2024. augusztus 6. kedd

aug. 6
13:39
Mindig tud újabb meglepetéseket okozni a MÁV (Menedzsment Fórum)
Negatív rekord született a vasúttársaságnál.
aug. 6
13:39
Hadházy Ákos megtudta, hogy nyúlnak le magáncégeket fideszesek (Piac és Profit)
A független országgyűlési képviselő merésznek tűnő állításait Magyar Péter a Tisza párt elnöke is megerősítette, ami azért releváns, mert a ma már ellenzéki politikus korábban a Fidesz belső köreihez tartozott.
aug. 6
13:39
Órákon belül érkezhet Kamala Harris nagy bejelentése (Infostart)
Kamala Harris alelnök múlt héten megszerezte a demokrata pártdelegáltak többségének a támogatását, így hivatalosan is a párt elnökjelöltje lett a novemberi elnökválasztáson. Hogy ezek után mi a "menetrend", arról Veres Kristóf Györgyöt, a Danube Institute külkapcsolati vezetőjét kérdeztük.
aug. 6
13:39
"Soha nem fogok visszavonulni!" – Megszólalt David Lynch, aki szörnyű állapota miatt már az otthonát sem tudja elhagyni (Blikk)
A Kék bársony, a Twin Peaks és a Mulholland Drive rendezője nemrég vallotta be egy interjúban, hogy a sokévnyi dohányzás teljesen tönkretette az egészségét. A tüdeje annyira rossz állapotban van, hogy hosszabb távok megtételére már nem képes. Egy kisebb betegség súlyos lehet a számára, azonban esze ágában sincs visszavonulni.
aug. 6
13:39
Német aranyérem díjugratásban (Magyar Hírlap)
A 34 éves német lovas második aranyérmét szerezte meg.
aug. 6
13:39
A végén csíp: újabb csapás a Biden-éra utolsó perceiben (Mandiner)
Gyorsuló ütemben nő a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban. Súlyos kudarc ez az ütős kampányra készülő demokrata pártnak, igyekeznek is mindent a jegybankra fogni.
aug. 6
13:39
Elon Musk állítja újabb tesztpaciens agyába ültettek be Neuralink chipet (BitcoinBázis)
A Neuralink Corporation neurotechnológiai vállalat beültethető agy-gép interfészeket (BCI) fejleszt. A céget a gerincvelő-sérült, kvadriplégiás vagy amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenvedő emberek megsegítésére hozták létre, az alapítók egyike Elon Musk volt. Idén januárban a Neuralink bejelentette, hogy sikeresen beültették az első emberbe
aug. 6
13:39
Radics Gigi szívmelengető fotón mutatta meg, mekkorát nőtt lassan 4 éves kislánya (Sassy)
Az énekesnő csak nagyon ritkán oszt meg fotót a lányáról, most azonban kivételt tett.
aug. 6
13:39
Öt csodaszép tengerparti út, amelyen egyszer az életben végig kell sétálni (Roadster)
A mediterráneumtól a hűvösebb északi vidékekig gazdag kínálatból választhatjuk ki a hangulatunkhoz leginkább illő útvonalat.
aug. 6
13:45
Milyen lovas sportok szerepelnek az olimpián? (Háziállat)
Te tudod milyen lovas sportok szerepelnek az olimpián? Mi összegyűjtöttük!
aug. 6
13:45
Louisiana kormányzója a kötelező osztálytermi tízparancsolat kritikusainak: "Mondd a gyerekednek, hogy ne nézzen oda!" (444.hu)
A tízparancsolat tantermi kiakasztása egyesek szerint összeegyeztethetetlen a szülők jogával, hogy megválasszák, milyen vallás szerint nevelik gyermekeiket.
aug. 6
13:45
Így ünnepelték Kőszegen a hazatérő Hámori Lucát (HírTV)
A hazatérő Lucát egy ring fogadta Kőszeg Fő téren és egy szép köszöntő műsor.
