2024. augusztus 16. péntek

aug. 16
17:51
Már le akarták kapcsolni a gépekről az agyhalott lányt, de aztán olyan történt, amire az orvosok is keresik a választ (Femcafe)
A 32 éves Emma Price nem adta fel, és az utolsó pillanatokig küzdött. Nemcsak az orvosok, hanem már a családja is lemondott róla.
aug. 16
17:51
Az ECDC szerint növekedni fog a majomhimlős fertőzöttek száma az EU-ban (Demokrata)
Az EU-ban a lakosságra vonatkozó általános kockázat egyelőre alacsony.
aug. 16
17:51
A melegrekordok sorra dőlnek meg (Növekedés)
Szerda után csütörtökön hajnalban is megdőlt az országos hajnali melegrekord - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján pénteken.
aug. 16
17:51
A SEC jóváhagyta az első tőkeáttételes MicroStrategy ETF-et (BitcoinBázis)
Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) jóváhagyta az MSTX névre keresztelt, első tőkeáttételes ETF bevezetését, amely kifejezetten a MicroStrategy részvényeire összpontosít. Az új ETF célja, hogy a MicroStrategy részvényeinek napi teljesítményét 175%-os tőkeáttétellel kövesse. Így lehetőséget biztosít a befektetőknek, hogy jelen
aug. 16
17:51
Golyóálló üveg mögül mondja majd szabadtéri beszédeit Donald Trump (Telex)
A biztonsági intézkedést a Secret Service vezette be, Kamala Harrisnek is lesz erre lehetősége, ha szükségesnek tartja.
aug. 16
17:51
Saint-Tropezt nem csak a bulikért lehet szeretni – de azért is (in.hu)
A 120 kilométer hosszan csalogatóan terpeszkedő Côte d’Azur kétségtelen koronaékszere az apró halászfaluból szupercélponttá avanzsált üdülőhely, Saint-Tropez. Bátran emelje fel a kezét, akinek elsőre nem a pénzszórás, az A-kategóriás sztárokban térdig járó strandélet, a több ország GDP-jét lefedő jachtfelvonulás semmi kis napi 1500 jurós parkolási
aug. 16
17:51
A legtöbb ember nem is tudja, miért van hasmenése: intoleranciát okozó élelmiszerek (Bien)
Amikor néhány éve kiderült, hogy van egy autoimmun betegségem, semmilyen iránymutatást nem kaptam az étkezésemre vonatkozóan.
aug. 16
17:57
Kiderült, hányan jelentkeztek pótfelvételire (ATV)
Több mint 17 ezren jelentkeztek pótfelvételire.
aug. 16
17:57
Ma startol a legnagyobb magyar műhold (Agroinform)
Aszálymonitoring műhold távvezérléssel.
aug. 16
17:57
Nőktől rettegő férfi, az Amazon alapítójának tanácsai és híres "szajhák" történetei - Olvass a strandon az utolsó nyaralási hullámban! (SzMo)
Ahogy minden évben, idén is válogattunk pár remek könyvet, melyekben érdemes elmerülni az árnyékban. Van köztük fordulatos regény, pszichológiai mű, egészséggel kapcsolatos, és szépirodalom is.
aug. 16
17:57
Szívszorító üzenetet küldött a kórházi ágyából Szentesi Éva: Megkezdték az író kezelését (Nyugati Fény)
Újabb daganatot találtak az író szervezetében.
aug. 16
17:57
Minden lépés számít: már átlagosan tíz százalékos lépésszámnöveléssel is csökkenthetjük a betegségek kockázatát (Öko-drive)
A szív- és érrendszeri, a daganatos betegségek és a demencia kialakulásának kockázatát is jelentősen csökkenti, ha átlagos napi lépésszámunkat akár csak tíz százalékkal növeljük. Mindez további nyereségként az alvásunk minőségére és mentális állapotunkra is pozitív hatást gyakorol a Semmelweis Egyetem szakértője szerint.
