2024. augusztus 6. kedd

aug. 6
12:57
Olimpia 2024 Párizs: erősen kezdett a magyar birkózócsapat, értük szoríthatunk (Pénzcentrum)
Lévai Zoltán első mérkőzésén legyőzte török ellenfelét és bejutott a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájának negyeddöntőjébe a párizsi olimpia keddi versenynapján. A BHSE világbajnoki ezüstérmes klasszisa az egy kategóriával feljebb, 82 kg-ban világbajnok Burhan Akbudakkal mérkőzött meg, és stabil birkózással 2-1-re győzött.
aug. 6
12:57
Olimpia: továbbjutott mindkét kajak négyesünk, a női egyenesen a döntőbe (SzMo)
Az egyik kenus párosunknak a reményfutamban kell kiharcolnia a továbbjutást a döntőbe. A másik viszont már részt vehet a középfutamon.
aug. 6
12:57
Visítva, de elég lesz a kukorica a hazai igényekre (Agrofórum)
Az idei kukoricatermés kielégítheti az aszályos időjárás terméscsökkentő hatásai ellenére a hazai igényeket, így várhatóan nem lesz szükség importra – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) által július végén készített előzetes adatokból.
aug. 6
12:57
Ukrajnai fosztogatás miatt áll bíróság előtt (Magyar Hírlap)
Gyűrűket, arany- és ezüsttárgyakat, illetve készpénzt is lopott a cseh önkéntes katona.
aug. 6
12:57
Nincs rakodógép import? Sebaj, gyártanak saját maguk (GépMax)
A homlok és teleszkópos rakodók bemutatkozása jelzi, hogy a diverzifikált termelés fontos stratégia a vállalat számára.
aug. 6
12:57
Hőátviteles tintasugaras nyomtatás rugalmas csomagolásokra (Transpack)
A Domino termikus tintasugaras Tto rendszere számos műanyag- és fémfólia nyomtatására alkalmas
aug. 6
12:57
Íme a Financial Times megoldása a brit zavargásokra: "a kormány fogja vissza a vitát a bevándorlásról" (Mandiner)
Állítják: a britek többsége nagyon is jó véleménnyel van a migrációról, és amúgy is sikeres a beilleszkedés.
aug. 6
12:57
Barackos mangóleves (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
aug. 6
12:57
Válságállóak a magyar kkv-k, de még tanulniuk kell (Üzletem)
Az elmúlt évek válságai után a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások most a kilábalás korszakát tapasztalhatják. A vállalkozóknak nem szabad kizárólag a vissza nem térítendő támogatásokra alapozniuk, emiatt nélkülözhetetlen az alapos szemléletváltás a közeljövőben. Ezt megerősíti, hogy az Európai Unió támogatási struktúrájában is változások tört
aug. 6
12:57
Ukrán és orosz zenészekkel kiegészülve lép fel a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén (Telex)
Az ingyenes koncerten a Fischer Iván vezette zenekar augusztus 31-én a béke mellett áll ki.
aug. 6
12:59
Váratlan támadás az olimpiai stadionban – a rúdugrás friss világcsúcstartóját rohamozták meg (SzMo)
Azonban ennek mindenki csak örült. Őrült pillanatok két olimpiai bajnok között. Próbáljon meg az ember nem mosolyogni.
aug. 6
13:03
Átfogó hatósági ellenőrzésekre számíthat a Sziget (Infostart)
A résztvevők biztonsága érdekében kiemelt ellenőrzéseket végez Budapest Főváros Kormányhivatala a Sziget fesztivál idején.
aug. 6
13:03
A lengyel katonai repülőterek is az orosz hadsereg célpontjaivá válnának, ha engednék felszállni az F16-osokat (HírTV)
Horváth József szerint ez egy életveszélyes játék lenne.
aug. 6
13:03
Reményfutamban folytatja a Pupp Noémi, Fojt Sára kajak kettes (Magyar Hírlap)
Futamukban a harmadik helyen végeztek.
