2024. augusztus 9. péntek

aug. 9
14:24
Túl nagyok a melleim: nők mesélik el féltett titkaikat (Bien)
A mell a nőiség egyik szimbóluma. Nem született még olyan nő, aki számára, legalább az élete egy szakaszában ne lett volna fontos a saját mellének mérete vagy alakja. Akinek kicsik a mellei, az rendszerint nagyot szeretne, ezen milliárdokat keres a plasztikai sebészet. Ám ez az iparág azoknak is segít, akik épp ellenkezőleg vélekednek jellegzetes i
aug. 9
14:27
Lecsapott a Halőri Szolgálat – ilyen lett a fogás (Agroinform)
Mutatjuk, hány esetben rögzítettek halvédelmi jogsértést.
aug. 9
14:27
Másodfokú riasztás lép érvénybe az egész országra (Infostart)
A napi átlaghőmérséklet az ország legnagyobb részén 25-27 Celsius-fok lesz, a maximumok 33-38 Celsius-fok között várhatók.
aug. 9
14:30
A kenus Adolf Balázs a hetedik helyen végzett 1000 méteren (Demokrata)
A B döntőben Fejes Dániel harmadik lett, így összességében a 11. helyen zárt.
aug. 9
14:30
Két magyar páros az Alpok-Adria Kupa osztrák versenyén (Racing)
Szombaton rendezik az osztrák Perger Mühlstein Rallyt, mely az Alpok-Adria Kupa hatodik versenye, és a 87 nevező között két magyar páros is található.
aug. 9
14:30
Házibulis ökörködésként indult, Párizsban már olimpiai sportág a breaktánc (Telex)
A breakelők közösségén belül sem örül mindenki annak, hogy az olimpián bemutatkozik ez az önkifejezési módszer. Mi alapján fogják pontozni a versenyzőket és hogyan néz ki egy breakverseny az olimpián?
aug. 9
14:30
Rossz híreket kaptak a Disney Plus felhasználói (Media1)
Beváltja korábbi ígéretét a Disney, megszűnik a jelszómegosztás a streamingplatformján, méghozzá már néhány hét múlva. Áremelés is lesz egyes piacokon.
aug. 9
14:30
Újdonságokkal is készülnek a hosszú hétvégére (Gyulatelevízió)
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó hosszú hétvégére színes programok egész tárházával készül az Erkel Ferenc Nonprofit Kft Újdonságok is várják az érdeklődőket, többek között élőzenés utcabállal a kastélyparkban vagy 16. századi ételkóstolóval a várban. Minden évben komoly várakozás előzi meg az augusztus 20-ai Nemzeti Ünnep köré szerv
aug. 9
14:33
Vitézy Dáviddal is tárgyalt Magyar Péter (Blikk)
Magyar Péter Karácsony Gergely után Vitézy Dáviddal is informális egyeztetést folytatott pénteken. A TISZA Párt elnöke azt írta, Vitézyvel egyetértettek abban, hogy az eddigi mutyiknak el kell tűnnie.
aug. 9
14:33
A Kereskedelmi Világszervezet elé viszi Kína az EU-s büntetővámok ügyét (Portfolio)
Kína a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vitarendezési szerve elé viszi a Kínából származó elektromos autókra kivetett ideiglenes uniós vámok ügyét - jelentette be pénteken a pekingi kereskedelmi minisztérium szóvivője.
aug. 9
14:33
"Októberben kezdjük a közös munkát!" – Magyar Péter és Vitézy Dávid is megszólalt nem sokkal a találkozójuk után (SzMo)
A két politikus pénteken találkozott, hogy a fővárossal kapcsolatos ügyekben egyeztessenek.
aug. 9
14:33
Ezek voltak Boros Lajos utolsó szavai a nyilvánosság felé, halála előtti napokban írta ki a közösségi oldalára (Promotions)
Boros Lajos utolsó nyilvános posztjában ezt írta a követőinek.
aug. 9
14:36
Másodfokú hőségriasztás lép életbe vasárnaptól (Magyar Hírlap)
A déli órákban a vízparton pihenők is kerüljék a napozást.
