2024. augusztus 6. kedd

aug. 6
11:09
Fiatal csapat lesz a Fatum - hat saját neveléssel (Nyíregyháza)
Elkezdte a felkészülést a női röplabda együttes.
aug. 6
11:09
Tóth Andi meglepő magyarázatot adott eddigi sikertelen párkapcsolataira: szerinte a horoszkóp igenis számít (Sassy)
Soha többet nem akar levegő jegyű pasikkal kezdeni.
aug. 6
11:09
A veterán kereskedő szerint ez a Bitcoin korrekció hasonlít a 2016-os bikafutam előtti esésre – De vigyázz! (KriptoMagazin)
Peter Brandt veterán kereskedő szerint a Bitcoin 2024. áprilisi felezése óta tartó csökkenése kezd hasonlítani a 2016-os bikafutás előtti piaci mozgásokra. Az elemző egy augusztus 5-i X-bejegyzésben azt írta, hogy “a BTC csökkenése a felezés óta most már hasonló a 2015-2017-es felezési bikapiaci ciklushoz”. Brandt összehasonlította a piaci korrekci
aug. 6
11:15
KSH: a tavalyihoz képest júniusban nőtt a kiskereskedelem forgalma (Infostart)
2024. júniusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 1,7, naptárhatástól megtisztítva 2,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz képest.
aug. 6
11:15
Az infláció löki komolyabb adósságba az embereket (ProfitLine)
Hiába mutatnak abszolút csúcsokat a kihelyezett hitelösszegek, az ügyfelek visszafogottan térnek vissza a bankokba. Akinek viszont hitel kell, az elmúlt hónapok inflációja miatt a korábbiaknál sokkal komolyabb mértékben kénytelen eladósodni. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az év hátralévő részében szinte lehetetlen beho
aug. 6
11:15
Meglepetés az Otthonfelújítási Programban: még több pénzhez juthatnak a felújítást vállalók (Portfolio)
Az ÉVOSZ Spakli'21 podcast legutóbbi adásában Steiner Attila államtitkár az Energiaügyi Minisztériumtól, Papp Roland a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője és Mayer András, az ÉMI vezérigazgatója beszélgetett arról, hogy az Otthonfelújítási Program a vállalt felújítással, illetve a felújítás után elérhető energiamegtakarítással plusz pénz
aug. 6
11:15
Őrsi Gergely sikeresen elhagyta a Magyar Szocialista Pártot (444.hu)
Nem volt olyan nap, hogy ne gondolkodott volna ezen. Most a gondolat tetté lett.
aug. 6
11:15
Szokatlan búcsúztatója lesz Lakatos Tíciánnak – különös kéréssel fordult testvére, Kevin a gyászolókhoz (SzMo)
A 25 éves valóságshow-hőst fehér ruhában kísérik utolsó útjára szerdán. Múlt héten halt meg szívbetegségben.
aug. 6
11:15
A kizárt Kipyegon mégis megkapja az ezüstérmet (Magyar Hírlap)
A holland Hassan így csak bronzérmes lett.
aug. 6
11:15
Barátnőjét mentette a fiatal férfi Balatonlellén, amikor megtörtént a tragédia (Nyugati Fény)
Megszólalt egy szemtanú
aug. 6
11:15
A Gestamp újraértelmezi az ellátásilánc-menedzsmentet (Autószektor)
Az autóipari logisztika számára a konnektivitás fogalma túllépett a hagyományos határain, ahol a digitális hálózatok az innováció és az együttműködés gerincévé váltak. Egyesek számára a konnektivitás fogalma egyszerűen a rendszerek összekapcsolását jelenti, de ez korlátozza a digitális hálózatokban rejlő valódi lehetőségek és az autóipari logisztik
aug. 6
11:15
Kívül-belül zöld lesz a legújabb ferencvárosi lakópark (Telex)
A Millenniumi Városközpontban épülő Metrodom Green lakópark nem csak a nevében lesz zöld, a lakások kialakításánál fontos szempont volt az alacsony működési és fenntartási költség.
