2024. augusztus 2. péntek

aug. 2
11:36
Bolygók elvitelre: tudományosan pontos és vizuálisan is látványos bolygó- és holdtérkép-sorozatok, (nem csak) gyerekeknek (Digital Hungary)
A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató, aki hét neves hazai illusztrátorral, grafikussal összefogva gyerekeknek készített különböző felületekre égitest térképeket, tudományosan pontosan, mégis könnyen értelmezhetően ábrázolva többek között
aug. 2
11:38
Tuzson Bence is szót emelt az algériai bokszoló ellen (Magyar Hírlap)
"Elfogadhatatlan, hogy a nemi teszteken korábban megbukó férfi a párizsi olimpián engedélyt kapott".
aug. 2
11:42
Az online áruházi előfizetéses hűségprogramok még mindig újdonságnak számítanak (Menedzsment Fórum)
A legtöbben az eMAG Genius programját ismerik, mely az ingyenes próbaidőszak keretében közel 140 ezer ügyfelet vonzott be.
aug. 2
11:42
Japán váratlan kamatemelése megrengette a világot (Piac és Profit)
A Pepperstone piacelemzése szerint a Nikkei 225 index meredek zuhanása, egy ponton több mint 5 százalékot esett, globális problémát jelez.
aug. 2
11:42
Díszpolgár lett a Párizsban elsőként magyar aranyat szerző Kós Hubert (Infostart)
Budapest II. kerülete büszke olimpiai bajnokaira, ezért Szilágyi Áron után most Kós Hubertnek is díszpolgári címet adományoznak.
aug. 2
11:42
Az ír bokszolónő, aki két éve megverte Helifet, kiáll az algériai sportoló mellett (444.hu)
"Az, hogy már kilenc nő legyőzte őt korábban, mindent elmond."
aug. 2
11:42
Nyugaton arról beszéltek, hogy kudarcot vallott az orosz üzemanyag elhagyására irányuló európai terv (Magyar Hírlap)
Július végén Európa 1,5 millió tonna LNG-t importált az Egyesült Államokból.
aug. 2
11:42
Megérkezett az első menetrendszerinti légijárat Budapestre a kínai Sencsen városából (Demokrata)
A Hainan Airlines hetente kétszer szállít majd utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között.
aug. 2
11:42
Pattanásig feszültek az indulatok Zalában: Fordulatokkal teli csalásról borított egy hivatali dolgozó (Nyugati Fény)
A bíróság már ítéletet mondott.
aug. 2
11:42
Magyar Péternek a jelek szerint leginkább a csajozáson jár az esze (Mandiner)
Nem bír magával a pártelnök, folytatódik a barátnő casting: a diszkóbotrány után most arra buzdítja az érdeklődőket, hogy hívják el randizni.
aug. 2
11:42
Hogyan szúrd ki, ha a toborzó valójában át akar verni? (ICT Global)
Egyre inkább terjednek a LinkedIn-en a toborzási csalások, ahol a kiberbűnözők HR-szakembernek adják ki magukat.
aug. 2
11:44
Kós Hubert: Szeretnék döntőbe kerülni, de nem kérhetek többet, mint amit tegnap kaptam (Magyar Hírlap)
Középdöntőbe jutott az olimpiai bajnok.
aug. 2
11:48
Nem kér Lázár János kastélyprivatizációs programjából a fideszes polgármester (ATV)
A szarvasi önkormányzat részt venne a kastélyprivatizációs programban, a Csáky-kastély tulajdonjogát szeretné megszerezni, hogy továbbra is ott működhessen a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága - közölte Babák Mihály (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken.
aug. 2
11:48
Hámori Luca és Imane Helif a ringen kívül is üzenget egymásnak – felháborodott külföldiek milliói fognak szurkolni a magyarnak (Femcafe)
Nincsen kibúvó a párizsi olimpián, és nagyon úgy néz ki, hogy Hámori Luca és a botrányba keveredett Imane Helif össze fognak csapni egymással. A magyar szövetség még próbálkozik.
aug. 2
11:48
Katalin hercegné miatt romlott meg a viszony Vilmos herceg és Harry herceg között? (Magyar Hírlap)
A veszekedés után már sosem volt ugyanolyan a kapcsolatuk.
aug. 2
11:48
Mobilbankban már rögtön ellenőrizhető a csaló telefonhívás (Bank360 blog)
Újabb eszközt kapnak a bankügyfelek ahhoz, hogy egyszerűen lebuktathassák a csalókat. Akár a telefonhívás közben is meg tudják nézni a mobilbankjukban, hogy tényleg a számlavezető pénzintézet munkatársával beszélnek-e.
aug. 2
11:48
Orbán Ráhel: Szakmai összefogás kell a turizmus fejlesztéséhez (Demokrata)
Szerencsés lenne egy éves rendezvénykalendárium összeállítása, mondta Orbán Ráhel.
aug. 2
11:48
Milák és Kós is középdöntős 100 méteres pillangóúszásban (Demokrata)
A szám középdöntőjét 21.05 órakor rendezik, a finálé szombaton lesz.