aug. 16
17:57
Nagyon sokat dolgoznak azért, hogy fügét mutathassanak (Magro)
2009 táján, elsőéves kertészmérnök hallgatóként Utassy Luca édesapjával kezdett el gondolkodni azon, milyen jó is lenne egy közös mezőgazdasági vállalkozásba fogni. Édesapja agrármérnök, aki már korábban is kereste azokat a – főként mediterrán – növénykultúrákat, amelyeket érdemes lehet itthon meghonosítani. A füge mellett szóba jött a keki- vagy d
aug. 16
18:03
Jó hír jött az amerikai gazdaságról (Privátbankár)
Javult a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe augusztusban, miután az előző négy hónapban folyamatosan romlott.
aug. 16
18:03
Hogy lehet valaki ennyire szívtelen? Borzalmas, amit a magyar család tett a halott kisfiú hamvaival (Blikk)
A hétéves kisfiú gyógyíthatatlan beteg volt, két hete halt meg, ezután állapodtak meg az elvált szülők abban, hogy hamvait két urnában helyezik el. Ezek egyike került volna az apához, a másik az anyához, de az anyai nagymama mindkét urnát megszerezte és azóta megszakítottak minden kapcsolatot a volt férjjel. Az édesapa azóta teljesen összetört, abb
aug. 16
18:09
Új funkciókat vezet be a Klarna az IPO felé vezető úton (Fintech)
A Klarna új megtakarítási és pénzvisszatérítési funkciókkal bővíti szolgáltatásait, és további területeken kínál alternatívát a hagyományos banki szolgáltatásokkal szemben. Amerikai és ausztrál fintechek is beszállnak a versenybe. A svéd Klarna 2005-ös indulása óta a globális piac egyik vezető pénzügytechnológiai szolgáltatójává vált. A vállalat el
aug. 16
18:15
A GVH a fúziós ügyekben a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére törekszik (Adózóna)
A vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére törekszik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH): a fúziós ügyekben például egyszerűsített űrlapok szolgálnak a cégek összefonódásának bejelentésére, amivel idén az első fél évben már csaknem minden harmadik vállalkozás élt – közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
aug. 16
18:21
Közel 50 milliárd dolláros cég lett a Revolut (Portfolio)
Másodlagos részvényeladást vitt véghez a Revolut, a vállalat pénteki közleménye szerint a tranzakció eredményeként a cég értékelése 45 milliárd dollárra emelkedett - közölte a Cnbc.
aug. 16
18:21
Nagynevű japán és koreai márkákhoz csatlakozhat a BYD! (Autónavigátor)
Továbbra is gőzerővel terjeszkedik világszerte a BYD, legutóbb a pakisztáni piacra történő belépést jelentették be. Kína, India, az Egyesült Államok
aug. 16
18:21
Műveltségi kvíz: Ha erre a 8 alapvető kérdésre tudod a választ, tényleg jártál iskolába (Glamour)
Kíváncsi vagy, mennyire maradtak meg az iskolai tanulmányaid alapvető ismeretei? Ez a műveltségi kvíz most próbára teszi a tudásodat! Válaszolj erre a 8 kérdésre, és kiderül, mennyire vagy képben a mindennapi tudnivalókkal.