aug. 6
11:15
A feltöltőkártyásoknak is bevezeti az eSim technológiát a Telekom (Digital Hungary)
A Magyar Telekom idei fejlesztései közé tartozik az eSIM technológia bevezetése a feltöltőkártyás szolgáltatással rendelkező szegmensnek. Az ügyfelek számára lehetővé vált, hogy fizikai SIM-kártya nélkül használhassák mobil eszközeiket és a telekommunikációs vállalat szolgáltatásait.
aug. 6
11:15
Ezek Európa legokosabb városai (Roadster)
A lista egyszerre meglepő is, meg nem is.
aug. 6
11:21
Zavarosan magyarázkodik Helif-ügyben a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (444.hu)
Az oroszok által irányított szervezet vezérigazgatója szerint kromoszómát teszteltek, az elnök szerint tesztoszteront.
aug. 6
11:21
Több tízezer SUV-t hív vissza a Hyundai (autopro)
A légzsákok problémája miatt kell visszahívnia több tízezer autóját a Hyundai-nak.
aug. 6
11:21
Palvin Barbara már nem is lehetne szebb: nem akármilyen ruhában robbantotta be az Instagramot (Glamour)
Palvin Barbara időről időre pazar fotókkal kápráztatja el követőit. A gyönyörű modell igyekszik nap mint nap posztolni, hol egy divatfotózásba enged betekintést rajongóinak, hol pedig a férjével, Dylan Sprouse-szal oszt meg közös képet. Ezúttal előbbi történt: egy új kollekció néhány darabját mutatta meg.
aug. 6
11:21
Így csökkenthető a cukorbetegség és a rák kockázata (Magyar Hírlap)
Ezek a gyümölcsök a rostok mellett prebiotikus szorbitot is tartalmaznak.
aug. 6
11:21
Thierry Henry mennybe megy a párizsi olimpián, vagy Spanyolország az Eb után ezt is megnyeri? (Mandiner)
A korábbi világbajnok klasszis csapatával egy lépésre került az aranytól, pedig a 82. percben még kiesésre állt.
aug. 6
11:21
Biles királynőnek kijáró tisztelettel hajolt meg az őt legyőző brazil tornász előtt (Telex)
Sportszerű jelenet a női tornászok olimpiai dobogóján.
aug. 6
11:21
Célok nélkül nem élet az élet. Ha megvannak, minden területen kiteljesedhetsz (Bien)
Minden bizonnyal igaz, hogy az egészséges magatartásformák, mint például a tápláló étrend és a rendszeres testmozgás meghosszabbítják az élettartamunkat. Ezeket a szokásokat azonban nehéz megőrizni, ha nincs különösebb motivációnk. Nagyrészt ez az oka annak, hogy az életcélok megléte az egyik legfontosabb közös vonása a kék zónákban élőknek, vagyis
aug. 6
11:23
Egy golfpályára zuhant egy kisrepülőgép, majdnem eltalált egy férfit (Mandiner)
A gép lezuhanásakor egy golfozó volt a gép közelében.
aug. 6
11:24
Mégis sajnálhatjuk, hogy nem Budapesten van most olimpia? (Privátbankár)
Cseng a kassza Párizsban, a kisvállalkozásoktól a múzeumokig mindenki jól keres az olimpián az első napok adatai alapján.
aug. 6
11:27
Párizs 2024: a kizárt Kipyegon mégis megkapja az ezüstérmet (Infostart)
Mégis megkapja az ezüstérmet a női 5000 méteres síkfutásban hétfőn kizárt kenyai Faith Kipyegon.
aug. 6
11:27
Elképesztően magas magyar áramárak: kiderült a háttér, nem kizártak az áramszünetek (Portfolio)
A csúcsra pörgetett légkondicionáló használat mellett három másik külföldi ok is hozzájárult ahhoz, hogy júliusban elképesztően magas, 500-1000 euró közötti nagykereskedelmi áramárak alakultak ki Magyarországon az esti órákban – magyarázta Mátrai Károly az Indexnek. Az MVM vezérigazgatójának felsorolása alapján ezek között nincs benne az Ukrajna fe
aug. 6
11:27
Felborult egy traktor Debrecenben, gabona ömlött az útra +Képek (Agroinform)
A traktor két utánfutót is vontatott, az egyik felborult.