aug. 6
13:03
Valami készül? Pintérék levizsgáztatnák a pedagógusokat (Nyugati Fény)
A mobilozásnak is vége.
aug. 6
13:03
Kötöttfogású birkózónk a negyeddöntőben kikapott, ám még bízhat a vigaszágban! (Mandiner)
Lévai Zoltán első mérkőzésén legyőzte török ellenfelét.
aug. 6
13:03
Sportos vérvonalú modellek a Toyota és a Lexus közeljövőből - fotóalbum (Autószektor)
Aki nem csak használati tárgyat lát az autóban, hanem lelkesedik érte, szereti és örömét leli benne, az az elmúlt éveket nem élte meg jól. Egyre több az SUV, a crossover és az elektromos autó, ezek pedig távolról sem képesek azt a vezetési élményt nyújtani, mint egy old school benzines gép, amely könnyű építésű és minden porcikája azért van, hogy m
aug. 6
13:05
Igazi "csodaszer" a fogyásban ez a gyümölcs (Magyar Hírlap)
Számos egészségügyi előnnyel jár.
aug. 6
13:09
Valami nagy sumákság zajlik Imane Helifék körül - kinek lehet itt hinni? (Menedzsment Fórum)
Az algériai és a tajvani bokszolót korábban kizáró szövetség gyakorlatilag az orosz állam vezetése alatt áll. Ettől még lehet baj Helif és Lin nemi hovatartozásával, de nem szabad mindent készpénznek venni, amit hallunk az ügyről.
aug. 6
13:09
Turisták megölésére buzdítanak Spanyolországban (HírTV)
Turisták megölésére buzdítanak a spanyolországi Baleár-szigeteken.
aug. 6
13:09
Kiderült, ki ugrik be a ringbe Pápai Joci helyett a Sztárboxban – Itt vannak a párosítások! (Blikk)
Egy ideje már tudni lehet, hogy kik azok a sztárok, akik a következő, kibővített mezőnyben összemérik majd az erejüket a Sztárbox műsorának keretében. Azonban csak most derült ki, hogy ki kivel lép majd először ringbe. Az is kiderült, hogy ki lép majd a sérülés miatt visszalépő versenyző, Pápai Joci helyébe.
aug. 6
13:09
Egyre nagyobb kudarcnak tűnik a Boeing Starliner első útja (Rakéta)
Az Ars Technica információi szerint a NASA-nál már azt is mérlegelik, hogy az ISS-en ragadt asztronautákat a konkurens SpaceX űrkapszulájával hozzák vissza a Földre.
aug. 6
13:09
Reményfutamra kényszerül a Csipes, Gazsó kajak páros (Demokrata)
Első pályáján harmadikként végzett a Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra páros a női kajakosok 500 méteres versenyében.
aug. 6
13:09
Hoppá: orosz területekre törtek be ukrán tankok (Mandiner)
Kurszknál történt az áthatolás.
aug. 6
13:09
Ha leveszi a szemüvegét, Supermanné válik a bronzérmet nyerő szembeteg tornász (Telex)
Az amerikai Stephen Nedoroscik imádja a Rubik-kockát, 10 másodperc alatt ki tudja rakni.
aug. 6
13:09
Majdnem kétezer forint lesz egy doboz sör a Szigeten (Telex)
A tavalyihoz képest ismét nőttek az árak, igaz, nem sokkal.
aug. 6
13:09
Beláthatatlan következményekkel járhat, ha tovább melegszik a Balaton (Telex)
A tó vízrendszerében már ott úszkálnak akvaristák által elengedett szubtrópusi halak. Más fajok inváziója már régóta tart, a horgászok a törpeharcsát és a busát ismerik, a fürdőzők a lábukat szétvágó kvagga kagylót. Az ember maga teszi sérülékennyé a Balatont, és előbb-utóbb egy betelepülő faj nagy gondot fog okozni.