aug. 9
14:39
A Kutyapárt képviselője meg akarta mutatni, mire költi a milliókat Újpest, megdöbbentő választ kapott (SzMo)
Egyesével kérték ki mind a 88 szerződés másolatát az önkormányzattól. Elég meglepő válasz érkezett.
aug. 9
14:42
Az úszóké volt a főszerep a hazai médiában (Magyar Hírlap)
Nem volt kérdés a győzelem.
aug. 9
14:42
Ezüstérmes a Nádas-Tótka férfi kajakkettes Párizsban (Nyugati Fény)
Gratulálunk!
aug. 9
14:45
A lakáshitelezésnek köszönhető az OTP kimagasló eredménye (Infostart)
A vállalati hitelkereslet élénkülése még várat magára.
aug. 9
14:45
Információmegosztási partnerség a pénzmosás megelőzéséért (ProfitLine)
Több évi előkészítés után az Európai Bizottság idén májusi rendelete határozta meg többek között a köz- és magánszektor közti információcsere intézményesített formáit a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem erősítésére. A magánszektor – különösen a pénzügyi intézmények – és a közszektor partnersége döntő lehet a gyanús tranzakciók f
aug. 9
14:48
Gőzerővel készül az új szlovák reaktor (Magyar Hírlap)
Célkeresztben az atom.
aug. 9
14:48
Videón mutatjuk milyen különleges lett Magyarország Tortája (Növekedés)
A modern és hagyományos magyar alapanyagokat ötvöző, különleges süteménnyel ünnepelhetjük az idén Magyarország születésnapját. A Magyarország Tortája címet elnyert, Mákvirág fantázianevű édességet – amely a váci Édes Vonal Cukrászda alkotása – augusztus 19-től vásárolhatják meg az érdeklődők a Szent István Nap rendezvénysorozaton és a kijelölt cukr
aug. 9
14:48
A párizsi olimpia legkisebb és egyben legnépszerűbb autóit is a Toyota szállítja (Autószektor)
Nagyjából az ezredforduló óta használnak a nagy atlétikai versenyeken, így az olimpiákon is elektromos kisautókat, amelyek afféle robotizált "labdaszedőként" funkcionálnak. A Pálya Segéd Robotnak (Field Support Robot, FSR) hívott apró járművek feladata a dobószámokon használt eszközök (gerely, kalapács, diszkosz) visszavitele az akár 80-90 méterre
aug. 9
14:48
Valami nem stimmel: Balog Zoltán intővel úszta a meg a kegyelmi botrányt (AC News)
Egy laza intéssel megúszta a kegyelmi botrány főkolomposa a jóvátehetetlen hibáját, azonban a hívek és a civilek nem bocsátottak meg neki.
aug. 9
14:48
Négy napja nem tudja kiszorítani saját területéről az orosz hadsereg az ukrán egységeket (Telex)
Az orosz sajtó folyamatos sikerekről számol be, épp csak az ukrán betörést nem sikerült eddig felszámolnia.
aug. 9
14:48
Irgalmatlan botrány Párizsban, a saját testőrével verekedett össze a sztár (naphire.hu)
Saját testőrével verekedett össze Párizsban Travis Scott, ismét letartóztatták a sztárt.
aug. 9
14:48
Napelemeket telepített az Omv 100 hazai töltőállomásán (Digital Hungary)
Augusztustól az OMV Hungária töltőállomásainak már közel 50 százalékában napelemek termelnek áramot. A beruházás eredményeként a kutak 1800 magyar háztartás éves átlagos energiafogyasztásának megfelelő energiát állítanak majd elő, ami hozzávetőlegesen 273 magyarországi lakos éves átlagos karbonlábnyomának felel meg. A projekt az OMV Csoport átfogó
aug. 9
14:48
Október 3-án jön az Ipari Hr konferencia, a gyártóvállalatok Hr kihívásainak taglalásával (Gyártástrend)
A GyártásTrend Magazin és a Hrpower szakportál közötti együttműködés következő állomásaként idén október 3-án ismét megrendezésre kerül egy átfogó konferencia, amely részletesen tárgyalja a technológia, az ipar és a Hr közötti kapcsolódási pontokat.
aug. 9
14:51
Rászoruló gyerekek iskolakezdésére gyűjt a Baptista Szeretetszolgálat (Infostart)
Online formában és személyesen is megtehető a felajánlás.
