2024. augusztus 2. péntek

aug. 2
4:24
Közel 6 milliárd forint kutatási támogatáshoz juthatnak egyetemi startup vállalkozások (KKV Magazin)
Lezárult a 2023. évi Gyorsítósáv pályázat szakmai értékelése. A jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező termékek, technológiák vagy szolgáltatások kifejlesztéséhez projektenként akár 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A támogatásra jelölt projektek t
aug. 2
4:24
Horoszkóp - augusztus 2: nagyon oda kell figyelned valamire ezen a napon (Promotions)
Napi horoszkóp augusztus 2-a, péntekre.
aug. 2
4:24
Túl jó a kanadai durumtermés (Mezőhír)
Felülmúlja a várakozásokat az idei kanadai durumtermés. Az exportjuk több mint fele az Eu-t célozhatja.
aug. 2
4:24
Jóval több vadonélő állat hordozza a Covid-19 vírust, mint eddig gondolták (Magyar Mezőgazdaság)
A SARS-CoV-2 vírus által okozott járvány az emberek közt lecsengett, azonban még mindig széles körben elterjedt a vadonélő állatfajok között – erre jutott egy kutatás.
aug. 2
4:24
Ezért jó a bűntudat a lelkednek – de azért ne engedd, hogy elhatalmasodjon (Bien)
A bűntudat nyomasztó fogalom, pedig nem kellene annak lennie. Az egészséges bűntudat kellemetlen érzés, nem nyomasztó. Az egészséges bűntudat olyan tettekre, változásokra sarkallja az embert, ami előnyére válik. Hiszen "csak" arról van szó, hogy érzékeljük "bűnünket", melyet a bűntudat hatására igyekszünk jóvátenni, s igyekszünk azt a bűnt legközel
aug. 2
4:30
Gondoltad volna? Ezt teszi a testeddel, ha minden nap eszel sárgabarackot (Femcafe)
A nyári hónapokban óriási sláger az ínycsiklandozó, lédús sárgabarack, a legtöbben azonban talán nem is tudják, mivel jár pontosan, ha minden nap eszünk pár szemet.
aug. 2
4:30
Elértük a túlfogyasztás napját (Magyar Hírlap)
A világ átlagához képest a magyar adat még rosszabb, ugyanis hazánkban május 25-én jött el a fordulópont.
aug. 2
4:36
Kettes diabétesze van? A mozgást hagyja délutánra (Vital)
A délutáni órákban végzett mérsékelt vagy erős fizikai aktivitás a cukorbetegségben szenvedő felnőttek glikémiás kontrolljának javulásával jár – derült ki egy több mint 2400 elhízott, illetve túlsúlyos cukorbeteg alany bevonásával végzett amerikai vizsgálatból. Dr. Porochnavecz Marietta, diabetológus, belgyógyászt, a Cukorbetegközpont orvosát kérde
aug. 2
4:36
Veszélyhelyzet: nagy változás jön a hazai autópályákon (Infostart)
Kicserélik a segélyhívók ötödét az autópályák mentén.
aug. 2
4:36
Olimpia 2024 Párizs: itt a pénteki menetrend, Milák 100 méteren úszhat az éremért (Pénzcentrum)
A 200 méter pillangón ezüstérmes Milák Kristóf 100 méteren is megkezdi szereplését, a magyar férfi párbajtőrcsapat pedig az elődöntőért lép pástra a párizsi olimpia pénteki versenynapján.
aug. 2
4:42
15 híresség, akivel mindenki utál együtt dolgozni (InStyle)
Ezek a sztárok hírhedten elviselhetetlenek munka közben.
aug. 2
4:48
Már naponta egy centivel csökken a Balaton vízszintje (Infostart)
A nagy kánikula ellenére is ideális a Balaton és a Velencei-tó vízszintje – számolt be az InfoRádióban az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
aug. 2
4:48
Harry összefutott Katalin hercegnével, örömében még egy cetlin is üzent neki (Hamu és Gyémánt)
Katalin hercegné betegsége miatt csak ritkán jelenik meg nyilvános eseményeken, ám néhány hete úgy döntött, megnézi a wimbledoni teniszbajnokság döntőjét, ahol összefutott sógorával, Harry herceggel. A jelek szerint nagy volt az öröm, mikor meglátták egymást, ami azért is bír nagy jelentőséggel, hiszen Harry és testvére, Vilmos herceg kapcsolata a
aug. 2
4:48
Ezért vásárolnak többet az eMAG felhasználói (MMonline)
Alig két hónappal az indulása után az eMAG Genius, a vásárlóknak előre meghatározott értékhatár felett ingyenes kiszállítást és exkluzív ajánlatokat kínáló szolgáltatás rendelkezik a legmagasabb márkaismertséggel a magyarországi hűségprogramok között - derül ki a GKID által az eMAG megbízásából készített reprezentatív felmérésből. Ennek válaszadóin
aug. 2
4:48
Dráma Felsődobszán: megölte a robbanás Ádámot és 6 éves kisfiát (AC News)
Borzalmas tűzhalált szenvedett egy édesapa és hatéves kisfia, be akarták indítani a család öreg teherautóját, ami azonnal felrobbant.
