2024. augusztus 9. péntek

aug. 9
5:03
Hat kontinens negyven országából érkeztek pályaművek a Hypewriterre (Márkamonitor)
Lezárult a Hypewriter nemzetközi sorozatötlet-pályázat jelentkezési időszaka. Az idén hatodik alkalommal meghirdetett versenyre a világ minden tájáról, 6 kontinens 40 országából, közel 250-en jelentkeztek. A két fordulós kiválasztási folyamat után a legizgalmasabb pályaművek alkotói októberben pitchfórumon mutathatják be sorozatötleteiket. A nyerte
aug. 9
5:03
Siti & The Band: fúziós zene Zanzibárból a Szigeten (Magyar Hírlap)
"Őszintén szólva Freddie Mercury pályafutása során nemigen hozta szóba zanzibári gyökereit".
aug. 9
5:03
Már az ókori rómaiak is imádták a bundás kenyeret (Hamu és Gyémánt)
Felesleges bemutatni a bundás kenyeret, melyből isteni reggeli készülhet egy rohanós napon is. A világszerte népszerű étel laktató, ráadásul rengeteg variációja létezik. Eredetét mai napig a franciákhoz kötik a "pain perdu" miatt, ám valójában története sokkal korábbra nyúlik vissza, hiszen már az ókori rómaiak is rendszeresen fogyasztották.
aug. 9
5:03
Ötven dollárt adományozott egy Ukrajnát támogató szervezetnek, 15 évre ítélhetik az oroszok (Telex)
Kszenyija Karelina orosz-amerikai balerina bűnösnek vallotta magát hazaárulás vádjában.
aug. 9
5:09
Újra indul az űrhajós képzés Magyarországon (Vital)
Újra elindul szeptemberben az űrszakemberképzés a Debreceni Egyetemen; most angol nyelven oktatják majd azokat a leendő hallgatókat, akik az új tanévben űrorvostanról, az űrtelemedicináról és az űrélelmezésről is tanulhatnak az UniSpace program részeként. A posztgraduális szakirányú továbbképzésre augusztus 12-ig lehet jelentkezni
aug. 9
5:09
Kőkemény kritika érte a kormány inflációellenes harcát az MNB exelnökétől (ATV)
Idei csúcsára ért az infláció júliusban, miután éves összevetésben 4,1%-kal emelkedtek a fogyasztói árak. Az ATV Híradónak nyilatkozó közgazdászprofesszor úgy vélte, marad a gyorsuló trend és a drágulás. A legnagyobb mértékben a cukor, a liszt és a sertéshús ára emelkedett. A kabinet szerint azonban az infláció továbbra is alacsony szinten mozog.
aug. 9
5:09
Megint nagyot fordul az időjárás – ezt még megszenvedjük (Infostart)
Lassan visszaoson a kánikula.
aug. 9
5:09
Az arc súlyos betegséget jelezhet (Magyar Hírlap)
Az arcpír valószínűleg egy gyulladásos folyamat kezdete.
aug. 9
5:15
Közúti ellenőrzés kezdődik, de ne a rendőröket keresse (Infostart)
A Nemzeti Élelmiszerlác-biztonsági Hivatal országszerte egész nyáron vizsgálni fogja, hogy megfelelő körülmények között szállítják-e közúton az élő állatokat.
aug. 9
5:15
Mégis mit tud a győri Ferenc atya, akiért a hívei még tüntetnek is a saját püspökükkel szemben? (Telex)
Olyan történik szombaton Győrben, amire még nem volt példa: tüntetnek a hívek Benkovich Ferenc plébánosért, akit Veres András megyéspüspök nyugdíjazott, majd minden szent cselekedettől eltiltott. Miért jelent az ő neve egyet az intézményekkel, amikből kitiltották?
aug. 9
5:15
Újabb sokkoló részletek derültek ki a Taylor Swift bécsi koncertjére tervezett vérengzésről (naphire.hu)
Beismerő vallomást tett az a 19 éves fiatal férfi, akit amiatt vettek őrizetbe Ausztriában, mert a hatóságok szerint hűségesküt tett az Iszlám Állam terrorszervezetnek és támadásra készült Taylor Swift bécsi koncertjén - közölte csütörtökön az osztrák Állambiztonsági és Hírszerzési Igazgatóság (DSN).