aug. 9
14:51
Litván tolvajok fosztogattak magyar mezőgazdasági vállalkozókat (Alternatív Energia)
Több tízmillió forintos kárt okozott az a két litván tolvaj, aki magyar mezőgazdasági vállalkozók traktorjainak GPS-antennáit és monitorait lopta el több helyen az országban - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
aug. 9
14:51
A nagy emelés után csökkenette lakáshitel kamatait az OTP (Portfolio)
Az elmúlt hetekben látott kamatemeléseket követően lehet meglepő, de az OTP Bank csökkentette lakáshitelének kamatát. Egy 20 millió forintos kölcsönön 20 év alatt akár 1 millió forintot spórolhat az, aki kivárt a hiteligényléssel - írja a Bankmonitor.
aug. 9
14:51
Gigarazziával ütött rajta a rendőrség a drogdíler családon, méretes zsákmányt foglaltak le (Pénzcentrum)
Budapesten és Pest vármegyében kokaint és ketamint terjesztő, két család által működtetett bűnszervezetet számolt fel a rendőrség - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a police.hu-n.
aug. 9
14:54
Egy különleges alkotás lett Magyarország Tortája (Magyar Hírlap)
Mesebeli alkotás.
aug. 9
14:54
Már itthon is kaphatók a legújabb csúcsmobilok (MMonline)
Magyarországon is elérhetőek a Samsung legújabb, Galaxy AI erejével támogatott készülékei: a hajlítható Galaxy Z Fold6 és Galaxy Z Flip6 okostelefonok, a Galaxy Watch Ultra és Galaxy Watch7 okosórák, valamint a Galaxy Buds3 széria modelljei.„A legújabb Galaxy eszközeinket nagy lelkesedéssel fogadták a felhasználók a július eleji párizsi bemutatót k
aug. 9
14:54
Az interszex ököl oda üt, ahova köll (Mandiner)
A párizsi olimpia szimbóluma Snoop Dogg, amint az olimpiai lángról meggyújtja méretes spangliját. Demeter Szilárd írása.
aug. 9
14:54
Sopronban kivágtak egy utcányi ostorfát, és elszabadultak az indulatok (Telex)
Kivágatott a soproni önkormányzat egy utcányi ostorfát. Az ott lakók többsége egyetért ezzel, a közösségi médiában viszont elszabadultak az indulatok. A történteket mindenki a saját szemszögéből értékeli.
aug. 9
14:54
Annyira rossz a helyzet, hogy szinte már menekülnek a helyiek a turisták miatt Rómából (Roadster)
Nem bírják tovább.
aug. 9
14:54
A lábaid meg tudják mondani, ha rossz állapotban vagy (Bien)
Testünk külső jelei sok mindent elárulhatnak egészségi állapotunkról; elég, ha csak az ételintolerancia tüneteire gondolunk, melyek gyakran a bőrön mutatkoznak meg. Azonban van egy testrészünk, amit gyakran figyelmen kívül hagyunk: a lábunk is folyton jeleket küld!
aug. 9
14:56
Minden jó eltűnt a rossz romhalmaza alatt – az Egyesült Államok egyik legjelentősebb elnöke mondott le (Mandiner)
Többször is járt Budapesten, kiemelt figyelemmel kísérte régiónk sorsát. Olyannyira, hogy Hruscsovot "mészárosnak" nevezte az '56-os forradalom vérbefojtása miatt.
aug. 9
14:57
Elfogtak egy 18 éves fiatalt, aki a bécsi Taylor Swift-koncerten merényletre készülő férfi társa lehet (Blikk)
Egy 18 éves fiút vettek őrizetbe a hatóságok, akit azzal gyanúsítanak, hogy annak a 19 éves, észak-macedóniai származású fiúnak lehetett a társa, aki merényletet szervezett a bécsi Taylor Swift koncertek ideje alatt. Szerencsére a hatóságok még időben léptek, és lefújták a háromnapos koncertsorozatot.