aug. 6
13:45
Lévai Zoltán alulmaradt az azeri Szulejmanovval szemben (Magyar Hírlap)
A magyar versenyző még reménykedhet, hogy vigaszágra kerül.
aug. 6
13:45
Így ütné meg a világgazdaságot, ha az észak-koreai vezérnél elszakadna a cérna (Mandiner)
Egy háború a két Korea között olyan ütést vinne be a globális kereskedelemnek, ami az egész világgazdaságot azonnal recesszióba pofozná. Az égvilágon senkinek nem áll érdekében, hogy Kim Dzsongun túlzottan felidegesítse magát. Még az Egyesült Államoknak sem, amelynek a GDP-je 2,3 százalékkal zsugorodna. Óvatosan hát az észak-koreai vezetővel.
aug. 6
13:47
A megemelt keretösszegből kapnak támogatást a sikeresen pályázók (Magyar Hírlap)
30 milliárd forint áll rendelkezésre a Napenergia Plusz Programban.
aug. 6
13:51
Lévai Zoltán kikapott, a vigaszágra jutásban reménykedhet (Infostart)
Lévai Zoltán 1-1-re végzett az azeri Sanan Suleymanovval a kötöttfogású birkózók 77 kg-os súlycsoportjában.
aug. 6
13:51
Most közölték: rengeteg földrengés volt Magyarországon júliusban (ATV)
Júliusban 223 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
aug. 6
13:51
Örökbefogadás - ezeket gondold át, mielőtt állatot veszel magadhoz! (Háziállat)
A család és a kutya boldogsága érdekében nagyon fontos egy olyan háziállat kiválasztása, mely megfelel igényeidnek és otthonod adottságainak egyaránt. Íme néhány kérdés, amelyet érdemes föltenned magadnak, mielőtt befogadnád az új családtagot.
aug. 6
13:51
A világ legrégebbi nyomtatott könyvét állítják ki Londonban (Könyves Magazin)
A British Library jövő hónapban nyíló kiállításán látható lesz a Gyémánt szútra 9. századi példánya, és sok más korai nyomtatvány is.
aug. 6
13:51
Feltörte a Neptun-rendszert, lebukott (Mínuszos)
Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót fogott el a rendőrség. A letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanúsították meg – közölte Farkas Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője. A r
aug. 6
13:51
Továbbjutott a női kenu kettes 500 méteren (Magyar Hírlap)
Reményfutamukban az első helyen végeztek.
aug. 6
13:51
Ausztrália terve a tenger alatti internetkábelek megvédésére – Miért fontos ez? (Helló Magyar)
Ausztrália egy új tervvel állt elő a tenger alatti internetkábelek megvédésére. Mit foglal magába ez a terv? Részletek a cikkben!
aug. 6
13:51
Állva hagyta a magyart a román minimálbér (Forbes)
Az EU-n belül már csak Bulgáriában alacsonyabb a minimálbér, ha nem számítjuk azokat az országokat, ahol nincs.
aug. 6
13:51
Az élet 8 fázisa és amit meg kell tanulnunk mindegyikben (Bien)
Jó pap is holtig tanul, tartja a mondás, és valóban, életünk minden egyes szakasza tartogat valamilyen leckét, amivel fejleszthetjük önmagunkat. A PsychologyToday most összeszedte az élet nyolc szakaszát, és azt is, melyik során milyen képességeket kell elsajátítanunk. Neked mi most a feladatod, és hogy állsz az eddigi leckéiddel?
aug. 6
13:53
Bolhás kutya, bolhás macska: mit tehetünk az élősködők ellen? (Háziállat)
Tudtad, hogy nem is maga a bolha okozza a fő gondot, hanem a tevékenységének szövődményei jelentik az igazán nagy problémát?
aug. 6
13:57
A gazdaságok következő 10-20 évét is meghatározhatja, hogy élnek-e a jelenlegi a pályázati lehetőségekkel (Agroinform)
A vártnál kissé lassabb, de határozott pozitív fordulat látszik a magyar élelmiszer-gazdaságban.
