Az Olasz Légierőnél izgalmas pillanatokat éltek át július 21-én. Kora délután a légterükbe behatoló gépre lettek figyelmesek. A Stormo, a légierő harci egysége éles riasztást követően azonnal akcióba lendült, hogy elfogja a "betolakodót". Két Eurofighter Typhoon vadászbombázóval emelkedtek a magasba, ahol hamar kiderült, hogy szerencsére nincs igaz
Bár sok angol élvonalban szereplő csapat a pénzügyi fair-play miatt szerette volna, hogy a Premier League megbüntesse a regnáló bajnokot, viszont nem egészen emiatt jött a büntetés.
Egy meg nem nevezett bejelentő az NMHH Médiatanácsához fordult, mivel úgy érezte, hogy Rónai Egon, az ATV Egyenes beszéd című műsorának műsorvezetője megsértette Magyar Péter emberi méltóságát és a médiatörvényt, amikor június 10-én élő adásban azzal szembesítette a politikust, hogy nem mondott igazat. A Médiatanács a most kezdődő közel egy hónapos
Új államtitkárokkal erősít a Kulturális és Innovációs Minisztérium augusztus elsejétől: Hankó Balázs miniszter javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök Koncz Zsófia
Közel egy teljes hete szurkolhatunk, izgulhatunk a világ legjobb sportolóiért, köztük sok magyar csapat- és egyéni éremért is. Kétségtelen, hogy minden magyar sportolónk példátlan teljesítményt nyújt, de most tekintsük egy kicsit a tengerentúlra. Az amerikaiak tornásznője páratlan eredményeket ért el az eddigi az olimpiákon, és most az is kiderült,
Sokan tudjuk azt, hogy van mit keresgélni, mire találunk egy olyan férfit, aki hosszú távú párkapcsolatot szeretne, aki melletted áll jóban és rosszban,
A vártnál jobban alakult csoportszinten a Volkswagen bevétele és működési profitja a második negyedévben, a kiszállítások azonban visszaestek Kínában. A vállalat ugyan megerősített korábbi bevétel és marzs előrejelzését, de a cash flow jóval alacsonyabb lehet a korábban vártnál.
Háromból csak két kis- és középvállalati üzleti döntéshozó fogalmaz meg az általa irányított vállalkozás számára jövőképet – állapítja meg a Kkv Tükör, az a kutatás, amelyet a MiniCrm végzett el annak érdekében, hogy kiderüljön: hogyan gondolkodnak a kkv-vezetők cégükről, annak értékéről, működéséről, jövőjéről. A felmérésből az is kiderül, hogy mi
Jelentősen átalakítja az RTL a jelenleg videós hírportálként működő RTL.hu-t és a jövőben online magazinként az RTL lineáris és streaming-portfólióját támogató szórakoztató videókra, valamint ezeket kiegészítő magazin-jellegű tartalmakra épül. Bordás Gábor főszerkesztő munkaviszonya az átmeneti időszak támogatása után közös megegyezéssel megszűnik.
Csütörtök reggel a Magyar Nemzetre hivatkozva megírtuk, hogy az Ferencváros brazil szélsője, Marquinhos szerdán elbúcsúzott a zöld-fehérektől, hogy elutazzon új állomáshelyére, Moszkvába, ahol korábbi edzője, a Dejan Sztankovics által vezetett Szpartakhoz igazol.
Az egyik legnagyobb küzdelmet hozó és az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt olimpiai úszódöntő zajlott le szerda este, amikor a 200 méteres pillangóúszásban Milák Kristóf a második helyen végzett. A döntőt, Milák Kristóf korábbi edzője, Selmeci Attila értékelte.
Bruno van Pottelsberghe vette át augusztus elsejétől a Budapesti Corvinus Egyetem rektori pozícióját. A brüsszeli Université Libre de Bruxelles egyetemi tanárát Sulyok Tamás köztársasági elnök nevezte ki a Corvinus élére, megbízatása négy évre szól – közölte az egyetem csütörtökön az MTI-vel. A Magyar Közlönyben megjelent a Bruno van Pottelsberghe
Táncházzal, filmvetítéssel, színházi előadással, tablókiállítással, megzenésített versekkel, kézműves-foglalkozásokkal és sok egyéb kulturális programmal vár mindenkit Székesfehérváron az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című országos programsorozat.
