Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért. Máté ugyan leginkább pályán húzza a gázt, de tanácsai, ahogy Győrfi Pál, az OMSZ szóvivőjének intelmei minden motoros számára hasznos tanácsok.
Az Európai Bizottság előzetesen arra a következtetésre jutott, hogy az Ukrajnán át érkező Lukoil-szállítások ügyében nem tűnik indokoltnak a sürgős konzultáció, mivel jelenleg nincs jele az ellátás biztonságát érintő közvetlen kockázatoknak - jelentette ki az uniós bizottság illetékes szóvivője a testület szokásos napi brüsszueli sajtótótájékoztató
Magyarország minden megyéjéből jelentettek szamárköhögéses esetet, ami a szakemberek szerint már járvány, ezért az emlékeztető oltások szükségességére hívják fel a figyelmet. Előtte azonban meg lehet nézetni, hogy szervezetünk mennyire védett a betegség ellen. Van olyan labor, amely már akciósan kínálja a szamárköhögés-védettséget kimutató tesztjei
Az elmúlt hónapok a mesterséges intelligencia körüli őrületről szóltak a tőzsdén, a legnagyobb sztár pedig egyértelműen a chipgyártó Nvidia volt. A hype-ot egy másik cég, a Cerebras is meglovagolná, írja a Bloomberg.
A népszerű színész volt vízimentő, versenyszerűen úszott, egy küzdősportból fekete őve van, lelkes természetvédő, és mint kiderült, nem csak a színjátszáshoz van tehetsége.
Evan Gershkovichot még 2023 tavaszán tartóztatták le, a tengerészgyalogost még 2018-ban. Őt és Wheelant is kémkedéssel vádolták és hosszú börtönbüntetésre ítélték Putyin Oroszországában.
Már csak egy hónap ván hátra, és kezdődik az új tanév. A készülődés igencsak megterheli a magyar családokat, hiszen az iskolakezdés gyermekenként akár az 50 ezer forintra is rúghat. Szerencsére az idei évben is széles tanszer-kínálattal és erős akciókkal várják a szülőket az áruházláncok, így sokat spórolhat, aki körültekintően vásárol.
A Jazzpiknik a legzöldebb hazai fesztivál, ahol a fenntarthatóság, az ökológiai lábnyom csökkentése és a szelektív hulladékmenedzsment van annyira fontos, mint a világsztárok összeválogatása. Van egy apró, Hild-díjas település a Balaton-felvidéken: Paloznak. Ez a mesebeli hely nyaranta három napra a jazz fővárosává lép elő, és több ezren látogatnak
Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, egy férfi hétfőn megkéselt 11 embert egy Taylor Swift-témájú táncórán Southportban. A támadó egy 17 éves fiú volt, akit letartóztattak a rendőrök, az elszámoltatása pedig folyamatban van. A rendőrök kiemelték, hogy mást nem keresnek az üggyel kapcsolatban, az esetet nem kezelik terrorizmusként.
Nem ért egyet a hőségpénz elosztásával a Vasutasok Szakszervezete, mert a MÁV-Volán minden dolgozója megérdemelné a juttatást, a leányvállalatokhoz tartozók is – közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
A fontosabb beavatkozások feltalálójuk, első használójuk nevét viselik az orvosi gyakorlatban, így van ez a Heimlich-műfogás esetén is. Ez egy életmentő, de laikusok által is használható beavatkozás, melyet légúti idegentestek eltávolítására lehet használni.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén.
A hidegháború óta a legjelentősebb fogolycserét hajtotta végre a Nyugat Oroszországgal és Fehéroroszországgal csütörtökön Ankara közvetítésével. A végrehajtás részleteit a török hírszerzés (MIT) szervezte meg.
Mind a kettő méltó folytatása a korábbi Red Dot sikereknek, hiszen az EM1 e: elektromos moped, az ultrakompakt Motocompacto e-robogó, a BF350 nagyteljesítményű külső csónakmotor és a Miimo robotfűnyíró idén áprilisban érdemelt ki négy terméktervezési díjat. Toshinobu Minami, ügyvezető igazgató, Design Centre, Honda R&D Co. Ltd: "Nagy örömünkre szo
A Tether 5,2 milliárd dolláros nettó profitot jelentett az év első felében, míg amerikai államadóssága 97,6 milliárd dollárt ért el, ezzel megelőzve olyan országokat, mint Németország. Rekordprofit és növekvő piaci érték A Tether – a legnagyobb piaci kapitalizációjú stabilcoin kibocsátója – az év első felében rekordméretű, 5,2 milliárd dolláros net
Hazánk jelentős részén tapasztalható aszály, a kukorica és a napraforgó egyre inkább szárad, lassan az érés folyamata kezdődik. Az előttünk álló napokban is csak elszórtan számíthatunk záporokra, zivatarokra, ugyanakkor nagy hőség sem várható.
Felélénkültek a kamatcsökkentési várakozások, így az állampapírhozamok a sok helyen csökkennek, nálunk is. A leginkább figyelt amerikai 10 éves államkötvény hozama 4 százalék alá esett, amire csak decemberben és januárban volt példa az akkori túl optimista kamatcsökkentési várakozások miatt.
Törökországban zajlott le az utóbbi évek legnagyobb fogolycseréje Oroszország és a Nyugat között: sajtóinformációk szerint az egyik érintett fél Evan Gershkovich, a Wall Street Journal újságírója.
A már a kvótaszerzéssel is sporttörténeti tettet végrehajtott kőszegi bokszoló vasárnap újabb fejezetet írt a történelemkönyvekbe azzal, hogy legyőzte a selejtezőben az ír Grainne Walsh-t. Hámori Luca csütörtökön a következő mérföldkő kapujába ért, mivel a nyolcaddöntőnek úgy vághatott neki, hogy ha legyőzi a negyedik kiemelt, Óceánia-bajnok Mariss
Lapinformáció szerint pénzügyi okokból megszűnik az újságírók lejáratásával és jobboldali propagandisták hitelesítésével foglalkozó, Fidesz-közeli Transzparens Újságírásért Alapítvány. Nagy Károly, az éveken át csak nevében „transzparens” szervezet vezetője azonban a Media1.hu érdeklődésére azt állította, hogy ez nem igaz. Ennek ugyanakkor ellentmo
Ma kezdődtek Marseille-ben Érdi Mária és Vadnai Jonatán futamai. Mindkét versenyző magabiztos, a felkészülésük jól sikerült. Sportolóink a maximumot szeretnék kihozni magukból, és ha ez sikerül, bárkit legyőzhetnek. A sporttörténelmi eredménnyel, Berecz Zsombor második helyezésével zárult tokiói olimpia után tehát ismételten a legjobbak között vége
Megérkezett Ukrajnába hat amerikai F-16-os vadászgép Hollandiából. Kijev régóta várta a hidroplánok megérkezését, mivel nagy segítséget remélnek a légvédelmi eszközöktől. A Kreml szerint, azonban a repülők nem befolyásolják majd jelentősen a csatatéren zajló események dinamikáját.