2024. augusztus 9. péntek

aug. 9
11:48
Krizsán Xénia 13., Nemes Rita 20. a távolugrás után (Magyar Hírlap)
Este a 800 méterrel fejezik be kétnapos küzdelmüket.
aug. 9
11:48
Egyre súlyosabb a vízhiány Szicíliában, elsivatagosodás fenyeget (Hamu és Gyémánt)
A hőhullámok néhány éven belül nehezen visszafordítható károkat okozhatnak az európai turizmusban. Ennek jelei már 2024 hihetetlenül száraz és forró nyarán is jól tetten érhetőek. A legnehezebb helyzetben minden bizonnyal Szicília van, ahol helyenként csak három naponta jutnak ivóvízhez a lakosok, a mezőgazdaság pedig az összeomlás szélén áll, írja
aug. 9
11:48
Intést kapott a kegyelmi botrányban érintett Balog Zoltán a Zsinati Bíróságtól (Nyugati Fény)
Szombaton kemény kérdésekre számíthat.
aug. 9
11:48
A Doge, a Shib, és a Pepe vezetheti a mém érmék következő szuperciklusát (BitcoinBázis)
Crypto Kaleo kifejtette, hogy a mém érmék szuperciklusa folytatódni fog. Az olyan tokenek, mint a Dogecoin (DOGE), a Shiba Inu (SHIB) és a Pepe (PEPE) várhatóan dominálni fognak, ha eljön az idő. Eközben az ETFSwap (ETFS) token már most potenciális pénzügyi forradalmat vezet, és könnyebb befektetési lehetőséget biztosíthat az intézményi és a lakoss
aug. 9
11:48
Összeomlik az üzemanyagpiac, leállt Líbia legnagyobb olajmezője (AC News)
Líbia hétfő óta szünetelteti a kitermelést a világ egyik legnagyobb olajmezőjén, ami nagyon rossz hír.
aug. 9
11:48
Ilyen volt a Jubileumi Év Gyára Meetup & Díjátadó (Gyártástrend)
Az Év Gyára Projektverseny 2024 ünnepi díjátadó rendezvénye különleges szakmai programmal és kerekasztal-beszélgetésekkel várta az ipar képviselőit a La Vida Duna Rendezvényházban május 22-én. Az Év Gyára verseny 10 éves jubileumi eseményén az elmúlt évtized legsikeresebb pályázói is elismerő oklevelet kaptak. A szép számban megjelenő szakmai közön
aug. 9
11:51
Már hétfőn örök nyugalomra helyezik Boros Lajost – Nem találja ki, hogy hol (Blikk)
Megtudtuk: már hétfőn helyezik örök nyugalomra Boros Lajost. A népszerű rádiós halálhírét csütörtökön tudatta a családja az MTI-vel, illetve a Mazsihisz is közzétette a szomorú hírt.
aug. 9
11:51
1000-nél is több kisteherautóra kértek már támogatást a vállalatok (Alternatív Energia)
A 30 milliárd forintos keretösszegű pályázatra beérkezett kérelmek alapján túllépte az ezret az állami segítséggel beszerezni kívánt elektromos haszongépjárművek száma - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán csütörtökön.
aug. 9
11:51
Ezzel hogy verhettek át bárkit? Nevetséges hamisítványokat foglalt le a NAV (Pénzcentrum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M1-es autópályán nem engedték tovább azt a szállítmányt, amelyben hamis parfümöket találtak.
aug. 9
11:51
EM: tízmilliárdos megtakarítást hozott a kedvezményes mennyiségek naparányos elosztása (Tiszta Jövő)
A kormány a háborús időkben is fenntartja a rezsicsökkentést, amellyel Európa legalacsonyabb energiaárait garantálja a magyar családok számára. A tervezhetőbb költségek érdekében az egyetemes földgázszolgáltató naparányos számlázási rendszert vezetett be idén áprilisban. A kedvezményes mennyiségek kiegyensúlyozottabb elosztása augusztusig több mint
aug. 9
11:51
Rendőrt is hívhatnak, ha ezeket a tiltott tárgyakat találják egy diáknál szeptember elsejétől (SzMo)
Engedély esetén a tiltott tárgyakat adminisztrálni kell, az igazgatónak vagy a tanárnak rögzítenie kell a tanulmányi rendszerben, hogy miért és meddig birtokolhatja a diák a cuccot.
