NAPI Kommentár A megpuccsolt hajdani osztrák kancellár, Sebastian Kurz arról beszélt az MCC esztergomi rendezvényén, hogy mennyire igaza volt a migráció tekintetében a magyar miniszterelnöknek.
A teljesen elektromos autók (Battery Electric Vehicle, BEV) fogalomba helyezése 68,9 százalékkal nőtt 48,6 ezerre, részarányuk 20,0 százalék volt. Az előző hónapban, júniusban 64,4 százalékos volt az éves növekedés, a részarány pedig 18,9 százalékos. Hibrid hajtásláncos autót 12,5 százalékkal többet helyeztek forgalomba, 67,4 ezret, amit 27,7 száza
Nagy napra készül Zöld Csaba. A József Attila Színház Jászai Mari-díjas színésze a közeljövőben harmadszorra is kimondja a boldogító igent, leendő felesége, Bianka a napokban már a leánybúcsúját is megtartotta, amelyről egy szemtanú számolt be lapunknak.
Hihetetlen, de igaz: a Red Bull egyik pilótája még Max Verstappennél is korábban bezsebelte a 2023-as világbajnoki címet. A Formula E új sztárja úgy ért fel a csúcsra, hogy pár éve kis híján megszűnt a karrierje.
Állandó tartózkodási engedélyt csak azzal a feltétellel adnak ki, ha idén szeptemberig sikerül az állami nyelvvizsgát A2-es vagy magasabb szinten letenni.
Nem mindennapi feladatot kapott Epres Panni. A jövőben valódi luxust kínáló, megújult külsővel tündöklő balatonfüredi Anna Grand Hotel nagyköveti feladatait látja el. Az impozáns épület kifinomult dizájnnal, fantasztikus környezetben várja a feltöltődésre vágyó vendégeket.
Nincs kedved holnap dolgozni? Akkor légy tanár! – ilyen óriásplakátokon olvasható feliratokkal próbálnak tanárokat toborozni Németországban, akkora a tanárhiány. Ez azonban felháborodást okozott a pedagógus szakszervezetek körében. Németországból Szűr Krisztina tudósított.
Közel 100 ezer fiatal élete fordult fel fenekestül azzal, hogy bejutottak valamelyik egyetemi, vagy főiskolai szakra. A sikerélmény mellett pedig a friss hallgatóknak számos kihívással is szembe kell nézniük. A Pénzcentrum most összegyűjtötte a legfontosabb dolgokat, amiket a szülőknek érdemes átadniuk nekik még szeptember előtt.
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar vármegye területére az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután.
Száz nap – ennyi ideje „élvezi” a baracskai börtön „vendégszeretetét” Galambos Lajcsi. Ezalatt a több mint három hónap alatt nagyot fordult a világ az ország Lagzi Lajcsijával: az egészségi állapota fokozatosan romlik, s már tíz kilót fogyott.
Németországban tavaly 190 százalékkal nőtt, Magyarországon viszont 1 százalékkal csökkent 2021-hez képest az unión kívülről érkező külföldiek számára első alkalommal biztosított tartózkodási engedélyek száma.
E vidék sajátosan gazdag élettérré formálódott az évezredek során, köszönhetően az eltérő környezeti értékeinek, illetve a lakosság különleges kulturális és történelmi hagyományainak: a természet kincseit itt gyógyító szándék és tudomány teszi értékké, hajdanvolt mesterségek élnek tovább, kegytárgyak és ereklyék hívják imára a hívő látogatót. Ez Pa
A globális felmelegedés miatt az óceánok elérték az eddigi legmagasabb felszíni átlaghőmérsékletüket, megdöntve a 2016-os csúcsot - írta pénteken az Európai Unió Föld-megfigyelési programja, a Kopernikusz adatait ismertetve a BBC hírportálja.
