Többeket kábítószer birtoklása, garázdaság és egyéb bűncselekmény elkövetése miatt, illetve eltiltás hatálya alatt vezetés miatt fogtak el vagy állítottak elő.
A Magyar Cukrász Ipartestület ismét meghirdette a „Magyarország Tortája”, valamint az Egy Csepp Figyelem Alapítvánnyal karöltve a „Magyarország Cukormentes
A mesés Izlandot is meghódította a magyar lángos. Hála a Turizmus Magyarországon Facebook oldalnak, most egy fotó formájában is megcsodálhatjuk Sólheimajökull gleccserén.
Az elmúlt 5 év legrosszabb magyar középszintű érettségi átlagát hozták össze a diákok 2024-ben. Az eredmények azért különösen fontosak, mivel ebben az évben alakult át az magyar érettségi rendszere, így feltehetőleg ezek a változások köszönnek vissza a papírokon. A Magyartanárok Egyesületének választmányi tagja szerint az a csoda, hogy nem lett enn
Ma reggel némi emelkedés látszik az előző napok esése után a tőzsdén, ezzel együtt a devizapiacon is látszik némi fordulat. A japán jen az előző hetek nagy erősödése után tegnap délután visszagyengült kissé, ez csökkentette a nyomást a többi eszközön. Ma fontos piacmozgaó adatok nem jönnek, így az esetleges jegybanki megszólalókra kell figyelni.
Majdnem száz rendőr részvételével tartottak komplex bűnügyi, rendészeti akciót a főváros V., Vi. és Vii. kerületében, a razziában 29 embert fogtak el - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) kedden a police.hu oldalon.
A tudomány jelenlegi információi szerint a Holdnak nincsen számottevő légköre, mindössze egy rendkívül ritka és vékony réteggel rendelkezik, melyet már atmoszférának, pontosabban exoszférának lehet tekinteni. Nagy rejtély, hogy hogyan képes mégis fenntartani a légkörét, hiszen arra a Föld mágneses tere korlátozó hatással van. A tudósok szerint a Ho
A Polytechnik Hungária Kft. biomasszakazán-gyártó üzemet épít Mátraszőlősön, a beruházáshoz 788,51 millió forint feltételesen visszatérítendő európai uniós támogatást nyert el – közölte a vállalat az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a
Ezeket az előnyöket bukják el, akiknek 2026-ig le kell adniuk a zöld rendszámot az autójukról. Mi történt? Szeptembertől nem lehet zöld rendszámmal forgalomba helyezni a plug-in hibrid autókat, 2026-tól pedig az összes zöld rendszámos plug-in hibrid autón fehérre kell cserélni a rendszámot. Kontextus. 2016. januárjától jár a zöld rendszám a plug-in
Biztosan teljesen halott ügy, hogy az autóversenyzés valamilyen formája egyszer bekerüljön az olimpiai programba? És miért gondoljuk alapvetésnek, hogy ebben az esetben az F1-es versenyzők vennének rajta részt?
Nagyon zajos világban élünk. Az ablakunk előtt zajló forgalom zúgásától kezdve a szomszéd bömbölő tévéjén át a munkatársak fülkéjéből érkező hangokig, a nem kívánt zaj továbbra is nagy problémát jelent. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói más intézmények szakembereivel együttműködve olyan selyemszövetet fejlesztett ki, amellyel me
Thuróczy Szabolcs a színészkedés mellett arról is ismert, hogy a Ferencvárosnak szurkol. Ettől függetlenül markáns véleménye van a ferencvárosi B-középről és a Vip-et látogató "szurkolókról" - derült ki a Kapitányok Országa nevű YouTube-csatorna műsorában.
A nagyszínpados fellépőkön túl több izgalmas előadót is találni az idei Sziget programjában. 15 olyan koncertet szedtünk össze, amire biztosan érdemes elmenni a fesztiválon.
Az elemzés egy olyan villamosenergia-rendszerbe illesztett akkumulátoros energiatároló üzemeltetési tapasztalatait mutatja be, amely egyedi megoldásként kéttípusú akkumulátoros architektúrából épül fel.