aug. 16
18:21
Ismét van gazdája Magyarországon az olasz focinak (Márkamonitor)
Nem kell tovább izgulniuk az olasz foci magyar szerelmeseinek. A Serie A meccseit eddig közvetítő SportTv a most következő szezontól a Bajnokok Ligájára koncentrál, emiatt bizonytalanná vált, lesz-e itáliai futball a hazai képernyőkön. Nos, lesz! A Lega Serie A és a Network4 Media Group megállapodása alapján a  Network4-hez kerültek az olasz labdar
aug. 16
18:21
5 ismert aszteroida, amely potenciálisan veszélyes lehet Földünkre (Hamu és Gyémánt)
Bár szeretjük elhesegetni ezt a gondolatot, Földünk valójában folyamatosan veszélyben van, a minket körülvevő űr ugyanis televan olyan aszteroidákkal, amelyek akár be is csapódhatnak bolygónkba. A világ legnevesebb csillagászai pontosan ezért (is) kémlelik folyamatosan az univerzumut: próbálják megtalálni ezeket az égitestet, hogy legyen lehetőségü
aug. 16
18:21
Berobbant a kéknyelv betegség Európában (Magyar Mezőgazdaság)
Az AFP által a hét elején összegyűjtött adatok szerint több európai országban megugrott a kéknyelv betegség vírus megbetegedése. Az állattartók aggódnak, hiszen a betegség komoly következményekkel jár a juh- és szarvasmarha ágazatra.
aug. 16
18:21
Első halálos baleset Cybertruckkal, egyelőre minden homályos (Autószektor)
A halálos baleset a texasi Chambers megyében történt. A rendőrség tájékoztatása szerint egyelőre ismeretlen okokból a Cybertruck vezetője elvesztette uralmát a jármű fölött, letért az útról, és egy betonáteresznek ütközött. A sofőr a helyszínen belehalt sérüléseibe, kilétét nem hozták nyilvánosságra. Az ütközés következtében a jármű kigyulladt, jel
aug. 16
18:21
Szeptemberi iroda update: home office inspirációk, ha nagyobb kedvvel dolgoznál (Bien)
Az utóbbi időkben többen dolgoztak otthonról, mint bármikor, megtapasztalva ezzel az otthoni munka minden előnyét és hátrányát is. Az biztos, hogy ha nem a kanapén görnyedsz, vagy a konyhaasztalnál próbálsz dolgozni a reggeli maradéka mellett, hanem egy ilyen helyen ülsz neki a munkának, sokkal hatékonyabb leszel.
aug. 16
18:27
Elképesztő számokat produkált az idei Sziget Fesztivál: kiderült, honnan érkeztek a legtöbben (Pénzcentrum)
Befejeződött Európa egyik legnagyobb könnyűzenei és kulturális eseménye, a Sziget Fesztivál. A látogatók a nap 24 órájában intenzíven használták a mobilhálózatot: kétszázszor annyi időt telefonáltak, és 1200-szor annyi mobiladat-forgalmat bonyolítottak le, mint az óbudai Hajógyári-sziget egy átlagos napján derül ki a fesztivál hivatalos telekommuni
aug. 16
18:27
A Momentum tagjai óvszert vittek BME-gólyatáborhoz (ATV)
A momentumosok óvszert raktak a BME-gólyatábor kerítésére.
aug. 16
18:27
Sokszínű, változatos olimpiai vitorlázást ünnepel a World Sailing (AQUA)
Sokszínű olimpiát zárt a vitorlázás Párizsban, több nemzet nyert érmet versenyszámonként, mint bármelyik másik olimpián ebben az évszázadban. A marseille-i kikötőben 10 versenyszámban összesen 19 nemzet állhatott a dobogóra, ami felülmúlja a 2008-as pekingi 18 nemzetet. A Párizs 2024 olimpiai záróünnepségen 16 nemzet vitorlázóit választották zászló
aug. 16
18:27
Az idén 33. alkalommal rendezik meg a Farmer Expót Debrecenben (Tiszta Jövő)
A tudástranszfer jegyében rendezik meg az idén immár 33. alkalommal a Farmer Expót, amelynek helyszíne a debreceni egyetem Böszörményi úti campusán lesz augusztus végén - jelentette be Vaszkó László vásárigazgató sajtótájékoztatón kedden Debrecenben.
aug. 16
18:27
Kiderült, hogy mikor lehet az évszázad esküvője Taylor Swift és Travis Kelce között (SzMo)
Állítólag már csak a házassági szerződés kidolgozásán múlik, hogy mikor kel egybe az énekesnő és a sportoló.