aug. 2
4:48
Fantasztikus eredményt ért el a 17 éves Czifra Bettina Lili (naphire.hu)
Czifra Bettina Lili a 21. helyen végzett a női tornászok egyéni összetett fináléjában csütörtökön a párizsi olimpián.
aug. 2
4:54
Belépés az online szerencsejáték világába: minden szükséges tudnivaló (Kripto Akadémia)
A digitális forradalom átalakította a szerencsejáték-ipart, létrehozva az online kaszinópiacot, melynek nagysága 2030-ra elérheti a 150 milliárd dollárt. Az újoncok számára az online szerencsejáték világa egy útvesztőnek tűnhet, de a megfelelő ismeretek birtokában izgalmas és akár jövedelmező élmény is lehet. Ez az útmutató végigvezet az online kas
aug. 2
4:54
Ellenállóvá váltak a rákkal szemben a csernobili farkasok (Agroinform)
Ez a felfedezés új reménysugár az emberi rákkezeléseket tekintve is.
aug. 2
4:54
A buszoknál már hódít az elektromos hajtás (autopro)
Az európai piacon a haszongépjárművek szegmensében egyedül a buszoknál van látható piaci részesedése az elektromos hajtásnak.
aug. 2
4:54
Nincs B terv, a Szajnában kell úszni az olimpián (Igényesférfi.hu)
A francia főváros polgármestere szerint nem volt és nincs is más alternatíva, mint a Szajnában rendezni a párizsi olimpia nyíltvízi úszóversenyeit.
aug. 2
4:54
Miért alakulnak ki hólyagszerű kinövések a kukoricán? (Agrofórum)
Miért alakulnak ki szürkésfehér színű, hólyagszerű kinövések a kukorica szárán?
aug. 2
4:54
Ezért lépett le valójában Molnár Áron A mi kis falunk stábjából: nem titkolja többé a valós okokat, vissza se néz (Promotions)
Éveken át titkolta a valós okokat, most azonban úgy döntött, kitálal.
aug. 2
4:54
Új Philips monitor a profiknak (Mínuszos)
A Philips 49B2U6903CH monitort olyan professzionális funkciókkal erősítették meg, mint a Thunderbolt 4, Busylight technológia, autoframing webkamera. A Philips 49B2U6903CH kijelzője nagy. Nagyon nagy. A 48,8 hüvelykes /124 cm-es képernyő DQHD, azaz 5120 x 1440 pixel felbontással rendelkezik. A Thunderbolt 4 port támogatja a nagy felbontású videót,
aug. 2
4:54
Ezeket nem szabad megtenni fogtisztítás után (Magyar Hírlap)
Fontos fenntartani az egészséges életmódot is.
aug. 2
4:54
Újabb mérföldkő a szervezetben lebomló 3D nyomtatható implantátumok fejlesztésében (newtechnology.hu)
A brit Birminghami és Warwicki Egyetemek spin-out vállalata, a 4D Medicine 3,4 millió fonttal (közel 1,6 milliárd forinttal) növelte befektetéseit, hogy befejezze első termékkínálatának előzetes klinikai tesztelését, majd az amerikai
aug. 2
4:54
Luxus a hamburger? Az amerikaiak már alig tudják megfizetni a gyorsételt (Magyar Mezőgazdaság)
2020 óta nem történt olyan, mint most: a McDonald’s globális viszonylatban veszteséggel zárta az év második negyedét. A visszaesés oka vásárlóik fokozott árérzékenysége lehet, melyet az infláció váltott ki.
