A szexhez és az ahhoz kapcsolható intimhigiéniához nem csupán a különböző vágyfokozó eszközök használata, hanem azok megfelelő utóápolása és tisztántartása is ugyanúgy hozzátartozik. Mutatjuk, mire figyelj oda és milyen utasításokat tarts mindenképpen be, hogy a hálószobai intim pillanatok ne végződjenek fertőzéssel vagy egyéb – intim területeket é
Különleges gazdasági övezetté nyilvánította a paksi atomerőmű-komplexumhoz tartozó ingatlanokat a kormány, miután a város ellenzéki polgármestert választott júniusban. Paks jelentős adóbevételt bukik ezzel.
Ha valóban Izrael követte el a Hamász politikai vezetője elleni teheráni halálos merényletet, akkor azzal szintet lépett, ám nem biztos, hogy ezzel a remélt hatást érte el – mondta az InfoRádióban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának egyetemi docense.
Összességében legalább 6,7 milliárd euró, míg a legkedvezőbb forgatókönyv esetén 11,14 milliárd euró gazdaságösztönző hatást hozhat a Párizs környéki régiónak az olimpia.
Egy újabb perzselő nyári hónap van a láthatáron, ezért érdemes elgondolkodni azon, hogy mit lehet még augusztusban tenni a kertben. De vajon tudta-e, hogy az egyik legfontosabb augusztusi feladat a fűszernövények betakarítása?
A buklé anyag a közelmúltban lett igazán felkapott, számos terméken használják már – a párnáktól elkezdve rengeteg lakberendezési tárgyig. Bár nem ördögtől való mindez, Martin Seeley alvásszakértő egyáltalán nem ajánlja az ebből készült ágyneműt. Vastag anyagát nemcsak tisztítani nehéz, de az alvásminőséget is ronthatja.A buklé (bouclé) ágyak napja
Az Erste Bank, a Gránit Bank, a K&H Bank és az OTP Bank után az UniCredit Bank és a MagNet Bank is bejelentette: továbbhárítja vállalkozói ügyfeleire a 2024. augusztus 1-től hatályos pénzügyi tranzakciós illetékemelést – értesült a BiztosDöntés.hu. Az egyéni vállalkozóknak és a cégeknek drágább lesz a bankolás októbertől, amelyet érvényesíthetnek a
Te is ismered az élményt, amikor nem elég kézbe venned egy könyvet, hanem azonnal beledugod az orrod is, hogy érezd a semmihez nem fogható könyvillatot? De miből áll össze ez az illat, és miért imádjuk?
A területért korábban felelős Hornung Ágnes az otthonteremtés finanszírozásához kapcsolódó pénzügyi folyamatok szabályozásának felülvizsgálatáért és egyszerűsítéséért, valamint a lakossági állampapír-stratégia megújításának koordinációjáért felelős kormánybiztosként folytatja munkáját.
Kétszáz elsős hallgató kezdheti meg a tanévet a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudomány Karán, ami harminc százalékos emelkedés a tavalyi számokhoz képest. A 3Témában a gyulai campus dékánhelyettese, Beke Szilvia a siker kulcsáról, a szociális terület népszerűségéről és az új irányokról is beszélt.
Nem csak az látszik, hogy mi történt a forinttal szerdáról csütörtökre - egész júliusról mérleget vonhatunk. Kevesebbért juthatunk most euróhoz, mint egy hónapja.
Főként esést láthattunk ma reggel Ázsiában, ezt követően azonban kisebb emelkedés jöhet az európai tőzsdéken. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma idehaza a külkereskedelmi adatok második becslését közli a KSH még májusból, majd a Bank of England tart kamatdöntő ülést. Eközben pedig újabb fontos munkaerőpiaci adatok is érkeznek az USA-ból.
Az ukrán elnök szerint Oroszországnak képviseltetnie kell magát a novemberre kitűzött második békecsúcson, miután az Ukrajna által a múlt hónapban Svájcban összehívott első csúcstalálkozón Moszkva nem szerepelt a meghívottak listáján.
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket. Ennek a művészeti formának a középpontjában az 1934-ben alapított Studio Harcourt áll, am
Bódi Csabi öt évvel ezelőtt, a 39. születésnapján tudta meg, hogy ismét apai örömök elé néz, noha eleinte idősnek érezte magát a babázáshoz. Azóta a kislánya, Lilien a legnagyobb kincs az életében, és bár érzi a nevelés felelősségét, élvezi a lányos apaság minden pillanatát. Csabi annyira megszerette ezt a szerepet, hogy a feleségével, Ginával most
Hidegbetöréssel néz szembe a legkisebb kontinens. A dolog elsőre nem olyan meglepő, hiszen ott a július a hideg hónapok egyike, de Ausztrália esetében ez régiónként jelentősen eltérő hőmérsékleteket eredményez.
Az MNV Zrt. végleges árverési eredményhirdetése szerint a nyertes ajánlat bruttó 779 723 000 forint; a nyertes ajánlattevővel a vállalat megkötötte az adásvételi szerződést. Fotó: Rába A közgyűlés korábban jóváhagyta, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. elektronikus aukciós rendszerén keresztül értékesítsék Győr belterületén a Rába tulaj
A bulgur egy egészségesebb gabona, amit szinte bármivel fel lehet dobni. Én most egy egyszerűbb, hétköznapi, semmi extra, ám rendkívül finom változatot készítettem belőle.