aug. 9
11:51
Törőcsik Mari fia kiborította a családi szennyest, nincs visszaút: a színésznő zokogna ha látna ezt ami halála után történt (Promotions)
A család eddig titkolózott, egyikük megtört: Törőcsik Mari emléke szinte a múlté.
aug. 9
11:53
Rétvári Bence: elindult a negyedik Nagy Ipoly-takarítás (Tiszta Jövő)
Elindult a negyedik Nagy Ipoly-takarítás, az Ipoly 175 kilométeres partszakaszán és a vízben szedik össze civil szervezetek a folyóba került hulladékot - mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára csütörtökön, Ipolydamásdon.
aug. 9
11:54
Ki nem találnád, mire jut 30 milliárd a kormány döntése értelmében (Forbes)
Több lépcsőben, összesen több mint 30 milliárdot ad a kormány a BYD szegedi ipari parkja körüli vízügyi beruházásokra.
aug. 9
11:54
A majonéz segíti a kutatókat a nukleáris fúzió forradalmában (Helló Magyar)
Ki gondolta volna, hogy sokunk kedvenc mártásából remek kísérleti alany lesz?
aug. 9
11:54
A Red Hot Chili Peppers és Billie Eilish is fellép majd vasárnap az olimpia záróeseményén (Telex)
Az egész olimpiát lenyomó Snoop Dog fellépésére is lehet számítani Párizsban.
aug. 9
11:54
Tragédia Veszprém vármegyében, még egy mentőhelikopternek is a helyszínre kellett sietnie (naphire.hu)
Pánikhelyzet alakult ki Veszprém vármegyében, miután egy nőnél allergiás reakció alakult ki egy darázscsípés után.
aug. 9
11:54
A kutyák szaglását tesztelték (Öko-drive)
A családi kedvencként tartott kutyák szaglását tesztelték az ELTE etológusai, legújabb eredményeik azt mutatták, hogy sem a hőmérséklet, sem a páratartalom nem befolyásolta a kutyák teljesítményét, viszont a teszt helyszíne fontos tényező volt a feladat végrehajtása során.
aug. 9
11:54
Már augusztusban elérhetők a film rajongói számára készült limitált csomagolású termékek és az új Fanta Beetlejuice limitált íz (Digital Hungary)
Szeptember 5-én érkezik a mozikba Tim Burton új filmje, a Beetlejuice 2, ehhez kapcsolódóan a rajongók többek között egy sor exkluzív csomagolású termékhez juthatnak hozzá a Fanta és a Warner Bros. Pictures együttműködésének köszönhetően: a csomagolásokon megjelennek a film szereplői, köztük a Jenna Ortega által alakított karakter is. Augusztus köz
aug. 9
11:54
Sorsfordító életszakaszok, amikor a párkapcsolatok krízisbe kerülnek (Bien)
Viták, veszekedések a legharmonikusabb kapcsolatban is előfordulnak. A legtöbb esetben a felek képesek egymással megbeszélni a konfliktust és közösen találnak megoldásra egy-egy probléma kapcsán.
aug. 9
11:57
Milliárdok sorsáról döntött a kormány (Infostart)
12,175 milliárd forintig terjedő változtatást hagytak jóvá a költségvetésben.
aug. 9
11:57
Korán érik a szőlő 2024-ben – és ezt nem csak mi vettük észre (Agroinform)
Az idei évben a szőlő érési ideje jelentősen előre tolódott hazánkban.
aug. 9
11:57
Párizs 2024 - Döntős a Nádas, Tótka kajak páros, Kopasz és Varga a B fináléba került (Pénzcentrum)
Döntőbe jutott a Nádas Bence, Tótka Sándor kajakos páros 500 méteren a párizsi olimpián, míg a másik magyar egység, Kopasz Bálint és Varga Ádám kettőse a B fináléban szállhat vízre kora délután.