aug. 2
4:54
Végre megegyeztek a gigantikus Marilyn Monroe-szobor sorsáról (in.hu)
Az életnagyságúnál körülbelül ötször nagyobb szobor sok vita tárgya volt.A Palm Springs-i Művészeti Múzeum előtt 2021 óta álló, 8 méter magas Marilyn Monroe-fémszobor hosszadalmas jogi csatározás után egy városi parkba költözik.Seward Johnson Forever Marilyn című alkotása Billy Wilder Hétévi vágyakozás (1955) című vígjátékának ikonikus jelenetét ör
aug. 2
4:54
Érdemes energiatárolót telepíteni a napelemekhez? (Öko-drive)
Egyre több a napelem Hollandiában, ami komoly megterhelést jelent a hálózatnak.
aug. 2
4:54
Luhrmann minden alkotása telitalálat volt eddig, most a Beatlesen a sor (Igényesnő.hu)
Az utóbbi évtizedben sorra kerültek filmvászonra a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek pop ikonjai. A legtöbb film átütő sikert aratott és óriási népszerűséget hozott a zenészek többnyire addig ismeretlen megformálójának.
aug. 2
4:54
Így lehet összerakni szinte negyedannyi idő alatt egy teljes épületgépészeti rendszert (Helló Sajtó!)
Az építőipar termelési volumene csökkenő tendenciát mutat és az iparág jelentős átalakuláson megy keresztül, ezért a fennmaradáshoz új ötletek és megoldások kellenek. Ilyen a GLT Delta Épületgépészeti Kft. újítása, amely 3D felmérés és modell alapján legyártja az elemeket, amelyekből akár negyedannyi idő alatt összeszerelhető egy épület gépészeti r
aug. 2
4:54
Ilyen gyakran cseréld a konyhai szivacsod a maximális tisztaság érdekében (Bien)
Miután elmosogatsz a konyhai szivaccsal, bizonyára nem sokat törődsz vele. Valószínűleg csak hagyod megszáradni a mosogató szélén vagy egy praktikus tartóban a következő használatig. Bár nem kell túl sokat aggódnod a konyhai szivacs miatt, érdemes gyakran cserélni. Ha ezt nem teszed meg, az edényeid nem biztos, hogy olyan tiszták lesznek, mint szer
aug. 2
5:00
Ha egy jót tehet a bőre fiatalságáért, akkor ez legyen az (Vital)
Szervezetünkben bőrünkre jelentik a közvetlen külső környezeti hatások a legnagyobb veszélyt. Hogy sokáig egészséges maradjon, érdemes odafigyelnünk már fiatal kortól kezdve ezeknek az ártalmas hatásoknak a csökkentésére. Nyáron ez elsősorban az UV védelmet jelenti, de a szakember szerint ugyanilyen fontos megóvnunk bőrünket a füsttől is.
aug. 2
5:00
Az egyik legrégibb gyógynövényünk, ami ráadásul ingyenes: így szoktunk rá a vadszederre (egy.hu)
Ha emlékeim nem csalnak, általános iskola alsó tagozatában ismerkedtünk meg az erdő fogalmával. A negyedik osztályos tankönyvek gazdagon illusztrálták a növényvilág szintjeit, az avarban megbúvó állatokat, a lombhullató fák típusait. Mégis: két évtizednek kellett eltelnie, hogy valóban megismerjem ezt az elbűvölő világot, és biztos kézzel gyűjthess
aug. 2
5:12
Még tart a kullancsszezon, ezeket mindenképp tartsa be (Vital)
A kullancsok számos betegség kórokozóit terjeszthetik. Ezek közül az egyik legveszélyesebb a kullancs-encephalitis, ami nagyon súlyos agyvelő-, gerincvelő- és agyhártyagyulladást és okozhat. Prof. Dr. Mészner Zsófia, a Gyermekgyógyászati Központ csecsemő és gyermekgyógyász, infektológus, védőoltási szaktanácsadója elmondta, hogy a betegség gyógyít
aug. 2
5:12
Miért kell gyakran enni cukkinit? (Magyar Hírlap)
Ne süssük olajban!.
aug. 2
5:18
Az UniCredit és a MagNet Bank is megterheli a vállalkozásokat a tranzakciós díjemeléssel (ProfitLine)
Az Erste Bank, a Gránit Bank, a K&H Bank és az OTP Bank után az UniCredit Bank és a MagNet Bank is bejelentette: továbbhárítja vállalkozói ügyfeleire a 2024. augusztus 1-től hatályos pénzügyi tranzakciós illetékemelést – értesült a BiztosDöntés.hu. Az egyéni vállalkozóknak és a cégeknek drágább lesz a bankolás októbertől, amelyet érvényesíthetnek a
aug. 2
5:18
A nyugodt időjárás egyelőre felejtős (Infostart)
A nyár utolsó hónapjának első napjaiban sekély ciklon alakítja a Kárpát-medence időjárását, így változékonyabb napokra készülhetünk. Az elszórtan kialakuló záporok, zivatarok mellett azonban továbbra is sok napsütésre számíthatunk, így a kánikula és az erős UV-sugárzás továbbra is terítéken lesz.