aug. 16
18:27
Te cserélnél lakást egy vadidegen családdal? Világszerte egyre többen utaznak otthoncserével (WMN)
"Nem hiszem el, hogy beengedtek vadidegeneket az otthonotokba!" – hitetlenkedtek a barátaik, amikor Krisztáék először nyaraltak otthoncserével. Azóta sokszor cseréltek házat egy-egy (vagy több) hétre idegenekkel, és azt mondják: az élmény tényleg olyan, mint a Holiday című filmben.
aug. 16
18:27
A helyi versenyzők nagy lehetőség előtt – Ceredigion Rally nevezési lista (Racingline)
A vártnál jóval kevesebb versenyző nevezett az ERC-mezőnybe a walesi Ceredigion Rallyn, ahol bár 139 páros áll rajthoz, azonban csupán 32 kettős nevezett az Eb-értékelésbe.
aug. 16
18:33
Mit tud egy hatékony raktár 2024-ben? (Alternatív Energia)
Trendnek nevezhető, hogy az ipari gyártó cégek - vagy éppen esetünkben egy építőipari cég – tevékenységének szinte minden eleme idővel a környezettudatos és fenntartható törekvéseinek fókuszába kerül. A PVC ablak- és ajtókereteket gyártó GEALAN a raktározás és szállítás-előkészítés területén jelentős költséggel végzett fejlesztése a humán erőforrás
aug. 16
18:33
Vonat alá akarta rúgni a MÁV munkatársa a Balatonnál filmező utast, üvöltve fenyegették ketten is a férfit - kellemetlen pletyka kelt szárnyra a Magyar Állami… (Promotions)
Sokkos állapotban mesélte el a férfi a történteket.
aug. 16
18:39
Ezt hogy gondolta? Gyalogosként kelt át a zebrán egy Bmw-s Budapesten (Blikk)
Különös pillanatot vett fel egy autós a 6-os úton, a Növény utcai kereszteződésnél. Egy BMW sofőrje ugyanis kicsit eltévedt, s valószínűleg elfelejtette, hogy nem gyalog indult el otthonról. Nem elég, hogy a zebrán hajtott át, de átkelés közben sem várta meg a gyalogosoknak szóló zöld jelzést. A zebra királyának titulálták el a jármű vezetőjét.
aug. 16
18:39
Történelmi csúcson az aranyár (Portfolio)
Az arany árfolyama történelmi csúcsot döntött, ma először lépte át a 2500 dolláros unciánkénti szintet, amit az amerikai jegybank várható kamatcsökkentésével kapcsolatos várakozások tápláltak - jelentette a Bloomberg.
aug. 16
18:39
Kihalás szélén lehet a banán (Telex)
A gyümölcsöt fuzáriumjárvány pusztítja, de kutatóknak vannak ötleteik arra, hogyan lehetne megmenteni.
aug. 16
18:45
Ezt a szétvert részvényt veszi most a milliárdos sztárbefektető (Portfolio)
A Nike részvények jelentős esése után Bill Ackman befektetési alapja, a Pershing Square jelentős pozíciót vett fel a sportruházati óriásban. Egy friss bejelentés szerint az alap 229 millió dollár értékben vásárolt Nike részvényeket a második negyedévben, miután azok árfolyama közel 30%-ot zuhant 2024 első felében - tudósított a Yahoo Finance.
aug. 16
18:45
Senki sem tudja, hogyan viselkedik majd a majomhimlő durvább változata Európában (Telex)
Nem csoda, hogy folyton újabb és újabb vírusok jelennek meg. Soha ennyi ember nem élt még a Földön, és ott történik épp a legnagyobb népességrobbanás, ahol az emberek rengeteg vírusnak vannak kitéve, és a legkevésbé tudnak felkészülni arra, hogy hatékonyan kezeljék a járványokat.