Nincs megfelelő alkatrész-utánpótlás az orosz utasszállító repülőgépek számára, ezért a fékbetétek megóvása érdekében az orosz pilótáknak utasításba adták, hogy kevesebbet és kíméletesebben fékezzenek, vagy a hajtóműveket használják a fékezéshez – írja az EuroNews.
Az intézmény mostanra egész fennállásának egyik legsúlyosabb szakmai és morális állapotába jutott - fogalmazott levelében a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.
MC Hawer 25 évig volt az alkohol rabja, ám a tizedik próbálkozásra sikerült végleg letennie az italt. Elmondása szerint a tiszta lap nem jár automatikusan, hosszú ideig kell bizonyítani, hogy az ember gyógyultnak mondhassa magát.
Amióta az eszemet tudom, tehát – suzukis családban felnővén – még bőven az autós újságírás előtt is tudtam, hogy egy Suzuki esetében mindig a GL+ felszereltség a legjózanabb, leglogikusabb, ami általában mindent tartalmaz, amire az adott korban szükség lehet, anélkül, hogy a felesleges flancolásért is fizetnünk kellene. Ma már egész üzleti modellt
A globális felmelegedés miatt az óceánok elérték az eddigi legmagasabb felszíni átlaghőmérsékletüket, megdöntve a 2016-os csúcsot - írta pénteken az Európai Unió Föld-megfigyelési programja, a Kopernikusz adatait ismertetve a BBC hírportálja.
A magyar kormány által kezdeményezett humanitárius és fejlesztési programok is veszélybe kerültek a Nigerben történt államcsíny miatt – mondta az InfoRádióban Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára.
Ha digitális nomádokról van szó, a legtöbbeknek huszonéves programozók jelennek meg a lelki szemeik előtt, akik épp Baliról dolgoznak távmunkában egy startup cégnek. Pedig a nyári szünetben egy átlagos kamasz is hasonló életmódot folytat. „A gyerekek átlagosan minden nap 7 és fél órát töltenek az online térben, így gyakorlatilag folyamatos célpontj
Két hónap alatt a második illegális vegyiáru-üzemet leplezték le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei, akik 120 raklapnyi legyártott hamis terméket találtak egy budapesti telephelyen – közölte az adóhatóság.
Az esős hétvégi napok tökéletesek lehetnek egy kis lustálkodásra és filmnézésre. Így nincs is más dolgod, mint csinálni egy kis popcornt, bekészíteni egy meleg takarót és elmerülni a filmekben!
A Forma-1-es és a Fomrula 3-as mezőny mellett már a Formula 2 pilótái is a jól megérdemelt nyári vakációit töltik. Voltak olyan pilóták, akik kellemes érzésekkel hagyhatták el Spa-Francorchampst, de akadtak olyanok is, akiknek komoly kérdésekkel kell megküzdenie a soron következő holland forduló előtt. A hétvége során 3 pilóta nyújtott kiemelkedően
A kitűzött határidőn belül, sikeresen lezárta története eddigi legnagyobb akvizícióját a Gloster Infokommunikációs Nyrt. A most megvásárolt informatikai fejlesztőcég ezentúl Gloster-P92 néven működik tovább, miközben a társaság vezetése nem változik. Az akvizícióval a Gloster Csoport közvetlen képviseletet szerez a Szilícium-völgyben, valamint Lond
Az amerikai Mega Millions lottó jackpotja a becslések szerint 1,25 milliárd dollárra emelkedett, ami a játék történetének negyedik legnagyobb nyereménye. A szelvénytulajdonosok több államban is türelmetlenül várják a péntek esti sorsolást, remélve, hogy megkaparinthatják a hatalmas nyereményt, amely - ha azonnali kifizetést kérnek - körülbelül 625,
Az haute couture divathét kéz a kézben jár az innovációval és – sajnos vagy nem – a hordhatóság kérdéskörének tágításával. Ugyan sok celeben láttunk már olyan ruhadarabokat, amelyekről nem gondoltuk volna, hogy a kifutóról a vörös szőnyegre kerülnek, de mégis megtörtént.