Kiderült, mikor indul pontosan az RTL népszerű bokszműsorának idei évada, valamint egy új szakkommentátor nevére is fény derült. Az is megvan, ki került az eredetileg már bejelentett egyik versenyző, Pápai Joci helyére, aki visszalépett. Közben fény derült arra is, hogy két extra gálameccs is lesz, valamint hogy a Magyar Ökölvívó Szövetség is a műs
A független országgyűlési képviselő merésznek tűnő állításait Magyar Péter a Tisza párt elnöke is megerősítette, ami azért releváns, mert a ma már ellenzéki politikus korábban a Fidesz belső köreihez tartozott.
Kamala Harris alelnök múlt héten megszerezte a demokrata pártdelegáltak többségének a támogatását, így hivatalosan is a párt elnökjelöltje lett a novemberi elnökválasztáson. Hogy ezek után mi a "menetrend", arról Veres Kristóf Györgyöt, a Danube Institute külkapcsolati vezetőjét kérdeztük.
A Kék bársony, a Twin Peaks és a Mulholland Drive rendezője nemrég vallotta be egy interjúban, hogy a sokévnyi dohányzás teljesen tönkretette az egészségét. A tüdeje annyira rossz állapotban van, hogy hosszabb távok megtételére már nem képes. Egy kisebb betegség súlyos lehet a számára, azonban esze ágában sincs visszavonulni.
Gyorsuló ütemben nő a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban. Súlyos kudarc ez az ütős kampányra készülő demokrata pártnak, igyekeznek is mindent a jegybankra fogni.
A Neuralink Corporation neurotechnológiai vállalat beültethető agy-gép interfészeket (BCI) fejleszt. A céget a gerincvelő-sérült, kvadriplégiás vagy amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenvedő emberek megsegítésére hozták létre, az alapítók egyike Elon Musk volt. Idén januárban a Neuralink bejelentette, hogy sikeresen beültették az első emberbe
A tízparancsolat tantermi kiakasztása egyesek szerint összeegyeztethetetlen a szülők jogával, hogy megválasszák, milyen vallás szerint nevelik gyermekeiket.
Egy háború a két Korea között olyan ütést vinne be a globális kereskedelemnek, ami az egész világgazdaságot azonnal recesszióba pofozná. Az égvilágon senkinek nem áll érdekében, hogy Kim Dzsongun túlzottan felidegesítse magát. Még az Egyesült Államoknak sem, amelynek a GDP-je 2,3 százalékkal zsugorodna. Óvatosan hát az észak-koreai vezetővel.
Az érelmeszesedésnek (arteriosclerosis) különféle rizikófaktorai vannak. Ezek legtöbbje az életmódunkból adódik. A legnagyobb kockázatot jelentő tényezők egyike a dohányzás, melynek központi szerepe van az érelmeszesedés kialakulásában. Cikkünkben elmagyarázzuk, hogy pontosan hogyan!
A család és a kutya boldogsága érdekében nagyon fontos egy olyan háziállat kiválasztása, mely megfelel igényeidnek és otthonod adottságainak egyaránt. Íme néhány kérdés, amelyet érdemes föltenned magadnak, mielőtt befogadnád az új családtagot.
Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót fogott el a rendőrség. A letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanúsították meg – közölte Farkas Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője. A r
Jó pap is holtig tanul, tartja a mondás, és valóban, életünk minden egyes szakasza tartogat valamilyen leckét, amivel fejleszthetjük önmagunkat. A PsychologyToday most összeszedte az élet nyolc szakaszát, és azt is, melyik során milyen képességeket kell elsajátítanunk. Neked mi most a feladatod, és hogy állsz az eddigi leckéiddel?
A legújabb támogatói döntésekkel az odaítélt forrásmennyiség meghaladta az eredetileg 75,8 milliárd forintos keretet, már több mint 19 ezer család kapott a költségek kétharmadára rúgó támogatást, összesen mintegy 79 milliárd forint értékben.
Már csak napok kérdése, és érkezik az Emily Párizsban negyedik évada a Netflixre. És mivel a 2024-es olimpiai játékok miatt a világ már teljes Párizs-üzemmódban ég, a negyedik évadról szóló hírek vírusszerűen terjednek.A harmadik évad fináléja sok mindent a levegőben hagyott, így aztán minden kiszivárgott információ most vírusként terjed.A héten az
Júliushoz hasonlóan az augusztusi kereskedés is hatalmas csökkenéssel indult. Augusztus első hetében az összes kriptoeszköz extrém medvés eladással néz szembe, a piac sztárja, a Bitcoin egy időre 50 000 dollár alá zuhant. Ez azt mutatja, hogy a Bitcoin közeledik a “halálkereszthez”, egy olyan technikai mintázathoz, ahol az 50 napos mozgóátlag (SMA)
A görögdinnye nemcsak nyersen, hanem grillezve is tökéletes nyári étel. Ha szeretjük a sonkához kapcsolódó füstös ízeket, akkor a füstölt görögdinnye is ízleni fog valószínűleg. Bár finom, nem valószínű, hogy valaki összetévesztené a füstölt görögdinnyét az eredetivel, ezért ne számítson a sonka pontos utánzására. Ehelyett a füstölt görögdinnye a s
Mohamed Sahabuddin Csuppu bangladesi elnök a demonstrálók követelésének megfelelően feloszlatta kedden a parlamentet, egy nappal azután, hogy Vazed Haszina miniszterelnök lemondott, és Indiába távozott.
Magyar Péter a közösségimédia-oldalán tett ígéretet az élelmiszerárak leszorításáról. Mint írja, a TISZA Párt a kormányváltást követően azonnal 5 százalékra csökkenti a gyümölcsök és a zöldségek áfáját, majd az összes egészséges és végül minden alapvető élelmiszer áfakulcsát is.
A Wire Sports újságírója, a díjnyertes Alan Abrahamson birtokába került a Nemzetközi Bokszszövetség három hivatalos levele, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak írtak azokról a nemi tesztekről, amelyek nyomán az algériai Imane Helifet és a tajvani Lin Jü-tinget kizárták a világbajnokságokról.
A nemzetközi devizapiacon – a megelőző napinál ugyan kisebb mértékben – de tegnap tovább emelkedett az Eurusd, azaz erősödött az euró a dollárral szemben.
A pedagógusoknak egy tíz órás online képzésen kell részt venniük a következő tanévben, hogy frissítsék ismereteiket a Nemzeti alaptanterv és az Óvodai nevelés országos alapprogramjával kapcsolatban. Ez derült ki abból a rendelet-tervezetből, amelyet hétfőn tett közzé a Belügyminisztérium - közölte a Népszava.
Nicolás Maduro kétes újraválasztása után keményen léptek fel a hatóságok. Az ellenzéki politikusok arra kérik a fegyveres erőket, hogy álljanak ki Maduro mögül.