aug. 6
13:57
Csaknem 80 milliárd forint sorsáról döntött a kormány: ez most rengeteg háztartást érinteni fog (Femcafe)
Rendkívül fontos bejelentést tett az Energiaügyi Minisztérium.
aug. 6
13:57
Letartóztatták az ismert színészt (Magyar Hírlap)
Gyilkossággal vádolják.
aug. 6
13:57
Lévai Zoltán nem jutott elődöntőbe, a vigaszágban bízhat (Demokrata)
A magyar birkozó akkor kerülhet a szerdai vigaszágra, ha legyőzője az esti elődöntőjét is megnyeri.
aug. 6
13:57
Terézvárosi Fidesz: Soproni tiltott adatgyűjtést végez és a bűnözőket is engedi szavazni (Mandiner)
Kovács Balázs Norbert helyi elnök szerint a momentumos polgármester a kerületi lakosok helyett a lakásbérbeadók érdekeit szolgálja.
aug. 6
13:57
Napenergia Plusz Program: már a megemelt keretösszegből kapnak támogatást a sikeresen pályázó családok (Üzletem)
A legújabb támogatói döntésekkel az odaítélt forrásmennyiség meghaladta az eredetileg 75,8 milliárd forintos keretet, már több mint 19 ezer család kapott a költségek kétharmadára rúgó támogatást, összesen mintegy 79 milliárd forint értékben.
aug. 6
13:57
A tüntetések hatására feloszlatta a parlamentet a bangladesi elnök (Telex)
Szabadon engedték a hétfőn elfogott volt miniszterelnököt, Haleda Ziát.
aug. 6
13:57
Megvannak az RTL Sztárbox párosai, Shane Tusup Torghelle Sándorral verekszik majd (Telex)
Két gálaverekedés is lesz, az egyikben Árpa Attila, a másikban Molnár Áron verekszik majd az ellenfelével.
aug. 6
13:57
Az Emily Párizsban 4. évada tele lesz új szereplőkkel − ők lesznek azok (in.hu)
Már csak napok kérdése, és érkezik az Emily Párizsban negyedik évada a Netflixre. És mivel a 2024-es olimpiai játékok miatt a világ már teljes Párizs-üzemmódban ég, a negyedik évadról szóló hírek vírusszerűen terjednek.A harmadik évad fináléja sok mindent a levegőben hagyott, így aztán minden kiszivárgott információ most vírusként terjed.A héten az
aug. 6
13:57
Közelít a Bitcoin halálkereszt – Katasztrófa van kilátásban? (KriptoMagazin)
Júliushoz hasonlóan az augusztusi kereskedés is hatalmas csökkenéssel indult. Augusztus első hetében az összes kriptoeszköz extrém medvés eladással néz szembe, a piac sztárja, a Bitcoin egy időre 50 000 dollár alá zuhant. Ez azt mutatja, hogy a Bitcoin közeledik a “halálkereszthez”, egy olyan technikai mintázathoz, ahol az 50 napos mozgóátlag (SMA)
aug. 6
13:59
Megtámadta Izraelt a Hezbollah (Mandiner)
A Hezbollah drónja Észak- Izraelbe csapódott be.
aug. 6
13:59
A görögdinnyénél már csak a füstölt verzió finomabb (in.hu)
A görögdinnye nemcsak nyersen, hanem grillezve is tökéletes nyári étel. Ha szeretjük a sonkához kapcsolódó füstös ízeket, akkor a füstölt görögdinnye is ízleni fog valószínűleg. Bár finom, nem valószínű, hogy valaki összetévesztené a füstölt görögdinnyét az eredetivel, ezért ne számítson a sonka pontos utánzására. Ehelyett a füstölt görögdinnye a s
aug. 6
14:03
Bangladesben az elnök engedett a tüntetők akaratának (Infostart)
Mohamed Sahabuddin Csuppu bangladesi elnök a demonstrálók követelésének megfelelően feloszlatta kedden a parlamentet, egy nappal azután, hogy Vazed Haszina miniszterelnök lemondott, és Indiába távozott.