A nagyszerű sci-fi filmek képesek egy másik világba repíteni minket, és elgondolkodtatnak az univerzum lehetőségeiről. Számtalan klasszikus alkotás létezik a műfajban, mint pl. a Mátrix vagy a Vissza a jövőbe(de ezeket már biztosan láttad). Ezek mellett azonban van még jó néhány fantasztikus régebbi és újabb alkotás, amit feltétlenül látnod kell ha
A Bank of England (BoE) kedden közzétett jelentése szerint Nagy-Britannia nyolc legnagyobb bankja olyan állapotban van, hogy egy esetleges krízishelyzet az adófizetők pénzének igénybevétele nélkül is kezelhető lenne - számolt be a Reuters.
Az amerikai válogatott 14-11-re legyőzte a horvát csapatot a párizsi olimpia férfi vízilabdatornáján, így eldőlt, hogy a csoportharmadik magyarok a második olaszokkal találkoznak a szerdai negyeddöntőben 20.35 órakor.
Több százezer tonna kukoricát adna rászoruló országoknak az ENSZ Világélelmezési Programja, hogy enyhítse az afrikai éhínséget. A probléma, hogy Dél-Afrikát idén különösen súlyosan érintette az aszály, miközben a helyi kultúra miatt az sem mindegy, hogy milyen gabonából áll az élelmiszersegély. Az ENSZ szerint hét ország 27 millió lakosát kell élel
Egy Android eszközöket célzó rosszindulatú kampány világszerte több ezer Telegram botot használ, hogy SMS-ben küldött kártevőkkel fertőzze meg az eszközöket.
A legfrissebb támogatói döntések nyomán immár 79 milliárd forintnyi támogatás kifizetését vállalta a Napenergia Plusz Programban, azaz többet, mint az eredetileg 75,8 milliárdra tervezett keretösszeg, és így az eredetileg tervezett 15 ezer helyett immár 19 ezer háztartás fejlesztéseit hagyták jóvá – közölte a friss összesítést kedden reggel az Ener
Hosszú ideig úgy tűnt, Molnár Áronnak nincs méltó ellenfele a Sztárboxban, hiszen Majka és Sebestyén Balázs is visszautasították a kihívását egy meccsre. Most viszont Szegedi Fecsó kihívta a férfi középsúly bajnokát egy összecsapásra, mondván, lefogy 85 kilóra a meccsig. Áron feltételt szabott a mérkőzéshez.
Egy augusztus 5-én közzétett jogszabálytervezet értelmében valóban csökkentenék a lakástámogatásokhoz szükséges elvárt társadalombiztosítási jogviszony idejét a katások, átalányadózók és mezőgazdasági őstermelők esetében. Azok a katások, átalányadózók viszont nem a Babaváróra, Csok Pluszra, falusi csokra, akik egy éven belül váltottak erre az adózá
Málta és Magyarország EU-s biztosjelöltjei miatt már komoly viták robbantak ki Brüsszelben, amelyek befolyásolhatják a két ország pozícióját az uniós végrehajtó intézményben. A szigetország egy sokak szerint túl fiatal, tapasztalan jelöltet állított Glenn Micallef személyében, ami miatt Málta egy jelentéktelen portfóliót kaphat csak a következő Eur
A házigazda Franciaország lesz a spanyolok ellenfele a párizsi olimpia férfi labdarúgótornájának pénteken sorra kerülő fináléjában, miután a hétfői elődöntőben hosszabbításban 3-1-re legyőzte az egyiptomi csapatot.
Mindenki próbálja élni az életét a lehető legnormálisabb módon, de közben szárazon tartja a puskaport, várják az iráni csapást – mondja Gavriel Dov Barkai jeruzsálemi idegenvezető, aki Magyarországról vándorolt ki a zsidó államba.
2024. júniusban a kiskereskedelem forgalmának volumene 0,1 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest és az egy évvel korábbi szintet is csupán 2,6 százalékkal haladta meg.