aug. 2
11:48
KIM: megjelent a Makovecz Program 2024/25-ös tanévre szóló felhívása (Növekedés)
A külhoni magyar nyelvű felsőoktatás támogatását célzó Kárpát-medencei felsőoktatási együttműködési keretprogramban immár kilencedik alkalommal hirdetik meg a Makovecz hallgatói ösztöndíjprogramot és a Makovecz oktatói ösztöndíjprogramot a külhoni és a magyarországi hallgatóknak és oktatóknak - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
aug. 2
11:48
Magyar edző segítheti a párbajtőrünk ellenfelét (Mandiner)
A kazah válogatottat Tóth Ferenc vezeti.
aug. 2
11:48
Újabb algoritmikus kriptovaluta omlott össze, közel 50%-ot esett a Kujira árfolyama (BitcoinBázis)
Számos kriptovaluta-kereskedő számára ikonikus volt 2022 májusa, amikor a Terra Luna algoritmikus stabilcoinja összeomlott, ennek következtében a LUNA árfolyama pedig értékének 99%-át elveszítette. A magas stabilcoin-megtérüléssel kecsegtető projektek azonban nem tűntek el teljesen, a Terra Luna hibáit kívánta a Kujira kiküszöbölni – sikertelenül.
aug. 2
11:48
A tudatos bőrápolók szerint itt az ideje megfeledkezni a bőrradírról – Többet árthat, mint használ (Sassy)
Ha viszont mégsem válnál meg tőlük teljesen, akkor elmondjuk, hogyan lehet okosan használni.
aug. 2
11:48
Óriásit nyertek a hazai fesztiváloknak köszönhetően az itthoni szálláshelyek (Roadster)
Kiemelkedő turisztikai eredményeket hoztak!
aug. 2
11:48
Irodahasználat hőség idején – egyensúly a komfort és a gazdaságosság között (Gyártástrend)
Egymást érik a hőhullámok az országban. Egyre több az olyan hét, amikor éjszaka sem csökken 25 fok alá a hőmérséklet. A hőség elleni védekezés nemcsak az otthonokban, hanem a munkahelyen is kiemelten fontos. Cikkünkben összeszedtük azokat a legfontosabb szempontokat, amelyeket figyelembe kell venni az optimális komfortérzete érde
aug. 2
11:50
Dobókörben a magyar atlétika egyetlen éremesélyese (Magyar Hírlap)
Halász Bence a második selejtezőcsoportban kezdi meg szereplését.
aug. 2
11:50
A MOB vizsgálja, milyen eszközökkel tud élni Hámori Luca jogainak védelmében (Demokrata)
A Magyar Olimpiai Bizottság szerint olyan szabályokra van szükség, amelyek biztosítják, hogy a női mezőnyben kizárólag nők indulhassanak.
aug. 2
11:50
Balázs Andi elárulta, hogy kapta rádiós munkáját: Csak alaposan ki kellett hozzá osztani egy pasit (Sassy)
Azóta is nagyon élvezi a rádiózást, de egy valamit nagyon nehezen küzd le.
aug. 2
11:54
Giorgia Meloni is megszólalt a vitatott nemű bokszolók ügyében (Infostart)
A Bolgár Olimpiai Bizottság is félti a női sportolók egészségét.
aug. 2
11:54
Olimpia és mezőgazdaság? Több a kapcsolódás, mint hinnéd +Videó (Agroinform)
Az ókori olimpiák győztesei közül többen is a mezőgazdaságból jöttek és ez némi versenyelőnyt is biztosított számukra. S egykori olimpikonokból is lehetnek mezőgazdászok...
aug. 2
11:54
10 millió Fa: életbevágó, hogy mindenki locsoljon fákat (SzMo)
Ebben az extrém időben az idősebb fák számára is a túlélést jelentheti az emberi odafigyelés, ezért a 10 millió Fa közössége felhívást intéz mindenkihez, hogy hétvégente locsoljon meg legalább egy fát, ezáltal biztosítva túlélését, és élhető környezetet a jövendő generációk számára.
aug. 2
11:54
Nem sikerült két bravúr egy meccsen a férfi kéziválogatottnak – kikaptak Dániától az olimpián (SzMo)
Bár a magyar kéziválogatott vereséget szenvedett a dánok ellen, de még mindig van esély a továbbjutásra.
aug. 2
11:54
Pompónia, Kolbász, Cvi: kitalálod, mely nevek adhatók a gyerekeknek? – WMN-kvíz (WMN)
Vajon hívhatod Balzsamnak a lányodat? Vagy Fradinak a fiadat? Az alábbi kvízből kiderül!
aug. 2
11:54
Megtörténhet a tragédia, Vilmos herceg egyedül marad? Nyugtalanító hírek érkeztek Katalin hercegné egészségi állapotáról (Promotions)
Mindenki Katalin egyre romló egészségéről beszél, félő, hogy Vilmosnak egyedül kell szembenéznie azzal, ami rá vár.
aug. 2
11:54
Svájci aranyérem a női puskásoknál (Magyar Hírlap)
Mészáros Eszter a csütörtöki alapversenyben 29. lett.
