Egyszerűbben, rövidebb jogosultsági időszak után vehetik majd igénybe a babaváró kölcsönt, a csok pluszt és a falusi csok kölcsönt a speciálisan adózó egyéni vállalkozók, például a katások vagy a mezőgazdasági őstermelők - mondta Koncz Zsófia, a családokért felelős államtitkár a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videóban.
Több fővárosi kerületben és Pest vármegye környékén is erős trágyaszagot lehetett érezni a napokban. A bűz forrása nem ismeretlen, ugyanis a Gyermelyi tésztagyár földjein augusztusban végzik el a trágyaszórást.
Egy erős félév után sokkoló részvénypiaci esésnek lehettünk szemtanúi az utóbbi napokban, és a kötvénypiac sem épp a nyugalom és kiszámíthatóság szigete. A Portfolio által megkérdezett szakértők szerint az elmúlt hetek hozamcsökkenésével jelentősen nőtt a beárazott recesszió valószínűsége, a részvénypiacok kapcsán megosztottak a várakozások: egyese
Katalin hercegné esküvője emlékezetes volt, de nem ment minden a tervek szerint. Történt ugyanis egy szarvashiba, ami annyira elkeserítette a hercegnét, hogy könnyekben tört ki.
A nyílt vízi úszás bajnoka azért vezetett szinte végig, mert tudta, szinte lehetetlen előzni a sodrással szemben. A harmadik Betlehem győzelemnek érzi, hogy barátjával állhat egy dobogón.
Kényelmes, szellős, lenge, világos és természetes – van egyéb, amit egy nyári viselettől elvárnánk? Szerintünk biztosan nem! A lenvászon ruhadarabok, legyen szó ruháról, nadrágról vagy blúzról, éppen ilyenek. Ezért hoztunk most neked néhány klassz outfitet, csupa lenből készült darabokkal, hogy a legnagyobb melegben is sikkesen tudj felöltözni!
Reese Witherspoon a minap a Vészjelzés című mozifilm premierjén tette tiszteletét, az eseményre pedig nem más kísérte el, mint 20 éves fia, Deacon, aki nagyon jóképű fiatalemberré érett.
Egyiptom állami gabonafelvásárlója, a General Authority for Supply Commodities (Gasc) hatalmas tendert hirdetett 3,8 millió tonna búza vásárlására, hogy fedezze a 2024 októbere és 2025 áprilisa közötti importot Ez a kereskedők szerint a valaha volt legnagyobb tender.
"Hogyan működhetne jobban a weimari közlekedés?" – erre a kérdésre kereste hét ország mintegy 35 hallgatója a választ a nemrég megtartott "City&Traffic" nemzetközi településtervezési gyakorlaton. Az 1996 óta megrendezett nyári egyetem már hagyománynak számít a Széchenyi István Egyetem életében, hiszen a workshopon minden évben részt vettek a győrie
A Brazil Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (CVM – Comissão de Valores Mobiliários) jóváhagyta a világ első Solana spot ETF-jét. Ez hatalmas és figyelemre méltó mérföldkő a Solana (SOL), a nagy teljesítményű és skálázható infrastruktúrájáról ismert vezető blokkláncplatform számára. A most jóváhagyott Solana spot ETF a QR által kínált befektetési termé
Az orosz területek eddig szentnek és sérthetetlennek számítottak az ukrajnai háborúban, ami hatalmas előnyt jelentett Moszkvának, hiszen úgy lövöldözhettek a határon át, hogy nem kellett tartaniuk válaszcsapástól.
A 30 milliárd forintos keretösszegű pályázatra beérkezett kérelmek alapján túllépte az ezret az állami segítséggel beszerezni kívánt elektromos haszongépjárművek száma - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán csütörtökön.
Ősztől az új alkalmazással egy gombnyomással lehet majd igényelni erkölcsi bizonyítványt, továbbá mobiltelefonról lehet időpontot foglalni a kormányablakokba.
A németek fele tart az Oroszországgal való konfliktus eszkalálódásától, ha Németországban nagy hatótávolságú amerikai rakétákat állomásoztatnak a Funke Mediengruppe lapcsoport újságjai számára készített felmérés szerint.
Az elnök-vezérigazgató szerint a Mol komoly kihívásokkal néz szembe, s helyzetükön a közép-európai szabályozási környezet és kormányzati elvonások sem segítenek.
Nincs is jobb, mint mikor villámgyorsan megfőzitek az ebédet, aztán alig kell utána mosogatni, ugye?! Akkor jól figyeljetek, pont ilyen kajákat hoztunk.
Életem legboldogabb pontja, mert két versenyzőm állhatott a dobogón – mondta az Infostart helyszíni tudósítójának Szokolai László, a nyíltvízi úszásban olimpiai aranyérmes Rasovszky Kristóf és a bronzérmes Betlehem Dávid mestere, Szokolai László a párizsi célban.
A német 10 éves államkötvények hozama pénteken április közepe óta a legnagyobb heti emelkedést produkálta, miután a világ legnagyobb gazdaságának kilátásaival kapcsolatos aggodalmak uralták a változékony hetet. Az amerikai munkanélküliségi kérelmek csütörtöki adatai enyhítették a recesszióval kapcsolatos félelmeket, miután az előző héten gyenge nem
A Toyota a Coca-Colával és az Air Liquide-dal együttműködve kísérleti programot indít egy új, hidrogén üzemanyagcellás elektromos, helyi emissziómentes, hosszú távú teherautó kifejlesztésére.
A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 300,1 milliárd forint (825 millió dollár) volt az idei második negyedévben, megduplázódott az előző év azonos időszakához képest, és mintegy 15 százalékkal meghaladta az előző negyedév eredményét - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pén
A németek fele tart az Oroszországgal való konfliktus eszkalálódásától, ha Németországban nagy hatótávolságú amerikai rakétákat állomásoztatnak a Funke Mediengruppe lapcsoport újságjai számára készített felmérés szerint.