aug. 9
12:00
Ligeti Dániel technikai tussal nyert (Magyar Hírlap)
Könnyed győzelem.
aug. 9
12:00
Döntős a Nádas, Tótka kajak páros, Kopasz és Varga a B fináléba került (Demokrata)
Döntőbe jutott a Nádas Bence, Tótka Sándor kajakos páros 500 méteren.
aug. 9
12:00
Jól szerepeltek a görögdinnyék a nyári ellenőrzéseken (Növekedés)
Minőségi szempontból jól szerepeltek a görögdinnyék a hatósági vizsgálatokon, de jelölési és egyéb hibák miatt a felügyelők több mint 1,5 millió forint bírságot szabtak ki, és 5,5 tonna terméket kivontak a forgalomból - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-t.
aug. 9
12:00
Varga Dénes és Jansik Szilárd elárulta a Mandinernek, hogyan juthatnak be az olimpiai döntőbe férfi pólósaink (Mandiner)
A világbajnok Horvátországgal csapnak össze a mieink (19.35, La Défense Arena, Párizs). A várakozásaikról, megérzéseikről, a riválisról nyilatkoztak kiválóságaink lapunknak a nagy csata előtt.
aug. 9
12:00
Nyelviskolával közösen angol képzést indított a taxisofőröknek a Bolt (Autószektor)
Július 15-én egy új kategória jelenik meg a Bolt mobilalkalmazásában, amelynek köszönhetően a külföldi turisták immár igazoltan angol nyelvtudással rendelkező taxisokat is hívhatnak a fővárosban. A fejlesztéssel egybekötött kategória-bevezetést egy nyelviskolával közösen megszervezett, önkéntesen igénybe vehető felkészítő tanfolyam előzte meg. A ta
aug. 9
12:00
Hemzseg Gattyán hírportálja a súlyos hibáktól, amióta AI gyártja a tartalmakat újságírók helyett (Media1)
Rengeteg hibát vét a Frisshirek.hu portálnál a mesterséges intelligencia, azaz az AI alapú robotszerkesztő. Összegyűjtöttük a legabszurdabbakat.
aug. 9
12:00
Harmincféle index alapján határozza meg a termés állapotát az érzékelő (Magro)
A szerb Bitgear cég Plant-O-Meter érzékelője harminc különböző termésindexet képes megkülönböztetni, és így meghatározni a termés állapotát. A készülék a közelmúltban a Future Farming & Food rendezvényen szerepelt.
aug. 9
12:02
Ezért betegedhetünk meg a szállodák miatt (Magyar Hírlap)
Mindegyik turista azt reméli, hogy a nyaralás tökéletes lesz, hogy csak jó emlékek maradnak utána.
aug. 9
12:03
Hivatalos a 2024/25-ös tanév rendje: mikor lesz őszi szünet és téli szünet? Itt a tavaszi szünet dátuma, ekkor kezdődik az érettségi, beiratkozás (Pénzcentrum)
A 2024/25-ös tanév rendje: itt az iskolakezdés dátuma. Mikor lesz őszi szünet? Téli szünet időpontja 2024/25-ös tanévben. Érettségi kezdete, ekkortól lesz nyári szünet 2024/25-ben.
aug. 9
12:03
Tovább csökkennek az üzemanyagárak a hétvégén! (Autónavigátor)
Szombaton tovább csökkenhetnek a hazai üzemanyagárak a Holtankoljak.hu informciói szerint. A szakportál legfrissebb közleményéből kiderül, hogy a benzin és a
aug. 9
12:03
A Léon, a profi tönkretette a gyerekkorát, és nem volt hajlandó gyerekként szexet imitálni egy 50 éves férfival – A Natalie Portman-portré (SzMo)
A színésznő, akinek fontosabb volt a tanulás, mint a csillogás, aki már 8 évesen vegetáriánus lett, és akit egy egész világ sajnált a férje félrelépése miatt.
aug. 9
12:04
Cél a karbonlábnyom csökkentése (Magyar Hírlap)
Egyszerűsödött az eljárás.
