Kevés ember van abban a kivételezett helyzetben, hogy munkája része más filmsztárokkal csókolózni, az alábbi kollégák azonban elmondhatják magukról, hogy igencsak élvezettel vetették bele magukat a romantikus jelenetbe.
A The Jerusalem Post szerint Szijjártó Péteren keresztül tájékoztatta Irán Izraelt, arról, hogy bosszút állnak a Hamász politikai vezetőjének meggyilkolásáért. Az izraeli lap szerint a magyar külügyminisztert a kollégája, Ali Bagheri tájékoztatta a támadás tényéről, Szijjártó pedig azonnal továbbította az információt Izraelnek. Szijjártó Péter egye
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első félévben 419,69 milliárd forint lett, 1,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
A kertépítés során sokan keresünk olyan megoldásokat, amelyek gyorsan látványos esztétikai eredményeket hoznak, és hosszú távú előnyöket biztosítanak, mint például az árnyékolás.
A váci balesettel érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani: a heylszínelés idejére a fél útpályát lezárták. Van baj máshol is: összeütközött egy kisteherautó és egy személygépkocsi az M3-as autópálya 260-as kilométerénél, a Nyíregyháza felé vezető oldalon, Kántorjánosi térségében. A mátészalkai hivatásos tűzoltók áramtalanították az
Oliver Solberg sorozatban második, és idei harmadik győzelmét szerezte, miután megnyerte a Finn Rally WRC2-es értékelését, így a bajnokságban is nagy előnyre tett szert, azonban a bajnoki címért még nagy csata várható.
A nemrég lezajlott orosz–nyugati fogolycsere alkalmával egy olyan argentin házaspár, Artem és Anna Dultsev jutott vissza Moszkvába, akiket addig Szlovéniában tartottak fogva. A házaspár "papíron" argentin volt, de valójában oroszok. A dologról a gyerekeik semmit nem tudtak, így a fogolycsere után a lányuk sírva fogadta a friss információt.
Hétfőn egy amerikai szövetségi bíró döntése értelmében a Google megsértette az amerikai trösztellenes törvényeket a versenyellenes magatartásával. Sokan történelmi döntésként tekintenek erre - számolt be a CNN.
Nem lesz az idén még egy nyugdíjemelés - írja a Piac & Profit. 2024 januárjában 6 százalékkal nőttek a nyugdíjak, a várható infláció kompenzálására, viszont legfrissebb adatok szerint nem haladják meg az idei áremelkedések a kormány által kalkulált értéket, ezért a nyugdíjasok járandóságai csak jövőre növekedhetnek ismét.
A Top Gun sztárja az utóbbi időszakban rendre olyan nőket választ partneréül, akik akár a gyermekei is lehetnének. Legutóbb a nála 25 évvel fiatalabb orosz ex-modellel, Jelszina Harjovával hozták hírbe, most pedig egy húszas évei derekán járó énekesnővel boronálták össze.
Sokunk kedvenc reggeli itala a kávé, de el tudnád képzelni, hogy mostantól egy kis vajat is adj hozzá? Bár elsőre meglehetősen furcsa lépésnek tűnhet, az utóbbi időben mégis egyre többen döntenek úgy, hogy így tesznek, méghozzá gyakran azért, mert fogyni szeretnének. Na de hogy min is alapszik ez a feltevés egyáltalán, ha már a vajat a legtöbben eg
Jelentős esést szenvedtek el tegnap a globális részvénypiacok, miután a befektetőkben felerősödtek az amerikai recesszióval kapcsolatos félelmek és azt kezdték árazni, hogy a Fed elkésett a kamatvágásokkal; eközben a japán jenre épített "carry trade" kis túlzással összeomlott a deviza erősödése miatt, ami hullámokat vert a globális piacokon; és vég
Ma reggel némi emelkedés látszik az előző napok esése után a tőzsdén, ezzel együtt a devizapiacon is látszik némi fordulat. A japán jen az előző hetek nagy erősödése után tegnap délután visszagyengült kissé, ez csökkentette a nyomást a többi eszközön. Ma fontos piacmozgaó adatok nem jönnek, így az esetleges jegybanki megszólalókra kell figyelni.
Bár egy kissé vegyes fogadtatásban részesült a 2017-ben a hazai mozikban is bemutatott Ferdinánd, úgy tűnik, hogy az idő mégis jót tett az animációs filmnek, amely jelenleg az ötödik legnézettebb tartalom a Netflixen a magyarországi előfizetők körében.
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első félévben 419,69 milliárd forint lett, 1,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Heti legalább 50-70 liter vízre van szüksége egy fiatal fának, hogy túléljen a szárazságban. A 10 millió Fa közössége ezért felhívást intéz mindenkihez, hogy hétvégente locsoljon meg legalább egy fát, ezáltal biztosítva túlélését, és élhető környezetet a jövendő generációk számára. Kiemelik, hogy ebben az extrém időkben az idősebb fák számára is a
Egy olyan kiadvány jelent meg melynek célja, hogy a mezőgazdasági vízhasználók figyelmét ráirányítsa a fenntartható vízgazdálkodás fontosságára, a felelős vízhasználat ösztönzésére. Ebben a gazdálkodók képet kaphatnak a vízmegtartó gazdálkodás fogalmáról és jelentőségéről, a vízvisszatartási lehetőségekről és annak előnyeiről, valamint az öntözési
Falusi Mariann Lang Györgyit a testvéreként szerette, ezért úgy tartja, akkor veszítette el minden rokonát, amikor ő meghalt az édesanyja és az édesapja után. Az énekesnő azonban nem magányos, a barátaival veszi körül magát. Elárulta, mik azok, amik fel tudják dobni a hétköznapokban, illetve kik azok, akik mellette állnak.
A német Continental vállalat részlegeinek szétválasztását tervezi, amely világszerte több mint 7000 munkahely megszüntetésével járhat – számolt be a Handelsblatt nevű német lapra hivatkozva a Telex. A lap megkérdezte a német céget a magyarországi tervekről is.
A Sárkányok háza még két évadot kap, és a negyedik évaddal ér véget, jelentette be a második évad fináléjának sajtótájékoztatóján Ryan Condal, a sorozat egyik alkotója.