aug. 6
11:27
Olimpia 2024 Párizs: még van remény a magyar kenusok számára, kora délután újra hajóba ülnek (Pénzcentrum)
Az Adolf Balázs, Hajdu Jonatán kenu kettes a kora délutáni reményfutamban folytatja szereplését a párizsi olimpián, 500 méteren, miután délelőtt, az első pályáján negyedikként ért célba. A magyar egység délelőtt a kettőből az első előfutamban lapátolt, az első két hely ért közvetlen középfutamot, a többi hajó a reményfutamba került. A női mezőnyben
aug. 6
11:27
Mindenki a háború kitörését várja, Putyinhoz utazott a palesztin elnök (ATV)
Iszmail Haníje Hamász-vezető meggyilkolásának célja a gázai konfliktus elnyújtása - közölte Mahmúd Abbász palesztin elnök tervezett moszkvai látogatása előtt a RIA orosz állami hírügynökséggel.
aug. 6
11:27
Csehov a kétezres évek Magyarországán? Januárban jön az új tévéfilm (Könyves Magazin)
Tévéfilm készül Csehov klasszikus darabjából. A Ványa bácsi ‒ Buborékkeringő a közelmúlt Magyarországán játszódik majd és januártól lesz látható.
aug. 6
11:27
Makrofómina szedi áldozatait a napraforgóban (Agrofórum)
A Macrophomina phaseolina, makrofómina, vagyis hamuszürke szárkorhadást okozó kórokozó gomba tünetei jelentkeztek egy Tárkány melletti napraforgó táblán. A csökött növekedésű, már érő magvú napraforgók esetében már semmilyen védekezési lehetőségünk nincsen, és rossz hír, hogy korábban sem lehetett volna védekezni ellene levélen át ható fungicidekke
aug. 6
11:27
Az orvos eloszlatta a legszörnyűbb mítoszt a gyomorhurutról és a gyomorfekélyről (Magyar Hírlap)
A kezelés hatékonysága a szervezet egyéni jellemzőitől függ.
aug. 6
11:27
Sör? Alkoholmentes és ízesített a menő, a simából "alig" fogy (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt tíz évben Németországban az alkoholmentes sör gyártása 109%-kal nőtt, míg az alkoholos sör gyártása 14%-kal csökkent. 2024 első félévében a sörértékesítés is csökkenést mutatott.
aug. 6
11:27
A részvénypiaci pánik közepette leállt az öt legnagyobb kereskedési platform (BitcoinBázis)
A kereskedési platformok teljesen lehaltak miközben a részvénypiac az egész világon összeomlott. Nem volt könnyű a hétfői nap a kereskedők számára. Teljes volt a pánik a részvénypiacon A potenciális amerikai recesszió miatti pánik hatalmas visszaesést idézett elő a globális tőkepiacokon. Az összeomlás eredményeként öt kereskedési platform teljesen
aug. 6
11:27
Egyre nagyobb a tulajdonosi nyomás Alonsóéknál a visszaesés hatására? (Racing)
A 2023-as szezon váratlan felívelését szerette volna meglovagolni idén az Aston Martin, ehelyett viszont visszazuhant a középmezőnybe a csapat. De mit szól ehhez a brit gyártó erőskezű vezetője, Lawrence Stroll?
aug. 6
11:27
Rejtélyes csípést szenvedett el a Balatonban fürdő férfi, kis híján az életébe került (naphire.hu)
Kis híján életét vesztette egy férfi, akit a balatoni fürdőzés közben csípett meg valami.
aug. 6
11:27
Mérgező fekete nadragulya lehet bizonyos bébiételekben (Magro)
A Nébih bejelentette, hogy bizonyos HiPP bio bébiételeket visszahívnak a magyar piacról, miután a fekete nadragulya növény borsószerű magvait találták néhány termékben.