aug. 6
13:11
A migránsok miatt élhetetlenné váltak az olasz nagyvárosok (HírTV)
A migránsokat beengedő baloldali városvezetők, Milánó, Nápoly és Róma polgármesterei a belügyminiszterhez fordultak, hogy avatkozzon be az élhetetlenné vált városok közbiztonságának helyreállítására.
aug. 6
13:15
Milák Kristóf egy rejtélyes Facebook-oldalon kommunikálhat (Infostart)
Újra aktív lehet a közösségi médiában az immár kétszeres olimpiai bajnok úszó, aki több mint egy éve elzárkózik a nyilvánosságtól.
aug. 6
13:15
Japan tőzsdezuhanás - mi áll a háttérben? (ProfitLine)
Utoljára 37 éve 1987 október 20-án esett hasonlóan nagyot a japán Nikkei. Akkor a fekete hétfőn 14,9 százalékkal értékelődött le az index.
aug. 6
13:15
Katalin hercegné Párizsban (Magyar Hírlap)
Betegsége ellenére Wimbledonban is tiszteletét tette.
aug. 6
13:21
A Nemzeti alaptantervből akarja vizsgáztatni a tanárokat a Belügyminisztérium (Blikk)
Egy új, a pedagógus továbbképzés rendszerétől független képzésen kell részt venniük a tanároknak, tanítóknak és az óvodapedagógusoknak a következő tanévben, hogy "megújítsák" ismereteiket a Nemzeti alaptanterv és az Óvodai nevelés országos alapprogramjával kapcsolatban.
aug. 6
13:21
Elmondta a Goldman Sach, hogy meg kell-e venni a tőzsdei esést (Portfolio)
Az amerikai részvénypiacok az elmúlt hónapban jelentős visszaesést tapasztaltak, ami sok befektetőt elbizonytalanított. Azonban a Goldman Sachs négy évtizedre visszanyúló adatelemzése szerint az ilyen visszaesések gyakran kiváló vételi lehetőségeket kínálnak - írta a Bloomberg.
aug. 6
13:21
Így spórolhatsz akár 1,2 millió forintot a hiteleden: könnyebb, mint gondolnád (Pénzcentrum)
A lakáshitelek mellett a személyi hitelek piacán is visszaesést hozott a június a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint a korábbi 71,98 milliárd forinttal szemben legutóbb mindössze 69,47 milliárd forint volt az új szerződések összege, ami 3,5 százalékos visszaesést jelent az előző hónaphoz viszonyítva. Ez azt jelenti, hogy a jelzáloghitel
aug. 6
13:21
Olimpia: Negyeddöntős Lévai Zoltán birkózó (HírTV)
Lévai Zoltán első mérkőzésén legyőzte török ellenfelét és bejutott a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájának negyeddöntőjébe a párizsi olimpia keddi versenynapján.
aug. 6
13:21
Lánykérés az olimpián: nem hab a tortán, hanem csizma az asztalon (Glamour)
Augusztus 4-én a párizsi olimpián a kínai tollasozó, Huang Ja-csiong, vegyespárosban Cseng Sze-vejjel, aranyérmet szerzett. Amikor elhagyta a dobogót, a kamerák kereszttüzében párja, a szintén tollasozó Liu Jü-csen virággal várta. Azonban nem gratulációnak szánta a csokrot, hanem bevezetőnek a magánakciójához: féltérdre ereszkedett és gyűrűt villan
aug. 6
13:21
Az elnök feloszlatta a parlamentet a követeléseknek megfelelően (Magyar Hírlap)
Vizsgálat indul a kormányellenes tüntetéseket kiváltó halálos leszámolások ügyében.
aug. 6
13:21
MBH: "Az aszály ellenére végre egy normális évnek nézünk elébe" (Növekedés)
A magyar élelmiszerárak 2023-ban elérték az uniós átlag 100 százalékát a korábbi 80 százalék körüli szintről, a 2024-es év eddigi átlaga az uniós átlaghoz képest 2,2 százalékkal kisebb, és hosszabb távon az uniós átlag 90 százaléka várható az árszintben, mert a többi országban most gyorsabban emelkednek az árak.