aug. 2
11:54
Botrányos olimpiai megnyitók: megnéztük, volt-e példa valaha a párizsihoz hasonló esetre (Mandiner)
Volt olyan kellemetlen ceremónia, amelyen a fellépő helyett más énekelt, máshol az olimpiai láng okozott galibát.
aug. 2
11:54
Putyin nem áll le, gőzerővel folytatódik az orosz hivatali tisztek letartóztatása (Helló Magyar)
Vlagyimir Putyin orosz elnök a héten újabb letartóztatásokkal folytatta a háborús gépezet tisztogatását.
aug. 2
11:54
Beállt az M5-ös, összeomlott az M1-es autópálya forgalma (AC News)
Az M5-ön Örkény térségében burkolatfestés, az M1-en pedig baleset miatt torlódik a forgalom, aki csak teheti, kerüljön.
aug. 2
11:54
A szerencsés "véletlenek" valójában jelek. Így üzen a kozmosz neked (Bien)
A kérdés, ami minden embert elgondolkodtat időnként: vajon léteznek tényleges véletlenek, vagy az életünkben minden okkal történik?
aug. 2
11:56
Milák Kristóf a legjobb idővel középdöntős, Kós Hubert is továbbjutott (Infostart)
Milák Kristóf a legjobb idővel került a középdöntőbe 100 m férfi pillangón, a párizsi olimpián.
aug. 2
11:56
Olasz és bolgár tiltakozás a női tornán szereplő vitatott nemű bokszolók miatt (Magyar Hírlap)
Szombaton lép ringbe Hámori Luca az algériaival.
aug. 2
11:56
Figyelmeztette hazáját a román sportoló: Ha ez így folytatódik, akkor néhány év múlva csak egy mentőöv marad (Mandiner)
A teniszező szerint az edzési körülmények Romániában lehangolóak, helyenként pedig egyenesen megalázóak.
aug. 2
12:00
Mi lett velük? Visszatért a Lelkiismeret ’88 csoport, de nem politizálnak – "A rendőrség öt képet küldött ki a gyorshajtásról, de csak egyen volt adat" (Blikk)
Gyorshajtás miatt kiszabott közigazgatási bírságokkal kapcsolatos problémák ügyét karolta fel a jelenleg már nem politizáló Lelkiismeret ’88. A szervezet szerint ugyanis a rendőrség nem minden esetben szedi be jogosan a kirótt összegeket. Azonban nagyon úgy tűnik, nincs igazuk. Ugyanis egyetlen, a gyorshajtást bizonyító fotó is elég ahhoz, hogy ne
aug. 2
12:00
Komoly gondok vannak a Nintendónál, lefeleződött a bevétel és a profit (Portfolio)
A Nintendo pénteken közzétett jelentése szerint a vállalat negyedéves bevétele és profitja is a felére zuhant. Ennek fő oka a kiöregedő Switch konzol eladásainak csökkenése - számolt be a CNBC.
aug. 2
12:00
Nem kapott családi belépőt egy szivárványcsalád a balatonfűzfői strandra (SzMo)
A pénztáros szerint Magyarországon a szivárványcsalád nem család, így nem adott családi belépőt Pál Mártonéknak.
aug. 2
12:00
Az élelmiszerek kiskereskedelme 6,3 százalékkal bővült (Agrofórum)
Az élelmiszer- és élelmiszer-jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 6,3 százalékkal bővült. Az élelmiszer-kiskereskedelem 75 százalékát adó élelmiszer-jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 6,8, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,6 százalékkal növekedett.
aug. 2
12:00
Folyamatos a terroristák kiképzése Ukrajnában (Magyar Hírlap)
Kiképezték a lázadókat a robbanóanyaggal felszerelt kis házi készítésű drónok kezelésére.
aug. 2
12:00
Bedühödött Milák, nagyot üzent a világnak a párizsi olimpián (Mandiner)
A Budapesti Honvéd úszója csúcsidővel jutott a 100 méteres pillangóúszás középdöntőjébe, ahol Kós Hubert is ott lesz.
aug. 2
12:00
Major legjobb eredménnyel döntős a sportlövőknél, a kalapácsvető Halász döntőbe dobta magát – a magyarok pénteki olimpiai napja (Telex)
Major Veronika a kvalifikációs rekordot beállítva döntős, a férfi kézisek nem bírtak a bikaerős dánokkal, a párbajtőrvívóink elődöntősök.
aug. 2
12:00
Folytatódik a biotermékek értékesítésének növekedése (Magro)
A biotermékek értékesítése dollárban és mennyiségben egyaránt nőtt, miközben a déli továbbra is a legerősebb régió. A biotermékek dollárban számolva 4,8%-kal, mennyiségben pedig 5,8%-kal nőttek a 2024. második negyedévi biotermékek teljesítményéről szóló jelentés szerint. A biotermékek ára átlagosan 0,03 dollárral csökkent fontonként, csökkentve az
aug. 2
12:02
Pataky Attila naponta varázsol (Magyar Hírlap)
Állítása szerint, képes elállítani az esőt.

Keresés