aug. 16
18:45
10 film a '80-as évekből, amiket egyszer mindenkinek látnia kell - ezek voltak a legjobbak! (InStyle)
Ikonikus filmek, karakterek, történetek: mutatjuk a '80-as évek legjobb filmjeit, amiket sosem fogunk elfelejteni. Ha még nem láttad, itt a remek alkalom!
aug. 16
18:51
Szívszaggató részletek a Norvégiában folyóba fulladt kisfiú haláláról: megszólalt a szemtanú (Blikk)
Tragédia, amelynek feldolgozásához egy egész emberöltő sem elég. A gyász és a szörnyű emlékek örökre megmaradnak. A Blikk megtudta, a saját életét is feláldozta volna az az édesapa, akinek a tizenhárom esztendős fia hétfőn esett a gyilkos sodrású Bondhusalen folyóba, amikor egy norvég nemzeti parkban kirándultak.
aug. 16
18:51
Egy nagyon egyszerű módszerrel kiszűrheted a mikroműanyagokat az ivóvizedből (Agroinform)
A tudósok találtak egy egyszerű és hatékony módszert arra, hogy eltávolítsák a mikroműanyagokat a vízből.
aug. 16
18:51
Gigászi a baj, ha ez az élősködő növény megjelenik a kertedben, azonnal ki kell irtani (Femcafe)
Ez a növény még a parlagfűnél is veszélyesebb, mivel jóval gyorsabban tud terjedni. Ha nem figyelsz, az egész kertedet tönkreteheti.
aug. 16
18:51
A Mol három rétegben talált gázt Pakisztánban (SzMo)
A MOL Pakisztán a MOL-csoport 100 százalékos leányvállalata, ami 1999 óta tevékenykedik az országban. A dolog érdekessége, hogy a leányvállalat nagyban hozzájárul Pakisztán energiabiztonságához.
aug. 16
18:51
Itt a nagy bejelentés: Orbán embere elmagyarázta, miért kell új kereszt a Szabadság-szoborra (Nyugati Fény)
A császárok
aug. 16
18:51
Diákjával folytatott viszony miatt rúgták ki az egyik budapesti középiskola tanárát (Telex)
Az ügy miatt belső vizsgálat indult, ami után az igazgatót is rendkívüli felmondással elbocsátották.
aug. 16
18:53
A diákjával folytatott viszonyt az egyik budapesti szakképző iskola oktatója: több fiú tanulót is zaklathatott (Blikk)
Azonnali hatállyal kirúgták a fővárosi Dobos C. József Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola egyik tanárát, mert a diákjával folytatott viszonyt. Sajtóértesülések szerint az oktató több fiú diákját is zaklathatta, szexuális ajánlatokkal bombázhatta. Az ügy még 2023-ban történt, viszont az intézmény igazgatója megpróbálta megúszni a botrányt
aug. 16
18:57
Harmadik alkalommal írták ki Az év fővárosi civil szervezete pályázatot (Tiszta Jövő)
A Fővárosi Önkormányzat harmadik alkalommal írta ki pályázatát Az év fővárosi civil szervezete díjra, amely már 5 millió forint pénzjutalommal jár - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
aug. 16
18:57
Bamosz: nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban (Üzletem)
A befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban 2,1 százalékkal, 342 milliárd forinttal növekedett, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének tagjai 16 516 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
aug. 16
18:57
Ilyen turistaként a világ legelzártabb országában tartózkodni (BitcoinBázis)
Egy orosz származású influenszer, Veronika Kochetkova nemrégiben az első turisták között volt, akik Észak-Koreába látogattak, miután a koronavírus világjárvány miatt közel öt évig lezárták a határokat. Élménybeszámolóját az Instagramon osztotta meg, amellyel egyedülálló betekintést nyerünk abba, hogy milyen turistaként a világ legelzártabb országáb

Keresés