aug. 6
13:21
Örömtáncot járnak Nagy Mártonék a friss KSH-adatok miatt, de akad itt néhány "apró" bökkenő (Nyugati Fény)
Mutatjuk
aug. 6
13:21
Inkább a nők szoktak mosolyogni. Az igazi különbségek férfi és nő között (Bien)
A férfiak és nők közötti különbség valószínűleg azóta foglalkoztatja az emberiséget, mióta világ a világ, de ritkán sikerül valakinek úgy beszélnie a témáról, hogy attól nem nyílik ki a bicska valakinek a zsebében.
aug. 6
13:27
Hivatalos: elhagyta az MSZP-t a párt egyik legsikeresebb polgármestere (Infostart)
Őrsi Gergely hivatalosan is beadta írásos lemondási nyilatkozatát és kilépett a szocialista pártból.
aug. 6
13:27
Kiemelt hatósági ellenőrzésekre számíthatnak a Szigeten fesztiválozók (ATV)
A kormányhivatal azt közölte, hogy szakemberei főként a fesztivál területére kitelepült vendéglátó egységeket, illetve az ajándék- és ruhaértékesítési helyeket vizsgálják, de együttműködnek a munkaügyi hatósággal és a személyszállítási szolgáltatás ellenőrzésénél a Budapesti Közlekedési Központtal is.
aug. 6
13:27
Ha ezt a 7 tünetet tapasztalod, biztos, hogy a hormonok állnak a hízásod hátterében az orvos szerint (Femcafe)
Már mindent meg- és kipróbáltál, mégsem tudsz lefogyni? Nos, akkor lehet, hogy a folyamatos súlygyarapodásod hátterében a hormonjaid állnak, legalábbis a szakértő szerint, aki most 7 olyan jelet osztott meg, melyek erre utalhatnak.
aug. 6
13:27
Idén is mélyen zsebbe kell nyúlni az ételért és az italért a Szigeten, de az emelkedés mégsem olyan drasztikus (SzMo)
A röviditalok ára csak pár tíz forinttal, a sörök pedig körülbelül száz forinttal emelkedtek egy év alatt. A koktélok ismét 4000 forint körül mozognak.
aug. 6
13:27
Dánia az első elődöntős női kézilabdában (Magyar Hírlap)
A dánok a Norvégia–Brazília összecsapás győztesével játszanak.
aug. 6
13:27
Újra madárgyűrűző akcióval vár az MME a Naplás-tónál (Magyar Mezőgazdaság)
Tizenegyedik alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja. Az érdeklődőket hétköznap és hétvégén is várják augusztus 9 - 29. között.
aug. 6
13:33
Orbán Viktor ezt az 5 könyvet olvassa idén nyáron (Könyves Magazin)
Politika, konzervatív filozófia, gazdasági tippek alkotják Orbán Viktor olvasmányait augusztusban.
aug. 6
13:33
Vérző magyar turistát hagytak magára a népszerű nyaralóhelyen, a hotel személyzete ügyet sem vetett rá (Promotions)
Kis híján elájult, annyira rosszul lett, borzalmasan vérzett a sebe.
aug. 6
13:33
A távolugró Bánhidi-Farkas Petra nem jutott döntőbe (Demokrata)
Jól kezdett, de végül nem tudott fináléba jutni Bánhidi-Farkas Petra a női távolugrók selejtezőjéből kedden a párizsi olimpián.
aug. 6
13:33
Szánthó Miklós: Egyedül a jobboldal hordozza magában a béke lehetőségét (Mandiner)
"Szocialisták és liberálisok vadházasságának szerelemgyereke ez a woke, csak most osztályharc helyett társadalmi igazságharc, cenzúra helyett politikai korrektség" – tette hozzá Szánthó Miklós. Interjú.

Keresés