A magyar külügyminiszter hétfőn beszámolt arról, hogy telefonon beszélt az iráni és az izraeli külügyminiszterrel is. Arról azonban nem írt, hogy az iráni támadás hírét kapta meg és adta tovább.
A brit királyi családban régóta kibékíthetetlennek tűnik a viszony Vilmos és Harry között. Sokan azt gondolják, hogy a kapcsolat elsősorban a fiatalabb herceg által kiteregetett családi szennyes miatt romlott meg, de a hírek szerint a nézeteltérések sokkal hamarabb kezdődtek.
A résztvevők biztonsága érdekében kiemelt ellenőrzéseket végez Budapest Főváros Kormányhivatala a Sziget fesztivál idején. A kormányhivatal kedden az MTI-hez elküldött közleményében azt írta: szakemberei főként a fesztivál területére kitelepült vendéglátó egységeket, illetve az ajándék- és ruhaértékesítési helyeket vizsgálják, de együttműködnek a m
Júniusban megugrottak a német gyáripari megrendelések, ezzel véget vetve az öt hónapig tartó hanyatlásnak Európa legnagyobb gazdaságában – írja a Bloomberg.
Azt gondolnánk, kiváltságos helyzetben vannak Vilmos herceg gyermekei, az egész világ a lábuk előtt hever, és valószínűleg mindent megkapnak, amire csak vágynak. Ugyanakkor most kiderült, pont olyanok, mint bármelyik más átlagos gyermek: sokat játszanak és olykor még a házimunkába is szívesen besegítenek - köszönhető mindez, édesanyjuknak, Katalin
A tegnapi bírói döntés értelmében a techóriás visszaélt piaci pozíciójával, ami a versenytársaknak, a hirdető partnereknek és a felhasználóknak is kárt okozott. Az ítéletet történelmi jelentőségű győzelemnek titulálta az amerikai kormányzat.
A kriptovaluta világában a magas növekedési potenciállal rendelkező tokenek azonosítása egy szerény befektetést jelentős nyereséggé alakíthat át. Ennek jegyében három Ethereum (ETH) és Solana (SOL) token, az RCO Finance (RCOF), a Pepe (PEPE) és a Render (RENDER) emelkedik ki ígéretes választásként 2024-re. Ebben a cikkben megvizsgáljuk ezeket a tok
Ahogy beköszönt a meleg, valahogy rögtön elutasítóbbak leszünk a nehéz, túl fűszeres, forró ételekkel szemben, és a hideg, könnyed, natúr fogásokat helyezzük inkább előtérbe.
Az első félévben a nyers adatok szerint 8,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Pozitív lett a doppingtesztje egy görög sportolónak a párizsi ötkarikás játékokon, s már el is hagyta az olimpiai falut - jelentette be kedden a Görög Olimpiai Bizottság.
A Bunge negyedéves gyorsjelentésében nem érte el a Wall Street várakozásait profitsoron, a nyereségnek ártott a feldolgozási árrések csökkenése, ami miatt a gabonakereskedő és -feldolgozó részvényei nagyot, 8 százalékot estek a közzététel napján, majd másnap újabb 2 százalékot.
"Az olyan energiaigényes fényezőműhelyi folyamatok terén, mint a járműszárítás és a vízmelegítés, már léteznek földgáz nélkül működő megoldások. Az árammal működő véggáztisztítás így a BMW Group számára az utolsó lépcsőfok ahhoz, hogy a jövőben regeneratív energiával működtethesse fényezőüzemeit" – fogalmazott Michele Melchiorre, a BMW Group soroza
Másfél hét múlva a cseh Barum Rallyval folytatódik az Európa-bajnokság, az aszfaltos versenyen több, mint 100 versenyző között öt magyar páros is rajthoz áll.
Harry herceg és Meghan Markle tudatosan távol tartják a nyilvánosságtól gyermekeiket, Archie-t és Lilibetet, ám a hercegnét még így is sokszor gyötri komoly aggodalom.
Bár a vállalatok között egyre gyorsabban terjed a mesterséges intelligencia (Ai) használata, azt még a szakértők sem tudják megmondani, hogy mikor jelenik meg az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia. Az Ai már most is felforgatja megszokott életünket és munkamódszereinket, ráadásul szaporodnak az aggályok, a veszélyekre figye
A Bitcoin bányászati nehézség egyre csak emelkedik s augusztus elején, a kriptopiac összeomlásakor minden idők legmagasabb szintjét érte el. A napokban számoltunk be arról, hogy a BTC bányászati nehézsége 10%-ot emelkedett, de úgy tűnik ez a trend nem hagy alább. Ezáltal a bányászok jövedelmezősége is tovább romlik, mivel a bányászgépek a fedezeti
Hiába várja mindenki, hogy meglóduljon a kikereskedelem és a lakossági fogyasztás, ez egyelőre várat magára. A legfrissebb adatok elkeserítőek. Többéves hátrányban vannak a magyar háztartások.
Hiába állítja naponta többször is Hegedüs Péter, hogy a Kúria kimondta: Balmazújvárosnak van jogszerűen elfogadott 2024. évi költségvetése, Magyarország legfőbb bírósági szerve még nem döntött ebben a kérdésben - közölte a közigazgatási tárca.
Megkezdődött a tanszervásárlás szezonja, a szülők sorra érkeznek a gyermekeikkel, hogy beszerezzék az iskolatáskát, füzeteket, tollakat, egyéb fontos kiegészítőket. Az árak az előző évekhez képest nem, vagy kis mértékben emelkedtek, sőt vannak olyan termékek, melyeknél csökkentek. A legtöbb papírszaküzletben a kínálat állandó, így akár az iskolakez
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyleti eljárást indított a Wizz Air Hungary Zrt.-vel (Wizz Air) szemben - közölte a GVH.
A férfiaké után a női program is a kajak négyesek előfutamaival kezdődött a párizsi olimpia gyorsasági kajak-kenu viadalán, ebben a versenyben a magyar egység közvetlenül a csütörtöki fináléba jutott.
A legnézettebb mérkőzés a Skócia-Magyarország összecsapás volt itthon a június 14. és július 14. között megrendezett labdarúgó EB közvetítései közül, 1,76 millióan, a tévénézők 44,6 százaléka követte élőben a meccset a képernyők előtt – derül ki a Nielsen Közönségmérés összesítéséből. A kontinenstorna eseményeinek műsorkörnyezetében összesen 22 órá
Létrejött egy új cég, ami magyar tartózkodási engedélyre vágyó gazdag külföldieknek fog ingatlanbefektetési jegyeket árulni. Vezetői között korábbi letelepedésikötvény-ügynök, egykori magyar állami fejlesztési vezető és az MKB privatizációját szervező befektetési bankár is felbukkan.