aug. 6
11:29
Egy görög sportolónak pozitív lett a doppingtesztje (Magyar Hírlap)
Versenyzői jogát azonnal felfüggesztették.
aug. 6
11:33
Nemcsak a magyar, az EU-s kiskereskedelem is vergődik (Portfolio)
Eltérő tendenciák látszanak az euróövezet és az EU egészének kiskereskedelmi forgalmában, és az összkép összességében kedvezőtlen. Az első becslések szerint a szezonálisan kiigazított kiskereskedelmi forgalom volumene 2024 júniusában 0,3 százalékkal csökkent az euróövezetben, míg az EU-ban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékos csekély mértékű növ
aug. 6
11:33
Reményfutamban folytatja a női kenu kettes 500 méteren (Magyar Hírlap)
Futamukban a harmadik helyen végeztek.
aug. 6
11:33
Napenergia Plusz Program: megemelték a keretösszeget, még többen pályázhatnak (Növekedés)
Az Energiaügyi Minisztérium a múlt hónapban 30 milliárd forinttal emelte meg a népszerű program keretösszegét. A legújabb támogatói döntésekkel az odaítélt forrásmennyiség felülmúlta az eredetileg 75,8 milliárd forintos keretet. A kormány mostanáig így több mint 19 ezer családtól vállalta át költségeik kétharmadát, összesen mintegy 79 milliárd fori
aug. 6
11:33
Kirúgtak egy újságírót a Bloombergtől a fogolycseréről szóló hír idő előtti publikálása miatt (Media1)
„Fegyelmi intézkedéseket” hozott több munkatársa ellen a Bloomberg News, miután a hírügynökség a múlt héten idő előtt közzétette az Oroszország és az Egyesült Államok közötti történelmi jelentőségű fogolycseréről szóló híreket, ezzel pedig kockáztatta a szabadon bocsátott amerikaiak biztonságát és veszélyeztette az embargó szabályait.
aug. 6
11:33
Malwareket telepítő, hamis Google Authenticator oldalakat tartalmaznak egyes Google hirdetések (ICT Global)
A rosszindulatú hirdetési kampányok évek óta célozzák a Google Search platformját. A támadók olyan legitim domaineknek tűnő hirdetéseket hoznak létre, amelyek bizalmat keltenek a felhasználókban.
aug. 6
11:39
Brit szakember lett a Dreher Sörgyárak új vezérigazgatója (HR Portál)
Mike James Békefi Gábort váltja a cég élén, aki hét évig vezette a vállalatot.
aug. 6
11:39
Csoboth Kevin a svájci St. Gallenhez szerződött (Magyar Hírlap)
A 24 éves játékos 2028-ig szóló megállapodást írt alá.
aug. 6
11:39
Videón, ahogy az orosz rakéta nappallá változtatja a kijevi éjszakát (Mandiner)
Gigantikus robbanás rázta meg a kijevi agglomerációt.
aug. 6
11:39
Rohantak a tűzoltók: Óriási lángok csaptak fel az autópályán (Nyugati Fény)
A katasztrófavédelem figyelmeztette
aug. 6
11:39
A Veresegyházi Medveotthonba került a Balatonból kifogott aligátorteknős (Telex)
Nyolc másik példány mellé helyezték el a júliusban kifogott állatot.
aug. 6
11:39
Nem hiszed el: ebben az alig valamit takaró szettben karneválozott Rihanna Barbadoson (Sassy)
Vadítóan nézett ki a kétgyermekes, 36 éves énekesnő.
aug. 6
11:45
Donald Trump jobban növelte az amerikai államadósságot, mint Joe Biden (Piac és Profit)
Január óta az Egyesült Államok adóssága „csak” 1 billió dollárral bővült, így a GDP-arányos adósság 98 százalékra emelkedett. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint 2032-re ez az arány a jelenlegi politika mellett meghaladhatja majd a 140 százalékot.
aug. 6
11:45
Atyavilág! Kiderült, hány fokos meleg jön nemsokára, ez durva lesz (Blikk)
A legfrissebb jelentés szerint rosszabb a helyzet, mint gondoltuk.

Keresés