő olyan közösségek építését, ahová jó tartozni, ahol jó dolgozni – vallja Turcsikné Gáspár Georgina, a Lufthansa Systems HR vezetője nyári interjúnkban. Nemrég tért vissza szabadságról, Máltán járt, szeret reggel futni, Krusovszkyt olvas és team coach
Még nem látszik pontosan, hogy a mesterséges intelligencia hogyan alakítja át a szakmákat, de egyes szakemberek szerint akár több millió munkakör szűnhet meg, és természetesen újak is keletkeznek. Jelenleg négy százalékkal marad el az EU átlagtól a magyar másoddiplomás képzésben résztvevők aránya, pedig a piacképesség megtartásában egyre nagyobb s
Egy ukrán katonát elfogtak az orosz erők – és ahelyett, hogy információt próbáltak volna szerezni tőle, azt állítja, hogy szórakozásból kínozták, egyfajta macska-egér játékot játszottak vele.
Felemás hangulatban telt ma a kereskedés az ázsiai piacokon, az esést pedig ezúttal is a kínai részvények vezették. Ezt követően azonban Európában emelkedéssel indulhat a nap, és az amerikai tőzsdék is pluszban nyithatnak. Ami pedig a gazdasági eseményeket illeti, idehaza az ipari termelés és építőipar júniusi adatait tette közzé a KSH, külföldön
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A Master Good cégcsoport fejlesztése tíz évvel ezelőtt kezdődött, és 2022-ben jutottak el oda, hogy a Bio-Fer névre keresztelt márka nyolc terméket, köztük négy biominősítésű terméket kínál. Tavaly 30 ezer tonna trágya került értékesítésre, ebből 20 ezer tonna magyarországi termelőkhöz jutott. A maradék 10 ezer tonnából 5 ezer tonna ment Szlovákiáb
A kutatók már tesztelték a rendszert, amivel lakossági és önkormányzati szinten is egyszerűen és hatékonyan lehetne vizet tárolni az aszállyal sújtott területeken.
Kínában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése és az ipari termelés bővülése júliusban éves szinten, és nőtt a munkanélküliség júniussal összevetve - áll a kínai statisztikai hivatal keddi jelentésében. A jegybank kamatvágással reagált, az állami nagybankok intervencióval fékezték a jüan gyengülését, a kínai részvények pedig estek.
Háztartások tízezrei maradtak áram nélkül keddre virradóra Japán nyugati részén, miután lecsapott a szigetországra a Lan nevű tájfun. Emellett több mint 800 járatot töröltek, a hatóságok pedig áradásokra és földcsuszamlásokra figyelmeztettek – jelentette az NHK japán közszolgálati televízió.
Az IBM bezárja a váci, tárolószervereket gyártó üzemét – értesült a Telex. Információik szerint a nagy amerikai cégcsoport ezen leányvállalata, az IBM Data Storage Systems (DSS) Kft. jogutód nélkül megszűnik.
Sok családban hónapokon keresztül spórolnak a tanszerek beszerzésére, és van, aki hitelt is felvesz a kiadások fedezésére, ezért a pénzügyi tudatosságnak kiemelt szerepe van az iskoláskorú gyermekeket nevelő családok életében - írja a HelloVidék.
Az amerikai székhelyű hedge fundok, köztük a Coatue, a D1 Capital és a Tiger Global a második negyedévben csökkentették a kínai vállalatokban való kitettségüket, részben amiatt, hogy az ország gazdasági kilátásai romlanak, másrészt a geopolitikai feszültségek is növekednek – számol be a hírről a Reuters.
A tojásrántotta az a fajta étel, ami pofonegyszerűnek tűnik, de valahogy mégis rengeteg útmutatást, hacket és receptet generál. Ám az amerikai séf, J. Kenji López-Alt receptje a legpuhább, legkrémesebb rántottát ígéri egy apró hozzávaló segítségével. Mi a népszerű amerikai séf titkos trükkje? A keményítő! A The New York Timesnak írt cikkéb
Kínában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése és az ipari termelés bővülése júliusban éves szinten, és nőtt a munkanélküliség júniussal összevetve - áll a kínai statisztikai hivatal keddi jelentésében. A jegybank kamatvágással reagált, az állami nagybankok intervencióval fékezték a jüan gyengülését, a kínai részvények pedig estek.
Éves összehasonlításban 3,8 százalékkal csökkent az építőipar teljesítménye idén júniusban, az előző hónaphoz képest pedig 1,4 százalékkal mérséklődés látható. Az árak 17,2 százalékkal nőttek.
Az Egyesült Államok 200 millió dolláros (mintegy 70 milliárd forintnyi) új fegyvercsomagot küld Ukrajnának - jelentette be az amerikai külügyminisztérium.