aug. 9
12:06
Egy orvos elárulta, mely gyümölcsök és zöldségek héja nagyon jó az egészségnek (Magyar Hírlap)
A gyümölcsnek ez a része gyakran sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz.
aug. 9
12:06
Rászoruló gyerekek iskolakezdési támogatására várják az adományokat a baptisták (Demokrata)
Kétezerötszáz rászoruló kisgyerek iskolakezdését segítené a Baptista Szeretetszolgálat.
aug. 9
12:06
Sima győzelemmel negyeddöntős a birkózó Ligeti Dániel (Demokrata)
A szabadfogású birkózó Ligeti Dániel 11-0-s technikai tussal nyert.
aug. 9
12:06
Három egészséges szokás, amely károsíthatja a májat (Magyar Hírlap)
A diéták és a vitaminok árthatnak a máj egészségének.
aug. 9
12:08
Adolf Balázs bejutott a döntőbe az olimpián (Magyar Hírlap)
Fejes Dániel a B döntőben folytathatja.
aug. 9
12:09
Rasovszky Kristóf: a Duna jól felkészített a Szajnára, és a gumikacsa is segített (Infostart)
Gumikacsa, számmisztika, valamint a remek felépített taktika és a dunai felkészülés segítette aranyéremhez a magyar nyílt vízi úszót. A friss olimpiai bajnok elmondta azt is, hogy a mentális felkészültség is fontos volt, nyomás nélkül versenyezhetett Párizsban.
aug. 9
12:09
Az aranyérmet szerző Rasovszky mindenképpen a Szajnában akart úszni (444.hu)
Tokióra a hévízi termálban készült, mert lehetett tudni, hogy nagyon meleg lesz a víz. Most Százhalombattán imitálták a Szajnát a két érmet is szerző nyíltvizi úszók.
aug. 9
12:09
Megdöbbentő, mit örököl Harry 40. születésnapján Erzsébettől: erre az ajándékra maga a herceg sem számított (Femcafe)
Harry herceg szeptember 15-én tölti be 40. életévét, és olyan ajándék üti majd a markát a néhai anyakirálynénak, azaz Erzsébet királynő édesanyjának köszönhetően, ami jelentősen megkönnyíti majd további életét.
aug. 9
12:12
A Kutyapárt képviselője be akarta mutatni, mire költi a pénzt Újpest: a jegyző szerint ez kifejezetten ártó (Telex)
Újpest jegyzője felkapta a vizet azon, hogy közérdekű szerződések kikérésével, ahogy ő fogalmazott, "fárasztották".
aug. 9
12:12
Odavan az ország Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid célba érés utáni fotójáért (naphire.hu)
Csodálatos fotó készült Rasovszky Kristófról és Betlehem Dávidról a célba érkezésük utáni pillanatról.
aug. 9
12:15
Egyre többen kérnek a forintból, évek óta nem látott eredmény született odaát (Privátbankár)
Ezúttal a pluszos irányt választotta a forint. Az amerikai tőzsdéken pedig az eladók uralkodtak.
aug. 9
12:15
Felülmúlta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége (ProfitLine)
Az OTP Bank idén a második negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 267,930 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 8 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett tájékoztatóban.
aug. 9
12:15
Továbbra is keresi a lehetőséget az OTP a bankvásárlásokra (Portfolio)
Sikeres volt a negyedév, jól teljesít a bank, a nyereség folyamatosan növekvő része külföldről érkezik - mondta az OTP vezérigazgató-helyettese a bank második negyedévi eredményeit értékelő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
aug. 9
12:15
Tényleg megszüntette a kormány az elektronikus építéshatósági rendszer nyilvános felületét (444.hu)
Lázár Jánosnak azután jutott eszébe eltüntetni a nyilvános felületet, hogy a Válaszonline ennek segítségével írt arról, Tiborcz és köre építheti be a Svábhegy maradékát.
aug. 9
12:18
Őrizetbe vettek egy 18 éves iraki férfit is a Taylor Swift bécsi koncertje elleni merényletterv miatt (Telex)
A rendőrség szerint ugyanabban a körben mozog a férfi, amiben a 19 éves fő gyanúsított.

Keresés