aug. 6
14:03
Újabb rossz hír Trumpnak, Kamala Harris átvette a vezetést (ATV)
Amióta Joe Biden visszalépett az elnökjelöltségtől, és Kamala Harris lett a demokraták jelöltje, folyamatosan csökkent Trump előnye.
aug. 6
14:03
Beyoncé 4 millió dollárt adhat Kamala Harris elnökjelölti kampányára (Telex)
Az énekes korábban is támogatta a demokrata jelölteket, és ő énekelt Barack Obama elnöki beiktatásán is.
aug. 6
14:03
Szarvas Andi az eljegyzést követően máris hezitál: "Nagyon sokba kerül, és nem tudom, hogy megéri-e" (Sassy)
Nagy, hercegnős esküvő helyett lehet inkább külföldön tartják a lagzit.
aug. 6
14:03
Nemzetközi zenei szervezet elnökségi tagja lett a Wmmd ügyvezetője (Digital Hungary)
Sebestény-Gallasz Enikő, a piacvezető hazai digitális zenei terjesztő, a WMMusicDistribution ügyvezető-tulajdonosa bekerült a Merlin elnökségébe.
aug. 6
14:09
Nagy ígéretet tett Magyar Péter: "A Tisza Párt a kormányváltást követően azonnal..." (Blikk)
Magyar Péter a közösségimédia-oldalán tett ígéretet az élelmiszerárak leszorításáról. Mint írja, a TISZA Párt a kormányváltást követően azonnal 5 százalékra csökkenti a gyümölcsök és a zöldségek áfáját, majd az összes egészséges és végül minden alapvető élelmiszer áfakulcsát is.
aug. 6
14:09
Kiszivárgott az algériai bokszoló nemi tesztjének eredménye (HírTV)
A Wire Sports újságírója, a díjnyertes Alan Abrahamson birtokába került a Nemzetközi Bokszszövetség három hivatalos levele, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak írtak azokról a nemi tesztekről, amelyek nyomán az algériai Imane Helifet és a tajvani Lin Jü-tinget kizárták a világbajnokságokról.
aug. 6
14:15
A románok is beszállnának az ukránok szuperfegyverének gyártásába (Infostart)
Sajtóértesülések szerint Románia is részt venne az ukrán R-360 Neptun cirkálórakéta korszerűsítésében és gyártásában.
aug. 6
14:15
A nagy esés után korrigált a dollár (ProfitLine)
A nemzetközi devizapiacon – a megelőző napinál ugyan kisebb mértékben – de tegnap tovább emelkedett az Eurusd, azaz erősödött az euró a dollárral szemben.
aug. 6
14:15
Új vizsgát íratna a tanárokkal a Belügyminisztérium (Portfolio)
A pedagógusoknak egy tíz órás online képzésen kell részt venniük a következő tanévben, hogy frissítsék ismereteiket a Nemzeti alaptanterv és az Óvodai nevelés országos alapprogramjával kapcsolatban. Ez derült ki abból a rendelet-tervezetből, amelyet hétfőn tett közzé a Belügyminisztérium - közölte a Népszava.
aug. 6
14:15
Nyomozás indult két ellenzéki vezető ellen Venezuelában, közben közel kétezer tüntetőt tartóztattak le (444.hu)
Nicolás Maduro kétes újraválasztása után keményen léptek fel a hatóságok. Az ellenzéki politikusok arra kérik a fegyveres erőket, hogy álljanak ki Maduro mögül.
aug. 6
14:15
A kormány fogja vissza a vitát a bevándorlásról (Magyar Hírlap)
Ez a Financial Times megoldása a brit zavargásokra.
aug. 6
14:15
Lehullt a lepel: Kiderült, hogyan tenyerelnek rá a nagykutyák a nekik tetsző cégekre (Nyugati Fény)
Maffiamódszereket használnak.

Keresés