aug. 9
5:21
Szociális robot? A kutatók már dolgoznak rajta (Vital)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói egy nemzetközi együttműködésben szociális robotflotta fejlesztésén dolgoznak, céljuk olyan robotok tervezése és gyártása, amelyek például az idősgondozásban látnak el szociális és kiszolgáló funkciókat
aug. 9
5:21
Politikai okokból válik meg Tesla cégautóitól a Rossmann (autopro)
Sokaknak nem tetszik, hogy Elon Musk nyíltan Donald Trumpot támogatja az amerikai elnökválasztáson.
aug. 9
5:21
Pepe visszavonul (Igényesférfi.hu)
Bejelentette visszavonulását Pepe, a portugálok Európa-bajnok labdarúgója.
aug. 9
5:21
Elhaladt egy műhold Magyarország felett, Hajdú-Bihar vármegye láttán jött a meglepetés (Promotions)
Több ezer éves rejtélyt vehetett fel a kamera Magyarországon.
aug. 9
5:21
Katalin hercegné szerepe végleg megváltozhat (Magyar Hírlap)
"Lehet, hogy soha nem tér vissza".
aug. 9
5:21
Csökkenő árak és jobb időjárás: megugrott az inputforgalom (Mezőhír)
Lényeges forgalomnövekedést mértek az inputok piacán.
aug. 9
5:21
Itt vannak az új tanév legfontosabb időpontjai: mikor lesznek a szünetek? (Telex)
Szeptember 2-án kezdődik az iskola, aztán egy ideig nincs megállás.
aug. 9
5:21
A napelemes inverterek milyen hosszan használhatóak? (Öko-drive)
Az inverter némi túlzással a napelemes rendszer szíve, ezért ajánlott jól választani.
aug. 9
5:21
Nagy tervek a német fintechnél (Fintech)
Megkapta az elektronikuspénz-kibocsátási engedélyt a Mondu, így új szolgáltatásokkal egészítheti ki kínálatát. Egy nemrég zárult forrásbevonásnak köszönhetően pedig tovább terjeszkedhet Európában. A német B2B fintech vállalat, a Mondu holland entitása, a Mondu Financial Services BV, megszerezte az elektronikuspénz-kibocsátó (Electronic Money Instit
aug. 9
5:21
"Mutasd meg a belülről jövő kedvességedet." A vonzerő valójában tanulható! (Bien)
Számtalanszor előfordul az a jelenség az életünkben, amikor valaki az első találkozásunk alkalmával szimpatikus lesz, és nem tudjuk az okát, hogy miért lett az. Első benyomásként, pár másodperc alatt rögzült az agyunkban, hogy egy vonzó személyiséggel hozott össze minket az élet. A kisugárzása megfoghatatlan és elmondhatatlan lett számunkra. Vajon
aug. 9
5:21
Memóriazavar és depresszió: az éjjeli légzéskimaradás is okozhatja (EgészségKalauz)
Nemcsak az éjjeli tünetek és az olyan a nappali panaszok hívhatják fel a figyelmet az alvászavarra, mint a fáradtság, koncentrációs nehézségek és fizikai betegségek, hanem akár a memóriazavar és a depresszió is.
aug. 9
5:27
Időjárás: Egyre nagyobb a hőség. Mutatjuk, hány fok lesz (Agroinform)
Pénteken még lehetnek záporok, zivatarok.
aug. 9
5:27
Natúr fagylalt mogyorós és erdei gyümölcsös ízben (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
aug. 9
5:27
Öntözés nélkül a gyep, már nem sokáig bírja… (Magyar Mezőgazdaság)
A gyepek már nem sokáig bírják az aszályt. Ha a zöld helyett nem szeretnénk, hogy a pázsit sárgásbarnává váljon és kiszáradjon, akkor öntözzük! Ám más módszerek is vannak a fűfélék szárazságtűrésének a növelésére.
aug. 9
5:27
Hihetetlen, hogy ezek egykor olimpiai sportágak voltak (InStyle Men)
Az ötkarikás játékok programja az évtizedek során sokat változott, egészen furcsa versenyszámoknak intettünk búcsút.
aug. 9
5:27
Toplista: A 10 legjobb film, amit a nyári olimpiai játékok inspiráltak (InStyle)
A nyári olimpiai játékok jó pár film erejéig megihlették már Hollywoodot. Íme a legjobbak!