aug. 9
14:57
Nagyon nagy a baj, majdnem teljesen elfogyott a szamárköhögés elleni védőoltás (Blikk)
Olyan sokan szerettek volna hirtelen szamárköhögés ellen ismétlő oltást kapni, hogy szinte teljesen elfogyott a jelenlegi készlet. Ám a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNGYK) szerint hétvégén már érkezik az újabb adag oltás, így aki szeretné, be tudja adatni magának. Már nincs olyan megye, ahol ne ütötte volna fel a fejét a betegség.
aug. 9
14:57
A nagy emelés után csökkentette lakáshitel kamatait az OTP (Portfolio)
Az elmúlt hetekben látott kamatemeléseket követően lehet meglepő, de az OTP Bank csökkentette lakáshitelének kamatát. Egy 20 millió forintos kölcsönön 20 év alatt akár 1 millió forintot spórolhat az, aki kivárt a hiteligényléssel - írja a Bankmonitor.
aug. 9
14:57
Gigarazziával ütött rajta a rendőrség a drogdíler családon, méretes zsákmányt foglaltak le (Pénzcentrum)
Budapesten és Pest vármegyében kokaint és ketamint terjesztő, két család által működtetett bűnszervezetet számolt fel a rendőrség - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a police.hu-n.
aug. 9
14:57
Galgóczi Ágnes: lépni kell, országosan járványszerűen terjed a szamárköhögés (Infostart)
Hétvégén érkezik egy újabb nagyobb szállítmány a szamárköhögés elleni védőoltásból, a patikák a jövő hét elejétől már újra tudják rendelni a vakcinát. A fertőzés leginkább az oltatlan vagy részben oltott kisbabákra veszélyes, ezért Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ járványügyi főosztályának osztályvezetője a harma
aug. 9
14:57
Nem megfelelő vetőmagot használ a magyar gazdák bő fele (Agrofórum)
Megfelelő mennyiségű az őszi kalászos vetőmag mennyisége a vetési szezon előtt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A szerve-zet az ágazati szereplők közreműködésével elindította a fémzárolt vetőmagok nagyobb arányú használatát ösztönző kampányát a mezőgazdasági gazdálkodók körében.
aug. 9
15:00
Sadiq Khan: Mi megtartjuk a Taylor Swift-koncerteket! (Mandiner)
Megszólalt London muszlim polgármestere a bécsi tervezett terrortámadás kapcsán.
aug. 9
15:00
Továbbra is feszült a helyzet Nagy-Britanniában, folyamatos készenlétben áll a rendőrség (naphire.hu)
A brit miniszterelnök a készültség fenntartását kérte pénteken a rendőrségtől, amit azzal indokolt, hogy meg kell őrizni a lakosság biztonságát további rendbontások esetén.
aug. 9
15:03
Svédország már nem várja tárt karokkal a bevándorlókat (HírTV)
Ötven év után először vándorolnak ki többen Svédországból, mint ahányan érkeztek a skandináv államba.
aug. 9
15:03
Sztrájkolnak az olasz strandok (Portfolio)
Pénteken az olaszországi strandüzemeltetők néhány órára bezárták napernyőiket, hogy szimbolikusan tiltakozzanak, amiért a kormánynak nem sikerült megoldani az Európai Unióval folytatott vitát, amely a strandüzemeltető szektor külső verseny előtt való megnyitásáról szól.
aug. 9
15:03
Bírósághoz fordul a Helsinki Bizottság, hogy a kárpátaljai menekült családok ne kerülhessenek utcára az új kormányrendelet miatt (444.hu)
A kormányrendelet csak azoknak a menekülteknek biztosítana szállást, akik harcterületről érkeztek.
aug. 9
15:06
A kajakos Carrington hetedik aranyérmét szerezte (Magyar Hírlap)
Ezzel megelőzte a sportági örökrangsorban a hatszoros első Kozák Danutát.
aug. 9
15:06
Betlehem Dávid: Tudtam, muszáj, hogy egy kicsit szemét legyek! (Mandiner)
Az aranyérmes Rasovszky Kristóf mellett a 20 éves tehetség bronzérme is a 10 kilométeres nyílt vízi úszás rendkívül kellemes meglepetése volt. Vajon hogyan élte meg Dávid belülről a nagy sikert hozó viadalt? Egy-két kulisszatitokba is beavatott minket.

Keresés