Orbán Viktor miniszterelnök rendelete alapján az állami tulajdonú gazdasági társaságoknak 5 százalékos megtakarítást kell elérniük az idei évben, főként a személyi jellegű ráfordításai terhére. A döntés célja többek között a központi költségvetési források hatékonyabb felhasználása. Azok a társaságok, amelyek nem teljesítik a kötelező megtakarítást
A spanyolok elleni fiaskó után ma Japán ellen javíthat a magyar vízilabda-válogatott. Faragó Tamás, a Nemzet Sportolója szerint még nincs semmi veszve.
León Marchand, a 200 méter pillangó és a 200 méteres mellúszás párizsi aranyérmese sokkal gyorsabbnak tartja magánál a szintén kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristófot, akit szerdán remek hajrával megakadályozott a címvédésben 200 méter pillangón.
Már elérhető a MÁV okostelefon-alkalmazásának legújabb verziója, amelyben fontos tartalmi változás, hogy a főmenüben található térképet felváltotta az EMMA, a MÁV-VOLÁN-csoport egységes menetrendi és térképes útvonaltervezője. A vasúttársaság közleménye szerint a tesztüzemben már nyár elején elindult Egységes Menetrend Magyarországon (EMMA) az első
Augusztus 1-jétől a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gyakorolja az N7 Holding Zrt. tulajdonosi jogait, a miniszter ezzel párhuzamosan új vezérigazgatót nevezett ki.
Te is alig várod minden évben a nyaralást, szeretsz utazni, esetleg legszívesebben az egész világot is bejárnád? Ez sokan érezzük így, de ugye az is előfordult már veled, hogy amikor elkezdtél bepakolni, egyszerre szinte mindent vinni akartál, vagy legalábbis indokolatlanul sok holmit pakoltál be, és ez nem egy kellemetlen pillanatot okozott? A neh
Nem egészen egy hónapos nyári szünete előtti utolsó ülését tartotta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A július 30-ai tanácskozáson a testület többek között rádiós pályázati eljárások eredményéről és hatósági eljárások indításáról döntött. Továbbá arról is beszámolt az NMHH, hogy bejelentés alapján vizsgálta Magyar Péternek az Egy
Szeptember elsejétől zöld rendszámot kizárólag a tisztán elektromos és nulla emissziós gépjárművek kaphatnak, az 5P (külső töltésű) és az 5N (növelt hatótávolságú) környezetvédelmi osztályba sorolt járműveken 2026. november 30-ig le kell cserélni. Lezárul a zöld rendszámos luxusterepjárók kora - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).
Több mint 4 milliárd forintra nőtt az Ötöslottó várható főnyereménye, miután 21 hete nem született telitalálatos szelvény. Amennyiben a szombati sorsoláson valaki egyedüliként eltalálja mind az öt nyerőszámot, minden idők ötödik legnagyobb főnyereménye talál gazdára.
A belgrádi repülőtér informatikai rendszerének meghibásodása miatt 2024. augusztus 1-jén, csütörtök délelőtt tumultus alakult ki a repülőtér check-in pultjainál. Ennek következtében a reggeli hullámban többek között a helyi Air Serbia…
Amíg az orosz-ukrán háború folytatásával a nyugat célja mindenek előtt az orosz élőerő kivéreztetése, gazdasági gyengítése, addig Moszkva is erre játszik.
Rosszul kezdődik az idény a Manchester Unitednél, mivel a nyáron szerződtetett Leny Yoro mellett Rasmus Höjlund, Marcus Rashford és Antony is megsérült.
A burgonya jelentősége a megváltozott fogyasztási igények és szokások ellenére is töretlen, hiszen a háztartásokban továbbra is ez az élelmiszer kerül leggyakrabban az asztalra, akár köretként, akár főételként. Az egy főre jutó zöldségfogyasztásnak csaknem egyharmadát ez a növény teszi ki.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán aláírta a külföldi adósság törlesztésének augusztus 1-től október 1-ig történő felfüggesztését lehetővé tévő határozatot.
Egy kanadai hadihajó haladt át a Tajvani-szoroson szerdán, a kínai csapatok végig magas készültségben álltak, és folyamatos készenlétben vannak bármilyen provokációval kapcsolatos fenyegetésre - közölte a kínai hadsereg parancsnokságának szóvivője csütörtökön.
Egy idén júniusi információ hozta meg az áttörést, amely alapján Baján egy tanya melléképületében, a beton alatt elásva egy gyermek holttestére bukkant a rendőrség.