aug. 9
5:33
Akár rendőrt is hívhatnak: kijött a rendelet az iskolából kitiltott tárgyakról és az okostelefonok leadásáról (Telex)
Cigi, drog, gázspray, rugóskés: a tanárok dolga lenne, hogy a nem engedélyezett tárgyak átadására szólítsák fel a diákokat.
aug. 9
5:39
Rághatják a körmüket a hitelesek, befektetők: köhög a magyar gazdaság, a gázra vagy a fékre lép az MNB? (Pénzcentrum)
A vártnál rosszabb inflációs számok és a várakozásokat szintén alulmúló GDP-adatok érkeztek az elmúlt napokban - kérdés, hogy mindezek mennyiben befolyásolják az MNB kamatpolitikáját. És akkor még a tőzsdereccsenésről nem is beszéltünk. Szakértőkkel jártuk körbe, milyen helyzetben készülhetünk az augusztus 27-i kamatdöntő ülésre. Árokszállási Zoltá
aug. 9
5:39
Milyen kutyafajták vannak jó hatással a gyerekekre? (Háziállat)
Egy kutya nagyon fontos szerepet játszik a gyermeknevelésben. Az eb kis gazdája barátja segítségével megtanulja, hogy vannak feladatai, felelősséget kell vállalnia értük, társasági emberré válik, és megtanul vigyázni a körülötte élőkre.
aug. 9
5:39
Lábon lőtte magát a Fiesta és a Mondeo nyugdíjazásával a Ford (Autónavigátor)
Tavaly júliusban gyártották le , ezzel 47 év és nyolc generáció után búcsúzott a modellpalettáról. Közvetlen utódról azóta sincs hír,
aug. 9
5:39
A magyar történelem egyik legjelentősebb csatája (Magyar Hírlap)
A katasztrofális döntések nyomán bekövetkezett temesvári csatavesztés hatásai napjainkig tartanak.
aug. 9
5:45
Mi az az 1 dolog, amit megtennél, mielőtt meghalsz? A Sziget fesztiválozóit kérdeztük (Femcafe)
Elstartolt Magyarország legnagyobb zenei eseménye, a Sziget fesztivál, amely évről-évre emberek tízezreit vonzza a világ minden tájáról, hogy együtt ünnepeljék a zenét, a kultúrát és a szabadságot. De vajon mi az az egy dolog, amire igazán vágynak a fesztiválozók?
aug. 9
5:45
Ártalmas trendek az életmódváltásban, amik nem mindenkinek tesznek jót (Magyar Hírlap)
Az új irányzatok nem mindenkinek teszik jobbá az életét.
aug. 9
5:45
Itt a fordulat az időjárásban: visszatér a brutális hőség (naphire.hu)
Ma még "csak" 33 fok lesz, de szombaton és vasárnap akár 35 fokig is felmelegedhet a levegő. Szerencsére a hajnalok hűvösek lesznek, így a reggeli órákban kicsit felfrissülhetünk.
aug. 9
5:51
Nem állnak le a bérbeadók, drágultak az albérletek (Piac és Profit)
Az éves szerződések többségének lejártával és az egyetemisták rohamával ismét emelkednek az albérleti díjak a Rentingo.com legfrissebb albérletpiaci elemzése alapján. Júliusban a bérbeadók már átlagosan 245 ezer forintot kértek lakásukért, szemben az egy hónappal korábbi 239 ezer forinttal. A bérleti díjak emelkedése ugyanakkor nem egységes, legjob
aug. 9
5:51
Ez történt ma | valami történik a színfalak mögött (Kripto Akadémia)
Több száz millió dollár áramlott be a nagyobb kriptotőzsdékre a hétfői napon A Binance hatalmas hasznot húzott az augusztus 5-i piaci összeomlásból, 1,2 milliárd dolláros nettó beáramlást mértek az elemzők. A legnagyobb kriptotőzsde vezérigazgatója, Richard Teng is úgy nyilatkozott a DefiLlama adataira hivatkozva, hogy az idei év eddigi legerősebb
aug. 9
5:51
Kész, kihirdették! Itt van a 2024/25-ös tanév rendje (Portfolio)
A Belügyminisztérium két hónappal ezelőtt megjelent tervezete után a kormány hivatalosan is kihirdette a 2024/25-ös iskolai tanév rendjét. A csütörtök este megjelent közlönyben kihirdetett rendeletből így kiolvasható, hogy mikor lesz az őszi szünet, a téli szünet és a tavaszi szünet a 2024/2025-ös tanévben.