aug. 2
5:18
Lekerül az instant tészta a Korean Air járatairól a turbulenciaveszély miatt (Telex)
A légitársaság szerint 2019 óta megduplázódott a turbulenciák száma a járatain.
aug. 2
5:18
Okkal csúszik az új letelepedési program: akik a legnagyobbat kaszálhatják rajta itthon, azok még nem tudtak felkészülni (Telex)
A kormány idén júliustól ígért letelepedési, új nevén vendégbefektetői programot harmadik országbeli állampolgároknak. Csak aztán úgy tűnt, hogy a program egyáltalán nem indult el. Mi történt?
aug. 2
5:18
Milákról, Kós Hubertről, Késelyről, Sebestyénről és a férfi párbajtőrözőkről szólhat a pénteki nap (naphire.hu)
A 200 méter pillangón ezüstérmes Milák Kristóf 100 méteren is megkezdi szereplését, a magyar férfi párbajtőrcsapat pedig az elődöntőért lép pástra a párizsi olimpia pénteki versenynapján.
aug. 2
5:18
Néhány évtizede még olyan mérgező volt a Szajna, hogy csak három halfaj maradt életben benne (Telex)
Már a '80-as években is megpróbálták kipucolni Párizs folyóját, de az akkori polgármester kudarcot vallott. Ma már ökológiailag sokkal jobban áll a Szajna, kérdés, hogy sikerül-e az úszáshoz is fenntartani a vízminőséget.
aug. 2
5:24
Ez lenne a legegyszerűbben telepíthető napelemes rendszer? (Alternatív Energia)
A spanyol cég, egyszerűen felszerelhető napelemes rendszert dobott piacra.
aug. 2
5:24
Pusztán elektronokkal: megjött az Audi A6 E-Tron (Auto Pult)
Ahogy nemrégiben már írtuk, az Audi átalakítja modelljei megnevezését, így rakva rendet a palettán: a páros számokat innentől az elektromos modellek viselhetik magukon. A minap bemutatott A5 sorozat is ennek a része, ezúttal pedig az elektromos A6 és A6 Avant E-Tron kerül terítékre, mi több, az RS modell érkezése is színesíti a kínálatot.
aug. 2
5:24
Az egész országra figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt! (Agroinform)
A maximum-hőmérséklet többnyire 30 fok felett alakul majd.
aug. 2
5:24
Brutális tortúra árán jutott ki az olimpiára a svéd úszó (Igényesférfi.hu)
A 25 éves sportolót az utóbbi esztendőkben nem kímélte az élet: hatszor kapta el a koronavírust, súlyos golfkocsi-balesetet szenvedett, erekciós problémák gyötörték, sőt egy alkalommal lélegeztetőgépre is kötötték. Victor Johansson e pokoli kálvária dacára most mégis visszatért a medencébe, ráadásul nem kisebb eseményen bizonyíthat, mint a párizsi
aug. 2
5:24
Első lett a magyar olimpikon, mégis ezüstérmet kapott - nagyon máshogy volt még minden az első olimpiákon (Promotions)
Az első újkori olimpia óta rengeteg dolog változott az esemény történetében.
aug. 2
5:24
Elég “ennyi” az IWC-től?! IWC Pilot’s Watch & fejlesztett Edox CO-1 (Kronometer)
Az Edox neki feszült a CO-1-nek, változtak fontos részletek, színek és megoldások (pl. monoblokk kerámia lünetta), mi meg szanaszét analizáljuk a fejlesztéseket. Dávid rögtön menne is a Balatonra hajózni —…
aug. 2
5:24
Januárban új, ötéves Akg indul, így tervezze az őszi vetést (Mezőhír)
Az Akg vetésszerkezeti előírásaira már ősszel készülni kell.
aug. 2
5:24
Az antibiotikumok utáni kor: hogyan tovább? (Magyar Mezőgazdaság)
Egy 2019-es tanulmány szerint Európában évente 33 ezer ember hal meg bakteriális fertőzés következtében. Nem is akármilyenek miatt: olyan baktériumokról van szó, melyeket már mi "tenyésztettünk ki" a túlzott antibiotikum-használattal.
aug. 2
5:24
Klasszikus almás pite (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje

Keresés