aug. 9
5:51
Párizs 2024: itt a magyarok pénteki programja az olimpián (Pénzcentrum)
Itt a pénteki menetrend, ezért lesz érdemes ma is követni az olimpiát.
aug. 9
5:51
Történelmi váltás az energiaszektorban (Igényesférfi.hu)
A jelentés szerint 13 tagállam 2024-ben először termel több energiát szél- és napenergiából, mint szénből és gázból. Az EU villamos energiájának 30%-át a szél- és napenergia teszi ki, ha pedig más megújuló energiaforrásokat is számításba vennének, így például a vízenergiát, ez az arány 50% lenne.
aug. 9
5:51
Indiában bemutatták a világ első hidegfúziós megoldását (NRGreport)
A HYLENR indiai székhelyű startup július közepén bemutatta a világ első hidegfúziós technológiáját, amely tiszta energiát termel. A hyderabadi székhelyű vállalat szabadalmat is kapott az indiai kormánytól az alacsony energiájú nukleáris reaktor technológiájára.
aug. 9
5:51
Új vezetőt nevezett ki a Heineken Hungária (Márkamonitor)
2024 júniusától Orosz Anna tölti be a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatói pozícióját. A szakember az elmúlt tizenöt évben többek között az Egis Gyógyszergyárnál, a Lufthansa Systemsnél és a Bristol Myers Squibbnél szerzett tapasztalatot a vállalati kommunikáció területén.   A szakember kulturális újságí
aug. 9
5:51
Az anyósom minden nap ugyanakkor felhív, egyszer kilestem, mikor telefonált: másik faluba akarunk költözni (Promotions)
Már a házasságomat veszélyeztették a telefonhívások, de ami kiderült még ennél is rosszabb.
aug. 9
5:51
A Hankook Ventus S1 evo Z modellt választotta az AMG GT Coupe gyáriszerelésű abroncsának a Mercedes (newtechnology.hu)
Az egyedi és sportos mintázatú, UUHP (ultra-ultra-high-performance) kialakítású Ventus S1 evo Z Hankook gumiabronccsal szereli fel az új AMG GT Coupé modelljét a Mercedes. Az akár 430 kW/585 LE teljesítményű összkerékhajtású sportkocsi rendkívüli dinamikájához párosított
aug. 9
5:51
Felkészülés az őszi vetőmagszezonra (Agrárágazat)
A a növénytermesztés kihívásaira a sikeresen termeszthető búza- és árpafajták a jó válasz – ezt kínálja a Betama-Trade.
aug. 9
5:51
Itt a német rendőri szakszervezet mesterterve: halálra röhögteti a potenciális gyilkosokat (Mandiner)
Ingyen Netflixet a veszélyes klánoknak! (Nem vicc.) Francesca Rivafinoli írása.
aug. 9
5:51
Ledöbbentek a kutatók, amikor belenéztek a leghíresebb sorozatgyilkos agyába (Helló Magyar)
Ted Bundy agyának vizsgálata finoman szólva is nem várt eredményeket hozott.
aug. 9
5:51
Kilőtt két Solana mém érme, a WIF és a Popcat – Melyik lesz a következő 100x mém érme? (BitcoinBázis)
A Solana mém érmék újra a kripto piac tetején állnak, amit a SOL bikás trendje idézett elő. A Solana árfolyam közel 40%-kal nőtt a hétfői mélypont óta. A cikk írásakor 153 dolláron forog, piaci kapitalizációja pedig közel 72 milliárd dollár. Nem meglepő hát, hogy a Solana mém érmék is jelentős növekedést tudnak felmutatni, a Dogwifhat […]
aug. 9
5:51
Döntőbe juthatnak a férfi vízilabdázók, érmeket osztanak kajak-kenuban – a magyarok pénteki programja (Telex)
A nyílt vízi úszás férfi döntőjével indul a nap, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid is ott van az esélyesek között.
aug. 9
5:51
Tudták, hogy sikkasztott az előző polgármester, de azt meg sem álmodták, hogy a gyerekek menzapénzét is (Kölöknet)
Habár szeptemberben újranyit a versedi óvoda, de azt még nem lehet tudni, kapnak-e majd étkezést a gyerekek az intézményben. Az új polgármester a kormánytól kért segítséget, mindenképpen meg akarja oldani, hogy ne maradjanak menza nélkül a gyerekek szeptembertől.

Keresés